Az tizenegyedikes évzáró után – egy langyos, szürke késődélutánon – az egész osztályommal lementünk a Duna-partra, és késő estig sört ittunk és beszélgettünk. Anya ezen az estén kapott szélütést. Én találtam meg, és én hívtam fel a mentőket, és minden ólomsúlyú percére tisztán emlékszem, de megfogadtam, hogy még neked sem fogok beszélni róla. Te pontosan…
Bajusz úr a Batthyány tér mozgólépcsője alatt lakott. Minden reggel a lánckerekek ismerős kattogására ébredt. Ezen a reggelen azonban valami megváltozott. Bajusz úr döbbenten állapította meg, hogy teljes csend veszi körül. Hiányzott a jól ismert zakatolás, a lábak dübörgése és az emberek reggeli locsogása. Bajusz úr megrémült. Emlékezett, mi történt korábbi lakhelyén, a Kálvin téren,…
– Ha már itt a nyár, akkor… – És anyu lepisszegi, mire a nagymama elhallgat. Mindig így van ez. Anyu pisszeg, nagyi hallgat, én rájuk bámulok. Nyár. A legszebb szó, amit valaha hallottam, és a legigazságtalanabb ígéret. – Tudom, hogy itt a nyár. – Tudtam, mindig tudtam, mindig vártam, mindig kint voltam, és vártam. Hogy jöjjön. A…
M. utálta a félévente kötelező pszichológiai ellenőrzést. Utálta és fölöslegesnek tartotta: ott volt például B., akiről M. azt a szerénytelen meggyőződést dédelgette magában, hogy biztosan ön-, köz- és univerzumveszélyes, mégis mindig normális eredményekkel végzett ezen a megalázó felmérésen. Aztán ott volt M., akit pontosan azért tartott a Szervezet magánál, mert furcsavolt, erre félévente kötelezően az orra…
Pontosan tizenkét olyan dolgot tudtam a legjobb barátomról, Shinről, amit ő maga nem. – Kéne rólunk egy poszter. Shinnek sok elmebeteg gondolata utat talált a szabadba. Hogy ez lett volna legbetegebb? Kétlem. Hogy ő komolyan gondolta mindet? Fogadni mernék rá. – Egy poszter? Úgy érted, körözési plakát? – Mert beállítottunk egy próbababát Mrs. Kim kerti…
Amikor megszületett, a Kreátor opálosan fénylő kristályüvegbe töltötte. Aztán kezébe fogta, és a fény felé tartotta. – Csodálatos vagy – suttogta. Kihúzta a könnycsepp formájú dugót és az orrához emelte az üveget. Beleszippantott. – Illatod friss, mint a reggeli harmat, finom és simogató, mint a virágszirmok érintése, és meleg, mint a felkelő nap. Imádlak! Elgondolkodott…
Öt éves lehettem, amikor először öltem. Apám születésemtől kezdve arra tanított, hogy tiszteljek mindent, ami él. Ha a szomszéd suhancok kaviccsal hajigálták a tópart melegtől lelassult, totyakos varangyait, ő sosem bírta elnézni. – Mit csináltok!? Meg ne lássam ezt még egyszer! A kölykök nem mertek eliszkolni a falu termetes, szakállas erdésze elől. Kezüket hátuk mögé…
Olivér egyik lábáról a másikra állt, megköszörülte a torkát. Érezte, hogy a kabátja alatt befúj a decemberi szél néhány hópelyhet is magával ragadva, de nem ezért reszketett. – Apa – szólalt meg néhány pillanat hallgatás után. – Szeretnék neked valamit mondani. Ismét elhallgatott. Annyira nehéz volt összeszednie a szavakat. A fejében legalább százszor, talán ezerszer…
A gépem felszáll, hátradőlök az ülésen és behunyom a szemem. Ölemben szorosan tartom a táskámat, szinte kapaszkodom belé. Pedig nem félek a repüléstől, sokkal inkább a honvágytól, ami lassan csap le rám, egyre szűkülő köröket ír le fölöttem, és hiába is minden igyekezet, nem létezik olyan hely, ahova elrejtőzhetnék előle. Tudtam, hogy ez lesz, sóhajt…
Működsz. Rendületlenül. Érzékelőid fotonok bombázzák, lelkedet kvantumszámítógépek örök álma vezérli. Organikus SzEM vagy, s figyeled a fénnyel elárasztott utcát. Frekvenciafésűk számlálják a világ rezdüléseit, s a te létezésed minden töredékmásodpercét. Számolják a megszámlálhatatlant, miközben reklámok villannak szerte-szét a nagyvárosban. Égig érő tornyok erdeje, egykristályokból növesztett hasábok. Eszményi álmot álmodók terveztek téged, s minden mást, ami…
Öt perc. Ennyit mutatott a narancssárga óra, ami hangos ketyegéssel számolt visszafelé. Megpördült, kiutat keresett, ám hiába. Az először kellemesnek tűnő fürdő ügyesen álcázott csapdának bizonyult. Próbálta felidézni, hogy kezdődött a rémálom, de a sötétben töltött idő szétzilálta az emlékeit. A kinti világ álomnak tűnt, a vele történtekből pedig csupán töredékes villanásokat tudott felidézni. Elkapták,…
– Bátyó, ugye megvédsz a medvéktől? – Hatalmas barna szeméből őszinte aggodalom áradt, az a fajta gyermeteg riadalom, mely jellegzetesen az ötévesek sajátja. – Persze, pupák! – dörgöltem bele hibátlanra fésült hajába, és rávillantottam legmegbízhatóbb mosolyom. – De azért, remélem, tudod, hogy ahova megyünk, ott nem nagyon lesznek macik. Hatalmas hibát vétettem. – Azok nem…
Ludmilla már egy hónapja nem aludt rendesen. Éppencsak elszunyókált, máris heves szívveréssel ébredt, a homlokán izzadtsággyöngyök gurultak le. Amint behunyta a szemét, úrrá lett rajta a nyugtalanító érzés, hogy valaki figyeli. Ám amikor szívdobogva felült, felgyújtotta az éjjeli lámpáját, és hunyorogva a sötétbe burkolozó, távoli szobasarok felé bámult, nem volt ott semmi és senki, csak…
A kislány a sarokban ült, artikulálatlan hangon sírt, és kezével kétségbeesetten ütögette az arcát. Lexi is üvölteni szeretett volna, mert tehetetlennek érezte magát, és a kézjelből tudta, a gyerek az anyját akarja. De Klári elment, itt hagyta őket. Kilépett az ajtón a fekete bőrönddel, amibe nemcsak a saját holmiját csomagolta be, hanem Lexi addigi életét…
Jégróka egy nyári alkonyon ügetett ki a teliholdból. Rozsda már akkor elindult portyázni, amikor a nap még bőven a láthatár felett lógott. Azóta jó néhány pockon és gyíkon esett már túl, és éppen új zsákmány neszezése után fülelt, ám figyelmét furcsa árnyék vonta magára. A kelet felé húzódó lankák hajlatából úgy buggyant elő a hold,…