Helena White: Két külön világ (részlet)

Kedves pályázók, ahogy a Facebookon is írtuk, technikai okokból csúszik a lektori jelentés. Elnézést kérünk a plusz izgalmakért, amit ez okoz.

 

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

Két külön világ, ha találkozik mi lesz abból?
Két magányos szív egymásért kiált, legyőzve a távolság démonát…

 

Vivien

– Végeztem mára – állítja le lihegve Kriszti a futópadot.

– Nekem még van két kilométer. Menj zuhanyozni!

– Oké! Aztán egy süti? – rámeresztem a szemem, hogy komolyan gondolja-e, de látom, fülig ér a szája.

– És azzal le is nullázzuk a ma leadott kalóriát.

– Ledolgozzuk azt is – teszi vihogva a törölközőjét a nyakába. – Mentem! – és ruganyos léptekkel megindul az öltöző felé.

Tekintetemmel követem. Az edzőruhájában tökéletesen kirajzolódik nőies alakja. Megáll egy pillanatra, és kecses mozdulattal kiengedi a haját a szoros lófarokból. Legszívesebben én is kiengedném, de még nem végeztem mára. Ma valahogy nehezemre esik a mozgás, de erőt vettem magamon, mert Kriszti megkért, hogy jöjjek le vele. Hatalmas sóhaj kíséretében ismét futásnak eredek. Elmélázva összehasonlítom magam vele. A testalkatunk egyforma, de amíg neki egyenes szőke a haja és zöld macskaszeme van, nekem barna hullámos a hajam, és kék a szemem. Fájdalmas grimasz kúszik az arcomra, ahogy bevillannak a gyerekkori emlékeim. Anyukám nevelt fel minket a bátyámmal, apám lelépett tőlünk, amikor hat éves voltam. Sokszor élelemre sem futotta. Szegényes külsőm miatt az osztálytársaim csúfoltak, piszkáltak. Kriszti volt az egyetlen, aki kiállt mellettem, és mindig megvédett. Azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Sokszor vicceltünk azzal, hogy mi egymáséi maradunk. Az öltözőbe lépve látom, hogy Kriszti a haját törölgetve ül a szekrénye előtt.

– Gyors voltál!

– Te is az legyél!  – int a tusolók felé.

Azért adok magamnak pár percet az élvezetre, hogy a forró víz ellazítsa a testem.

– Hé, csajszi! Üzeneted jött! – kiált be Kriszti. – Átirányított a ViKo e-mail fiókodból.

– Nézd meg kérlek! Lehet, hogy sürgős!

– Mész Tajpejbe – tűnik fel a feje az ajtóban.

– A jósnőm üzent?

– Dilis – csóválja a fejét. – Felkérés jött. Felolvassam, vagy…?

– Nem megyek! – rázom ki a vizet a hajamból.

– Legalább hallgasd meg, miről van szó! – mordul rám, és felolvassa az e-mailt.

– Ne bomolj már Kriszti! Tudod, hogy nem hagyhatom magára Tamást a cégben. Sok a megrendelésünk.

– Szerintem a bátyád elenged. Sőt! Elküld – vigyorog.

– Induljunk! Sietnem kell, korán be kell érnem az irodába. Át kell nézni a Hajdú projekt anyagát, mielőtt jönnének – lépek ki az öltöző ajtaján.

Hazaérve azon tűnődőm, hogy mit kellene felvennem. Nem szeretnék sem túl hivatalos, sem túl laza lenni. Ez jó lesz! Nyúlok egy combközépig érő klasszikus, fekete-fehér ruha felé. A hajamat laza kontyba fogom, egy kis sminket is felteszek. Az iroda épületéhez érve megnyomom a „KolosiNet” gombot. A számítástechnikával foglalkozó céget Tamással közösen alapítottuk meg hat éve. Egy országos érdekeltségű cég a Hajdú csoport keresett fel minket, hogy készítsük el nekik a weboldalukat, illetve a közösségi média fiókjaiknak a koncepcióját. A megbeszélt időpontra megérkeznek a potenciális ügyfeleink. Egy középkorú házaspár, és egy harmincas évei elején járó férfi. A három órás bemutató után hatalmas levegőt veszek. Belekérdeztek többször is, de láttam rajtuk, hogy elégedettek a munkánkkal.

– Vivien! – halom Szilvi, az asszisztensem hangját. – Megyünk ebédelni. Jössz velünk?

– Menjetek nyugodtan. Jó étvágyat! – Nem megyek a többiekkel, mert ebédre anyuhoz vagyok hivatalos. Tamás is jön a párjával, Andival.

Anya a helyi családsegítőben talált állást. Idősek és a rászorulók ellátását végzi. Szereti, hiszen nem felejti el soha, hogy honnét indultunk, min mentünk keresztül. Azok az idők, amikor apa elhagyott minket, mindhármunk elméjébe kitörölhetetlenül belevésték magukat.

Mire anyához értem, már végzett a főzéssel. Épp az asztalt terítem, amikor mocorgást hallok a bejárat felől, így odasietek.

– Jól vagytok? – simítok végig Andi gömbölyödő pocakján.

– Igen, jól. A kis fickó egyre erőszakosabb – feleli, és ad két puszit.

– Kis fickó?

– Az ultrahangon lebukott – mosolyog, és a kezembe nyomja a felvételeket.

– Jaj, de jó! Unokaöcsim lesz! – ugrok a nyakába, alig bír megtartani.

– Igen az, de nem kényezteted el!

Ártatlan szemekkel Andira, és a bátyámra nézek.

– Én, á, dehogy!

– Aj, hugi, javíthatatlan vagy! – borzolja össze Tamás a hajam a fejem búbján. – Apropó! Nem akarsz mondani valamit?

– Én? Mit kellene?

– Talán, mesélhetnél a tajpeji ajánlatról.

– Ezt meg honnét tudod? – képedek el.

– Kriszti…

– Kitekerem a nyakát! Mondtam, hogy nem megyek!

– De mész!

– Nem hagyhatlak itt, rengeteg a megbízás és… – Tamás elmosolyodik a megszeppent hangomra.

– Eddig ez nem volt probléma. Vagy igent, vagy nemet mondtál – tárja szét a karját.

– Oké, de ez más!

– Mitől? Olyan téma, ami ütközik az erkölcsi normáddal, de piszok sokat fizet?

– Nem, olyan téma, ami az álmom – ábrándozok el, mivel Ázsia kultúrája, felfogása közel áll a szívemhez.

– Akkor mi a gond?

– Nem kis időről van szó. Nem egy hétre mennék, minimum két hónap. Nem tudom, hogy ennyi idő…

– Hugi! Ne is folytasd! – folytja belém a szót. – Tudom, mit akarsz mondani! El kell vállalnod! Mész, és kész! Vedd úgy, hogy ki vagy rúgva! – vigyorog. – Komolyra fordítva a szót, nem fog a cég kárt szenvedni. Én itt vagyok, illetve manapság a távolság sem akadály. Tíz, tizenöt órán belül szinte bárhonnét itthon lehetsz, de a munkád tudod online is végezni. Nem értem, hogy miért utasítanád vissza – von Tamás egy ölelésbe.

Végig nézek szeretteimen, és a bólogató fejüket látva meghozom a döntésem.

Hazaérve átolvasom a tajpeji ajánlatot, és válaszolok a felkeresésre.

 

Bai

Bo, a menedzserem pontosan érkezik, mint mindig. Felhívott, hogy beszélnünk kell, ami nem várhat. Kíváncsi lettem, hiszen Bonak nem szokása, hogy személyesen keressen fel, mindig az irodájában találkozunk. Ahogy belép az ajtón, látom a mozdulatain, hogy zavarban van. A nappali felé invitálom. Megköszörüli a torkát és lehajtott fejjel elindul, kerüli a tekintetem. Mit akarhat? Fut át a gondolataimon egy zavaró érzés. Ekkor meglátom, hogy a kezében egy forgatókönyvet tart. Mi a fene? Eddig miért nem említette, hogy kaptunk egy új ajánlatot? Mit titkolhat?

– Mi az, amit ilyen hirtelen, személyesen kell megbeszélnünk?

– Kaptunk egy ajánlatot, egy most induló sorozatra – nyújtja felém a kezében tartott könyvet.

– Ez nagyszerű, de miért érzem úgy, hogy van, egy de?

– Bai! Tudod mi az a BoysLove? – kérdezi hebegő hangon, de legalább már a szemembe néz.

Furcsák a rajongók, és nemcsak itt Ázsiában, hanem a világ számos pontján. Népszerű ez a műfaj, nem csoda, hogy egyre több film és sorozat készül ebben a témában. Nem tudom, hogy mit élveznek azon ahogy két srác enyeleg a vásznon, de ha ez kell, erre van kereslet, miért ne?

– Igen, tudom, a húgom nagy fan – bólintással nyugtázza a válaszom.

– A Star Entertainment Media vezetője Long Chen megkeresett. Most indul egy projekt. Két egyetemista fiú szerelméről szól – le sem veszi a szemét rólam beszéd közben. – Mielőtt kapásból elutasítod, kérlek, olvasd el a forgatókönyvet. Zhen Li lenne a partnered – túr a hajába zavartan.

– Rendben, elolvasom – lapozok bele a forgatókönyvbe. – Miért gondolod, hogy élből elutasítanám? Pasival még úgysem csináltam.

– Ez könnyebben ment, mint gondoltam. – Egy sóhaj kíséretében kienged a feszültsége. – Itt hagyom, olvasd el! – indul a kijárat felé.

– Fogadd el! Megbízom benned. Ha azt mondod oké, én benne vagyok.

Egyetemi éveim alatt Bo az utcán szólított le, hogy nincs-e kedvem modellkedni. Kezembe nyomta a névjegyét, és kérte, ha belevágnék keressem meg. Mivel beleuntam a szórakozásba, nem sokat gondolkodtam az ajánlatán. Pár nap után felhívtam. Így indult az ismeretségünk, ennek már öt éve.

– Azért olvasd el! Ha végeztél üzenj, addig nem mondok nekik semmit.

A falnak támaszkodom, figyelem ahogy a cipőjét húzza.

– Mi ez a nagy titokzatosság? Gay pornó? – vigyorgok rá.

– Nem az, de van benne pár intim jelenet.

– Na, most már kíváncsi vagyok. Menj, olvasni akarok! – tolom is ki az ajtón.

A múlt hónapban lettem huszonhét éves. Öt év alatt rengeteg reklámban és sorozatban szerepeltem, egy-egy híresebb márka arca vagyok a mai napig. Eleinte imponált és élveztem a népszerűséget, de mára már nehezemre esik állandóan a nyilvánosságnak élni, egy perc magánéletem sincs. Főleg az incidens óta. Egy begőzölt kiscsaj, a mai napig senki nem tudja, hogy hogyan, bejutott hozzám. Éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki lehúzta rólam a takarót. Egy ledéren öltözött lányt pillantottam meg, aki a boxeremet szagolgatva maszturbált. Első döbbenetemben lesokkolódtam, de még volt annyi lélekjelenlétem, hogy tárcsáztam Bot. Jött és elintézte. Tudom, hogy a rajongókból van a bevétel, mind az ügynökségnek, mind nekem, de az a morál, ami itt Ázsiában jellemző, már felfoghatatlan. Mit képzelnek ezek? Nem vagyunk a tulajdonuk!

Belegondolva az ügynökségek marketing kampánya sem mindig tiszta. Az előző sorozatomban Shu-Fang Ma volt a partnerem. A média szétkürtölte, hogy nemcsak a vásznon vagyunk egy pár, ami persze nem volt igaz. A sorozat népszerűsítése miatt nem cáfoltuk meg. Rá is játszottunk, előre elrendezett lesi fotókkal tápláltuk a találgatásokat. Ő szentül hiszi, hogy a csajom, de bennem nem mozgat meg semmit. Tudom, hogy ez szemét dolog, de férfi vagyok. Vannak szükségleteim. Nem verhetem ki állandóan magamnak.

Letusolok és eszem pár falatot. Biztos vagyok benne, hogy addig nem állok fel, amíg nem érek a forgatókönyv végére. Kíváncsi vagyok mi ez az egész. Bo nem szokta a felkéréseket az utolsó pillanatra halasztani. Kényelembe helyezkedem az ágyon, és magam elé veszem a könyvet. Megfog. A történet egyáltalán nem klisés. Mozgalmas és tele van váratlan fordulatokkal. Az erotikában sem szűkölködik, de nem ezen van a hangsúly.  Mivel munka, tudom, hogy képes vagyok rá. Meg sem fordul a fejemben, hogy viszolyogjak attól, hogy egy férfi lesz a szerelmem. Ki kell próbálni valami újat, attól nem leszek meleg, ha lekapok egy srácot. Nyúlok a telefonomért.

Bai: „Benne vagyok.”

Bo: „:-)”

Pár perc múlva megcsörren a telefonom.

– Holnap tízkor jelenésünk van Longnál – hallom Bo hangját.

– Hányra menjek?

– Reggel nyolcra. Még van, amit át kell beszélnünk. Most leteszlek, mert álmos vagyok.

Reggel hétre beállítom az órát, és a fejemre húzom a takarót.

Kopogás után belépek Bo irodájába. Látom, hogy az orrára tolt szemüvege mögül az asztalán lévő iratokra koncentrál. Int, hogy üljek le, és már mélyed is vissza. Negyvenes évei elejét tapossa, de testalkatán nem hagyott nyomot az idő. A korára a halántékánál megjelenő ősz hajszálak utalnak. Meglátszik, hogy a modell szakmában kezdett.

– Itt a szerződés, olvasd át! – tolja elém a mappát, miután végzett.

Hátra dőlök a kanapén és olvasni kezdem. Egy-két pontnál látom a beszúrt megjegyzéseit.

– Mi? Össze kell költöznünk? – fordulok felé elképedve.

– Igen. Kérik, hogy tegyétek meg. Össze kell szoknotok, hogy hitelesek legyetek a vásznon. Természetesnek kell lenni az öleléseknek, érintéseknek. Az a bizonyos kémia nem tanulható, vagy megvan, vagy nincs.

Ez a másik szokása az ügynökségeknek, ami táplálja a rajongók fantáziáját, holott ez munkaszempontjából szükséges. Így állandóan készenlétben vagyunk, ha hirtelen kell megjelenni valahol és elkerülhetőek a botrányok, mert nem kell attól tartani, hogy lencsevégre kapnak a paparazzik valaki mással, mint az aktuális sorozat partnerrel. A hetero sorozatoknál ez nincs, pedig nem lenne rossz egy-két dögös csajjal összeköltözni. Még átbeszéljük a szerződés pontjait és elindulunk a Star Entertainment Media épületébe.

A stúdió aulájában egy fiatal lány lép elénk. Ha nem lenne a nyakában a belépőkártyája, nem gondolnám, hogy ő is itt dolgozik. Fekete hosszú haja a vállára omolva. Feszes farmerén keresztül kirajzolódik a sportos testalkata.

– Jia-Li vagyok. Long Chen asszisztense. Kérem, gyertek utánam, felkísérlek a tárgyalóba – indul el a liftek irányába. Még visszanéz, hogy követjük-e.

Megáll egy ajtó előtt, kinyitja. Ahogy belépünk, egy vasalt öltönyös férfi felpattan az asztaltól, és mosolyogva elindul felénk. Harmincas évei közepén járhat. Nem mondható izmosnak, inkább vékony, de látszik rajta, hogy sokat foglalkozik a kinézetével.

– Long Chen vagyok. Már vártunk benneteket. Kérem, foglaljatok helyet, és kezdhetünk is – int az asztal felé.

Lehuppanok a székre és körbe nézek.  Zhen és a menedzsere már ott vannak. Zhenre nézve egy helyes srácot látok. Vékonyabb nálam, de körülbelül egy magasak vagyunk. Az enyémnél jóval sötétebb haja már vágásra érett, arca az ázsiai vonásai miatt szemtelenül fiatalnak látszik. Buja sötét szempár fürkészően mér végig, szinte zavarban vagyok tőle. Ha nő lennék, bele tudnék szeretni, nem lesz gond az érintésekkel. Észreveszi, hogy nézem, rám mosolyog. Meg kell hagyni, még pasi szemmel nézve is szívdöglesztő. Torokköszörülés riaszt vissza a bámészkodásomból.

– Fiúk, látom, hogy a kémia működik! Ezzel nem lesz gond – röhög fel Long.

Zavartan eszmélek fel. Fel sem tűnik, hogy jó pár perce szemezünk egymással. A bemutatkozás után el is kezdjük a megbeszélést.

A társaság által bérelt ingatlan bejáratánál vagyok. Biztonságos környék, kamerák mindenhol, a területet határoló kerítésen sem látni be. Leparkolok egy szabad helyre, és a buja növényekkel határolt bejárat előtti lépcső felé indulok. Az ajtóban Long vár mosolyogva.

– Üdv itthon szépfiú! – hajol meg a vasalt öltönyében.

– Micsoda fogadtatás! – biccentek, belemegyek a csipkelődésébe.

Mögötte feltűnik Zhen kócos feje.

– Helló bébi. Megjöttél apucihoz? – tárja szét a karját vigyorogva.

– Apuci a seggem. Én vagyok felül, feleség – morgom oda neki az első lépcsőfokra lépve.

– Álmodban! – kontráz, vicces látványt nyújtva, ahogy feljebb húzza a derekáról lecsúszott sortját.

– De igen.

– Nem.

– De.

– Nem.

– De.

– Na, azt majd meglátjuk. Kő, papír, olló? – nyújtja felém a kezét Zhen.

– Oké!

Játék közepette belépünk a házba.  A szoba jobb oldalán a szürke puha szőnyegen álló natúr asztalkát a falnak háttal egy szürke kényelmes kanapé és két puffszerű ülőalkalmatosság fogja körbe. A panorámás ablakon át kilátok a hatalmas úszómedencére. A kanapé mögött egy fantasztikus fénykép tölti ki a falat. Közelebb megyek. A kép jobb alsó sarkában ViKo név olvasható. Apám irodájában is van egy kép tőle, de ez fogva tart. Fél szemmel látom, hogy Long is a kép elé lép.

– Csodálatos igaz? – hallom áradozó hangját.

– Igen. Ki ez a ViKo? Apám is odavan érte.

– Nem tudja senki, hogy nő vagy férfi, idős vagy fiatal. Mintha nem is létezne – sóhajt egy idő után. – A képei sorban nyernek, és valami megmagyarázhatatlan misztikum sejlik át rajtuk. Munkája alapján egy középkorú férfire tippelnék. Tervben van, hogy felvesszük a kapcsolatot a National Geographics média osztályával. Szeretnénk megnyerni magunknak a sorozat promóciós anyagához – feleli Long, közben le sem veszi a szemét a képről.

– Bárki is, én szerelmes vagyok.

– Ezt megértem.

Elkapom tekintetem a képről, és folytatom a nappali szemlélését. A kanapéval szemben lévő falon a tévé uralja a felületet. Középtájt az étkezősarok foglal helyet, vele szemben egy falba süllyesztett modern konyha.

– Ez a vendégfürdő – mutat Long az egyik ajtóra. – Ez a dolgozószoba, ez az alagsori edzőterembe visz. Az emeleti hálószobákhoz a konyhasziget melletti lépcsősoron tudtok felmenni – elindul a lépcsőn az emeletre. – Minden szobához külön fürdő tartozik, és a szobákból ki lehet jutni a tetőtér nagy részét elfoglaló teraszra.

A teraszra kiérve megcsap a meleg levegő. A korláthoz sétálok, és lepillantok. Lelátni a medencére, és a gondozott kertre. Miután kibámészkodtam magam, lemegyek én is a nappaliba. Az ablakon kipillantva látom, hogy a medence melletti fedett részen egy kényelmes pihenő sarok kapott helyett, rattan váz pihe-puha párnákkal. A ház minimalista, de modern.

– Bébi, alszol velem egy szobában? – trappol felém Zhen.

– Alszik a faszom! – mordulok rá.

– Jó, nekem az is elég – vigyorog rám a medencéhez vezető ajtóhoz lépve.

Jól ki fogunk jönni egymással. Nem lesz unalmas.

– Öltözz feleség! Pancsizzunk egyet! – lép ki az ajtón.

– Feleség a seggem – vakkantom utána.

– Az hát! Erről beszélek – visszadugja a fejét.

– Ááá! – fújok egy hatalmasat, fogom a táskámat és nagy hévvel elindulok a szobámba.

Kipakolok, veszek egy gyors zuhanyt, fürdőgatyába bújok, és elindulok a medence felé. Zhen megállás nélkül rója a köröket, észre sem veszi, hogy ott vagyok. Beugrok a vízbe, és csatlakozom Zhenhez. Észreveszem, hogy Long a medence széléről integet.

– Srácok! Nekem mennem kell – mondja, amikor mind a ketten odaérünk elé. – Megbeszélésre kell mennem. Majd jövök. Érezzétek jól magatokat, és pihenjetek!

Kaptunk két hét nyugalmat, hogy összeszokjunk egymással. Pár gyakorlatot leszámítva semmi más dolgunk nincs, mint lazítani, ismerkedni. Nem lesz nehéz betartani, hogy szinte karanténba zárnak. Esténként a teraszon ülve olvassuk a forgatókönyvet, megvitatjuk a jeleneteket, hogy hogyan lehetne kivitelezni. Zhennek sem az első sorozata, de BoysLove sorozatban még ő sem szerepelt. Ráadásul inkább zenész, mint színész. Ez mindkettőnk számára új. A gyakorlatok, amiket az itt létünk alatt csinálnunk kell, nem bonyolultak, inkább furcsák. Célja, hogy megszokjuk egymás érintését. Kinyújtott lábbal ülök, Zhen velem szemből az ölembe ül, én a derekánál fogom, ő a nyakamon kulcsolja át a kezét. A homlokunk és az orrunk összeér. A hátára fektetem, a lába közé fekszem, feje mellett a könyökömön támaszkodom meg, a homlokom az övéhez érintem, hogy az orrunk összeér. Ugyanez fordítva. Pár nap után már megy röhögés nélkül is.

A két hét alatt kiderült, hogy jól kijövünk egymással, nem lesz gond a közös munka. Shu-Fang kiakadt, hogy elvállaltam ezt a sorozatot, így a két menedzsment kiadta a szokásos szakításról szóló közleményét a médiának. Zhen mesélt a barátnőjéről, akit egyelőre nem vállalhat fel a nyilvánosság előtt, a szerződése nem engedi. A barátnője a BoysLove sorozatot jól fogadta. Kíváncsi leszek, hogy azt hogyan kezeli, ha kézen fogva ölelkezve kell valahol megjelennünk, ha meg kell puszilnunk egymást. Ebben az iparban nem lehetnek érzelmeink, nem lehet magánéletünk. Még a saját öltözékünket sem választhatjuk ki. Úgy kell megjelennünk nyilvánosan, ahogy a szponzorok előírják, ami a fülbevalótól az alsógatyáig mindenre érvényes. Sokszor bazári majomnak érzem magam a két számmal nagyobb ruhákban, és feldíszített fának a sok rám aggatott ékszernek nevezett borzadványoktól. De ez van, ezt kell csinálnunk.

A forgatás első két hónapja hamar eltelt. Kezdetben furcsa volt, hogy a kamerák előtt meg kell csókolnom egy pasit, de idővel megszoktuk. Az első szexjelenet sem volt zavaró a gyakorlatoknak köszönhetően, talán négyszer kellett ismételni, mert folyton elröhögtük. A sorozat sugárzását megkezdték, sokkal sikeresebb lett, mint vártuk.

A forgatás mellett a családi cég ügyeit sem hanyagolhatom el. Apám harminc évvel ezelőtt alapította meg a Linea Corporation építész vállalkozását, ami mára az ország egyik jelentős, befolyásos cége. Épp egy megbízási szerződésen dolgozom, amikor meghallom Zhen röhögését mellettem.

– Szívszerelmem!

– Elment az eszed? – vigyorgok Zhenre a gépemről felpillantva – Mi az?

Leveti magát mellém a kanapéra, és elém tolja a telefonját, amin látom, hogy a wattpad van megnyitva.

– Gyere, szívi! Ezt nézd meg!

– Te ilyeneket olvasol? – teszem le a telefont az első fejezet végén.

– Baromi szórakoztató fanfictet olvasni. Nem is tudtam, hogy ekkora van neked – röhög éktelenül.

– Akkor röhögj, ha beléd nyomom – a nadrágomon keresztül megfogom magam.

– Upsz! – húzódik el. – De nem értem, miért mindig én vagyok alul – fakad ki nyafogva.

– Fejezd be azt a szart! A maradék eszed is elmegy! – legyintek, és visszafordulok a gépemhez.

– A videókat még nem is láttad a YouTube-on! – tolja az orrom elé újra a telefont.

– Nem vagyok kíváncsi rá! – mordulok rá, de a szám sarka megrándul.

– Jaj, édesem! Már nem is szeredet, anyucit? – affektál és átöleli a vállam.

– Hát, te totál marha vagy! – már a hasam fogom, úgy nevetek.

Gondoltuk, hogy ez lesz, de ekkora hisztire mi sem számítottunk. Szórakoztató műsorokba hívnak minket, ahol szerelmes gerlepárként kell viselkednünk, amit nehéz komolyan végig csinálni, az állandó röhögőgörcsöt visszatartani kínszenvedés. Megegyeztünk, ha nem megy, akkor a másik nyakába fúrjuk a fejünket. Az élő adások alatt túl sokszor tesszük ezt hatalmas sikítások közepette. Hogy mit élveznek benne, nem tudom, de mivel egyikünk számára sem kellemetlen, így élvezettel húzzuk a rajongók fejét. Elvégre ez a dolgunk, nem? Összességében örülök, hogy elvállaltam ezt a sorozatot. Remekül érzem magam, barátságokat is kötöttem és sikerült megszabadulnom Shu-Fangtől.

 

Vivien

– Még számolunk! – mordulok mérgesen a telefonba, miközben ráütök az asztalra.

– Egy…, kettő…, három… Miért is? – kérdezi Kriszti érdeklődve.

– Tamás miatt. Miért szóltál neki?

– Mert tudtam, hogy nem vállalnád el. Ez egy soha vissza nem térő alkalom. Ugye, válaszoltál nekik? – kérdezi Kriszti reménykedve, amitől mosolyognom kell.

– Igen, válaszoltam.

– Helyes! Ha nem tetted volna, én isten bizony válaszoltam volna a nevedben.

– Cselszövő! – vakkantom.

– Mit csinálsz ma? Ráérsz este? Menjünk vásárolni, utána moziba. Ma este hétkor adják azt az új romkom filmet, amit meg akartunk nézni – vált más témára Kriszti.

– A mozi oké, de a vásárlás nem biztos. Attól függ, mikor akarsz menni. Egykor lesz a zoom megbeszélés.

– Hű, azta! Átmehetek? Kíváncsi lettem én is. Aztán nehogy eladják a szerveidet. Azokért a csodás szemekért ölnének páran. A szíved meg megfizethetetlen – hadarja szinte egy szuszra.

– Idióta! – nevetek fel. – Gyere, ha akarsz, de csendben kell lenned, és bármi derül is ki, nem sikoltozhatsz, mint egy fangörcsös ribi! Értetted?  – a mutató ujjammal hadonászok, mintha láthatná.

– Igenis, anyuci! De mi van, ha Bai és Zhen? Húúú…, akkor veled megyek!

Persze Krisztivel mind a ketten tudjuk, hogy nem jön. Ritkán kísér el a munkáimra, még akkor is, ha dögös pasikat fotózom. Nem az ő világa, unatkozik. Különböző a természetünk, de olyan, mintha kiegészítenénk egymást. Én alapból a taekewondonak köszönhetően higgadt nyugodt vagyok, ő lobbanékonyabb. Tűz és víz. Bármit is hoz a jövő, mi mindig megmaradunk egymásnak.

Tanácstalanul a szekrényem előtt állok, fogalmam sincs mit vegyek fel. Tudom, hogy ez egy zoomos megbeszélést. De akkor sem ülhetek a kamera elé kinyúlt melegítőben, de kisestélyiben sem. Mennyire egyszerűbb a pasiknak! Sóhajtok. Hallom, hogy csengetnek, így öltözködés közben indulok az ajtó felé.

– Helló bébi! Hadd nézzelek! Felkészültél? – vizslat végig Kriszti tetőtől talpig még az ajtóban.

A hajam a vállamra omolva, egy-egy rakoncátlan tincs keretezi az arcom. Enyhe sminket tettem fel, és egy kényelmes, de csinos pólóba bújtam. Alul egy sort van rajtam, de az nem látszik.

– Csini vagy csajszi! Leveszed a lábukról őket! – nyugtázza Kriszti. Majd elindul a kanapé felé.

Egy óra, rákkantintok a küldött linkre. Szinte azonnal kapcsol, és egy rokonszenves középkorú úr jelenik meg a vonal másik végén.

– Üdvözlöm, Long Chen vagyok. A Star Entertainment Media vezetője – szólal meg kellemes hangon.

Összenézünk Krisztivel. A Star Entertainment Media Bai és Zhen sorozatának készítője.

Szedd össze magad kislány! Még egyáltalán nem biztos, hogy tapizhatod őt.

– Elnézést, hogy szűkszavúan fogalmaztunk a levélben. Előbb személyes konzultációt tartunk, és utána adjuk ki a többi információt. De térjünk a lényegre, Vivien! Vagy inkább szólítsam ViKonak? – válaszomat várva néz a kamerába.

– A Vivien is rendben van. De ahogy Önnek megfelel, amit könnyebb kimondania – mivel hallottam, hogy a nevem kiejtése kicsit furcsán sikerült neki.

– Rendben, Vivien! Mint már tudja, a cégünk egy sorozattal összefüggő kampányra készül. A sorozat sokkal sikeresebb lett, mint vártuk, így több energiát fektetünk a rajongókkal való kapcsolattartásra, találkozásra, a sorozattal összefüggő dolgok értékesítésére. Tervünk, hogy a két főszereplővel több terméket piacra dobunk. Közte lesz exkluzív naptár is, amit három szerencsés rajongó megnyerhet – sorolja Long a tudnivalókat, amiket alig bírok követni. – Az átküldött portfólió, illetve a szakmában szerzett hírneve miatt önre esett a választásunk. Őszintén megmondom, meglepett, hogy egy fiatal gyönyörű nő ül velem szemben.

Jól csinálják ott kint, csodálom az ázsiai üzleti felfogást. Ők tudják, hogyan lehet bevételhez jutni. Kihasználnak minden trendet, amire van kereslet, de úgy, hogy közben megadják a tiszteletet a másik félnek. Az úgynevezett „Nyugatnak” lenne mit tanulnia.

– Köszönöm a megtisztelő elismerést! Remélem, nem zár ki a lehetőségből, hogy nincs bibircsókom vagy harmadik lábam – őszinte nevetéssel nyugtázza a válaszom.

– Még a humora is jó. Nem, egyáltalán nem kizáró tényező. Sőt – a szeme sarkában megjelennek a ráncok, ahogy a mosoly szétterül az arcán –, de erről később. Most térjünk vissza a témára. Vivien, ön mennyire ismeri a BoysLove világot?  – homlokráncolva várja a reakcióm.

Long kérdése egy lavinát indít meg bennem. Szeretem ezt a műfajt. Nemcsak azért, mert gyönyörű srácok játszanak benne, hanem azért is, ahogy a szerelem erejét ábrázolja. Bemutatja a társadalom szélsőséges megnyilvánulásait. Őszintébb és sokkal több a tanulság benne, mit egy átlagos romantikus sorozatban. Könnyednek tűnik, de a mély mondanivalója elgondolkodtat. Gyorsan végig pörgetem magamban a most futó sorozatok címeit, de az „I’m complete with you-n” kívül nem jut eszembe másik sorozat, amit ők sugároznak.

– Nagy rajongó vagyok, ha szabadidőm engedi, nézem a sorozatokat.

Ennyi elég! Intem magam nyugalomra, nem tűnhetek fangörcsös libának.

– Remek, akkor biztos nem ismeretlen az ön számára sem, a most futó sorozatunk az „I’m complete with you” – érdeklődve figyel.

– Igen, ismerem. Remek sorozat, nagyszerű színészekkel – meglepődőm, hogy mennyire nyugodtan ki tudom mondani.

– Akkor erről nem kell magyarázni többet. Bai és Zhen lenne, akiket fényképeznie kellene. Kérem, ha elvállalja, készítsen egy tervet. A mi megkötésünk a fotókkal kapcsolatban – nevet –, legyenek minél szexibbek. El kell hitetni, hogy ők egy pár és ennek le kell jönnie a képekről is. Három hét múlva kezdenénk a fotózást. Szeretném, ha egy héten belül küldené a tervet, hogy véleményezhessük és a szükséges feltételeket biztosítsuk. A szerződést minden tudnivalóval a holnapi nap folyamán átküldjük. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az egyik alapvető pontja a titoktartásra épül – vált üzletiesre Long hangja.

– Természetesen. Várom a dokumentumokat. A döntésem függvényében a terveket egy héten belül küldöm – válaszolom hasonló hangnemben.

Ahogy elsötétül a képernyő Kriszti ugrándozásba kezd, és sikítozik, mint egy tinilány.

– Azta! Csajszi! Még mindig nem hiszem el. Tajpejbe mehetsz és tapizhatod őket. Ezt a mázlistát! Kapd el őket egy körre, akár szendvicsbe is!

– Idióta! – kiabálom, de a lelkesedése átragad rám is, már egymásba karolva ugrándozunk a szoba közepén.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 4.6/10 (89 votes cast)
16 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Bármennyire is akarom szeretni a magyar neveket, magyar helyszíneket egy történetben, nem megy. 🙁 (értek én sokmindent, hogy ez most “kell”, ahogy egy vélt vagy valós meleg szál is) Ezen még túl is tettem magam, és olvastam tovább, kíváncsi voltam, mi fog kisülni, mert végre megláttam a fényt az éjszakában: na most fog jönni egy történet, ami megmutat egy más kultúrát, egy más gondolkodásmódot. Aztán behoztad (gondolom, ez lesz a konfliktus) a két fiú “románcát”. És ott, abban a pillanatban tudtam, ez nem az én történetem. 🙁
    Ettől függetlenül gratulálok a történethez és a kikerüléshez, tényleg nagyon megörültem a keleti figuráknak…

  2. Nagyon tetszettek a leírások, és persze a meleg szál, ami majd kibontakozik remélem. Én személy szerint megőrülnék egy ilyen lehetőségtől, persze jó értelemben. Nagyon várom a folytatást. Köszönöm, sok-sok sikert kívánok.

  3. Nagyon tetszett ez a kis részlet. A keleti téma mindig izgalmas számomra. A cím alapján a két külön világ csak sejteti, hogy mit takar. A bl szál mindig izgalmas számomra, de ebből még nem derült ki, hogy ténylegesen mi lesz benne. Talán kicsit közelebb hozza, vagy bemutatja a bl világ mögötti életet is. Várom a folytatást 🙂

  4. Újfajta látásmód, lebilincselően fordulatos mai történet. Várom a folytatást, sok sikert kívánok ✨

  5. Sajnos nem tudtam végigolvasni :/ Vivien szemszöge nem fogott meg, annyira nem mutatott semmit (az oda nem illő direktinformációk csak zavartak), a BL szálnál pedig a megjátszott, műpárbeszédek zavartak.
    A szöveget száraznak éreztem :/

  6. Szia! Gratulálok a kikerüléshez.
    Ezt a szöveget ugye bevállaltam bétázásra, de abbahagytam valahol a hatodik fejezetnél. Sajnálom, hogy akkor nagyon elvesztem a teendők között, és nem írtam egy részletes értékelést.
    Próbálok, most csak a kikerült szövegre koncentrálni: a karakterek nekem nagyon egyszerűek, egyáltalán nem élőek, semmi érdekes nincs bennük, a párbeszédeket én is nagyon műnek érzem, a fogalmazás módot kezdetlegesnek, a másik pedig: csak cselekményt írsz. Semmit nem tudunk meg a környezetről.

  7. Kedves Helena!

    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂

    Végig olyan érzésem volt, mintha egy fanficet olvastam volna. A szereplők sziporkáznak, tökéletesnek tűnnek, a magyar lány ugyan nélkülözésben nőtt fel, de mostanra egy jól menő vállalkozása van, Tajpejben ott a képe a falon (a fényképről megtudtam, hogy fantasztikusan néz ki, de pont azt nem, hogy mit ábrázol: tájat, állatot, embert? a NatGeo említése sem teszi egyértelművé), míg Bai modell-színész-vállalkozó… Nekem kissé mesterkélt a felvázolt világ. Lehet, a későbbiekben kapnak mélységet a karakterek, de egyelőre fenntartásaim vannak, és nem gondolom, hogy ez a történet (felnőtteknek szóló) könyvként megállná a helyét. Más lenne fanficként, amelyhez már eleve kötődnek a rajongók, mert a két srác pl. Jungkook és Jimin a BTS-ből (bocsi mindenkitől, aki mást shippel, hirtelen ők jutottak eszembe). Ha már őket felhoztam, azon is töprengek, hogy szeretném-e, ha két shippelt, valós személy konkrétan összejönne. Szerintem a rejtélyesség és egy-egy elkapott közös pillanat vagy utalás egy interjú alatt jobban táplálják a fangirlséget, de persze nem vagyunk egyformák.
    Pár jelenetből hiányzott a cselekvéssor egy része. Felvezetted, hogy Vivien tusol, legközelebb pedig már a hajából rázza ki a vizet, majd kilép az öltözőből, hazamegy, a kiválasztott ruháért nyúl, de még mindig nem vett fel semmit magára. A fiúk kő-papír-ollóznak, ám csak abból sejtem, hogy Zhen vesztett, hogy anyucinak hívja magát és “ő van alul”. A menedzser felveszi a cipőjét, mikor távozik, de előtte nem veszi le (pedig ez egy nagyon klassz momentum lehetne, én is úgy tudom, hogy vendégségben illemből leveszik a cipőjüket). Apróságokat soroltam fel ugyan, de számomra következetlenné teszik a történetet, és nehezítik, hogy filmszerűen lássam magam előtt az eseményeket.
    Az ázsiaiak tényleg ilyen lazák? Az én fejemben zárkózottabb, merevebb kép él róluk. Furcsa volt, hogy Long Chen egy formális beszélgetésen Viviennek hívja a lányt, nem pedig Vivien kisasszonynak. Az a közvetlenség is különös, hogy a férfi (aki nem mellesleg a Star Entertainment Media vezetője) mindenkinek csak Long. (Ráadásul a keleti névsorrendben a vezetéknév van elöl.)
    A részlet egyébként könnyed, olvastatta magát, jó volt a fiatalos humor és a csipkelődések, szóval összességében tetszett. 🙂 A távol-keleti kultúra megismerése érdekes ígéret, csak a hitelességgel van néhol egy kis bajom.

    Sok sikert kívánok a lektorihoz! 🙂

    Sissy

    OFF: Remélem, hogy G. Gizella és más rendszeres kommentelők nem tűntek el örökre. Színt hoztok az oldalra, és mindig szívesen olvasom a véleményeteket. 🙂

  8. Gratulálok a kikerüléshez Helena!

    Péntek óta többször is neki futottam az anyagnak, bízva benne, hogy leköt. Azt hiszem 6-7 alkalom után jutottam el a végére.
    Egyszerűen nem találtam benne olyasmit, ami érdekessé tette volna a karaktereidet. Sehol egy felfedeznivaló titok bennük (lehet hogy lesz, de nincs belebegtetve). A párbeszédek, ahogy előttem is említették, sablonosak és üresek. Ezt persze foghatnánk arra. Amit AC nehezményezett, hogy magyar nevek, magyar helyek, de ellen példának ott az Üres helyek.
    A karakterek kicsit robotszerűen ide mennek, oda mennek, csinálják a dolgukat, néha kimarad egy-egy lépés a folyamatból.

    Ettől függetlenül valamiért kikerültél, tehát biztos jó lesz ez, valahol valamikor, de ennyivel engem nem vettél meg. Sajnálom.

    OFF Sissynek: Nem hiszem, hogy eltűntünk, mindenki itt figyel csendben, csak rosszat senki nem akar már mondani, jót meg (sajnos) nem nagyon tud. Ezért hallgatunk. De ha megnézed a csillagos szavazás számát, itt vagyunk. 😉

  9. Jajj, annyira szeretnék jókat írni, de nem tudok. Kezdem azt érezni, hogy én vagyok egy sznob, hogy ennyire magasan van a léc…
    Egyszerűen semmi nincs benne, ami miatt tudnám szeretni. Nincsenek igényes leírások (a bámulom a barátnőmet és eszembe jut hirtelen, hogy jé, ő szőke, én meg barna, na, az nem leírás), a párbeszédek sótlanok, a helyszínekről annyi derül ki, mintha egy modoros ingatlanhirdetést olvasnék (pl.: ,,A kanapéval szemben lévő falon a tévé uralja a felületet. Középtájt az étkezősarok foglal helyet, vele szemben egy falba süllyesztett modern konyha.” vagy ,,Minden szobához külön fürdő tartozik, és a szobákból ki lehet jutni a tetőtér nagy részét elfoglaló teraszra.”). Ahogy fentebb is írta valaki, nekem is az a benyomásom, hogy egy fanfic vagy épp egy Romana füzet szintjét hozza: tökéletes, de üres szereplők, merev párbeszédek, semmi leírás, nincsenek dimenziók semmiben, csak a puszta cselekmény, de az meg nem különösebben izgalmas. A karaktereknek annyira nincs egyéniségük, hogy még a gondolataik is közhelyesek (pl. ,,Meg kell hagyni, még pasi szemmel nézve is szívdöglesztő.”), de a párbeszédeiken is azt érzem, hogy ilyet két élő ember nem mondana így egymásnak.
    Plusz nem értem, hogy ez az írás hogy tudta megugorni a nyelvi szintet? Olyan mondatok szerepelnek benne több helyen is, hogy visszaolvastam, mert elsőre nem hittem el, amit látok. (Pl. ,,Mit akarhat? Fut át a gondolataimon egy zavaró érzés.” vagy ,,Bo, a menedzserem pontosan érkezik, mint mindig. Felhívott, hogy beszélnünk kell, ami nem várhat.”)
    Annyira kerestem benne a jót, a szerethetőt, de nem találtam. Lehet, hogy később beindul a sztori, vagy a karakterábrázolás mélyebb lesz a későbbiekben, csak mi ebből ennyi alapján még nem látunk semmit, de ez a részlet önmagában számomra kevés volt ahhoz, hogy érdekeljen belőle bármi is a továbbiakban.
    Talán az a bajom, hogy az első körökben néhány írás annyira magasra tette a lécet, hogy utánuk törvényszerűen jönnie kellett a csalódásnak. Emiatt most nagyon sajnálom ezeket a szerzőket, mert talán ha az elsők közt engedik ki az írásaikat, akkor a közönség is jobban tudná szeretni azokat, és nem lennének olyan magasan az elvárások velük szemben.
    A kikerüléshez természetesen gratulálok, mert a hiányosságok ellenére is a legjobbak közé tudott kerülni az írás, és ez mindenképp nagy dolog. 🙂

  10. KD, hasonlóan érzem én is magam, és úgy tűnik, vagyunk jó páran, akik nem értik a miérteket. (Főleg, ha azt nézzük, az ember az első fejezetén szokott a legtöbbet csiszolni, finomítani, hogy az megközelítőleg 100%-ot hozzon.)

  11. Gratulálok a kikerüléshez!
    A szemem több helyen átsiklott a sorokon. Nem lenne baj a hétköznapibélet bemutatásával, de alapvetően nem engedett közel kerülni Vivienhez. Hiaba E/1, számomra nem jött át olyan információ/érzelemtöbblet, ami miatt érdemes E/1-et használni. Pl. az edzés jelenetnél nekem jobban működne, ha taekwondózni látnánk. Ez viszonylag ritka, ill. esetleg ez (és az alapvető keleti érdeklődése) alakíthatja úgy a személyiségét, hogy kiváló fotós legyen (hozzáad a mentalitásához) és így rögtön nem lenne sablonos, nem futnék át rajta :). Az pl. nagyon tetszik, ahogy megfogalmazza, miért szereti a bl műfajt. Ezek szerint igénye van a mélyebb átelésre, ezt mutatják a misztikusan sejtető képek is. Olyan személynek tűnik ezek alapján, akinek nagy erőssége lehet a dolgok lényegének meglátása, kiemelése, művészlélek. Ebből szívesen látnék többet (cselekményalakító erővel) :).
    A fiúk része természetesebbnek tűnt, de valahogy zanzásított, sietős érzésem támadt tőle. Talán az együttélés előzményeit elhagynám. Bennem helyreállna a ritmus, ha az ő részük az együttéléssel kezdődne.

  12. Oh jajajjj…

    Sissy :*

    Szóval kedves alkotó… Én annyira probáltam ezt szeretni, mert úgy ez áll hozzám a legközelebb. Mind romantikus, mind az ázsiai vonalon nagyon sokat vártam. Már az elején úgy gondoltam, hogy naaaaa véégre, ez lesz az a könyv amit várni fogok. De jajj szegény fejemnek ha lemerem írni, hogy a “Júliát” lepozgatva is jobbakat találni… Engem a melegszál se zavarna, bár nem érdekelne így már kiestem a körből… de ez az egész olyan igénytelenséget sugall, hogy az valami ijesztő…
    Az ázsiai nevek kiválasztástól sírni tudnék 😀 John Smith és Kovács István eredetisége szintjén mozog. Nem azt érzem, hogy beránt egy titokzatos, hatalmas múltú, kulturájú világba hanem, hogy betévedtem a sarki kínaiba egy illatos-omlósért… Az ilyen alkotások kikerülésétől azt érzem, hogy csak feldobták a jelentkezőket és akik az asztalon landoltak kikerülnek…

    Tényleg sajnálom, hogy nem tudok jó elemet megfogni, pedig megígértem magamnak, hogy Gizi most vidám happyhippó tündérként tér vissza és mindenkinek gratulál és dícsér.

    Azért szép munka, hogy itt vagy. Dologoztál vele, mint minden itt jelenlévő versenyző az elismerés jár mert író vagy, mert itt vagy beneveztél.
    Sok sikert a továbbiakban. Képezd magad, élj és tapasztalj meg sok-sok kalandot és hidd el sokkal jobb dolgok is születnek még a kezed nyomán 🙂
    Addig is sok sikert! Remélem egyszer vadászhatom a egy sokkal jobb könyved a polcokon.

  13. Gratulálok a kikerüléshez!

    A cím nekem már sejtet valamit, így nem éreztem hiányt, mint az előttem szólók. Sőt, ha még több információt, leírórészt kaptam volna, lehet, hogy csak sokadik nekifutásra tudnám tovább olvasni. Feltételezem ezek azok a fejezetek, ahol bemutatod a szereplőket minden körítés nélkül. Amit itt említettél a történet további részében kulcsszerepet fog játszani. Lényegre törő, de engem lekötött. Gondolom, hogy a további fejezetben indul be a történet, amikor a “Két külön világ” találkozik. A két fiú interakciója nagyon átjött, vicces, jó stílusban megírva. Mégsem érzem, hogy kialakulna valami közöttük, mint barátság, de bármi lehet. Várom, hogy megtudjam. Én nagyon, nagyon olvasnám a történetet tovább, ez a részlet kíváncsivá tett, hogy még jobban megismerjem az ottani belső világot, illetve várom, hogy milyen ‘titkokat’ tudhatok meg a filmes berkeken belülről. Drukkolok, hogy sikerüljön, és én leszek az első, aki leemeli a könyved a polcról.

  14. Gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem nagyon tetszik a történet, bár én már sokkal többet is tudok róla 😀 Szerintem lendületes, aranyos, sokszor érzelmes és túlfűtött … Persze, volt néha apró hiányérzetem, de azért … Remélem, hamarosan teljes egészében is olvashatom majd! Amúgy a kezdő íróknál természetes a bukdácsolás, amíg rá nem éreznek a saját stílusukra, így az építő jellegű kritikákat érdemes megfontolni. Mindamellett azt mondanám, legelső próbálkozásra nem volt rossz. Csak így tovább, csiszold tovább a gyémántot 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük