Interjú: Bessenyei Gábor

Bessenyei Gábor új regénye, a Tested és lelkem egy realista történet egy középiskolás fiúról, akinek régóta tetszik egy lány, de éppen amikor egymásra találnának, a lány előző barátja meztelen képeket tesz ki a lányról az internetre. Mi lesz ezután…?

A regény kapcsán beszélgettünk arról, a világ hogyan reagál az ilyen képek megjelenésére, realista regények megírásának kihívásáról, de a TikTok világáról is.

A szerzőt Róbert Katalin kérdezte

 

Most jelent meg a Tested és lelkem című regényed. Milyen történetre számíthatnak az olvasók?

Néhány éve Az első csók és egyéb démonokban elkezdtem belemászni a fiúk fejébe, kiteregetni a valódi gondolataikat, és ezt a vonalat viszem tovább a Tested és lelkemben. Csak most még mélyebbre merülünk, és most sokkal speciálisabb helyzetekben mutatom be a fiúk gondolkodását.

A történet maga a bosszúpornó körül forog, a főszereplő Bálint szeretne összejönni Lucával, de még mielőtt komolyabbra fordulhatna a dolog, a lányról meztelen képek sorozata fut végig a sulin. Ez pedig új helyzetet teremt, lenullázza az addigi ismerkedésüket, Luca nyilván összetörik, de Bálint hozzáállása is megváltozik. Olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem igazán szokás romantikus történetekben. Például, hogy biztos jó ötlet összejönni egy olyan lánnyal, akit már minden ismerősöd, osztálytársad látott meztelenül? Ha a megszégyenítés a mindennapjai részévé válik, és ez téged is magával ránt? Szabad-e egyáltalán ilyenkor magadra gondolnod, vagy el kell hinned, hogy a szerelem mindent legyőz? Meddig vagy felelős valakiért, ha ő egyáltalán nem hallgat rád? Szóval innentől kezdve ez egy nagyon furcsa ismerkedés története.

Ez az első olyan regényed, amiben nincs fantasy szál. Másképp írtál egy ilyen történetet? Érezted előnyét vagy hátrányát annak, hogy nincs semmilyen mágikus elem?

Nem is olyan rég még el sem tudtam volna képzelni, hogy realista történtet írok, de ez most annyira adta magát, hogy nem volt hiányérzetem. Igaz, amikor eszembe jutott az alapötlet, kósza gondolatként felmerült, hogy ebbe is beépítek egy fantasy szálat, de ezt nagyon hamar elvetettem. Ezzel csak az alapkonfliktusról tereltem volna el a figyelmet, amit viszont nagyon komolyan akartam kezelni.

Az első csók és egyéb démonokban kifejezetten élveztem, hogy a főszereplővel ugrálok a misztikum és a realista problémák között, ez a fajta játék, egyensúlyban tartani a szálakat, mindig jó móka, de ezt leszámítva ezt a történtet is ugyanúgy írtam, mint az eddigieket.

A történet alapját az adja, hogy az egyik főszereplő, Luca korábban meztelen képeket készített magáról – itt nem arról van tehát szó, hogy valakit tudtán kívül levideóztak. Az életben (és a regényben is) sokan úgy gondolják, az ilyen helyzeteket úgy kellene megelőzni, hogy az emberek nem készítenek magukról erotikus fotót vagy videót. Számodra mennyire volt az fontos írás közben, hogy reagálj erre a véleményre, illetve akár a regény írásakor, akár máskor változott-e a véleményed azzal kapcsolatban, hogy ki mennyiben hibás, ha kikerül egy ilyen kép?

Amíg a regény írásására készültem, rengeteg ilyen hírt, és a hozzájuk tartozó kommentfolyamot olvastam el, ismerem az alaphozzáállást, és azt állapítottam meg, hogy furcsa korban élünk. Az ember sokszor úgy érzi, hogy mindent szabad, aztán amikor valakiről nyilvánosságra kerül egy meztelen fotó, vagy videó, rögtön prűddé válunk, és azt mondjuk, hogy úgy kell neki, miért küldözget magáról meztelen képeket. Minden következményt jogosnak érzünk, mert aki hülye, az haljon meg, ugye…

Én meg ilyenkor nézek ki a fejemből, mert ott van egy lány, aki megbízott valakiben, kitárulkozott előtte, átadta magát neki, és ezzel visszaéltek, megszégyenítették, egy bűncselekmény áldozatává tették, és a közvélemény jelentős része ennek ellenére is képes mindent a nyakába varrni, szemernyi megértés nélkül. Az országban rengetegen vannak, akik olyan „kulturális” termékekben, olyan műsorokban lelnek élvezetet, amiknek a fogyasztása szerintem szégyenteljesebb, mint egy nyilvánossá vált meztelen fotó, ilyen helyzetekben mégis mindenféle törés nélkül képesek erkölcsi magaslatról osztani az észt.

Ez központi témája a regénynek, és több oldalról is körbejárom, nem csak az áldozat szemszögéből. Most nem akarom elmondani, hogy pontosan mire jutottam, ez derüljön ki a történetből, de amikor valaki meztelen fotókat küld magáról, azonnal ki is adja a kezéből az irányítást, szóval abban én is hiszek, hogy sokkal körültekintőbben kellene az ilyen képekkel bánni, és csak bizonyos idő és bizalmi szint kiépülése után megosztani a párunkkal. És még ez sem jelent garanciát semmire. A másik része a dolognak pedig nyilván az, hogy a bosszúpornót, mint büntetőjogi kategóriát sokkal jobban körül kell írni, és talán ha ilyen esetekben kézzelfogható büntetések kerülnének kiosztásra, eredményezhetnének valamiféle visszatartó erőt. Természetesen ez sem állítana meg mindenkit, de mérsékelni lehetne az áldozatok számát.

Legtöbbször lányokról kerülnek fel ilyen képek az internetre. Szerinted egy fiúnak is ugyanolyan kényelmetlen vagy megalázó lenne, ha engedély nélkül tennének ki róla meztelen képet?

Mindenképp. Mindenkinek szüksége van arra, hogy ne sértsék meg a magánszféráját, és hogy az intimitást úgy élje meg, ahogy az neki jólesik. Ráadásul a legtöbb esetben ilyenkor nem a képek kikerülése a legdrámaibb, hanem hogy hogyan reagál rá a környezeted. Egy támogató közegben, ahol a megosztót állítják pellengérre, az áldozatot pedig áldozatnak tekintik és segítik a feldolgozásban, könnyebb továbblépni. Míg egy ellenséges környezetben, ahol a szégyent és a megalázást a mindennapjaid részévé teszik, csak mert kikerült rólad valami, amit nem akartál megosztani, képes összeroppantani az életed. A fiúk esetében is. Mert nem hiszem, hogy tizenéves fiatalok, legyen szó akár fiúkról, akár lányokról, ki vannak képezve arra, hogy bármit elviseljenek.

Amúgy nem teljesen idegen, hogy fiúk intim képeit osztják meg a volt barátnők, néhány éve Magyarországon is működött erre specializálódott oldal, ahol a képek mellé járt a név és a közösségi médiás profil is.

Amikor az Írózónában beszéltünk a könyvről, elmondtad, hogy te mindig is Bálint szemszögéből akartad megírni ezt a történetet. Bálint viszont – mint talán minden korabeli fiú – hoz rossz döntéseket, mond rossz mondatokat. Tartasz attól, hogy az olvasók hogyan fogadnak egy ilyen, szürkeárnyalatos főhőst?

Amikor néhány éve elhatároztam, hogy romantikus regényeket fogok írni, annyit tudtam biztosan, hogy másképp akarom csinálni, mint ahogy azokban a romantikus regényekben csinálják, amiket ismerek. Közel akartam maradni a valósághoz, és távolodni a túlidealizált szereplőktől és szerelmektől. Nyilván ebben az is benne van, hogy azok viszont, akik az ilyen típusú történeteket szeretik, furcsán néznek majd az én megoldásaimra. Akár arra is, ha egy tizennyolc éves fiú rossz döntéseket hoz, kétségei vannak, és nem dob félre mindent a szerelemért.

Van bennem félsz, hogy emiatt érheti kritika a regényt vagy a szereplőim döntéseit. De én egyszerűen nem tudom másképp csinálni. És azért az reménnyel tölt el, hogy már Az első csók és egyéb démonoknál is kérdéses volt, hogy az olvasók hogyan fogadják majd a befejezést, a legtöbb visszajelzés mégis pozitív volt ezzel kapcsolatban. Egyöntetű vélemény volt, hogy a valóságban is sokszor alakulnak hasonlóan a dolgok, és más befejezés nem is illett volna a regényhez. Szóval ebből azt szűrtem le, hogy az olvasóim értékelik és igénylik az ilyen fajta őszinteséget, és azt, ha nem áldozom fel a valóságot egy túlidealizált párkapcsolat oltárán.

Három olyan dalról írtál nemrég a blogodon, amik nemcsak megjelennek – legalább említés szintjén – a regényben, de neked is segítettek hangulatba kerülni. Mind a három magyar együttes száma. Ez azt jelenti, hogy neked a szöveg és annak a pontos érthetősége fontosabb, mint mondjuk a dallam, amikor hangulatba akarsz kerülni?

Maximálisan szövegcentrikus vagyok. Egy idő után lehet már nem is hallom a szöveget, csak hagyom, hogy a zene beindítsa az ötletelési folyamatot, de ha az elején a dal szövege hidegen hagy, hiába jó a dallam, hiába jó a zene, nem fog érdekelni. Az angolom nem feltétlenül olyan tökéletes, hogy minden dalszöveget megértsek hallás után, úgyhogy én szívesen hallgatok magyar zenéket. Megvannak azok a magyar zenekarok, akik ki tudják elégíteni a minőségi dalszöveg iránti igényemet. Például néhány hónapja fedeztem fel magamnak az Elefánt zenekart, és ők biztosan nagyon sokat szólnak majd az új regényem írása közben.

A Tested és lelkem megjelenése előtt több rövid instanovellát is közzé tettél, amiben megjelennek a regény szereplői. Ezeket a történeteket jóval a regény megírása után készítetted el. Mennyire volt nehéz visszahelyezkedni a szereplők életébe, regény világába? Számíthatunk még kiegészítő történetre tőled?

Összesen négy ilyen novella készült (Az első, Péntek esti várakozás, Hátrahagyottak, A visszautasítás művészete), és azt hiszem, egyelőre itt megállok. Abban nem vagyok biztos, hogy végleg, mert meglepően jó érzés volt újra elővenni ezeket a karaktereket. Mindegyik történet megírását élveztem, és tudnék még róluk mesélni, de az az igazság, hogy az ilyen típusú ötleteimet akár egy új YA regénybe is átvezethetném. Logikus lenne, hogy a könyv megjelenésével ezt is tegyem, és végleg elengedjem a Tested és lelkem kezét.

A novellák lényege az volt, hogy a regényben megjelenő apróságokat, kisebb-nagyobb utalásokat jobban kifejtem, ezzel bemutatva a szereplőket, és megmutatva hogy onnan jutottak oda, ahol a regény idején látjuk őket. Az egyik novella a végére kicsit kisiklott ebből az elképzelésből, de ez is így indult. Biztos vagyok benne, hogy a történetben akadnak még olyan utalások, félmondatok, amiket külön történetben is érdemes és érdekes lenne kifejteni, és ha mondjuk az olvasók feltesznek ilyen típusú kérdéseket, nincs kizárva, hogy azokat is megírom.

De nemcsak az Instagramon hozol történeteket: nemrég elindultál a TikTokon, ahol egészen rövid, hátborzongató történeteket mesélsz el a nézőknek. Hogy indult ez az út?

2021 áprilisában kezdtem tiktokozni, de már egy évvel azelőtt is kacérkodtam a gondolattal. Amikor belefogtam, egy-két magyar íróval lehetet találkozni a felületen, de az elmúlt néhány hónapban szépen megnőtt a számuk. Ez bizonyos szempontból jó, más szempontból meg azt látom, hogy a legtöbb író csak egy új reklámfelületet lát a TikTokban, egy helyet, ami viszonylag szűz terület, és ahol megpróbálhatják eladni a könyveiket. Akik így gondolkodnak, nem hiszem, hogy hosszú távon sikeresek lesznek a platformon. Én nem így mentem oda. Nyilván én is szeretném népszerűsíteni a könyveim, meg is teszem a Tested és lelkemmel, viszont én egy éven át morfondíroztam, hogy egyáltalán belevágjak-e, és csak akkor tettem meg, amikor kitaláltam, hogyan tudnék íróként funkcionálni, és történeteket vinni a TikTokra. Mert én nem egy író akartam lenni, aki fenn van TikTokon, hanem íróként akartam jelen lenni. De az instanovellák is ezt a célt szolgálják. Meguntam a szokásos marketinget csinálni, a könyveimet reklámozni, jópofizni. Ha már ott vagyok valahol, akkor odaviszem az irodalmamat, a történeteimet.

A TikTokon ezek lettek a TikTok novellák. Amik olyan egyperces rémtörténetek, amiket írott szövegben mesélek el. Hogyan máshogy is mesélhetném, hiszen író vagyok! Nyilván voltak kétségeim, hogy ez mennyire lesz működőképes, mert itt van egy elképesztően pörgős videós platform, én meg azt várom a nézőktől, hogy lassítsanak le egy percre, és olvassanak. Aztán úgy tűnik, hogy ez mégis működik. A legnézettebb történetemet már több mint 300 ezren látták, és néhány hónap alatt 12 ezren kezdtek követni.

Talán lehet legyinteni rá, hogy mi az az egypercnyi olvasás, de én ezt tudom hozzátenni az olvasás-népszerűsítéshez, és nem gondolom teljesen hatástalannak. Már többen érdeklődtek arról, hogy ezeket a történeteket megtalálják-e bővebben kifejtve, mert szívesen olvasnák őket tovább, esetleg ezek valamelyik regényem alapját képezik, de arra is kértek már, hogy ajánljak az én rövid történeteimhez hasonló könyveket.

Mennyire sok meló egy-egy ilyen videó elkészítése?

Az alap, hogy meg kell írni a történeteket. Ezek nem igazán lehetnek hosszabbak ezer karakternél, mert akkor a videó túlnyúlna az egy percen. De azért így is rá kell szánni az időt, sőt, az okozza a nehézséget, hogy röviden tartsam, ezért sokáig csiszolgatom, hogy a lehető legkevésbé túlírt formát nyerje el. A legmacerásabb rész ezután következik, be kell időzítenem a szöveget. Meg kell találnom az egyensúlyt, hogy jól olvasható legyen, de egy-egy mondat ne legyen zavaróan hosszan kint. Mindezt úgy, hogy ugye mindenkinek más az olvasási tempója. A novellákhoz hozzátartozik, hogy én, csekély színészi képességekkel, videós formában reagálok a történtekre, hogy azért mégiscsak legyen hozzá képanyag. Nyilván ezeket is előre kitalálom, belövöm, hogy mikor minek kell következnie, aztán felveszem a videót. Ha ez is megvan, jöhet az utómunka. Ez általában csak apróbb vágásokat és hangeffektek keresését jelenti, de akadt olyan történetem (A sellőtartás veszélyei, Álmok és a hétvégén érkező Tükör), amikhez speciális effekteket használok, olyanokat, amiknek az elkészítését nekem is tanulnom kell, így ezek több napig is eltarthatnak. Szóval annak ellenére, hogy rövid történetekről van szó, sok-sok munkát is bele lehet tenni egy ilyen videóba.

És hogyan tovább? Milyen történetek foglalkoztatnak most?

Az elmúlt években az ilyen kérdésekre mindig elmondtam, hogy szeretnék visszatérni a middle grade történetekhez is, mint amilyen Az Olimposz legyőzése trilógia is volt. Ezekből viszont soha nem lett semmi. Ennek ellenére most is elmondom, hátha… 🙂 Szóval dolgozom middle grade történeteken, és remélem, hogy ezekből az olvasók is láthatnak majd valamit a közel jövőben.

Emellett szeretnék még mélyebbre merülni a fiúk fejében, most épp egy realista történetet tervezek. Már másfél éve… Annyira meg akarom írni, de hiába, az elmúlt másfél évben nem jutottam túl a jegyzetelésen. Nagy fájdalmam ez. Igaz, ezen kívül is dolgozom más YA történeten, olyanon, amiben visszatérek a misztikumhoz és a fantasyhez.

Illetve, szeretném tartani magam ahhoz, hogy a közösségi médiában íróként vagyok jelen, szóval továbbra is tervezek instanovellákat és TikTok történeteket. Már csak a rendszerességük kérdéses. 🙂

 

Bessenyei Gábor: Tested és lelkem

Semmi bajom a meztelenséggel.
Hogyan is lenne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van akkor, ha nemcsak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, hogy el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával?

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál, és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője… De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától?

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt.

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat?

Bálint és Luca közös kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán sohasem lépnek túl a következményein.

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem?
Te kitartanál a végsőkig is? Tudnál ítélkezés nélkül segíteni?

Tarts Bálinttal ezen a különleges úton, és ismerd meg a fiúk lelkének mélységeit!

Kíváncsi lettél? Kattints ide, és kezdd el a történetet!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük