HoRa: Rossz oldal

Yuan Shiwei ujjai fürgén jártak a bambuszfuvoláján, bús melódiája szárnyra kelt a széllel, beleveszett a sötét éjszakába. A fiatal férfi egy kőrisfa ágán ücsörgött, és miközben a hangszerén játszott, arra az elvesztegetett reggelre gondolt, amikor nem vallotta be az érzéseit a shixiongjának[1]. Ennek már három éve. Aznap szerezték meg a fekete övüket, és örökre búcsút mondtak a Dashan Xie klánnál töltött tanítványéveknek. És búcsút mondtak egymásnak. Voltak, akik a klánnál maradtak, mások együtt néztek munka után, de Yuan Shiwei azóta nem hallott Hou Jiarúról. Fogalma sincs, mi lehet most vele.

Ha csak egy kicsit is bátrabban viselkedett volna, legalább nem kellene azon rágódnia, mi lett volna, ha. Ugyanis nap mint nap felsejlik előtte Hou Jiaru jádeszobor arca, vele álmodik éjszakánként, és minden új városban abban reménykedik, meglátja majd egyszer. Sosem tudta elfelejteni.

Elemelte a szájától a fuvolát.

– Még hogy idővel minden jó lesz – dünnyögte fennhangon. – Meg a lócitromot! Ugyanott tartok, mint három évvel ezelőtt… Sőt, most még csak nem is láthatom minden nap.

Idegesen rácsapott a faágra, amin éppen ücsörgött. A fa reccsenése élesen hasított bele az éj némaságába, és Yuan Shiwei ordítva a földre zuhant. A csontjai beleremegtek a becsapódásba, kis híján a nyelvét is elharapta.

– Ez az este is jól kezdődik – motyogta, miközben fájdalmasan nyöszörögve fetrengett. Úgy hasogatott mindene!

Legalább félfüstölőnyi[2] ideig ott is maradt, mielőtt összekaparta magát. Fuvoláját az övébe tűzte, és sántikálva elindult teljesíteni az új megbízását. A feladat nem a legegyszerűbb, de meglehetősen érdekes. Ölje meg a birodalom egyik legnagyobb klánjának, a Jinzi Chai klánnak a vezérét, Chai Juyant.

Yuan Shiwei sosem gondolta, hogy valaha bérgyilkos lesz, de az élet már csak ilyen kiszámíthatatlan. Amikor már nem sok kellett ahhoz, hogy fedél nélkül éhen haljon, feladta az elvét, miszerint tiszta és nemes életet fog élni, és tálcán nyújtotta át a lelkét a gonosz szellemeknek. A szíve úgysem nyerheti el a kiválasztottját, minek hát szenvedni? Hou Jiaru úgy sem fogja megtudni, milyen mélyre süllyedt.

A Jinzi Chai klán központja folyós vidéken terült el, maga az Aranybirodalom is egy folyó két ága alkotta szigeten terpeszkedett. Ez okozta Yuan Shiweinek az egyik akadályt. Mégsem kopogtathatott be a kapun, hogy jött megölni Chai Juyant, úgyhogy kénytelen valahogy a vízen átkelni, és észrevétlenül bemászni a központot határoló falon.

Leguggolt egy fa takarásában, közvetlenül a folyóparton, és tenyerét a tegnapi záportól nedves földre fektette. Becsukta a szemét, vakon írásjegyeket rajzolt a talajba, ezzel magához hívva a szellemek erejét. Érezte, ahogy az ősök energiái felcsavarodnak a karján, beeszik magukat a bőre alá, és sosem látott hatalommal ruházzák fel.

– Az árnyak segítségét kérem – lehelte.

A szellemek sötét ködbe burkolták Yuan Shiweit, alakja elveszett az őrök szeme elől. Ennek ellenére gyorsan kellett mozognia. Minél tovább áll egyhelyben, a sűrű, átláthatatlan feketeség annál inkább felkeltheti az őrök figyelmét. Ám ha folyamatos mozgásban marad, csak elsuhanó árnyéknak tűnik, szinte észrevehetetlen.

Sebesen átszelte az erdő és a folyó közötti távolságot, és beleereszkedett a hideg habok közé. A hullámok hűvössége megdermesztette a bőrét, de összeszorította a fogát, és tűrt. Nem ő lenne a birodalom legjobb bérgyilkosa, ha ennyi feladásra késztetné.

Csak akkor küldte vissza a szellemeket, amikor a talpa tompán puffant az Aranybirodalom területén, és behúzódott az egyik fehérfalú pavilon takarásába. Nem használhatta sokáig a mágiáját, ha nem akart végzetes következményeket. Noha a mestere sosem árulta el, miket vonhat maga után a túlzott mágiahasználat, Yuan Shiwei mindenfélét elképzelt. Például a lelke tényleges elvesztését, amit aztán végképp nem akart. Letért ugyan a helyes ösvényről, de még nem adta fel teljesen magát. Már csak az hiányozna a katasztrofális életéhez, hogy lelketlen gyilkossá váljon! Így még a józan eszével kiválogatja azokat a munkákat, amelyekkel a lelkiismerete tiszta marad. Ártatlanokat sosem öl, ez lett az egyetlen elve, amit nem hajlandó feladni.

Az Aranybirodalom a messze híres pompájáról kapta a nevét, az alapító klánvezér, ahol csak lehetett, aranyat használt a klánközpont kiépítésére. Ahogy Yuan Shiwei kikeveredett az őröknek fenntartott pavilonok közül, szembesült ezzel a fényűzéssel. A Chai család hatalmas aranypalotában lakott, az aprólékos munkák végigfutottak a több zhang[3] magas épületen. A fekete, íves tető látszólag elérte a csillagokkal ragyogó eget.

Yuan Shiweiből majdnem kicsúszott egy elismerő füttyentés. Járt ő már sok helyen a birodalom területén, de ilyennel még ő sem találkozott.

Sokáig azonban nem bámészkodhatott, fontos dolga volt.

Hangtalanul felszaladt egy melléklépcsősoron, és valahol a palota hátuljában bejutott az épületbe. Olyan hatalmas csend uralkodott a falak között, hogy Yuan Shiwei tisztán hallotta a távoli farkasok üvöltését.

Úgy érzékelem, nincs a közelben senki – nyugtázta magában, miután valóban nem ütötte meg semmilyen hang a fülét. Sietős léptekkel megindult arra, amerre a hálószobákat sejtette.

Ám alig fordult be az egyik folyosóra, ellenfélbe ütközött. Aranyköntösbe öltözött férfi állt előtte, mellkasán az őröket jelző írásjegy díszelgett.

Yuan Shiwei nem gondolkodott, azonnal cselekedett. Előrerontott, azonban az őr kitért az ütése elől, és rögtön ellentámadást indított. Hátba rúgta Yuan Shiweit, aki ettől térdre esett. Magában káromkodott egy sort a gerincébe nyilalló fájdalomtól, majd idegesen felmordult, miközben a padlóra vágott. Felugrott, és fordulatból a férfi felé rúgott, de az félreütötte a kezével.

Istenek, de idegesítő…

Yuan Shiwei elmarta az őr köntösét, és nekitaszította az egyik szekrénynek. Szándékában állt gyomron is térdelni, a férfi viszont fordított egyet rajtuk, mielőtt a rúgása célt talált volna. Yuan Shiwei felszisszent a hátába hasító fájdalomtól.

Ekkor találkozott először a tekintetük.

A világos szempár egy jádeszobor szépségű archoz tartozott, tulajdonosa, mint egy földre szállt istenség. Szépség és rendíthetetlenség sugárzott belőle.

– Hou Jiaru – lehelte Yuan Shiwei elhűlten.

Hou Jiaru ugyanolyan döbbentnek látszott, mint ő – szeme kikerekedett, fakó ajkai elváltak egymástól.

– Shidi[4] – súgta maga elé Hou Jiaru. Kettejük közül ő tért először magához. Keményen taszított egyet Yuan Shiweien, akinek ettől nem csak még jobban beleállt a hátába a szekrény egyik polca, hanem a fejét is beverte egy feljebbibe. – Mégis mit művelsz, Yuan Shiwei? – sziszegte az arcába Hou Jiaru. Amíg tanítványtársak voltak, mindig shidinek szólította, ahogy az összes többi nála fiatalabb fiút is. Most először hagyta el a száját Yuan Shiwei neve.

Ezen úgy megdöbbent, meg azon is, hogy Hou Jiaru itt van, hogy képtelen volt megszólalni. Megsemmisülve bámult a másik szemébe.

– Tudom, hogy bérgyilkos vagy – folytatta Hou Jiaru. – Először nem akartam elhinni, de a saját szememmel láttam… Ezt nem hiszem el! Mi lett belőled?

Yuan Shiwei végre észhez tért, és felhorkant.

– Még te kérsz számon? – forrongott. – Mindig is példakép voltál a tanítványok között, hogyan szolgálhatsz most egy ilyen gazembert?

Hou Jiaru homlokán elmélyültek a ráncok.

– Milyen gazembert? Chai klánvezér tisztességes ember.

Yuan Shiwei halkan felnevetett.

– Sosem hittem volna, hogy ilyen könnyű téged félrevezetni.

Hou Jiaru néhány lélegzetvételnyi ideig elgondolkodott.

– Azt hiszem, kettőnk közül téged vezettek félre – jelentette ki aztán teljes meggyőződéssel.

Yuan Shiwei válasz helyett megpróbált kiszabadulni, Hou Jiaru azonban harmadszorra is nekitaszította a szekrénynek. Yuan Shiwei arca fájdalmas grimaszba torzult.

– Nem akarlak bántani – mondta Hou Jiaru. – Fejezd be, és beszéljünk!

– Mit kellene ezen beszélni? – háborgott Yuan Shiwei. – Ellentétes oldalon állunk, ha nem adod fel, harcolunk tovább!

– Térj már észhez! – kérlelte Hou Jiaru. – Az Aranybirodalomban nincs esélyed. Ha nem állsz le, meghalsz!

– Mit érdekel téged, hogy élek-e vagy halok? – Bár Yuan Shiwei minden álma volt, hogy Hou Jiaru egyszer viszontszeresse őt, nem élt tündérmesében. Pontosan tudta, hogy a férfi szemében ő csak az egykori shidije, aki ráadásul most szerinte rossz útra tért. Az a logikus, hogy Hou Jiaru inkább látná őt holtan.

Hou Jiaru közelebb hajolt Yuan Shiweihez, orrukat csupán alig egy cun[5] választotta el. Úgy tűnt a férfi súgni akar neki valamit, ám ekkor egy tucat őr özönlötte el a folyosót. Hou Jiaru, mint a tűztől, távolodott el Yuan Shiweitől.

– Hou Jiaru – szólította meg az egyik őr. – Szép munka, elfogadtad a bérgyilkost.

Hou Jiaru tiszteletteljesen meghajolt a néhány évvel idősebb férfi előtt, és hagyta, hogy a többi őr elrángassa Yuan Shiweit.

***

Yuan Shiwei csak bámult maga elé, miközben a hideg földön ücsörgött. Az orrát megülte a bűz, amelyben a rabok verítéke keveredett az ürülék szagával, a fáklyák lángja baljós árnyakat vetett a falakra, néhány fogoly fejhangon üvöltözött a szabadságáért, de őt ez mit sem érdekelte. Egyedül arra a néhány pillanatra tudott gondolni, mielőtt rájuk törtek.

– Vajon mit akart mondani nekem? – motyogta maga elé. Még most is hevesebben vert a szíve, ahogy visszagondolt arra a pillantásra. Ráadásul olyan bizalmi távolságba hajolt, ami nem hagyta nyugodni Yuan Shiweit. – Biztosan valami fontos volt…

Yuan Shiwei felpattant, feltett szándékkal, hogy kitör innen – már biztosan szétszórodtak az őrök –, és megkeresi Hou Jiarút, ám amint odalépett a cella rácsaihoz, megpillantotta a másikat. Megdermedt a mozdulat közben. Hou Jiaru viszont nem hezitált, fürgén kinyitotta a zárat, és megragadta Yuan Shiwei karját.

– El kell tűnnünk! Most! – határozott ellentmondást nem tűrő hangon. Már lépett volna, de mindkettőjük fülét lábdübörgés ütötte meg. Sokkal gyorsabban rájuk találtak, mint ahogy Hou Jiaru számított rá, ez az arcára volt írva. Irányt változtatott. – Erre menjünk!

Rabokkal teli zárkák előtt rohantak el, csizmáik hangtalanul érték a talajt. Hou Jiaru egy hátsó folyosó felé vezette Yuan Shiweit, ám alighogy kinyitotta az ajtót, onnan is őrök törtek rájuk.

A két férfi hátratántorodott, menekülni viszont nem volt hová. Hátulról szintén bekerítették őket.

– Mit művelsz, Hou ge[6]? – kérdezte az egyik őr. Látszott rajta, hogy nem akar hinni a szemének.

Hogy Hou Jiaru mit felelt volna, azt már nem tudták meg. Yuan Shiwei lehunyta a szemét, száját ősi szavak hagyták el, és ahogy az előttük álló őrök felé intett, a köpenye ujjából több száz éjfekete pillangó tört elő. A férfiak ordítva borultak le a földre, ahogy a lepkék megtámadták őket.

– Menjünk! – sürgette Yuan Shiwei a shixiongját, Hou Jiaru viszont nem mozdult.

– Ez…?

– Ne most! – intette le Yuan Shiwei, és megfogta a másik kezét. – Gyere!

Felrohantak a lépcsőn, ahol újabb őrök vártak rájuk. Az erősítés a keleti folyosóról közeledett feléjük. Yuan Shiwei a másik irányba akart menekülni, de Hou Jiaru nem engedte.

– Arról még többen fognak jönni, erre kell mennünk.

Elég volt egyetlen pillantást váltaniuk, máris tudták, mit kell tenniük. Lendületet vettek, felfutottak a folyosó két oldalára, a falról pedig egy-egy őr vállán rugaszkodtak tovább. Ahogy földet értek, hátrarúgtak, ezzel feldöntve jó néhány férfit.  A maradék állva maradót Yuan Shiwei intézte el újabb pillangók segítségével. Ez volt a kedvenc trükkje.

Hou Jiaru keskeny, dísztelen folyosók hálóján vezette keresztül Yuan Shiweit, mire kiértek a nagy csarnokba. Itt egy pillanatra megtorpantak, és hallgatóztak.

– Még mindig a nyomunkban vannak – állapította meg Hou Jiaru. – Erre!

A következő harcra már a palotán kívül, a pavilonok között került sor. Yuan Shiwei ezúttal nem használta az erejét, csupán a tanítvány évei alatt megszerzett kung fu tudására hagyatkozott. Hou Jiaru ellen ugyan nem volt esélye, a többi őr már nem okozott neki különösebb fejfájást. Egy elhajlás itt, egy rúgás oda, megfordulás és ütés, guggolás és rúgás. Más az illemhelyen több időt tölt, mint amennyi alatt ő kiütött egy tucat férfit.

Innen szabaddá vált az útjuk. Felugrottak a birtok falára, onnan belecsobbantak a folyóba, és belevesztek az erdőbe.

Csak akkor álltak meg, amikor már elég messze voltak az Aranybirodalomtól.

Yuan Shiwei elégedetten mosolygott rá Hou Jiarúra, a férfi viszont dühösen nézett rá.

– Ez démoni mágia volt. Miért használod?

Yuan Shiwei a homlokát ráncolta.

– A szellemek, az ősök segítségét kérem. Nem használok démoni mágiát.

Hou Jiaru a fejét rázta.

– Az ősi mágia világos, mint a nappal, a démoni sötét, mint az éjszaka.

Yuan Shiwei döbbenten pillantott le a tenyerére, mintha onnan kiolvashatná a választ. Nem akarta elhinni, amit hall, de valami különös oknál fogva tudta, hogy Hou Jiaru nem hazudna neki. Sosem tette.

– Én… ezt nem értem…

– Én viszont igen – mondta Hou Jiaru, mire Yuan Shiwei felkapta a fejét. – Azt kérdezted tőlem, miért érdekel, hogy élsz-e vagy halsz. Vagyis nem tudtad, hogy kerestelek, ugye?

Yuan Shiwei megszédült a hallottaktól. Hogy kerestél?

– Nem tudtam…

– Sejtenem kellett volna. – Hou Jiaru megvakarta a fejét. – Az utolsó napunkon a Dashan Xie klánnál, a ceremónia után a szobádba mentem, gyanítottam, mit akartál reggel mondani, de addigra már elhagytad a klánt, ezért utánad siettem. Hónapokig kerestelek hiába, amikor meghallottam, hogy felbukkant egy legyőzhetetlen bérgyilkos, akinek a neve Senlung[7]. Nem akartam elhinni. Az a Yuan Shiwei, akit én ismertem, nem tenne ilyet, de ki másnak lenne ez a beceneve? A tanítványtársaink mindig így neveztek téged, amiért valahányszor esett, te kint álltál és táncoltál. Mivel ez volt az egyetlen kapaszkodóm, így utánajártam… Tényleg te voltál az. Láttalak elmenni a helyszínről.

Yuan Shiweinek összeugrott a gyomra.

– Láttál? De akkor miért nem jöttél oda hozzám? – Mégis minek keresné ennyi ideig, ha utána nem akar beszélni vele? Ennyire meggyűlölte volna, amiért bérgyilkos lett?

– Próbáltam. De amikor utolértelek volna, egy idősebb férfi állt az utamba. Azt mondta, ő az új mestered, te pedig nem vagy kíváncsi rám. Én makacskodtam, hogy akkor is beszélni akarok veled, mire azt mondta, várjak ott, előbb ő vált veled néhány szót. Egy levelet hozott tőled, amiben leírtad, hogy soha többé ne keresselek.

Yuan Shiwei megtántorodott. Az nem lehet, hogy a mestere szúrta hátba!

– Miért tenne ilyet? – értetlenkedett.

– Az erőd miatt. Ő mondta, hogy ősi mágiát használsz, ugye?

Yuan Shiwei bólintott, miközben összeszorult a gyomra. Ha ez igaz, akkor a mestere mindenben hazudott. Hou Jiarúnak talán abban is igaza van, hogy Chai Juyan nem bűnös. Ha pedig így van, akkor még hány ártatlant ölhetett meg, akihez a mestere küldte?

– Mit tettem?

A fejében egymást követték az elmúlt évek megbízásai és a mesterével folytatott beszélgetései, és próbált valami reményt találni, hogy mégsem tett semmi rosszat, ám minél inkább gondolkodott, annál biztosabb lett abban, hogy a mestere kijátszotta. Alig kapott levegőt a rá nehezedő nyomástól.

Hou Jiaru átszelte a köztük lévő távolságot, és a karjába zárta Yuan Shiweit. Nyugtatóan simogatta a hátát.

– Nem a te hibád – vigasztalta. – Az a férfi átvert. Nekem is át kellett volna látnom rajta, de magadra hagytalak.

Yuan Shiwei mégis bűnösnek érezte magát, a szíve fájdalmasan dobogott, miközben a mellkasát egy láthatatlan erő összenyomta. Minden nap azt mantrázta magában lefekvés előtt, hogy ő nem gyilkos, ő a megbízásaival jót cselekszik. Ezzel nyugtatta a lelkiismeretét. Ezek után hogyan hajthatná álomra a fejét?

Hou Jiaru váratlanul az álla alá nyúlt, és gyengéden felemelte a fejét. Mélyen a szemébe nézett.

– Mindent helyre fogunk hozni. Mert ketten bármire képesek vagyunk.

És Yuan Shiwei hitt neki.

 

 

[1] shixiong = idősebb tanítványtárs (fiú)

[2] egyfüstölőnyi idő ~ 15-30 perc, itt a félfüstölőnyi idő kb. 10 perc

[3] kínai mértékegység, kb. 3,3 méter

[4] shidi = fiatalabb tanítványtárs (fiú)

[5] kínai mértékegység, kb. 2-3 cm

[6] gege = idősebb testvér, itt bajtársias viszony

[7] A kínai mitológiában egy sárkány, a szél és az eső felett uralkodik.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.2/10 (12 votes cast)
3 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves HoRa! Nekem nagyon tetszett 🙂 Úgy olvasnám még a fiúk kalandjait 🙂 Igaz, nekem csak későn esett le, hogy milyen szerelmi szálról van szó, a nevek miatt 😀 Az érzelmek magukkal ragadtak, a varázslat is elbűvölt. Köszönöm szépen, hogy olvashattam 🙂

  2. Én köszönöm, hogy olvastad! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet! 🙂
    Igen, a kínai neveknél nem mindig lehet tudni, ki micsoda. 😀

  3. „Yuan Shiwei ujjai fürgén jártak a bambuszfuvoláján, bús melódiája szárnyra kelt a széllel…” nem olvastam tovább. Tipikus klisé, tipikusan rosszul használva. Akinek fürgén járnak az ujjai a fuvolán, az nem bús melódiát játszik. (Erről kérdezz meg egy zeneértőt!) Én nem használok ökölvívással kapcsolatos hasonlatokat, mert nem értek hozzá. Mellesleg vagy „a bambuszfuvolán” vagy „bambuszfuvoláján” (névelő nélkül).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük