Őszi Alíz: Feltalálásig szeretni

Lilla ujja a szemöldökömtől indul el, aztán végigfutva az orrnyergemen a szám sarkánál állapodik meg. Óvatosak a mozdulatai, puhák, tudom, a cél mindössze az, hogy a bőrömet érezze a bőrén, nem az, hogy felébresszen. Sőt, még levegőt is igyekszik halkan venni, kicsit elfordulva tőlem, hogy biztosan ne zavarjon fel. Belemegyek a játékba, és csukva tartom…

Olvass tovább

Sereg Gitta: Megálló

Jó lenne végre hazaérni. Ezért indult el vizsgaidőszak végét ünneplő buli után még hajnalban. Mami úgyis korán kelős, örülni fog neki. Meg sem mondta, hogy mikor érkezik, de majd besurran a házba, tejeskávét főz, és kiülnek vele a teraszra a hóesésbe. Ajna mindig elmosolyodott, ha eszébe jutott a reggeli program. Olyan rég nem látta Mamit….

Olvass tovább

Interjú: Ashley Carrigan

Ashley Carrigan Silver című regényének főhőse, Jordan Danforth Hansen kettős életet él: napközben az orvosira jár, éjjel azonban önbíráskodó igazságosztóként tevékenykedik. Minderre pedig egy olyan mágikus erőnek köszönhetően képes, amelyet még ő sem ért minden részletében. Aztán egy nap az életébe toppan egy jóképű zsaru… A Silver egy kalanddal, misztikummal és precízen kivitelezett sorozatgyilkosságokkal teli…

Olvass tovább

Interjú: Anita Boza

Boza Anita regénye, Az éjszaka színei ötvözi a nyomozást, a romantikát és egy kevés misztikumot. Főhőse, Veronica látja az aurákat. Egy nap megtámadják a barátnőjét, és talán ez a képessége segítheti a tettes megtalálását. Csakhogy erről meg kell győzni Jacket, aki a nyomozást vezeti. És ha ez nem lenne elég, kettejük között egyértelműen felébred a…

Olvass tovább

Interjú: Hercz Júlia

Hercz Júlia most megjelenő regénye ismét a régenskori Angliába repít bennünket. Az Acél és Lazurit hősnője, Sarah egy tolvajklán tagja. Gyerekkoráról nincsenek emlékei, kiváló tolvaj, de jobb életre vágyik saját maga, és pártfogoltja, Tessa számára, el szeretne szökni. Utolsó feladatként ellop egy térképet a londoni nemestől, csakhogy a klánvezető átveri, és kénytelen alkut kötni a…

Olvass tovább

Sereg Gitta: Újratervezés

Az szúrt szemet, hogy nehezen mozgott. Nem is nehezen: inkább furán. A lábfejét csúsztatta, és nem emelte, csoszogott is enyhén, de nem figyelmetlenségből. Inkább csak nehezére esett járni. Körülöttünk zúgtak a budapesti utca öreg nyírfái. Az ágak úgy hajladoztak, hogy kezdtem aggódni, hogy valakit arcon találnak. Ha igazán szerencsétlen vagyok, akkor engem. Az egyetemnek vége,…

Olvass tovább

Emma ZR: Hurrikán előtt (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga   1. Carolyn Fogalmam sincs, mi ülhetett ki az arcomra, de Oliver hirtelen befejezte a beszédet. Remek, már azon gondolkodtam, hogy a poharammal ráverek az asztal szélére, és a kezemben maradó szilánkot a combomba szúrom. Persze soha nem tennék ilyet, valamivel azonban le kellett kötnöm magamat, mielőtt sikítani…

Olvass tovább

Floral Carver: ÉGj VELEm! (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga   1. Adam 1990. augusztus 22. Az anyu azt mondja, el kell kicsit mennie. Én vigyázok majd Aidenre. Én már nyolcéves vagyok, úgyhogy okos nagyfiú vagyok, aki tud az öccsére vigyázni. Aiden még csak ötéves. Túl fiatal még. Nézem az anyut, ahogyan öltözködik. Olyan szép. Szeretem ezt a…

Olvass tovább

Magyar Anna: Az én galaxisomban más a Nap (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga 1. Kereszteződések Csendi   A vallomás előtt egy nappal Állítólag fiú és lány közt nem lehetséges őszinte barátság, mert az életükben lesz egy pont, ahol az egyik biztosan elkezd többet érezni a másik iránt. Bár tudnám cáfolni ezt az elméletet. De elég nehéz úgy, hogy valamikor az elkövetkező…

Olvass tovább

Büksi Zsuzsanna: Szerencsehozó kristály

Bálint apró csókokkal hintette be Luca nyakát, lassan haladt a lány kulcscsontja felé. A tévé képernyője villogott a sötétben, meg-megvilágította Luca karcsú testét, tenyérbe illő, gömbölyű melleit. A lány hófehér, szeplős bőre alatt finoman kirajzolódtak az erek. Friss kamilla illata körbeölelte Bálintot. Versenyt lüktetett a vér az ereikben, felforrósodott bőrük összetapadt. A szoba sarkában kitartóan…

Olvass tovább

Berley Zsófia: Nem elérhető

A nevem, az igazi nevem Seb, és most kapaszkodj meg, mert elmesélem, hogy mekkora faszságot csináltam. Először is szeretném legszögezni, hogy rohadtul nem így terveztem a dolgokat. Ha listát vezetnék a top tíz barom ötletemről, a kitalált barátnő biztosan mindent vinne (de nagyon minimum benne lenne a top háromban). Ez itt a védőbeszédem, az utolsó…

Olvass tovább

Rezeda Réka: Kristályszív

– Tuti, hogy kell cukor a diétás tortába? – Odanyújtom Hangának a kristálycukros üveget, és gyanakodva nézem, ahogy belehint belőle néhány kanállal a keverőtálban várakozó aranysárga masszába. Édes sütemény- és nehéz zöldségillat lengi be a konyhát. – Nyugi. – Hanga megajándékoz egy ragyogó mosollyal. Telt alakjára rásimul a virágmintás kötény. – A gizda csajod nem…

Olvass tovább

Tiszlavicz Mária: Ússz az árral!

– Figyu, Kátya, te sokat olvasol, igaz? Lassan csuktam be a regényt, és mélyeket lélegeztem, nehogy orrbanyomjam Örsöt, amiért belepofátlankodott a magánszférámba. Megemeltem felé a könyvet. – Krimiket is? – csúszott közelebb a padon. A suli háttérzaja kellemetlenül megerősödött körülöttünk. Odébb araszoltam. – Igen. Kinyitottam a könyvet. Egy kicsi részem rákérdezett volna, hogy miért érdekli,…

Olvass tovább

Róbert Katalin: Ingyenkonyha, ingyen csók

Vesszen meg, ha még egyszer hallgat Tomira, gondolta Gergő, miközben az ujjait lehelgette. Szép dolog az önkéntesség, de legközelebb inkább adakozni fog, nem krumplit pucolni meg répát karikázni egész délután. – Pár perc, és elkészül – jelentette be Dia. Ő irányította a főzést és az ételosztást is. A precizitása és a határozottsága felért egy őrmesterével,…

Olvass tovább

Interjú: Bessenyei Gábor

Bessenyei Gábor új regénye, a Tested és lelkem egy realista történet egy középiskolás fiúról, akinek régóta tetszik egy lány, de éppen amikor egymásra találnának, a lány előző barátja meztelen képeket tesz ki a lányról az internetre. Mi lesz ezután…? A regény kapcsán beszélgettünk arról, a világ hogyan reagál az ilyen képek megjelenésére, realista regények megírásának…

Olvass tovább