Audrey Amikor elképzeltem életem nagy napját – a Nagy Napot –, a helyszín semmiképp nem a metróaluljáró volt, és a nézőközönség sem fásult, unott képű várakozókból meg a szemetesekben turkáló hajléktalanokból állt. Álmaimban a fátylamat nem a londoni metró menetszele lebegtette, hanem habos ruhácskákba öltöztetett kislányok hozták utánam. Úgy terveztem, a szeretteim vesznek majd…
– Ezerszer megmondtam már nektek, hogy Jucikával kellene csináltatnotok a csokrokat! Marcsi lányának az esküvője egy tünemény volt, az a sok margaréta…! Olyan volt, mint egy tündérmese. És nem került egy vagyonba! Ezek csak virágok, pazarlás ennyit fizetnetek értük. Nem értem, miért ragaszkodsz ennyire ahhoz, hogy Budapesten csinálják a csokrodat. – Kinga a legjobb barátnőm…
Álltam az ablaknál, figyeltem az egyre vastagodó hótakarót és hallgattam a csendet. – Zikzik, látod, kisfiam? Olyan halkan kérdezted, hogy először azt hittem, képzelődöm. Akkor már órák óta nem szóltál, csak feküdtél, behunyt szemmel, fejedet kicsit az ablak felé fordítva. – Zikzik, látod, Tomi? – Látom, anya. Megint becsuktad a szemed és én néztem a…