Ian Pole: Thomas Toten balladája (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

Figyelmeztetés: erőszakos tartalom, káromkodás

 

– Egy –

1944.július 28 Avranches

 

Steve Stanton őrmester a könyvesbolt félig beomlott falához húzódott. Végignézett romos falszakaszon, majd úgy ítélte meg, hogy az viszonylag még stabilan áll. A kupacokban álló téglákra támasztotta Thomson géppisztolyát, és a zubbonya zsebéből elővakart egy gyűrött cigisdobozt. Míg rágyújtott, szeme megakadt az utca túloldalán, a lépcsősor aljában üldögélő német katonán. A téglaporos egyenruhát viselő halott német legfeljebb húsz éves lehetett. A szitálva ráhullott malterpor vastagon bepúderezte az arcát, próbababa jellegűvé sablonosítva a vonásait. A fickó bal kezével térdét átkarolva, fejét a lépcső kőpadkájára hajtva üldögélt, és tágra nyílt, világoskék szemmével nézte az őrmestert. Mintha csak csodálkozna rajta, hogy az ellenség oda ült le vele szemben cigarettázni. Poros bakancsa mellett alig tenyérnyi beszáradt vértócsa, ölében Karl 98-as ismétlője. Valahonnan az utca elejéről puskalövések dörrentek, amire M1 Garand-ok feleltek. Majd fél perccel később reszelős köhögéssel beindult egy ötvenes is. Három rövid sorozat, és a magányos puska nem válaszolt, csak német nyelvű kiabálás hangzott, amiből Steve Stanton csak a kamerádozást értette.

– Na, azt hiszem lesz egy ügyfelünk! – morogta kedvetlenül, és a cigit oda kínálta a balján hasaló Sid Phillips-nek. A sasorrú katona elvett egy szálat, és a halott németre mutatott vele.

– Nem tetszik, ahogy néz! Van benne valami ijesztő, ahogy így ül, és néz!

– Akkor ne nézz oda Sid!  Nincs vele dolgunk. Csak a még élőkkel. – sóhajtotta az őrmester, majd a jobb oldalán guggoló Daren O’Harát, a géppuskást is megkínálta.

– Így nem nyughat! A szelleme nem fogja fel, hogy meghalt, nem tud távozni. Ezért érzem ezt. – dünnyögött tovább a nagyorrú katona, és megérintette a nyakában lógó bőrerszényt. Sid Phillips anyja cseroki indián volt, anyai nagyapja pedig a törzs spirituális vezetője a rezervátumban.

– Mondom, hogy hagyd! Hozzá ne merj nyúlni! A Fritzek lehet, tettek rá egy drótos aknát. Ha piszkálod, akkor viszont valóban ártani fog neked! Meg nekünk is. Utálnám, ha srapnel szaggatná szét a seggemet, úgyhogy hagyd békén üldögélni a kamerádot! Nem mi öltük meg, nincs dolgunk vele! Valószínűleg még a bombázás, vagy tüzérségi előkészítés során nyiffant ki a csóri.

– Ne pezsegj már rézbőrű! A frászt hozod rám az álandó hulladumáddal! – forgatta a szemét Daren O’Hara, majd kiköpött egy hosszú finánclábat.

– Egyre szarabb ez a cigi is! Jó, hogy nem szárított tehénszart tesznek már bele!

– Én csak elmondom, hogy mi van! Amit ti nem láttok! A holtak szellemei így telve vannak gyűlölettel, és haraggal… – folytatta volna még a félvér, de Stanton már elfordult, O’Hara pedig teli tenyérrel rácsapott a combjára.

– Baromi fárasztó vagy Szifilisz!  Anyád! Na az volt tele gyűlölettel, és haraggal! Mi másért nevezett volna el egy nemibetegségről?! – röhögött fel a nagydarab ír, és a téglák közül előhúzott egy bőrkötéses lexikont. Mutató és hüvelyujja között elégedetten morzsolgatta meg a lapokat, majd módszeresen kiszaggatott egy tucatnyit, és a gázállarctáskába gyűrte őket.

– Hogy te mekkora suttyó vagy Daren! – nyögött fel mögöttük undorodva Epstein tizedes a szanitéc.

– Há’ most mé’?! Ez mán’ nem kell senkinek, szarni viszont muszáj! Te, tán a kezeddel törlöd ki doki?

– Nem, de nem is az Encyclopédie egy bőrkötetes példányával. Te, ipari paraszt!

Fiatal, szinte még kölyök katona futott vissza meggörnyedve az előttük lévő kereszteződésből

– Steve! Thorpe százados hívat! Fogtak egyet!

– Na, mit mondtam! – sóhajtotta az őrmester, és felvette a géppisztolyát. – Jól van Justin, vágódj be a doki mögé, és indulunk. Nézzük meg a madarat.

A D század az iskola előtti aprócska téren várakozott. A százados, és Gronkowsky őrmester állt középen állt. Előttük a lépcsőn egy középkorú, kopaszra borotvált fejű német ült tarkóra tett kézzel. Bal lábát, melyen koszlott kötést viselt mereven előre nyújtotta. Egy deszkadarabot kötöztek hozzá sínnek. A széthasított nadrágja szára fekete volt a beleszáradt vértől. A férfi téglaporos, olajos arcán egykedvű kifejezés ült, míg válaszolgatott Thorpe százados kérdéseire, aztán ujjaival dohányzást imitálva cigarettát kért. A százados elfordult tőle, magához intette Stantont, és alig leplezett undorral a németre mutatott.

– Hátrakísérhetik a gyűjtőbe őrmester!

Stanton bólintott, elpöckölte a cigarettavéget, majd közelebb lépett Thorpe-hoz.

– Kit kapott el?

– Hannigant, meg az új digó gyereket az F századból. Spinozzát.

– Spinnazolát – javította ki a mellette álló Gronkowsky.

– Igen, azt! Fejbe lőtte, azonnal meghalt. Hannigan még húzza, de Bell szerint már nem sokáig. Boggs majd elviszi őket.

– Vetnénk rájuk egy pillantást uram. Tudja… Az igazságérzet miatt.

A tiszt szikár arcára koravén ráncok rajzoltak sorstérképet, pedig alig lehet több harmincnál. Pár pillanatig összehúzott szemmel méregette az őrmestert, majd beleegyezően bólintott.

–  Ott vannak, nézzék meg őket gyorsan, aztán… Aztán kísérjék hátra!

A szakasz szinte ünnepélyes komolysággal állta körbe a két pórul járt bajtársukat. A kis olaszt nem ismerték csak látásból, mert alig egy hete rakták be az F-be. Csak a bakancsa látszott ki a rádobott pokróc alól. Hannigan viszont régi motoros volt. Autószerelőként dolgozott Memphisben, és folyton fotókat készített a Bronxban vásárolt olcsó kis gépével.

Most sápadtan hevert egy hordágyon, szája kéken remegett. Hasán, mellkasán átvérzett gézlapok. Morfiummal betankolva tompa tekintettel meredt maga elé, miközben a mellette guggoló Bell újabb pólyát bontott ki. A szőke szanitéc felnézett, és megvetően elhúzta a száját. Nem túlzottan kedvelte Stantont, egy vitatott, és e miatt meg nem fizetett kártyaadósság miatt.

– Na, itt a kummancs szakasz! Elállod a fényt tetű Stanton! Van morfid Noah? Kifogytam.

– Hogy van Hannigan? – kérdezte Epstein, és oda dobott neki egy ampullát, amit Bell elkapott, és a zubbonya zsebébe tett.

– Szarul. A náci átlőtte a máját, meg a gyomorszáját. Tudod Stanton, ha útközben valahogy aknára lépne az a mocsok, lehet elengedném neked a kamatokat. – sziszegte komoran az F század szanitéce, mire az őrmester legyintve elfordult. Helyette elszánt arccal lépett előre O’Hara, és a szanitéc vállára tette lapátkezét.

– Nyugi Pete! Én majd gondoskodom róla, hogy… – kezdte volna önérzetesen az ír, de Stanton rámordult.

– Te majd kussolsz O’Hara! Inkább keresd meg Wilsont! Indulunk.

Wilson volt a szakasz mesterlövésze, mire Epstein felrángatta a németet épp elő is került. Ő volt a csapat legidősebb tagja a maga negyvenkét évével. Fejét tucatnyi vágás tarjagos hege borította, orra java hiányzott, amitől halálfej jelleget öltött csontos arca.  Odalépett a bicegő fogolyhoz, és átkutatta. Érzéketlenül szórt ki mindent a férfi zsebeiből a macskakövekre, majd a lapockái közt meglökte a férfit, hogy induljon. A német sziszegve a fájdalomtól bicegve elindult. Epstein a bal vállánál megmarkolta a zubbonyát, és úgy húzta, hogy gyorsabban haladjon.

A D és az F század közben elindult előre. A hátvéd tagjai gyilkos arccal nézték a sántikáló németet, a sajtós le is fotózta. Jóval komolyabb gépe volt, mint Hannigan-nek.

Néhány civil is előmerészkedett a pincékből. Közönyösen nézték a katonákat, de némelyik szeméből tehetetlen harag sütött. Egy kisírt szemű fiatalasszony franciául átkozta meg őket, és a lábuk elé köpött, mire egy idős férfi, talán az apja, elvonszolta onnan.

– Most mé’ minket utál ez a francia ribanc?! – fortyant fel az ír.

– Tegnap bombáztuk szarrá a városát tuskó! Legalább annyi civil halt meg, mint Fritz. – magyarázta Epstein, és a sántikáló német fájdalmas nyögéseivel mit se törődve egyre gyorsabb tempót diktált, közben az épületeket vizsgálta.

– Hova őrmester?

– Még menjünk! Legyen az a félig bedőlt raktár a lerobbant Krupp teherautóval, meg a három halott némettel. Ott nincs senki.

Ezen a városrészen tegnap jártak. A civil halottak többségét már összeszedték, csak a törmelék alól meredt ki itt is, ott is egy láb, vagy egy ernyedt ujjú kézfej.  A németek hullái még az utcán hevertek, de már valaki néhányat kupacba rakott, hogy ott várják csendesen az elszállítást. Stanton érdekesnek találta, hogy holtukban sem vegyülhettek a civil hullákkal, holott ugyan úgy már csak közegészségügyi problémát képeztek mindannyian.

 Letértek az északi útról, és a textilgyár melletti raktár vasajtaja mellett, a téglafalba ütött lyukon átbújtak. Gázolajszag ülte meg a csarnokot. A robbanások által szétvetett hordókból kifolyt üzemanyag vastagon párállott az augusztusi hőségben, az oldalára dőlt teherautó mellett.

A német megsejthetett valamit, mert megmakacsolta magát, és nem akart bentebb menni. Szeme a szemközti beomlott fal törmeléke mellett heverő bajtársai hullájára tapadt.

 – Kameraden? Warum sind wir jetzt hierher gekommen? – hangjában ott bújkált a félelem, és a döbbenet. Az ír gyomron vágta, mitől felhördülve összegörnyedt, Wilson pedig teljes erőből hátba rúgta, amitől orrabukott, majd váltott lábbal megtaposta.  O‘Hara és Epstein is lelkesen csatlakoztak hozzá, és pár pillanatig körbe állva rúgták-taposták ahol csak érték.

. Sid Phillips a lyuknál állt meg, és Garandját markolva kifelé figyelt. Justin elborzadva kapta el a jelenetről a tekintetét, és inkább csatlakozott az indiánhoz.

– Bitte nicht Kameraden! – nyögte a férfi, mire O’Hara lezárásul még úgy rúgta szájba, hogy kitörtek az első fogai. A fogoly sípolva vette a levegőt, szétszakadt szájából a nyakába csorgott a vér, mert nem volt ereje oldalra fordulni.

– Nem beszélek náciul, úgyhogy ne fáraszd magad! –állt meg felette Stanton, és elővette a negyvenötösét. Odakint újra felropogtak a fegyverek, így fel kellett emelnie a hangját, ami dühében nem is esett nehezére.

– Tudod, mit utálok bennetek koma? Ezt a kibaszott kamerádozást! Megsebesülsz, ezért hátra hagynak. Eddig rendben is van, nem itt kezdődik a rohadékságod. Hanem ott, hogy Te lesből lelősz közülünk néhányat, majd mikor szorul a hurok, felteszed a kezed, és jön ez a kamerádozás! Hogy te innentől hadifogoly vagy! Jár neked a sebesült ellátás, a vacsora, a levelezési lehetőség meg a többi szarság. Mintha ez az egész valami szerződés lenne, vagy kicseszett társasjáték rögzített szabályrendszerrel! Tudod szépen feltehetnéd a kezed, és előjöhetnél már az elején. Akkor ugye nagyjából rendben is volnánk. De nem, neked le kell lőnöd néhány jenkit, mert ezt parancsolták! Aztán nem érted, hogy miért vernek agyon, hiszen te már megadtad magad! Elbaszott egy nép vagytok ti, kamerád! Na, jó’cakát!

A dörrenés öblös hangjával kicsit eljátszottak a hangár falai, aztán bele olvadt a kintről beszüremlő csatazajba.

– Mehetünk vissza! – mondta az őrmester, majd végig nézett az emberein, és a géppuskáson állapodott meg a tekintete.

– És ne kelljen újra hangsúlyoznom, hogy erről mindenki mélyen kussol!  Ugye, O’Hara?

– Persze, őrm’ster! Bocsánat! Csak épp Pete…– hebegte az ír a homlokát törölgetve.

– Ne magyarázd meg! Elég, ha befogod a pofád! Soha! Semmikor! Senkinek! Ennyi! – mordult Stanton, majd előre intett.

– A textilgyár után két sarokra van egy kocsma. Ott várunk fél órát, mielőtt a többiek után indulunk. Nézzétek meg van e sör, vagy akármi.

– Úgy lesz, őrm’ster! – vigyorodott el az ír, és kisorjáztak a lyukon. Justint kivéve, aki ujjait összekulcsolva nézte a szétlőtt fejű katonát, kinek lába még rángatózott. A kölyök szája a néma imát mormolt.

– Gyere, öcskös! – kérte halkan Stanton. A fiú lassan felé fordult. Arca sápadt, szeme akkora volt, mint egy zsebóra.

– Ne nézz így rám!  Megérdemelte. Tudod jól, hogy megérdemelte! – sziszegte dühösen az őrmester, majd a halottat karjainál fogva a másik három mellé húzta a fal tövébe.

– Ez akkor sem helyes, Steve! Nem így kellene… Így nem szabad! Ezt meg te tudod jól!

– Így KELL lennie! És így helyes!

Justin megtörölte az arcát a zubbonya ujjával, majd felszegte a fejét. Kint elhallgattak a fegyverek, így az őrmester tisztán hallotta suttogását.

– Miattam csinálod, így minden az én fejemre száll vissza! Miattam alkudtál meg Thorpe századossal! Miattam eladtad a lelked, és az embereid lelkét a sátánnak, aki Thorpe alakjában kísértett meg!

Steve Stanton beharapta az alsó ajkát, szemében keserű szikra gyúlt, de bólintott.

– Miattad. Meg anya miatt. Én nem fogok neki még egy levet írni azzal, hogy meghalt egy fia! És most indulj a többiek után!

– Igenis, őrmester…

Suttogta a fiú, szabályos hátra arcot csinált, majd kilépett a lyukon. Stanton megcsóválta a fejét, és kiköpött a bakancsa elé. Igaza van Justinnak. Valóban megalkudott Thorpe-al miatta. Meg az anyja miatt, és maga miatt is. Zubbonya zsebében ott volt az anyja utolsó levele. Egyetlen sor volt csupán. „Azt fogadtad, hogy vigyázol rájuk!” Azóta nem írt.

Pedig másik öccsét, Robertet nem volt esélye megvédeni. Lezuhant egy Waco vitorlázógéppel Caen mellett, több mint egy hónappal ez előtt. Amikor megtudta, épp Cherbourg külvárosában folytattak kínkeserves utcai harcokat. Még az után is, hogy bevették a város utolsó német erődítményét is.  De ezzel nem volt vége, mert hátra voltak a peremkerületek. A légierő, és a tüzérség megszórta a kerültet, ők pedig mentek takarítani. Egy szar nap volt az is. És nem csak a levél miatt.

 

– Kettő –

1944.Július 5. Cherbourg

 

Stanton a törmelékkel borított utcán lépkedett emberei előtt, niközben azon gondolkodott, hogy mit írjon az anyjának. Hogy írja meg, hogy Robert meghalt? Persze kap majd az anyja szabvány katonai gyásztáviratot, de ő akarta előbb megírni neki. Kézzel írja? Vagy gépelje le? Olvashatatlan a kézírása miatt általában leveleit a rozzant tábori írógépen alkotta meg, aztán csak aláírta. Lehet, hogy túl hivatalos íze van a gépelt levélnek, viszont legalább el lehet olvasni. De, hogy lehet ilyet megírni?! Kezdje úgy, mint szokta? Drága anyám! Velem minden rendben van. De Robert… Fogalmazta magában a levelet, miközben épp egy lámpaoszlop mellett lépett el. Ekkor éles csendüléssel mart egy skuló a bronz oszlopba alig féltenyérnyire a fejétől. Ezután hallotta meg a dörrenést. Azonnal hasra vetette magát, és az embereire kiáltott, akik leguggoltak az út két szélén jobbra, és balra. Stanton fedezékből próbált körbe nézni. A becsapódás, és a dörrenés közötti időből számolva legalább háromszáz méterre lehet a lövész. De hol?  Ebben a pillanatban balról, egy semmivel se összekeverhető, dübbenő hangot hallott. Mikor testet ver át a lövedék. Boyle röfögő hörgéssel bukott ki a fedezékből, ahogy a becsapódó skuló mind két oldalt a bordakosarat átütve mögötte a téglafalba vágódott. A dörrenés jobbról, elölről hangzott.

– A sárga falú bérház padlása! A harmadik ablakban csillanás! Húzódjatok az utca jobb oldalára! – kiáltotta oda Wilson egy komód roncsai közt feltámasztott Springfieldje optikája mögül kinézve.

– Egyszerre mozduljatok, mikor szólok! Várj… még várj… Most!

Az utca bal oldalán bujkálók felpattanva rohantak át a jobb oldalra, és Wilson kezében eldördült a puska, mire az utca végén lévő bérház padlásablakából egy másik hullott le a messze hangzó csattanással az utcakövekre.

– Szerintem csak vállon lőhettem. – morogta a lövész, és hátra húzta a tolózárat. A kirepülő sárgaréz hüvelyt ügyes mozdulattal elkapta, és zsebre vágta. Hátha mégis megölte, mert akkor értékes trófea. Már tizennégy darab volt a nyakláncára fűzve.

– O’Hara! Szólj Gronkowsky-nak, hogy lövész előttünk! Fejlődjenek fel jobbról! Bemegyünk megnézzük mit lőtt Wilson. Sid! Segíts Epsteinnek ellátni Boyle-t!

– Felesleges. Halott. – állt fel Boyle mellől a szanitéc, és a kibontott, de már nem használt pólyába törölte véres kezeit. – Keresztülment mind két tüdején, és a szívén is. Ráadásul ez valami vadászlőszer volt, mert expandált. Öklömnyi lyukat szakított az oldalába.

– A rohadék… – morogta Stanton, és a villanyoszlopon húzódó ujjnyi csíkra nézett, ahol világosan csillant ki a friss bronz a patinás felületből. Két hüvelykre se volt a fejétől! A rohamsisak csak annyit ért volna, hogy nem fröccsen messzire az agya.

– Na, nézzük meg! Figyeljetek a botlóaknákra! Tele van velük minden!

Mire oda értek kapuhoz, a német már jobb vállát markolva lejött az utcára. Látta, hogy nem fog tudni elfutni. Felrakta a bal kezét. A jobb ernyedten lógott, és véresen tapadt hozzá a zubbony.

– Ne lőjetek kamerád! Megadom magam! – mondta, és sziszegve tapogatta a sérült vállát.  Wilson csalódottan dobta ki a hüvelyt a zsebéből. A német egész jól beszélt angolul, ráadásul  alig volt akcentusa. O’Hara azért bevert neki kettőt, hogy eltört az orra. Stanton gyorsan leállította, mielőtt az ír nagyon belemelegedett volna.

– Ne verd agyon, Daren! Még ne! Jön a százados!

Thorpe Gronkowsky szakaszával együtt érkezett. Méla undorral váltott pár mondatot a vérző némettel, majd Stantonhoz fordult.

– Kit szedett le?

– Boyle-t. Meghalt.

A tiszt felsóhajtott.

– Kísérjék hátra a törzshöz. Ez ma már a harmadik. Elvesztettem öt emberemet, mert három meghalt, kettő súlyosan sebesült. Kiesik két szanitéc is, akik hátra maradnak velük, és kiesik háromszor három emberem a foglyok visszakísérése miatt. És még alig múlt el dél.

– Tudja százados, egyszerűbb lenne ha… – Stanton lövést imitált az ujjával, mire a Thrope fürkészőn nézett rá, majd legyintett.

– Ha szavakkal el lehetne intézni mindent, akkor az utcák New Yorkban tele lennének halottakkal, meg terhes nőkkel. Jelöljön ki három embert, és vigyék. Ha útközben látnak a B –ből valakit, szóljanak, hogy Boggs jöhet a holtestért.

Ezzel a tiszt elfordult, és az F század után indult nyomában Gronkowsky-val.

– Wilson, Flanagen, és O’Hara! Nyertetek egy sétanapot! Hátra kíséritek ezt a szart a törzshöz, kitöltitek a nyomtatványt, aztán húzás vissza.

– Újra keresztülvergődhetünk a szögesdrótokon a főutca végén. Aztán legalább öt mérföld gyaloglás a tűző napon.– köpött ki O’Hara. – És még a kajáról is lemaradunk!

– Tulajdonképp már kérni is akartalak, hogy írd össze a panaszaidat három példányban! Aztán ha megírtad, akkor borítékold be, és nyújtsd be valaki olyannak, aki nem szarja telibe őket! Na, nyomás!

Közrefogták a németet, és megindultak vele. A fogoly oldalra mutatott egy sikátorba.

– Arra nincs barikád, és szögesdrót.

O’ Hara rövid tépelődés után bólintott, és a BAR tusával irányba állította a németet, majd eltűntek a mellékutcában. Stanton egy ideig nézte őket, de mivel a D század megindult kelet felé, ő is szedelőzködött maradék embereivel. Majd hirtelen megtorpant a félig felvett málha alatt. Valami nem tetszett neki ebben a németben. Milyen készséges volt! És lehajtott fejjel lépkedett az emberei között. Számolt valamit a rohadék!

– Fogd csak meg, Sid! Mindjárt jövök! – lódította oda a zsákját a félvérnek, és O’ Hara-ék után futott. Mire a sarokra ért, azok már a keskeny utca közepén jártak, mivel itt valóban nem voltak szögesdrót akadályok a romok között. A német ment elől, mellette balról Wilson  jobbról Flanagen. O’Hara pedig pár lépéssel lemaradva mögöttük.

Gondolta, hogy utánuk kiált, de inkább kilépett, hogy beérje őket. Nem akart hülyét csinálni magából a gyanúja miatt. A német egyre inkább Flanagen felé húzódott, és a nyurga floridai srác ösztönösen jobbra igazodott, mert tartani akarta a két könyöknyi távolságot.

Stanton utánuk füttyentett. O’ Hara meghallotta, és visszafordult. Tarkójára tolta a rohamsisakot, és kérdőn nézett őrmesterére.

Ekkor messze hangzó csattanással elműködött egy taposóakna, és Flanagen egy fél szaltóval a levegőbe emelkedett, O’ Hara pedig előre bukott. A felverődő törmelék, és porfelhő eltakarta mind a négy alakot. Stanton futni kezdett, és ügyelt rá, hogy nagyjából a kis utca közepén maradjon, ne lépjen rá a sitthalomokra. Mikor odaért, O’Hara már feltérdelt és a fejét rázogatta. Wilson szétszabdalt, véres arcát szorongatva nyöszörgött. Flanagen a hátán feküdt, és fejhangon sikoltozva próbálta elszorítani a combját.  Jobb lába térd alatt véres csonk volt csupán. Stanton átszökkent felette, és szaladt tovább. A német a légnyomástól még kábán botladozva menekült, feje jobb oldala merő vér.  Hátra nézett, és meglátta a felé rohanó őrmestert. Még tett pár tántorgó lépést, de tudta, hogy üldözője beéri még az utca vége előtt. Megállt, és feltette épp kezét.

– Sajnálom! Megijedtem azért futottam el! – lihegte, és állával előre intett – Nem akarok baj! Visszamegyek!

– Ne fáradj vele! – mondta Stanton, és a negyvenötös Colttal kétszer mellbe, majd egyszer fejbe lőtte a férfit, aki a földre rogyott, mint egy zsák. Akkor bele lőtt még kettőt.

Lábával átfordította a testet, majd körbe nézett. A szűk utcában senki sem volt, leszámítva  negyven yardnyira mögötte a három sebesült emberét, de ők a saját bajukkal voltak elfoglalva. Aztán elől is meglátott valami mozgást. Egy virágüzlet volt a sarkon, annak bedeszkázott kirakata mellett állt valaki tőle alig tizenöt yardnyira.  Thorpe százados volt az egy pisztollyal a kezében. Pár pillanatig mereven nézte az őrmestert, majd elrakta az oldalfegyverét. A tiszt szó nélkül hátat fordított neki, majd visszament, amerről jött.

 

– Jól tette őrmester, hogy kinyírta azt a rohadt Fritzet! – mondta teli szájjal  O’Hara pulykalöncshúst falva a rohamkésével egy konzervdobozból. Wilsont, és Flanagent hátravitték a tábori kórházba, miután Epstein és Bell ellátták őket. Wilson arca olybá festett, mint aki felett átment a kombájn, de a nyurga floridai fiú sokkal rosszabbul járt. Epstein szerint a bal lábát meg lehet még menteni, az jóval kevesebb repeszt kapott. Most a vacsorájukat költötték a városháza előtti tér egyik sarkába húzódva, miután lement a nap.

– Szerintem a százados le fogja szarni! Nem történt semmi szabályellenes. El akart menekülni az a rohadék, miután aknára vitte Flanagent!  – érvelt kétszersültet majszolva Sid.

– Azért ne vedd olyan könnyen! Fegyvertelen hadifogoly agyonlövése… Egy szopottgombóc katonai ügyész kétszer verné ki rá örömében, ha elé kerülne az anyag. – vetett ellent aggódva Epstein.

– A százados elég merev, szabálykövető ember. – vonta meg a vállát Stanton egy bontatlan konzervet forgatva. – És végignézte, ahogy kivégeztem a foglyot.

– Ha nem teszi én tettem volna meg, mégpedig ezzel! És lassan! – Vicsorgott piros zsíros szájjal O Hara felmutatva löncshúsos kését.

– Hogy tudod megenni hidegen ezt a szart? – kérdezte tőle undorodva Epstein.

– Nem rakhatunk tüzet, az orvlövészek miatt, enni meg ugye kell. Há’ így! – vont vállat a nagydarab ír. Még valamit mondani akart, de Gronkowsky érkezett a csapat mellé olyan arccal, mint aki valami gyászhírt jött bejelenteni.

– Steve! Gyere légy szíves! A százados hívat.

A szakasz tagjai összenéztek, majd az őrmester felállt.

– Na, bassza már meg! – hördült fel az ír, és elhajította a félig telt konzervdobozt.

– Nyugi, Daren! Majd kiderül, mi van. – mondta Stanton, és követte Gronkowskyt.