Tiszlavicz Mária: A holló rikolt

A lemenő nap sugara a maszkon keresztül is szemébe szúrt. Odakint felriadtak a hollók a haldokló tölgyfáról, rikoltozva repültek a magasba. Maryll tízet számolt meg. Tíz rikoltás. A legnagyobb holló az ágon maradt. Üveges szeme Maryllt bámulta. A lány megborzongott. Kislánykorában mennyire szerettek a bátyjával, Rollóval azon az ágon üldögélni a zöld levelek között… Sehol…

Olvass tovább

Interjú: Hercz Júlia

Hercz Júlia most megjelenő regénye ismét a régenskori Angliába repít bennünket. Az Acél és Lazurit hősnője, Sarah egy tolvajklán tagja. Gyerekkoráról nincsenek emlékei, kiváló tolvaj, de jobb életre vágyik saját maga, és pártfogoltja, Tessa számára, el szeretne szökni. Utolsó feladatként ellop egy térképet a londoni nemestől, csakhogy a klánvezető átveri, és kénytelen alkut kötni a…

Olvass tovább

Madaras Márton: Mert minden dübörögve menetelő csizma és véráztatta köpönyeg elég

Figyelmeztetés: erőszakos tartalom   Tízévesen láttam először derékba törést. Klára volt, az asztalos lánya. Három, hányásszagú rongyos férfi fogta le. Azután is sikoltott, hogy gerincen vágták puskatussal. 1944-ben sok vendéget fogadtunk a családi házunkban. Először a németek jöttek el hozzánk. Őszintén szólva, velünk mindig kedvesek voltak. Legalábbis én így éreztem. Az istálló előtt egy óriási…

Olvass tovább

Rajhona János: Szabadrablás

András összerezzent a dördülésre. – A város reggel megadta magát. Mire fel ez az ágyúlövés délután egy órakor? – kérdezte Zita asszony sápadtan. – Nem tudom. De jót biztos nem jelent – felelte a férfi sötéten. Nagyot nyelt, és odalépett a függönyhöz. Résnyire elhúzta, és kikémlelt. – Édesapa lát valamit? – kérdezte Réka reszkető hangon….

Olvass tovább

Martin Darsen: 1962

Eleinte észre sem vettem őt. Koranyár óta egy angol-dán kereskedelmi egyezmény létrehozásában segédkeztem, és szinte minden héten megfordultam a Külügyminisztériumban; így októberre valószínűleg többtucatszor elhaladtam Aleksandra íróasztala mellett. Milyen vak voltam! Ugyan az apám, meg a nagybátyám beprotezsáltak a Kereskedelmi Minisztérium tengeri hajózásért felelős titkárságára, huszonhárom évesen tisztában voltam vele, hogy számomra már semmi érdekeset…

Olvass tovább

Cserháti Lenke: Lélekvesztő – Út Calais-ba (részlet)

Az Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga   TIZENEGY London, 1653. szeptember 5. És Reginald Bertram utálatos feje végre a porba hullott. Eustace Camber elégedetten figyelte, mint bucskázik le az ostoba lázadó barna üstöke a pódium fából tákolt lépcsőin, s fröcsköli be átkozott kék vérével a legelöl bámészkodókat. Cambernak régen volt ilyen jó napja. Nem várta…

Olvass tovább

Ian Pole: Thomas Toten balladája (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga Figyelmeztetés: erőszakos tartalom, káromkodás   – Egy – 1944.július 28 Avranches   Steve Stanton őrmester a könyvesbolt félig beomlott falához húzódott. Végignézett romos falszakaszon, majd úgy ítélte meg, hogy az viszonylag még stabilan áll. A kupacokban álló téglákra támasztotta Thomson géppisztolyát, és a zubbonya zsebéből elővakart egy gyűrött…

Olvass tovább

Völgyi Viktória: Szívdobbanás (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga   Első rész 1. A nap nagy részében egy nehéz szülésnél segédkeztek, így már sötétedett, amikor elérték a következő település – Meszlen – határát. Dani már messziről látta a földekről hazafelé ballagó falusiakat, nagyrészt asszonyokat. Ez manapság mindenhol így volt. Annyi férfit soroztak már be, hogy vándorlásuk során…

Olvass tovább

HoRa: Rossz oldal

Yuan Shiwei ujjai fürgén jártak a bambuszfuvoláján, bús melódiája szárnyra kelt a széllel, beleveszett a sötét éjszakába. A fiatal férfi egy kőrisfa ágán ücsörgött, és miközben a hangszerén játszott, arra az elvesztegetett reggelre gondolt, amikor nem vallotta be az érzéseit a shixiongjának[1]. Ennek már három éve. Aznap szerezték meg a fekete övüket, és örökre búcsút…

Olvass tovább

Berley Zsófia: Az utolsó gróf

Ezért nem fizetnek eleget – állapítom meg magamban, ahogy lefelé igyekszem a kastély főlépcsőjén, és közben próbálok nem orra bukni a szoknyámban. Hogyan tudtak a nők ilyen nevetségesen öltözködni a tizenkilencedik században? Szitkozódva lerángatom a kesztyűmet, hogy rendesen meg tudjak kapaszkodni a korlátban, és mint egy részeg pingvin, arrébb dülöngélek, hogy az emeletre igyekvő stáb…

Olvass tovább

Madaras Márton: Rég nem látott idegen

„Haragos tekintettel jött föl a Nap, üvöltve ébredt vele a szél.” Drága Emma, Ezekkel a sorokkal kezdeném a levelem, mert ezek voltak az első gondolataim, mikor fáradtan kiléptem a nyirkos sátramból. Remélem otthon békében és egészségben találnak a szavaim. Szólj rá a szolgákra, hogy ne adjanak nedves abrakot a lovaknak, mert az a semmirekellő öreg…

Olvass tovább

Márványos Ágota: Húsz

Aranyrög pályázati novella, a történet 348 pályázó között kiemelt lett   A papírzsepis csomag a mocskos csempén landol a telóm mellett, és én hangosan szívom a fogam. Női vécék, hogy a rohadalom csapna belétek! Ilyenkor mindig eszembe jut az az internetes szösszenet, amin egyszer annyit nevettem, arról, hogy a nő hogyan megy pisilni nyilvános helyen,…

Olvass tovább

Fráter Zsuzsanna: Pesti gólem

1. Nem lett volna szabad ilyen sokáig magára hagynom Simont. A torkom elszorult, a rossz érzés egyre jobban elhatalmasodott rajtam, ahogy hazafelé tartottam. „Már nem gyerek, 15 éves, ráadásul zseni” – próbáltam magam nyugtatni, sikertelenül. Simon számára, ha elmerült annak a gépszörnynek a bütykölésében, megszűnt a külvilág. Azt sem vette volna észre, ha bomba csapódik…

Olvass tovább

P. Molnár Petra: Fehér Fátyol

Anyám szélesre tárta a szalon ablakainak szárnyait. Az Arrochar hegység felől fújó hűvös, áprilisi szellő meglibbentette a bútorokat takaró fehér lepedők szélét, melyeket hamarosan le is húztam a bársonyszófáról és a hozzá tartozó karcsúlábú fotelekről, felkavarva az évek óta gyűlő port. Két éve járt itt utoljára a kastély gazdája, Mr. Chesterton egy nagyobb nemesi társasággal….

Olvass tovább

Tiszlavicz Mária: Viszi a víz

Erzsike már messziről hallotta a szakácsné kacagását, miközben szaporán kalapáló szívvel cipelte fel a kútról a kannákat. Biztosra vette, Ilus a pincéren nevet, Kovács Hugó megint teszi neki a szépet. Hogyne tenné, még sok van délidőig, most dologtalan a pincér, ráér az a fehérnéppel kacarászni. De mindég csak Ilussal… Erzsike orcája egészen kipirult, ahogy befordult…

Olvass tovább