„Haragos tekintettel jött föl a Nap, üvöltve ébredt vele a szél.” Drága Emma, Ezekkel a sorokkal kezdeném a levelem, mert ezek voltak az első gondolataim, mikor fáradtan kiléptem a nyirkos sátramból. Remélem otthon békében és egészségben találnak a szavaim. Szólj rá a szolgákra, hogy ne adjanak nedves abrakot a lovaknak, mert az a semmirekellő öreg…
Marja a szememet a füst, orrlyukamat eltömíti a hamu, és eszelős vehemenciával perzseli a bőrömet a kemence lávavörös tüze. Vagyis egy szokásos szerda reggel számomra a pokolban. Kaszás vagyok, illetve leszek majd, remélhetőleg. Egyelőre csak egy arasznyi, közepesen életlen vajazókéssel büszkélkedhetek – tizenöt évesen elég ciki –, aminek még annyi haszna sincs, hogy legyezhessem vele…
– Először péntek éjjel történt meg. A nő megköszörüli a torkát, egyik könyökével megtámaszkodik az asztalon, és rágcsálni kezdi hüvelykujja hosszú, lila körmét. – Csak nyugodtan – mondja a vele szemben ülő férfi, és kissé félrebillenti a fejét. – Csak nyugodtan. – Mutató és hüvelykujjával forgatni kezdi az asztalon lévő papírpoharat. – Először péntek éjjel…
Bálint apró csókokkal hintette be Luca nyakát, lassan haladt a lány kulcscsontja felé. A tévé képernyője villogott a sötétben, meg-megvilágította Luca karcsú testét, tenyérbe illő, gömbölyű melleit. A lány hófehér, szeplős bőre alatt finoman kirajzolódtak az erek. Friss kamilla illata körbeölelte Bálintot. Versenyt lüktetett a vér az ereikben, felforrósodott bőrük összetapadt. A szoba sarkában kitartóan…
Még csak délelőtt van, de Reni szerint a napi három nem sok. A három elmegy, de több azért ne legyen. Ugye, tudod, miért, Krisztike? Az egész világon két ember van, akinek megengedem, hogy Krisztikének szólítson, Reni az egyik. Elképzelem, ahogy itt ül velem szemben és ezt kérdezi. Tudod, ugye? Persze, tudom. Néhány másodpercig hezitálok, majd…
Az iskolában minden évben meghirdették az irodalmi pályázatot. A gyerekek szerették, mert mindig nagyon izgalmas versenytémákat adtak meg. Hagyományosan az évzárón jelentették be az eredményt, a győztes pedig felolvashatta a művét az egész iskola előtt. Tavaly például „élet a jövőben” volt a megadott téma. Azelőtt arról kellett írni, mi történne, ha egy általuk választott mesehős…
A nevem, az igazi nevem Seb, és most kapaszkodj meg, mert elmesélem, hogy mekkora faszságot csináltam. Először is szeretném legszögezni, hogy rohadtul nem így terveztem a dolgokat. Ha listát vezetnék a top tíz barom ötletemről, a kitalált barátnő biztosan mindent vinne (de nagyon minimum benne lenne a top háromban). Ez itt a védőbeszédem, az utolsó…
Napok óta nem aludt, fel-alá járkált űrhajójában, az ablakon keresztül bámulta a csillagokat. A csillagrendszereket, ahol azok a lények élnek, akiknek már nem látta a gondolatait. Atkins N. Winters − huszonhárom éves, nőtlen, foglalkozására nézve sávszélesség-bérbeadó, rendszertanilag az emberi fajhoz tartozó űrhajótulajdonos − elvesztette a képességét, amivel hozzákapcsolódott mások elméjéhez. A távolból érkező gondolatok csupán…
– Tuti, hogy kell cukor a diétás tortába? – Odanyújtom Hangának a kristálycukros üveget, és gyanakodva nézem, ahogy belehint belőle néhány kanállal a keverőtálban várakozó aranysárga masszába. Édes sütemény- és nehéz zöldségillat lengi be a konyhát. – Nyugi. – Hanga megajándékoz egy ragyogó mosollyal. Telt alakjára rásimul a virágmintás kötény. – A gizda csajod nem…
– Remek volt a vacsora. – Rostélyos, a kedvenced. – Mm, bár látom, neked nem ízlett. – Sokat kóstolgattam, teli vagyok. – És bort? – Nem, köszönöm. – Áh! Pedig finom. Biztos? – Nem. – Biztos nem kérsz, vagy nem biztos, hogy nem? – Csak… nem kérek. Leszedem az asztalt. – Te tudod. Ezeket odavigyem?…
Hátradőlök az igazgatói irodában trónoló egyik műbőr fotelben, és fintorogva beleszippantok a fanyar cigiszagtól bűzlő levegőbe. Apa a mellettem terpeszkedő kopott forgós székben foglal helyet Ungvári igazgatónővel szemben. Úgy fest ebben a lepusztult irodában az Armani öltönyében, mint aranyrög a trágyadombon. Stenkainak meg a szüleinek már csak a kemény faszékeken maradt hely, amiket a titkárnő…
Ülök a fedett korcsolyapálya szélén és a cipőfűzőmmel babrálok – már rég befűztem, de húzom az időt. Béna vagyok minden sporthoz, miért lenne a korcsolya kivétel? Stefi és Ivett addig győzködtek, amíg végül eljöttem velük, de már abban a pillanatban, hogy igent mondtam, bántam az egészet. Semmi kedvem kiröhögtetni magam. – Hé, Gréti, ne legyél…
A férjed mögött álltál a megszokott helyeden – egy lépésnyire mögötte. Hátad egyenesen kihúztad, a kezed illedelmesen összekulcsoltad magad előtt, fejedet kissé előrehajtottad. A körömcipőd orrát bámultad. Mi az a folt rajta? Mindig mindened makulátlan szokott lenni. Most is, indulás előtt gondosan válogattál a ruhásszekrényedben. Csupa fekete ruha lógott benne, némelyik a földet súrolta, de…
Halvard a pultnál ülve teljes érdektelenségbe burkolózott, és ugyanúgy próbálta kizárni a hozzá folyamatosan beszélő nő hangját, mint az összes többi környezeti zajt, a szagokkal együtt. Kemény munka volt a sok csörömpölést, morajló társalgást, alkohollal keveredő verejtékszagot kordában tartani, különösen az utóbbi napokban. – Te amúgy mivel foglalkozol? – kérdezte a kéretlen társasága már-már kifulladva….
Marcsi tizenéve berögzült mozdulattal veszi elő a cigit, pont ugyanúgy, ahogy eddig minden munkaszünetben csináltuk. A szájába teszi, sercen az öngyújtó, de mielőtt a láng elérné a dohányt, Marcsi keze megdermed, aztán a kórházi takaróra hanyatlik. – Hogy én milyen segghülye vagyok – nevet fel cinikusan. Hangja rekedt, még nem szokott hozzá, hogy erőltetnie kell…