Csoma-Lőrincz Tamara: Kulcs a zárját

– Miben segíthetek? – A férfi résnyire nyitotta az ajtót, és kihajolt a félhomályos lépcsőházba. Olyan illatot árasztott, amit az ember egy tengerparti sétán érez, miközben lágy szellő fújdogál. A haja csapzottan lógott a vállára, és kipirult arca is arról árulkodott, hogy egészen beleélte magát a zenélésbe.

– Most viccel? – meredt rá Sári. – Hajnali fél három van! Ilyenkor kell dobolni? Zeng magától az egész ház!

– Ó. Egy kicsit elszaladt az idő, elnézést. Máris abbahagyom, már csak pár perc van vissza a leckéből.

– A miből?!

– Dobleckéket veszek. Az interneten. Igazából YouTube-on, mert az oktatóm nem ér rá.

– Vajon miért nem?

A férfiról lepergett az irónia.

– Kezdő vagyok, de gyorsan fel kell fejlesztenem magam profi szintre… gondoltam is rá, hogy kiteszek egy cetlit a többi lakónak, hogy a következő néhány hétben legyenek türelmesek.

Ennyi türelem a világon nincsen, gondolta Sári, de hangosan ezt mondta:

– Ne haragudjon, de reggel korán kell kelnem. A cukrászdában szülinapi zsúrt tartunk, és mire megérkezik az ünnepelt, készen kell lennie a dobostortának meg vagy ezer kókuszgolyónak.

– Ó, tehát cukrász? Az is egy szép szakma. Akkor maga pontosan megérti, milyen az, ha valamit szenvedéllyel csinálunk.

Sári habozott.

– Hogyne. De azért aludni sem árt néha.

– Nincs rá időm!

– Mármint aludni? Miért nincs?

– Magánügy.

– Hogy lenne magánügy, ha egyszer az egész ház hallja? – tárta szét a karját Sári.

– Én csak… nagyon fontos, hogy megtanuljak dobolni. Gyorsan. Holnapra, vagy legfeljebb holnaputánra. Mi lenne, ha adnék magának egy füldugót?

– Ugye csak viccel? – csattant fel Sári. – Hat órája hallgatom a borzalmas játékát, kis híján az ablaküveg és a nagyanyámtól örökölt porcelán is megrepedt tőle, és amikor feljövök, mert már elegem van, füldugót ajánl? Egyébként hol van a többi szomszédja? Őket miért nem zavarja, amit művel?

– A mellettem lakó néni süket. A másik lakást meg lezárta a NAV.

– Mielőtt, vagy miután maga beköltözött?

– Nagyon vicces. Visszamehetek végre gyakorolni?

– NEM!

– Ezt nem biztos, hogy túlélte a porcelán.

– Elegem van! Éjszaka nem dobol, és kész! Van fogalma róla, milyen érzés egyik nyomorult kókuszgolyót gyúrni a másik után, miközben az embernek leragad a szeme a fáradtságtól?

– Nincs, de…

Sári lelkében elpattant valami. Úgy ömlöttek belőle a szavak, mint egy megállíthatatlan csokoládészökőkút.

– Egyébként is utálom a kókuszgolyót! Mindig, minden gyerek azt kér, és mi hetente hat gyerekzsúrt szervezünk! Van fogalma róla, hogy az hány kókuszgolyó?

– Azt hittem…

– A kis kókuszos rohadékokból él a cukrászda! Ha egymásra pakolnánk az összeset, amit életemben gyúrtam, magasabb lenne, mint ez a ház!

– Saj…

– Persze a mélytengeri élővilág kollekciómat elutasították, mert az emberek a klasszikus süteményeket keresik. Naná, hogy azt keresik, ha csak az van.

– Mit szólna hozzá, ha főznék egy kávét?

Ez megakasztotta a lányt.

– Kávét, hajnali háromkor? Magának végképp elment az esze?

– Úgy látom, mindkettőnké elment. Akkor már akár kávézhatunk is, engem mindig megnyugtat. Tudok adni koffeinmentes mandulás-karamell kávét.

Sári habozott.

– A karamell a kedvencem – vallotta be.

– Bejön?

– Egy idegen férfi lakásába?

– Menjünk át magához?

– Mit képzel, hogy csak úgy beengedek férfiakat az otthonomba?

– Megértem az aggodalmát, de több lakást sajnos nem tudok felajánlani.

– Inkább hazamegyek… bár az a kávé nagyon jól hangzott.

– Mi lenne, ha idekint innánk meg? Hozok ülőpárnákat.

– Nem is tudom… biztos, hogy süket a szomszédja? Senkit sem szeretnék zavarni.

– Ezzel alighanem már elkéstünk. Egyébként ne aggódjon, biztosan süket. A NAV-ról sose tudni, de szerintem ilyenkor nem jönnek.

Sári még egy pillanatig habozott, majd bólintott.

– Nem bánom.

– Akkor akár be is mutatkozhatnánk. Mihályi Benedek.

– Tillinger Sári. Azonnal jövök. – Leszaladt a lépcsőn, vissza a saját lakásába, ahol a konyhában egymás hegyén-hátán sorakoztak a sütéshez használt kellékek: a szilikon formák, amikkel kisüthetett olyan népszerű tortadíszeket, mint például az unikornis, a hableány vagy a hóember, de olyan különlegeseket is, mint egy komplett sminkkészlet vagy egy farmer cipzárja. A szilikon formák mellett fél tucatnyi ételfesték spray állt: arany, ezüst, gyöngyfényű, levendulaszínű, citromzöld és csokoládébarna. Az asztal szélére szorult ki a legújabb szerzeménye, egy Jégvarázs muffin dekoráló szett, amivel Janka, az unokahúga születésnapjára készült.

Felnyalábolt az asztalról egy fóliával letakart tálcát. Így legalább nem vesznek kárba a sütemények.

– Ez micsoda? – érdeklődött a férfi a tálca láttán.

– Egy süteménykollekció, amit én terveztem. – Sári leszedte a fóliát, és elégedetten látta, hogy a férfi eltátja a száját a meglepetéstől. A tálcán sorakozó sütik mind úgy néztek ki, mint egy-egy mélytengeri élőlény, volt köztük cápa, polip, tengeri uborka és tengeri csillag is.

– Hű, ezek aztán élethűek! És nagyon finomak! – dicsérte meg Benedek, miután leharapta egy polip két csápját. – Máris hozom a kávét.

Sári letelepedett az egyik ülőpárnára, és hamarosan a csésze köré fonhatta az ujjait. Belehajolt a forró karamellfelhőbe, és mélyet lélegzett.

– Szörnyen röstellem ezt a kirohanást – mondta az első korty után, ami átmelegítette a testét. – Nem szoktam ilyet csinálni.

– Ne törődj vele. Én se szoktam éjszakánként dobolni, de most nem maradt más választásom.

– Miért nem?

– Szeretnék valakinek szerenádozni.

– Hűha! Akkor még tényleg gyakorolnod kell. Ki a szeren… a szerencsés?

– A feleségem.

– Romantikus alkat lehetsz, ha már összeházasodtatok, és te még mindig szerenádozol neki.

– Két hete elköltözött.

– Ó.

– Viola a legcsodálatosabb énekesnő a világon. De én… nekem csak egy képregényboltom van, soha nem értettem meg igazán, amikor a munkájáról beszélt.

– És ő megértett téged?

– Nem is tudom, hol volt az a pillanat, amikor elfelejtettem értékelni, milyen csodálatos nő a feleségem. Aztán egyszer csak elment. A gitároshoz költözött, mert ő állítólag jobban megérti. De vissza akarom szerezni. Nem tudok elképzelni senki mást, akit ennyire tudnék szeretni. – A férfi mintha zavarba jött volna. – Ne haragudj, nem is értem, miért gondoltam, hogy szívesen végighallgatnád egy kidobott pasas panaszkodását. Szánalmasnak tűnhetek, főleg úgy, hogy te egy sikeres, vagány cukrász csaj vagy, aki olyan állatokat is meg tud sütni, amikről még nem is hallottam.

Sári tompa, lassan szétterjedő fájdalmat érzett a mellkasában. Ezek a szavak mintha valaki mást írtak volna le, nem őt. Vagány? Sikeres? Tibi, a főnöke rémlett fel előtte, amint rázni kezdi a fejét a mélytengeri kollekció költségei láttán.

– A cukrászdának nem kellenek a süteményeim – vallotta be. – Ma délelőtt megmutattam őket a főnökömnek, de azt mondta, a gyerekek úgyis csokitortát akarnak meg kókuszgolyót, a nyugdíjasok meg ugyanazt szeretnék enni, mint harminc éve, nem pisztáciás, laktózmentes tengeri uborkát. – Hiába nyugtatta meg korábban a kávé, Sári mellkasát most megint feszíteni kezdte a düh, amit olyankor érzett, amikor kénytelen volt betartani a főnöke utasításait. Tibit semmi más nem érdekelte, csak a profit, amiből a drága autóját meg a piperkőc öltözködését finanszírozta, és úgy gondolta, akkor tud a legjobban keresni, ha soha nem fektetnek be újításokba. Még Sári gyerekeknek szóló kollekcióját sem engedélyezte, hiába magyarázta neki a lány, hogy a gyerekzsúrokon hatalmas sikerük lenne a jármű formájú sütikkel. Tibi csak ránézett a művészi pontossággal megformázott, kék buszra, és közölte, hogy nemcsak drága, hanem ráadásul még elég parasztos is.

– Miért nem mondasz fel? – rántotta vissza a lányt Benedek a jelenbe.

Sári rábámult.

– Már megbocsáss, de húsz perce ismerjük egymást, és azt tanácsolod, hogy mondjak fel? Nem kéne ehhez egy kicsit többet tudnod rólam?

– Tudom, hogy szeretsz sütni, nagyszerű ötleteid vannak, és utálod a jelenlegi munkahelyedet, mert elnyomják a tehetségedet. Szerintem ennyi bőven elég.

– Azt viszont nem tudod, hogy azokon a helyeken, ahol szívesen dolgoznék, csak ránéznek az önéletrajzomra, és vagy be se hívnak interjúra, vagy végig lekezelően beszélnek velem. Volt olyan, aki megkérdezte, hogy a nagymamám tanított-e sütni, azután elmagyarázta, hogy ez kevés ahhoz, amit ők képviselnek.

– De hiszen láttam a munkáidat! – Benedek a tálcát borító sütimaradványok felé intett. Sári elmosolyodott a férfi felháborodása láttán. – Ők hogy nem veszik észre, mekkora tehetség vagy?

– Azokba a cukrászdákba, ahol a sütés tényleg művészet, híres cukrásziskolákon át vezet az út. Én meg a szakma nagy részét úgy tanultam, hogy YouTube videókat néztem és internetes tanfolyamokon vettem részt. Nem is értem, hogy gondoltam, hogy komolyan fognak venni.

– Viccelsz? Olyan tengeri uborkát sütöttél, amiről még a fajtársai se mondanák meg, hogy nem igazi!

– Te hány tengeri uborkát ismersz?

– Nem ez a lényeg! – A férfi hevesen gesztikulálva magyarázott, majd a karjai egyszer csak mozdulatlanná dermedtek a levegőben. – Gyere a képregényboltba dolgozni!

– Tessék? – Sári elnevette magát. – Ne haragudj, de ez nem oldaná meg a problémát, egyébként sem tudok semmit a képregényekről…

– Félreértesz. Már vagy egy éve tervezgetem, hogy kialakítok egy kávézósarkot, csak eddig nem találtam a megfelelő embert. Megváltozott a világ, ma már kevés, hogy ki vannak rakva a képregények a polcra, mert az emberek otthonról is megrendelhetik őket. Akkor fognak továbbra is a boltba járni, ha elsőként ez a hely jut eszükbe, amikor azon gondolkodnak, hol töltenék el a legszívesebben a délutánjukat.

– Milyen kávézósarokra gondoltál? – Sárin eluralkodott a kíváncsiság. A pulzusa felgyorsult, a bőre bizseregni kezdett; akkor érzett ilyet, amikor egy új süteménykollekciót készült felfedezni.

– Nem átlagos kávét és teát szeretnék árulni, hanem olyat, amit máshol nem kaphatnak meg az emberek, amiért érdemes betérni hozzánk. – Benedek kihúzta magát, amitől sokkal magasabbnak tűnt. Jól állt neki a vállig érő haj még így, kócosan is. – A kávézó is a képregények szeretetéről szólna, például… például árulhatnánk olyan italokat, amiket a legnépszerűbb történetekről neveztünk el.

– Árulhatnánk?

Egy pillanatig meredten nézték egymást. Sári elképzelhetetlennek tartotta, hogy Benedek ne hallja meg, milyen hevesen dübörög a szíve.

– Mit szólnál hozzá, ha ezt a mélytengeri kollekciót elfogadnám próbamunkának?

Nem. Ez egyáltalán nem jó ötlet.

Az anyja is megmondta: az a baja, hogy nem áll két lábbal a földön.

De talán ez az egyetlen esélye, hogy cukrászdát vezessen, még ha egy egészen picikét is.

– Benne vagyok.

***

Benedekről kiderült, hogy ha mond valamit, akkor azt komolyan is gondolja: egyrészt továbbra sem hagyott fel a dobleckékkel, így Sári rászokott arra, hogy füldugóval aludjon, másrészt a lány néhány hét múlva már kezdhetett is a kávézóban.

A boltban keskeny, zegzugos átjárók vezettek egyik helyiségből a másikba: valamennyit úgy rendezték be, hogy egy ismert képregényes univerzumot jelenítsen meg. Aki ide belépett, azt óhatatlanul magával ragadta a hely hangulata: a Trónok harca teremben például a falakat a vérvörös Lannister zászló borította, és időnként oroszlánüvöltés hallatszott a hangszórókból. Az első alkalommal, amikor meghallotta, Sári kis híján szívrohamot kapott – Benedek persze nem figyelmeztette előre, és a hasát fogta a nevetéstől a lány reakciója láttán.

Egy keskeny átjárón keresztül lehetett eljutni a csigalépcsőig, ami felvezetett a kávézóhoz. Odafent Conan, a barbár uralta a terepet: a falon és a mennyezeten festett, baljóslatúan sötét fellegek úsztak, a sarokba pedig egy óriási kardot támasztottak. (Aki fel tudta emelni a feje fölé, annak tíz százalék kedvezmény járt.) A polcokról koponyák és kiéhezett keselyűk lesték a vendégeket, maga Conan pedig teljes életnagyságában (és nagyon kevés ruhában) távolabb, egy túlcsorduló könyvespolc mellett állt.

A nyitás reggelén Sári remegő gyomorral figyelte, hogy feljön-e valaki a csigalépcsőn. Benedektől engedélyt kapott rá, hogy azt süssön, amit csak akar, de ha képtelen lesz eladni a kollekciót, hamar el fogja veszíteni a férfi bizalmát.

– Helló!

Annyira a gondolataiba merült, hogy kis híján észre sem vette az első vásárlókat. A fiatal pár úgy tűnt, hogy randizni jött ide, és mindketten csillogó szemmel nézték a pultban a Ki vagy, doki? süteményeket.

– Hű, ez a kedvenc sorozatom! – A fiú olyan közel hajolt az üveghez, hogy az orra előtt terjedelmes párafolt jelent meg.

Sári büszkén kihúzta magát, és most először érezte úgy, hogy Tibinek és az anyjának talán nem volt igaza.

A pár végül hat süteményt kért: kettőt a Doktorból, kettőt a Tardis nevű időgépből, ami kívülről egy rendőrségi telefonfülkének látszott, és két szónikus csavarhúzót.

Benedek egy óra múlva bukkant fel, amikor a randizók még mindig meghitten üldögéltek egy sarokban, és megosztoztak egy fél időgépen, Sári pedig azóta további két tucat süteményt eladott, a nagy részüket elviteles dobozokban.

– Na, hogy megy a bolt? – támaszkodott a férfi lazán a pultra. Tengerillat érződött körülötte, de az is látszott, hogy mennyire fáradt: a szemei alatt sötét karikák húzódtak, és a bőre egészen elszürkült a folyamatos éjszakai dobleckéktől.

Felbukkant egy újabb vevő, egy ötvenes éveiben járó, kosztümös üzletasszony, akiről Sári azt feltételezte, hogy csak véletlenül tévedt be a boltba, ám a nő szemrebbenés nélkül rendelt magának egy szontári harcos italt (nagyon erős fekete kávét) és egy kiborg minyont.

– A szubkultúra meghódítja a világot – vigyorgott Benedek elégedetten, miközben a nő helyet foglalt egy asztalnál.

Sári egy csészéért nyúlt, és a férfi alighanem segíteni akart neki, mert összeütközött a kezük. Áramütéshez hasonló érzés szaladt fel Sári karján, és ettől úgy zavarba jött, hogy képtelen volt megmozdulni. Még a kezét sem húzta el: hosszú másodpercekig álltak úgy Benedekkel, hogy a bőrük egymáshoz simult.

– Visszamegyek a kasszához – köszörülte meg a torkát a férfi, és elhúzódott. – Hátha valaki éppen most akar venni egy… egy valamit, amihez nekem feltétlenül ott kell lennem. Mármint minden vásárláshoz ott kell lennem, mert én kezelem a kasszát, de… ööö… érted.

Sári értette, és lángoló arccal fogott hozzá, hogy elkészítse a szontári harcos kávét.

Imádja a feleségét, te idióta! Hetek óta nem alszik, hogy visszaszerezze. Egyébként már önmagában az a tény, hogy felesége van, meg kellett volna, hogy állítson. Mégis mire számítottál?

***

A Ki vagy, doki? kollekciónak óriási sikere volt. Miután az emberek ettek belőle, elhozták a családtagjaikat és a barátaikat is, így az asztaloknál nyolc-tíz fős társaságok zsúfolódtak össze, Sári pedig alig győzte kiadni a pultból a roskadozó tálcákat. A kávégép megállás nélkül kattogott mellette, a tejhabosító édes párát pöfögött, az evőeszközök pedig versenyt csörömpöltek.

Benedek is egyre fáradtabb volt. Az éjszaka leszűrődő hangok alapján mégsem volt egészen tehetségtelen: két hónapnyi kitartó gyakorlással sikerült felfejlesztenie magát egy elfogadható szintre. Sári néha annyira belefeledkezett a dalaiba, hogy fogmosás közben táncolt rájuk, de ezt a világért se vallotta volna be senkinek.

– Már majdnem tökéletesen el tudom játszani Viola kedvenc dalát – újságolta Benedek egy este, zárás után.

Sári mellkasában tompa sajgás jelent meg. Már nyoma sem volt benne a jókedvnek. Mindössze annyi telt tőle, hogy erőtlenül bólintson, azután felkapott egy kupac tálcát azzal az ürüggyel, hogy visszaviszi őket a raktárba. A lehető leggyorsabban el akart tűnni a férfi szeme elől. Kilépett a pult mögül… azaz kilépett volna, ha Benedek nem áll éppen az útban.

Sári jobbra lépett, hogy kikerülje.

Benedek vele együtt mozdult, és szintén jobbra lépett.

Sári balra sasszézott.

Benedek követte őt.

Zavarbaejtően közel álltak egymáshoz. A férfi szeme különleges színárnyalatban játszott: kívül kék volt, mint a tenger, belül azonban acélszürkévé változott. Sári kezében megremegtek a tálcák. A szíve veszettül dobogott, és az arca úgy égett, mintha túl közel hajolt volna a nyitott sütőhöz. Az izmos, életnagyságú Conan figura felé pislogott: legszívesebben bemenekült volna mögé.

– Öhm… – mondta Benedek.

Óvatosan a lány könyökéhez ért, puhán megpróbálta odébb tolni, de félúton kiveszett az erő a mozdulatából. A férfi érintése szinte átégette Sári pulóverét, és a lánynak be kellett látnia, hogy Conan ebben a helyzetben már nem tud neki segíteni.

Jól látta, hogy Benedek pillantása a szájára tévedt?

Nem, biztosan nem.

De igen.

Hű.

Ezek szerint éppen azt képzeli el… Sári megszédült. Fantáziálnak egyáltalán a férfiak? Vagy csak cselekszenek? Remélte, hogy Conan most nem figyel.

Benedek a jelek szerint tényleg rászánta magát a cselekvésre. Közelebb hajolt, és bár Sári tudta, hogy a helyes reakció az lenne, hogy hátrébb lép, mégis, egészen leheletnyit a férfi felé nyújtotta a nyakát.

Ha meg akarsz csókolni, itt az idő.

Benedek szája súrolta Sáriét. Forró, pisztáciaillatú lehelet borzongatta meg a lány bőrét, és ugyanarról a helyről kiindulva mintha áramütés szaladt volna végig a testén. Viszonozni akarta a csókot – az érzés sürgetőbb volt, mint amikor rájött, hogy Madame de Pompadour is szerepelt a Ki vagy, dokiban?, így őt is megformázhatja marcipánból egy csodás, 18. századi francia ruhakölteményben.

Ez már csók?

Igen, ez már egészen biztosan az.

Sári lehunyta a szemét, és átadta magát az érzésnek

Benedek visszakozott. Elhúzódott, magával vitte a pisztáciaízt és a tengerillatot, és zavartan egyik lábáról a másikra állt.

– Sa… sajnálom – nyögte ki. – Tévedés volt.

– Tévedés? – Sárit mintha nyakon öntötték volna egy vödör jeges vízzel. – Ezt hogy érted?

– Szeretem Violát. – A férfi kerülte a pillantását. – Ő … ő az életem értelme.

Legalább nézz a szemembe!

– Te nem érezted közöttünk…? – Sári ereje a mondat közepén elfogyott, és a szégyen hullámokban öntötte el a testét. Vajon taszítja a férfit? Ráerőltette magát? Az nem lehet, hiszen Benedek tette meg az első lépést, ő kezdeményezte a csókot! Most meg visszatáncol?

– Én… nem – nyögte ki a férfi. – Sajnálom. Értsd meg, már örök hűséget fogadtam valakinek.

– Elég későn jutott eszedbe – húzta el a száját Sári.

Benedek továbbra is egyik lábáról a másikra állt, és úgy feszengett, mint aki akár a képregényboltját is hajlandó feláldozni azért, hogy végre kiszabaduljon ebből a helyzetből.

– Csinos lány vagy, és egy pillanatra megszédültem – magyarázkodott, makacsul Conant bámulva Sári helyett. Az arca égővörösre változott, sőt még a kiborgos pulcsijából kilógó nyaka is piros lett.

– Értem. – Sári hangjából csöpögött a szarkazmus, és felvonta az egyik szemöldökét. Annak idején, általánosban hetekig gyakorolta ezt a mozdulatot, és ő aratta vele az osztályban a legnagyobb sikert. Kár, hogy Benedek nem figyelt.

– Mennem kell. Úgy döntöttem, ma este fogok szerenádozni.

– Menjél.

– Megyek – ismételte Benedek.

– Jó.

Ezúttal a férfi tényleg elindult, és egyedül hagyta Sárit.

***

Másnap reggel a kávéfőző megégette kávészemeket, amitől kesernyés szag kezdett terjengeni a pult mögött. A bögréről, aminek a tetején egy porcelán cica ült, Sári véletlenül letörte a macska fejét, azután elfelejtette, hogy egy vendég laktózmentes tejet kért sima helyett, és csak akkor jött rá a hibájára, amikor a férfi futólépésben megindult a mosdó felé.

Még tíz perce sem voltak nyitva.

Benedek nem ért be időben. Sári folyamatosan a lépcső felé pislogott, de csak egy rövid, leopárdmintás ruhát viselő nő jött fel, drágának tűnő táskával a kezében és olyan szabályos babaarccal, hogy Sári egyből kisebbre húzta össze magát a pult mögött.

– Mit ad…? – Nem tudta befejezni a mondatot. A leopárdot ugyanis Benedek követte.

– Viola, ő itt Sári, aki a kávézóért felel – mutatta be őket egymásnak a férfi. A szeme alól nem tűntek el a sötét karikák, jelezve, hogy előző éjjel sem aludt sokat, a tekintete viszont olyan elvarázsolt volt, mintha maga sem akarná elhinni a szerencséjét.

Sári úgy érezte, a mellkasába egy jeges tőrt döftek.

Viola biccentett, és végignézett a süteményespulton.

– Milyen szépek! – jegyezte meg. – Te sütötted őket?

– Igen.

– Tényleg? – Áthajolt a pulton, egészen közel Sárihoz. A parfümje édeskés volt, az a fajta delejes illat, aminek a férfiak nem tudnak ellenállni. – Nekem elmondhatod, ha nem. – Azzal rákacsintott Sárira.

– Mind az én munkám.

– A dekorációt is te találtad ki hozzá?

– Nem, a képregényből vettem őket kölcsön. Az összes Ki vagy, dokit? elolvastam, mielőtt nekiálltam a kollekció tervezésének.

– Á, értem. Gondolom, Benedek kötelezett rá. Szegénykém. – Játékosan meglegyintette a férfi pulóverét. – Nem kéne neked jobb fejnek lenni az alkalmazottaiddal?

– Nem volt kötelező. – Sáriban fellángolt a vágy, hogy bebizonyítsa, tényleg szereti a Ki vagy, dokit? Nem mintha bármit elért volna vele. – Eredetileg csak bele akartam nézni, de megtetszett, úgyhogy végigolvastam.

– Értem. – Viola kezdte elveszíteni az érdeklődését iránta. A kávélapot tanulmányozta. – Na jó, ez olyan, mintha kínaiul lenne. Egy cappuccinót kérek.

Elvonultak egy távoli asztalhoz. Benedek annyira közel ült Violához, amennyire csak lehetett, le sem vette róla a szemét, sőt Sári élt a gyanúperrel, hogy nem is pislogott. Amikor a laktózérzékeny pasi kijött a mosdóból, és el akart menni mögötte, két teljes percen keresztül kellett krákognia, hogy Benedek észrevegye, és beljebb húzza a székét.

– Annyira azért nem nagy szám – morogta maga elé Sári, miközben tejhabot csorgatott a cappuccino tetejére, de mellkasát satuba szorító kétségbeesés arról árulkodott, hogy Viola igenis nagy szám. Ráadásul a hangja is gyönyörű. Meghallgatta YouTube-on.

Ahogy a kávéval odaért az asztalukhoz, Viola éppen szélesen gesztikulálva magyarázott.

– … mit gondolsz, hallgatnak az itteniek zenét? Mármint robotos filmzenén kívül. Mostanában kevesebb a fellépés, jó lenne egy hely, ahol lenyűgözhetem a közönséget. Oda pont elférne. – A süteményespultra mutatott.

– Mi férne el? – szaladt ki Sári száján.

Benedek úgy bámult maga elé, mint akit gyomorgörcs kínoz.

– Az emelvény – felelte Viola. – Ahol énekelhetek.

– A pultom helyén?

– Neked itt nincs pultod – csodálkozott Viola. – Egy alkalmazott vagy. Jézusom, Beni, miért nem tudsz normális embereket felvenni?

Sári kezében csörömpölve remegni kezdett a csésze, így inkább gyorsan letette.

– Ez komoly? – meredt rá a férfira. A szíve eszeveszetten dübörgött. – Színpadot csinálsz a pultom helyére? Azt ígérted, hogy dolgozhatok itt! És jól megy a kávézó, az emberek szeretik. Nem pont ezt akartad?

–  Változott a terv – mosolygott rá Viola. – Az emberek majd vesznek robotos minyont máshol. Te meg mehetsz vissza a nagymamádhoz sütögetni.

Benedek ez utóbbira felkapta a fejét.

– Ne légy goromba, kérlek. Sárinak ez érzékeny téma…

– Még hogy én vagyok goromba? Magyarázkodnom kell egy alkalmazottnak, aki kávét szolgál fel magányos kockáknak, hogy miért akarok átalakíttatni valamit a saját férjem üzletében! Én itt azt csinálok, amit akarok! Nem? Nem így van? Tegnap éjjel az ablakom alatt az ígérted, bármit megkaphatok. Hát nem volt igaz semmi abból, amit mondtál? – A mondat végére könnyek gördültek le az arcán.

Benedek fáradtan felsóhajtott. A karikák a szeme alatt sötétebbnek tűntek, mint valaha.

– Szeretlek, de nem biztos, hogy azzal kellene kezdened, hogy kirúgod az embereimet.

– Lehet, hogy hiba volt szakítanom Gáborral!

– Gábor már azelőtt visszament a családjához, hogy szerenádozni kezdtem.

– És? Én adtam neked egy esélyt! Bármelyik férfi örömmel élne vele. – A közeli asztalok némelyike felől helyeslő morajlás hallatszott, de Benedek figyelmeztető pillantására azonnal elhallgatott. – Tudod, mit? – Viola lassan, szipogva felemelkedett a székéről. – Elmegyek!

Azzal kiviharzott a kávézóból.

Benedek csak egyetlen pillanatig tétovázott.

Azután felpattant a helyéről, és utána rohant.

***

Sári a nap további részében úgy szolgálta ki a vendégeket, mint egy zombi. A szaglása, a látása és a többi érzéke is eltompult, gépiesen nyújtotta át a tálcákat a pult fölött, és közben azon tűnődött, hogyan ismerhette félre ennyire Benedeket. Még hogy különleges képregényboltot akar, ahová az emberek szívesebben mennek, mint haza! Igazából semmi más nem érdekelte, csak a felesége, meg hogy az ő szeszélyeinek meg tudjon felelni. Az ilyen hiába olvas a Doktorról, Conanről, vagy úgy általában a bátor hősökről, nem ragad rá az égvilágon semmi a történetekből. Az összes könyvet gondolkodás nélkül eltüzelné, ha Viola hisztizni kezdene, hogy fázik.

– Mennyei volt! – áradozott egy ötven körüli nő, miközben letett a pultra egy üres csészét és egy kistányért, amiről az utolsó sütimorzsát is eltüntette. – Ezentúl minden nap itt fogok kávézni!

Sári szíve összeszorult a dicséret hallatán.

Én viszont holnap már nem biztos, hogy itt leszek.

Könnyek kezdték csípni a szemét, és azzal fenyegettek, hogy végigfolynak az arcán. Emberfeletti erővel visszatartotta őket – mégsem rémítheti halálra a vendéget!

– Örülünk, hogy jól érezte magát nálunk – nyögte ki nagy nehezen.

Itt akart maradni. Görcsbe rándult a gyomra a gondolatra, hogy elveszítheti mindazt, amire egész életében vágyott, és amit végre – legalábbis úgy tűnt – elért Benedek képregényboltjában. A dolgok jelenlegi állása szerint hamarosan elbúcsúzhat a pultjától meg a Ki vagy, doki? kollekciójától, és mehet vissza Tibihez, ahol legfeljebb annyit érhet el, hogy süthet Porschét meg Ferrarit.

Szedd össze magad, Tillinger Sári! Nem mész vissza oda! Sokkal jobbat érdemelsz.

Az utolsó mondatot egészen addig ismételgette magában, míg végül az utolsó vendég is elhagyta a boltot, ő pedig hozzáfogott, hogy lekapcsolja a villanyokat.

Odalent ajtó nyikordult, majd olyan hang hallatszott, mintha valaki beleütközött volna egy szekrénybe vagy asztalba.

Sári szíve kihagyott egy ütemet.

Betörők?

Óvatosan megfogta Conan kardját, és a feje fölé emelte. Lélegzetvisszafojtva hallgatta a lépcső recsegését. Vajon Conan is így rettegett, amikor a tárnák mélyén nézett szembe a szörnyekkel?

– Hó-hó! Jár a tíz százalék kedvezmény, csak tedd azt le! – kiáltotta Benedek. – Visszajövök hozzád, erre nekem szegezel egy kardot…

Hozzád?

Na várjunk csak.

Egymás szemébe néztek. Benedek közelebb lépett, és kinyújtotta a kezét.

Sári nem engedte le a kardot.

– Én… sajnálom, amin reggel keresztül kellett menned – mondta a férfi. – Hülye voltam. Ennek a házasságnak már akkor vége volt, amikor Viola elköltözött.

– És? – Sári vére forrt a dühtől. – Először megcsókoltál, aztán visszamentél a feleségedhez, mintha mi sem történt volna! Ma reggel pedig kirúgtál, holott miattad hagytam ott a korábbi állásomat! Most pedig idejössz, és… tulajdonképpen mit is akarsz?

– Nem rúgtalak ki. Viola próbált… beleavatkozni a bolt ügyeibe, de nem hagytam, Megmondtam neki, hogy nem mész sehová.

Sári pislogott. A dühe alábbhagyott, és csak most kezdte érezni, mennyire sajognak az izmai a kard súlya alatt. Valószínűleg már egy életre elegendő tíz százalékos kedvezményt összegyűjtött.

– Nem tetszett neki – folytatta Benedek. – Én… valahogyan, amikor itt álltatok egymás mellett, akkor döbbentem rá, hogy ez a házasság nem működik, és valószínűleg soha nem is működött. Nincsen egyetlen közös témánk sem, én nem… én nem szeretek dobolni, sőt kifejezetten utálok, folyton az járt közben a fejemben, hogy érkeznek az újabb és újabb képregények, én meg nem tudom elolvasni őket, mert nincs rá időm. Pont arra nem maradt energiám, amit szeretek. Te viszont más vagy. Veled mindenféléről lehet beszélgetni. Figyelsz arra, amit mondok. És ez jó. Szóval, ha hajlandó vagy… – Benedek megakadt. – Ha nem utálsz nagyon, akkor esetleg meginnál velem egy kávét?

– Ez most randi?

– Hát, ha leteszed a kardot, akkor igen. Addig nem tudom, hogy pontosan micsoda.

Sári habozott.

– Nem bánom – bólintott. Betámasztotta a kardot a sarokba, és helyet foglalt a pultnál, miközben Benedek visszakapcsolta a kávégépet.

– Gondolkodtál már rajta, hogy mi legyen a következő sütikollekciónk? – kérdezte a férfi, miközben a gép zörögni és kattogni kezdett, a helyiséget pedig kávéillat töltötte meg.

– Még nem.

– Van egy ötletem. Ma érkezett egy csomó példány a Kulcs a zárját sorozatból. Én az elsőt már olvastam, és valami elképesztő! Egy anyuka a három gyerekével egy régi házba költözik, miután a férjét megölték. A legkisebb fiú talál néhány kulcsot, amikről hamarosan kiderül, hogy mágikus erővel bírnak, de nem azzal a fajtával, aminek az ember örülni szokott.

– Eddig jól hangzik – biccentett elismerően Sári.

– Szerintem imádni fogod! Szürreális és őrült történet, a jó és a rossz harcáról szól, de teljesen máshogyan, mint amit az ember megszokott. Ennél többet nem mondhatok anélkül, hogy túl sokat árulnék el róla, de hidd el, tényleg szuper! Lenne kedved most beleolvasni az első részbe? – kérdezte óvatosan. – És akkor az már egy rendes randi lenne.

– Nem bánom – bólintott a lány.

A férfi felhozott egy példányt az első kötetből, egyet pedig magának a másodikból, és hamarosan letelepedtek egy-egy kényelmes karosszékbe, ahol napközben a vásárlók szoktak olvasgatni. Sári egyik kezében a forró kávét tartotta, a másikban a képregényt, és egy pillanatra elfogta az érzés, milyen otthonosan érzi magát Benedek boltjában.

Tökéletesen illik ide. Mint a megfelelő kulcs a megfelelő zárba.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 9.7/10 (12 votes cast)
5 hozzászólás Szólj hozzá

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük