Álltam az ablaknál, figyeltem az egyre vastagodó hótakarót és hallgattam a csendet. – Zikzik, látod, kisfiam? Olyan halkan kérdezted, hogy először azt hittem, képzelődöm. Akkor már órák óta nem szóltál, csak feküdtél, behunyt szemmel, fejedet kicsit az ablak felé fordítva. – Zikzik, látod, Tomi? – Látom, anya. Megint becsuktad a szemed és én néztem a…
Keserves gyereksírásra ébredek. Ne nézz hátra, temesd el a múltat! – visszhangzik a fejemben egy hang az álmomból, és az a szörnyű érzésem támad, hogy elfelejtettem valami nagyon fontosat, valamit, amire egy perce még emlékeztem. A kép elmosódik, és hiába kapaszkodom belé, elszivárog a tudatomból, mintha vizet akarnék megtartani a tenyeremben. Kábán körbepislogok a homályos…
Az óbudai panel ötödik emeletén Tamás lehajította a táskáját a fotelbe. A rézkehely, amit a reggeli szelleműzésnél használt, kiesett a félig nyitott hátizsákból, és csörömpölve elgurult a kopott parkettán. – Ezennel feloldozlak, köcsög! – vigyorgott, és visszahajította a kelyhet a táskára, aztán elindult a megérdemelt melegszendvicséért a konyhába. Büszke volt magára, igazán jól sikerült a…
– Miben segíthetek? – A férfi résnyire nyitotta az ajtót, és kihajolt a félhomályos lépcsőházba. Olyan illatot árasztott, amit az ember egy tengerparti sétán érez, miközben lágy szellő fújdogál. A haja csapzottan lógott a vállára, és kipirult arca is arról árulkodott, hogy egészen beleélte magát a zenélésbe. – Most viccel? – meredt rá Sári. –…
Volt a szélben valami különös. Szinte sikított odakint, mintha fájó emlékeket hordozna. Emma kipillantott az ablakon. A ház előtt álló, csaknem kopasz diófa ágai karmokként hajlongtak az erős szélben. A lány összehúzta magán a gyapjúkardigánt, és rakott még egy hasábot a tűzre. A fa sercegett, majd lángra kapott, és ropogva égni kezdett. Emma a tüzet…
Végighordozta tekintetét a bozóton. Árnyakat látott elsuhanni. Eva izmai megfeszültek, szíve ijedten zakatolt, már a menekülés ütemét verte. Ekkor meghallotta a háta mögötti zihálást, az avar reccsenését. Megperdült. Egy torz alak futva közeledett felé. A holdfény megvilágította a lény görnyedt testét, sápadt, foltos arcát. Különös tartása ellenére gyorsan és fürgén mozgott, miközben cserepes ajkát nagyra…
Azt mondják, kövesd az álmaid, bárki lehetsz, aki csak akarsz. Az én esetemben ez nem igaz. Nézem a hosszú asztalt körülülők arcát, az idő múlása mindenkin meglátszik. Petyhüdt, tésztaszerű arcok, melyet túlkelesztettek, és most formátlanul futnak ki a tálból. Lapos, lángosszerű arcok, melyek az áll alatt húsos táskaként domborodnak. Próbálom felfedezni bennük a harminc évvel…
Tekintetem az energiamezőnek csapódó meteoritok vonták magukra, amik tűzijátékként robbantak szét, fel-felvillantva a hálószerű pajzsot. Teo zavartan fészkelődött mellettem. – Olyan kihaltnak tűnik ilyenkor – mondtam. Napközben diákok százai nyüzsögtek az udvaron, de most csak Eow, a fűnyírórobot forgolódott a gyepen. – Én így jobban szeretem. Elmenjünk? – Ne! Azt hiszem, nekem is jobban tetszik…
Hogy a fenébe lehet megfordulni? Ha így folytatom, nekimegyek a falnak. Állj, állj! A francba. Hülye avatár. Komolyan. Óvatosan megpróbálok néhány újabb lépést tenni. A pultok mögött álló figurák bárgyún mosolyognak felém. Hú, de fura! Hogy lehet itt bármilyen komoly tárgyalást lebonyolítani? Ha a főnök nem parancsol rám, hogy keressek néhány potenciális új partnert, gondolkodás…
Szilorom úgy gubbasztott az alacsony hegy oldalában, akár egy szemérmes kisasszony, akiről mindenki megfeledkezett. Sziszegővadon ősöreg fái körbe zárták az épületet, mindössze egyetlen elhanyagolt kocsiút vezetett Temeran irányából az udvarházhoz. Az egymás mellé fektetett kőlapok közt fű sarjadt, az egykori árok partján magasra nőtt a gaz. Látszott, hogy jó ideje nem járt erre sem hintó,…
Régen Gidának sokkal egyszerűbb dolga volt, amikor az apja hangoskodott. A nagyi még ott élt a szomszédban, és anya a lelkére kötötte, hogy mindegy, hány óra van éppen, nyugodtan sétáljon át hozzá ilyenkor. Mármint amikor vitatkoznak – anya legalábbis így mondta. Gida – ugyan még csak nyolcéves volt – kiforrott véleménnyel rendelkezett ebben a témában,…
Éhes a gyerek. Egyfolytában. Eszik napkeltekor, napközben, alkonyatkor. Enne éjjel is, ha nem fáradna el az ordítástól. Szerencsére alszik hajnalig. Etetjük az anyjával, de ennek semmi nem elég. Az asszony szerint nagyétkű. Szerintem zabál. Sokkal nagyobb, mint a testvérei voltak ilyen idős korukban. Ordít, eszik, növekszik. Ja, és ronda. Eleinte nem szóltam semmit, a többiek…
A vadiúj szervezeti struktúra háromdimenziós, kivetített modellje halványkéken vibrál a makulátlan fehér asztal közepén. A körülötte ülők kritikus tekintettel, merev összpontosítással vizsgálják, néha a tárgyaló végében magyarázó előadóra pillantanak, aki a stratégiai irányváltás utolsó fázisát ismerteti. A nap gyér sugarai elszivárognak a láthatárt jelentő betonfal mögött. A közel ötven méter magas falat nyolc éve emelték…
− Nézd meg, gyerekként milyen jól megvoltak, két kis imádnivaló csöppség, most meg már nem kellenek egymásnak. − Valamit ki kell találni. Mi lesz vagyonnal, ha ezek a saját fejük után mennek? − Rikának folyton csak a szerelem jár a fejében. Nem mondom, lánykoromban én is gondolkoztam rajta, de az már túl sok, amennyit ő…
A terem elcsöndesült, a lámpákat hangos kattanással oltották le. A közönség halkan suttogó, alaktalan feketeséggé tömörült. A színpadon álló régi zongora hívogatta a fiút, mint hideg téli estéken a kandalló melege. Mikor leült elé, és ujjaival puhán végigsimított a billentyűzeten, úgy érezte, hazaérkezett. A kotta szintén ismerősként üdvözölte. Friss illata volt, mint amit most hoztak…