Még csak délelőtt van, de Reni szerint a napi három nem sok. A három elmegy, de több azért ne legyen. Ugye, tudod, miért, Krisztike? Az egész világon két ember van, akinek megengedem, hogy Krisztikének szólítson, Reni az egyik. Elképzelem, ahogy itt ül velem szemben és ezt kérdezi. Tudod, ugye? Persze, tudom. Néhány másodpercig hezitálok, majd…
Az iskolában minden évben meghirdették az irodalmi pályázatot. A gyerekek szerették, mert mindig nagyon izgalmas versenytémákat adtak meg. Hagyományosan az évzárón jelentették be az eredményt, a győztes pedig felolvashatta a művét az egész iskola előtt. Tavaly például „élet a jövőben” volt a megadott téma. Azelőtt arról kellett írni, mi történne, ha egy általuk választott mesehős…
A nevem, az igazi nevem Seb, és most kapaszkodj meg, mert elmesélem, hogy mekkora faszságot csináltam. Először is szeretném legszögezni, hogy rohadtul nem így terveztem a dolgokat. Ha listát vezetnék a top tíz barom ötletemről, a kitalált barátnő biztosan mindent vinne (de nagyon minimum benne lenne a top háromban). Ez itt a védőbeszédem, az utolsó…
Napok óta nem aludt, fel-alá járkált űrhajójában, az ablakon keresztül bámulta a csillagokat. A csillagrendszereket, ahol azok a lények élnek, akiknek már nem látta a gondolatait. Atkins N. Winters − huszonhárom éves, nőtlen, foglalkozására nézve sávszélesség-bérbeadó, rendszertanilag az emberi fajhoz tartozó űrhajótulajdonos − elvesztette a képességét, amivel hozzákapcsolódott mások elméjéhez. A távolból érkező gondolatok csupán…
– Tuti, hogy kell cukor a diétás tortába? – Odanyújtom Hangának a kristálycukros üveget, és gyanakodva nézem, ahogy belehint belőle néhány kanállal a keverőtálban várakozó aranysárga masszába. Édes sütemény- és nehéz zöldségillat lengi be a konyhát. – Nyugi. – Hanga megajándékoz egy ragyogó mosollyal. Telt alakjára rásimul a virágmintás kötény. – A gizda csajod nem…
– Remek volt a vacsora. – Rostélyos, a kedvenced. – Mm, bár látom, neked nem ízlett. – Sokat kóstolgattam, teli vagyok. – És bort? – Nem, köszönöm. – Áh! Pedig finom. Biztos? – Nem. – Biztos nem kérsz, vagy nem biztos, hogy nem? – Csak… nem kérek. Leszedem az asztalt. – Te tudod. Ezeket odavigyem?…
Hátradőlök az igazgatói irodában trónoló egyik műbőr fotelben, és fintorogva beleszippantok a fanyar cigiszagtól bűzlő levegőbe. Apa a mellettem terpeszkedő kopott forgós székben foglal helyet Ungvári igazgatónővel szemben. Úgy fest ebben a lepusztult irodában az Armani öltönyében, mint aranyrög a trágyadombon. Stenkainak meg a szüleinek már csak a kemény faszékeken maradt hely, amiket a titkárnő…
Ülök a fedett korcsolyapálya szélén és a cipőfűzőmmel babrálok – már rég befűztem, de húzom az időt. Béna vagyok minden sporthoz, miért lenne a korcsolya kivétel? Stefi és Ivett addig győzködtek, amíg végül eljöttem velük, de már abban a pillanatban, hogy igent mondtam, bántam az egészet. Semmi kedvem kiröhögtetni magam. – Hé, Gréti, ne legyél…
A férjed mögött álltál a megszokott helyeden – egy lépésnyire mögötte. Hátad egyenesen kihúztad, a kezed illedelmesen összekulcsoltad magad előtt, fejedet kissé előrehajtottad. A körömcipőd orrát bámultad. Mi az a folt rajta? Mindig mindened makulátlan szokott lenni. Most is, indulás előtt gondosan válogattál a ruhásszekrényedben. Csupa fekete ruha lógott benne, némelyik a földet súrolta, de…
Halvard a pultnál ülve teljes érdektelenségbe burkolózott, és ugyanúgy próbálta kizárni a hozzá folyamatosan beszélő nő hangját, mint az összes többi környezeti zajt, a szagokkal együtt. Kemény munka volt a sok csörömpölést, morajló társalgást, alkohollal keveredő verejtékszagot kordában tartani, különösen az utóbbi napokban. – Te amúgy mivel foglalkozol? – kérdezte a kéretlen társasága már-már kifulladva….
Marcsi tizenéve berögzült mozdulattal veszi elő a cigit, pont ugyanúgy, ahogy eddig minden munkaszünetben csináltuk. A szájába teszi, sercen az öngyújtó, de mielőtt a láng elérné a dohányt, Marcsi keze megdermed, aztán a kórházi takaróra hanyatlik. – Hogy én milyen segghülye vagyok – nevet fel cinikusan. Hangja rekedt, még nem szokott hozzá, hogy erőltetnie kell…
Egyszer táncoltunk… Az esküvőnk napján. Tibor úgy fogott át, hogy tudtam: ő mindig vigyázni fog rám. – Nos, hogy ízlik? – mosolyog rám, szája sarkában megül egy darabka petrezselyem, ami egy óvatlan pillanatig kisfiússá teszi. Észreveszi, letörli, a szalvétát gondosan összehajtogatja. – Nagyon finom – ismerem el. Nem is értem, miért kételkedtem, hisz’ hozzászoktam már,…
A frissen lakkozott zongora szaga szúrja az orromat. Kényszeresen a kottára pillantok, pedig fejből tudom Mozart Török indulóját. A nézőtéren pusmogni kezdenek az emberek. A gyomromban csomó feszül. A nadrágomba törlöm izzadó tenyeremet, és a hűvös billentyűkre csúsztatom az ujjaimat. Menni fog, győzködöm magam. Anya a nézőtéren ül, jéghideg ujjai mégis mintha várakozón dobolnának a…
– Figyu, Kátya, te sokat olvasol, igaz? Lassan csuktam be a regényt, és mélyeket lélegeztem, nehogy orrbanyomjam Örsöt, amiért belepofátlankodott a magánszférámba. Megemeltem felé a könyvet. – Krimiket is? – csúszott közelebb a padon. A suli háttérzaja kellemetlenül megerősödött körülöttünk. Odébb araszoltam. – Igen. Kinyitottam a könyvet. Egy kicsi részem rákérdezett volna, hogy miért érdekli,…
2016. 12. 30. Aznap volt a születésnapja. Arián egyik kezéből a másikba tette az imént megtöltött kannát, és nem tudta, miért álldogál még mindig ott.202120 Nem mintha most látta volna először. Napjában legalább háromszor elment mellette, és mindannyiszor ránézett. Egy ostoba rögeszme ugyanis azt súgta neki, hogy itt senki mellett nem lehet csak úgy elmenni,…