Garzik rátaposott a tarkómra, és csónaknyi bakancsa talpával a posványszagú dagonyába nyomta a fejemet. – Lépj vissza, testvérgyilkos! – A tagbaszakadt mágustanonc minden szavát egy-egy fájdalmas ökölcsapással nyomatékosította. Levegő után kapkodva vonaglottam a sáros erdei ösvény közepén. – Hagyd békén! Megdermedtem a vékony gyerekhang hallatán. Lilia sosem tudta, mikor kellene befognia a száját. Amíg Garzik…
Megállok a hatalmas, betonszürke gyárépület előtt. Mielőtt belépnék, jól megnézem magamnak a derengő hajnali szürkületben. Ma látom utoljára. Veszek egy nagy levegőt, erőt gyűjtve megmarkolom tömött hátizsákom szíját. Előveszem a zsebemből a belépőkártyámat, becsipogok, a fotocellás ajtó kinyílik. Az öltözők felé veszem az irányt. Közben reménykedem, hogy nem futok össze a pletykásokkal, mert ők biztosan…
Dávid Már a karanténban sincs nyugta az embernek. Pedig jól indultak a dolgok. A Candide felét két óra alatt ledaráltam, most jönne a legizgalmasabb rész, de ekkor hangos csattanás zavar meg a lépcsőház felől. Lerakom a könyvet, és kinyitom a bejárati ajtót, hogy megnézzem, mi a franc folyik odakint. A padlót virágföld borítja és törött…
Nemrég 100 szavas játékot játszottunk, aminek nyertese, Markó Viktória beküldhetett egy szöveget vagy szövegrészletet a szerkesztői látványpékségünkbe. Ezúttal egy novellát kaptunk, aminek szerkesztése kiváló alkalom arra, hogy beszélgessünk arról, hogy érdemes az új elemeket, fordulatokat előkészíteni, és arról, mikor tekinthetünk kereknek, lezártnak egy rövid történetet. A szöveget Korom Kata szerkesztő szerkesztette. Kattints ide és nézd…
− Gyorsan átugrom a 9-es szektorba, biztos megengedik, hogy használjam az eszközeiket. Csak nem fogadhatod ezeket gyűrött ingben. − Szívem, ők mind tudósok, nem hiszem, hogy bármelyiküket is érdekelni fogja az ingem, és kétlem, hogy ki tudnád játszani az atmoszféra szabályzót. − De jól kell kinézned, élőben fognak mutatni minden hálózaton. − Nem, a sajtóengedélyeket…
Erősen sötétedett már, a város fényei olyanná lettek, mintha ezer színnel izzó árnyak lennének, és egy homályos üveglencsén át szemlélném. Talán álnokul foglyul ejtették a lelkem és a képzeletem. Ez a legjobb szó rá. Az Önfeláldozás Lángja földbe süllyesztett emlékműve felé tartottam. Szerettem ezt a különös helyet, mert amint végighaladtam a száz méteres rámpán, lent…
Március Valaki rátenyerelt a kapucsengőmre, már percek óta berreg szakadatlanul. Édes Istenkém! Igazán leállhatna mielőtt a maradék hallásomat is elveszítem! Amennyire tőlem telik, elvonszolom magam az ajtóig. Az én hetvennyolcéves, vonatbalesetet megélt lábammal pár métert totyogni is egy örökkévalóság. Útközben azért belepillantok a komód fölötti tükörbe, torzonborz-e a hajam, nincs-e spenót a fogsoromba ragadva. A…
Az óriásmaci – valamivel több, mint egy méteres magasságával – december harmadikán érkezett meg Juliékhoz. Olivér cipelte haza a város túlsó felén lévő hipermarketből, ahol sales-esként dolgozott. Barátjuk, Feri a kislányát, Borókát szerette volna meglepni vele, így a méretes ajándék karácsonyig átmeneti otthon kapott. Juli eleinte azt gondolta, miután tudomást szerzett a tervről, hogy értelmesebb…
Viktor gondolatban megveregette a vállát, amiért már napokkal korábban nekifogott a bevásárlásnak. Három napjába telt, mire beszerzett mindent, ami a tökéletes ebédhez kell. Le akarta nyűgözni Emiliát. A nő fenyőillatba burkolódzó lakásába lépve először is megszabadult a szatyroktól, majd kibontott egy üveg vörösbort. A nagymamája házát idézte fel az ital. Jól is fog jönni a…
A szobának nagymama-illata volt. Egy semmihez sem fogható, kedves esszencia, ami most mégis hidegen nehezedett Mira mellkasára. Ott volt mindenben; beleivódott a sötét bútorokba, a krémszínű tapétába, a bevetett, fehérvirágos ágyneműbe. A melegsége azonban már nem volt sehol. Mira védekezőn fonta össze karjait maga előtt, ahogy a fagyos, téli szél nekicsapódott az ágy feletti ablaknak….
Hosszú a szenteste az utcán, van idő gondolkodni róla, meg az életről, mindenről, ami az embernek eszébe jut. Hol lehet most a szociológushallgató kislány, aki egyszer régen végigélte itt kint vele a karácsonyt? Együtt rótták a kilométereket, megfordultak a három nap alatt az összes szokott helyen, bemutatta őt a barátainak, a haja szála sem görbült…
– Komolyan a Grincs a kedvenc karácsonyi filmed? – kérdezi Soma, miközben nagyot harap a Mars szeletbe. – Az annyira gagyi. Az irodát betölti a csokoládé illata, összefut a nyál a számban. Nem tudom nem Soma nyakát bámulni, ahogy a bőre alatt megfeszülnek az izmok, miközben rág. Elkapja a pillantásom, és elvigyorodik. Bosszant, hogy kinevet…
A patak szelíden robogott az erdőben, és nagy ívben kerülgette a fenyőfákat az útja során. Az egyik kanyarban lelassult a csobogás, egy hódvár tornyosult a patak elé. A gát évről évre nagyobb és magasabb lett, ahogy a hódcsalád szorgalmasan építgette, csinosítgatta. A hódgáttól nem messze egy idős fenyőfa görnyedezett, az ágai féloldalasan, foghíjasan meredeztek. Amióta…
Ahogy sétálok az utcán, le-lecsukódik a szemhéjam, képes lennék állva elaludni. Ha ez így megy tovább, hamarosan meghalok végkimerülésben. Meglátom a hangszerboltot az út túloldalán. Ablakain zongorát imitáló, fekete-fehérre festett spaletták, a kirakatában egy grandiózus hárfa trónol aranyszínű égősorral körbetekerve. A hárfa mögött a mennyezetről apró, fából faragott hangjegyek lógnak, némelyik ráérősen himbálózik vagy forog…
A Yuen falu lakói nem voltak kevésbé barátságosak, mint azok, akikkel korábban dolgunk akadt. Ugyanakkor előzékeny mosolyuk mögött rettegés lapult, amikor a társam szóba elegyedett velük. Késő délutánra járt, a piactéren alig lézengett pár ember. A legtöbb árus addigra összepakolta a portékáját vagy legalábbis nekikezdett. Az előttünk álló asszony is ment volna, de Kiang még…