Tóth Eszter: Bajusz úr, a Batthyány tér lakója

Bajusz úr a Batthyány tér mozgólépcsője alatt lakott. Minden reggel a lánckerekek ismerős kattogására ébredt. Ezen a reggelen azonban valami megváltozott. Bajusz úr döbbenten állapította meg, hogy teljes csend veszi körül. Hiányzott a jól ismert zakatolás, a lábak dübörgése és az emberek reggeli locsogása. Bajusz úr megrémült. Emlékezett, mi történt korábbi lakhelyén, a Kálvin téren, ahol unokatestvéreivel, nagybácsijaival, nagynénjeivel és testvéreivel élt, igazán meghitt családi körben, alig voltak százötvenen. Ott is egy nap megszűntek a zajok, másnap pedig elkezdődött a fúrás, faragás, kopácsolás. Mire Bajusz úr és kis családja feleszmélhetett volna, az emberek szétszerelték a lakhelyüket, őket pedig elkergették mindenféle mérgekkel és félelmetesen csapkodó egérfogókkal. A nagy zűrzavarban Bajusz úr elvesztette a rokonait, de nem búsult. Tudta, hogy csak idő kérdése és újra lesz családja. Már csak egy csinos kis feleséget kell találnia magának. Már el is képzelte milyen kellemes kis kuckójuk lesz itt a Batthyány tér mozgólépcsője alatt. Most viszont lehet, hogy mindez oda? Azt nem engedheti!

Összeszedte hát minden bátorságát és elindult, hogy utánajárjon a csend okának. Olyan halkan lépkedett, ahogy csak tudott. Apró fejét kidugta a lépcső egyik résén és kikémlelt. A legszörnyűbb félelme igazolódott be. Két ember közeledett kezeslábasban, egy magas, nagydarab és egy alacsony, vékony. Ugyanilyenek dúlták fel az előző otthonát is.

Magas elgondolkozva vakarta meg a füle tövét, ahogy végignézett a mozgólépcsőn.

– Hát úgy fest, ez elromlott, Pista!

– Mit csináljunk, Józsi bá? Szétszereljük? Akkor már az egereket is kifüstölhetnénk, biztos megint beették alá magukat.

– Nem-nem, előbb nézzük meg, talán csak beszorult valami. Semmi kedvem ezzel tölteni az egész napot.

Bajusz úr ezt hallva reménykedni kezdett. Lám, mégsem minden ember szörnyű. Magas úgy látszik, megérti, hogy szegény egereknek is lakniuk kell valahol. Alacsony azonnal nekilátott, és ügyesen leszerelte az egyik panelt.

– No, mi helyzet? – kérdezte Magas.

– Igaza volt Józsi bá, valami beszorult. Talán egy kesztyű, de nem érem el.

– Az nem jó, akkor nem ússzuk meg a szétszedést. Igyunk egy kávét, aztán hívom a csapatot. – Ezzel elmentek. Bajusz úr figyelte őket, amíg el nem tűntek a legközelebbi bódénál, majd visszabújt a lépcső rejtekébe. Tudta, hogy sietnie kell. Ösztönei azt súgták, meneküljön, de minduntalan felrémlett előtte a korábbi otthonának képe. Nem fogja ezt is elveszíteni!

Óvatosan a láncokat és kerekeket kerülgetve haladt a mozgólépcső azon zugába, ahol nem szívesen járt. Ezen a részen túl könnyen érhette baleset, az a puha rongydarab, amit az emberek kesztyűnek hívtak, is így akadhatott be. Bajusz úr hegyes fogacskáival megragadta a vörös anyagot és minden erejét latba vetve húzni kezdte. Hallotta, ahogy a cérnaszálak szakadozni kezdenek, de nem adta fel. Addig vonta, cibálta, míg végül sikerrel járt. Legszívesebben felcincogott volna örömében, de nem akart zajt csapni. Az emberek léptei már egész közelről hallatszottak, így gyorsan leejtette a kesztyűt, oda ahol a két ember is könnyen megtalálhatta, majd visszaslisszolt a figyelőállására.

– Mi az ördög! Pista, ez volt az a kesztyű? – hajolt le Magas és felemelte a megtépázott ruhadarabot. Alacsony eltátotta a száját.

– Ez bizony! De hogy került ide? Tisztán láttam, hogy be volt szorulva a lánckerekek közé.

– Hát most viszont itt van. Hamar kapcsold be a szerkezetet, lássuk működik-e. – Alacsony követte a másik utasításait és némi pepecselés után felharsant az ismerős búgás és a mozgólépcső gond nélkül működésbe lépett. A két ember csodálkozva összenézett, vidáman megállapították, hogy bizonyára csoda történt, majd indultak a dolgukra.

Bajusz úr figyelte őket, amíg alakjukat el nem nyelte az aluljáró gyér világítása. Boldogan bújt vissza az árnyékba és fáradtan gömbölyödött össze kis vackában. Nagy munka volt ez egy ilyen pici egérnek. De megérte! Az otthona biztonságban volt.

*