Tiszlavicz Mária: Tökéletes karácsony

Viktor gondolatban megveregette a vállát, amiért már napokkal korábban nekifogott a bevásárlásnak. Három napjába telt, mire beszerzett mindent, ami a tökéletes ebédhez kell. Le akarta nyűgözni Emiliát.

A nő fenyőillatba burkolódzó lakásába lépve először is megszabadult a szatyroktól, majd kibontott egy üveg vörösbort. A nagymamája házát idézte fel az ital. Jól is fog jönni a nagyi jelenléte – fejében már százszor végigvette az osso bucco[1] receptjét, minden intelmet megjegyzett, úgy érezte, készen áll a munkára. Csak azért gürizett annyit a múlt héten, hogy karácsony előtt ki tudja venni a szabadnapjait. Emilia megérdemli, hogy hosszú órákat álljon a konyhában.

Zenét kapcsolt, és hozzálátott zöldséget pucolni. Meg sem állt addig, amíg meg nem hallotta a kulcszörgést a bejárat felől. Gyorsan letakarta a hússzeleteket egy papírszalvétával, sebtiben megtörölte a kezét, és behúzta maga mögött a konyha ajtaját.

– Te máris itthon vagy? – kérdezte Emilia, ahogy belépett.

– Mától szabin vagyok – hajolt csókra Viktor, egyik kezével beletúrt a nő vörös hajfürjeibe. Imádta ezt a tüzes árnyalatot, olyan volt, mint a lemenő nap az őszbe hajló toszkán dombok fölött. – Csak a miénk ez a pár nap!

Emilia kibújt a szövetkabátjából meg a magassarkú csizmájából – és így rögtön veszített tíz centit a magasságából. Viktor nem bánta, hogy még lejjebb kellett hajolnia egy újabb csókra. Emilia nevetve viszonozta, karját a nyaka köré fonta.

– Szuperül hangzik! – búgta. – Éhes vagyok. Vacsorát főzöl? Isteni illata van… – Azzal megindult a konyha felé, de Viktor időben vetődött elé.

– Nem, amore mia[2], ide most nem mehetsz be. Az ünnepi ebédet csinálom, és az meglepetés lesz. – Elvigyorodott a nő meglepett arcát látva. – Ülj le a kanapéra, mindjárt viszek neked valamit!

– Okkkkéééé – bólintott Emilia. Elindult, de a válla felett még visszanézett, szemében kíváncsi értetlenség ült.

Viktor gyorsan összeütött egy kiadós szendvicset, és egy pohár bor társaságában felszolgálta Emiliának. Csak az olvasólámpát kapcsolta fel a könyvespolc előtt, meghitt félhomályba vonva a szobát. A nő ugyan hívta, hogy egyen vele – megnyalta az ajkát, a szempilláit rebegtette, és a blúza egész picit szétnyílt, miközben előredőlt – épp csak annyira, hogy az ember kíváncsisága még többet akarjon. Viktornak erővel kellett elszakítania a pillantását a jól ismert idomokról. Egy, de csak egyetlen pillanatra majdnem beadta a derekát – aztán homlokon csókolta a nőt, és felállt mellőle.

– Amore mia, amint befejeztem az ebéd előkészületeit, csakis a tiéd vagyok. – Emilia ajka durcásan lekonyult, mire nevetve hozzátette: – Csak egy kis türelmet kérek, aztán ígérem, teljesítem minden vágyad!

– Szavadon foglak! – kacsintott Emilia. Aztán a tévé felé fordult, és enni kezdett.

Viktor az estét ingázással töltötte a konyha és a kanapé között, és mindig ott akart maradni, ahol éppen volt. De ott motoszkált a fejében az ígéret saját magának, hogy felejthetetlen karácsonyi ebédet készít, ezért csak azután engedett Emilia csábításának, hogy betette a húsokat a sütőbe. Perceken belül olyan forró lett köztük a hangulat, amilyen forrón rotyogott a szósz a zöldségek és a marhahús körül.

***

Havazik, gondolta Viktor. Egy ilyen csodás reggelen muszáj havaznia. Látnia akarta a fehér tájat, ahogy a hópelyhek eltakarják a valóságot, csak a tél sejtelmes varázsát hagyják az ember előtt. Mégsem nyitotta ki a szemét. Nem siet sehova. Oldalra fordult, magához akarta húzni Emiliát, ám alig ért a nő puha testéhez, tompa csörgés zúzta szét a gondolatait.

– Mondd, hogy nem…! – nyögte még mindig zárt szemmel.

– Csak egy perc – felelte Emilia, és máris kicsusszant a takaró alól, ki a nappaliba, és közben válaszolt a telefonhívásra.

Viktor a hátára gördült, két kézzel megdörzsölte az arcát. Ennek a napnak tökéletesnek kell lennie!

Emilia hamar visszatért – túl hamar. A testtartásából, megfeszült állkapcsából, lehajtott fejéből tudta Viktor, mit fog mondani.

– Be kell ugranom az irodába – sóhajtotta a nő, és belebújt a farmerjába. Vörös haja függönyként omlott arca elé.

– Most? Ne már! Karácsony van! – fakadt ki Viktor. Úgy érezte magát, mint gyerekkorában, amikor a nagyija a legmagasabb polcra tette a sütistálat.

– Viktor, muszáj. – Emilia nagyot fújt. Blúzt és pulóvert húzott magára, aztán leült az ágy szélére. Ujjai szórakozottan megcirógatták Viktor csupasz karját. – Akadt egy nyom abban a benzinkutas késeléses ügyben. Sietek, jó? Ebédre itthon leszek. Ígérem!

Előrehajolt.

Viktor belenézett a szemébe, aztán pillantása lecsúszott az ajkára. Még vörös és duzzadt volt az éjszakai szeretkezés miatt.

– Oké – bólintott Viktor, majd megcsókolta a nőt.

Tudta, hogy Emilia örült volna annak, ha kikíséri, ám képtelen volt megmozdulni. Csak hallgatta a nő neszezését, aztán a bejárati ajtó csukódását. A fejére húzta a párnáját.

Ebben a percben azt sem bánta volna, ha leszakad az ég, és mocskos sártengerré változtat mindent.

Aztán összeszedte magát, mert belekapaszkodott Emilia ígéretébe: ebédre itthon lesz. Így lealább nyugodtan el tud készülni, nem kell állandóan elküldenie a lakás másik felébe Emiliát, ragadta meg a váratlan esemény jó oldalát.

Tíz perccel és egy erős kávéval később már újra a konyhában sürgölődött. A hús és a zöldségek szépen lassan tökéletesre sültek az éjszaka folyamán. A lassú tűz csodát tesz az étellel, mondogatta a nagyi mindig.

Viktor megterített, feldíszítette a fenyőfát, behűtötte a fehérbort, zenét keresett a meghitt ebédhez. Égőket aggatott az étkezőasztal fölé. Felsepert és felmosott.

Egy órára minden készen állt.

Készen állt Viktor is. Töltött magának a tegnapi vörösborból, és leült az asztalhoz. Meggyújtotta az ezüst tartóba állított gyertyákat.

Várt.

Nézte az órát, és ivott a borból.

Várt.

Kettő órakor töltött egy újabb pohárral.

Négy után bevágta a kaját a hűtőbe.

Negyed hatkor járkálni kezdett, és felbontotta a fehérbort. Nem kapcsolt lámpát, a színes füzéreket is kirángatta a konnektorból.

Fél nyolckor állt az erkélyen egy újabb pohár borral, és a szomszéd ablakokat leste. Villogó karácsonyi fények, halk nevetések, sülthús és almáspite illata. Viktor legszívesebben kiköpött volna az utcára.

Tizenegykor döntött úgy, hogy lefekszik. A gyertyák már rég csonkig égtek.

Épp készült bemenni a hálóba, amikor meghallotta az ismerős kulcszörgést.

Emilia halkan lépett be, bűntudattól párás szeme egyből megakadt rajta. Szája elnyílt, de nem mondott semmi.

– Kaja a hűtőben – vetette oda Viktor, azzal becsörtetett a szobába, és bevágta maga mögött az ajtót.

Emilia nem ment utána. Viktor leült az ágyra, és hallgatta a nő lépteit. Nem motoszkált sokat, bement a fürdőbe, és nemsokára már zubogott a víz a zuhanyból.

Viktor nagyot sóhajtott, és a tenyerébe temette az arcát.

Mennyit jelenthetett Emiliának ez az új nyom? – kérdezte magától. A nő éjt nappallá téve dolgozott, hogy bármiféle előrelépést tegyen az ügyben. Viktor tudta, hiszen végig mellette volt. De nem hitte volna, hogy pont karácsonykor…

Belemart a szégyenkezés. Amikor ő dolgozott nulla-huszonnégyben Felixszel egy ügyön, Emilia minden kérés nélkül hordta be neki az ebédet meg a vacsorát a kapitányságra. És mindig jutott rá öt perce, hogy megcsókolja, megmasszírozza a vállát, és sok sikert kívánjon neki.

Viktor felpattant az ágyról, és kisietett a nappaliba. Emilia még a fürdőben volt, de azért kapkodva kinyitogatta a szekrényeket. Elfelejtette, hova tette a gyertyákat, de mielőtt komolyan elkáromkodta volna magát, talált pár használtat. Megteszik.

Kipiszkálta a csonkokat a tartóból, majd meggyújtotta az újakat, aztán elindította a zenét.

Emilia akkor bukkant elő a fürdőből, amikor felszikráztak a karácsonyi füzérek. A szemfestéke elkenődött a szeme alján, kinyúlt pólóján egy kávéfolt éktelenkedett, haja begöndörödött a párától. A zenét meghallva megtorpant, felkapta a fejét, és pislogva meredt Viktorra.

– Mi folyik itt? – kérdezte tétován.

Viktor odasétált hozzá, és megfogta a kezét.

– Bocsánatkérés, amiért seggfej voltam. – Magához húzta a nőt, átkarolta a derekát, és ráérősen táncolni kezdett vele.

Emilia először értetlenül nézett fel rá, aztán ellazult a tartása, és elmosolyodott. Viktor még sosem látta ilyen gyönyörűnek, miközben a piros és sárga és kék és zöld fények vibráltak körülöttük.

– Nagyon szép lett a lakás – mondta Emilia, miközben még közelebb bújt hozzá.

Viktor egy biccentéssel megköszönte a dicséretet. Lehajolt, szája egy pillanatra súrolta a nő ajkát.

– Boldog karácsony, amire mia! – suttogta, majd megcsókolta Emiliát.

[1] Szó szerinti fordításban lyukas csontot jelent. Velőscsontos húsból, sok-sok zöldségből készült olasz étel.

[2] Szerelmem (olasz).