Interjú: Okváth Anna

Okváth Anna új regényének főhőse érti, mit jelent a mondás, hogy csőstül jön a baj. Kati élete fenekestül felfordul, és emiatt kénytelen szembenézni saját magával és azzal, hogy mi lett abból az ambiciózus, kreatív kislánnyal, aki valaha volt. A felismerés pedig nem túl vidám. A megoldás felé vezető út erdei kunyhón, olaszországi villán, elúszó lakáson…

Olvass tovább

Interjú: Livits Réka

Livits Réka regényének főhőse, Noémi a barátjával költözik Berlinbe. Új város, új munka, új lehetőségek – de az újdonság varázsa nem tart örökké. Noémi története érzelmekkel, lángolással, kiábrándulással és érzékiséggel teli utazás. A Tangó, Berlin a tánc és az érzékek világába vezeti el az olvasót, egy olyan Berlinbe, ahol néha csak egy tánc erejéig esnek…

Olvass tovább

Eredményhirdetés

Nemrég ismét 100 szavas játékot játszottunk, és ezúttal a feladat az volt, hogy a tömeg hangulatát idézzétek meg. Sok izgalmas megoldást kaptunk, voltak kerek, csattanóval elmesélt történetek és olyan szerzők is, akik nem is embereket választottak szereplőnek. Nagyon tetszett a kreativitásotok, viszont a végén a megoldások szűkítésénél elsősorban azt néztük, ki mennyire fókuszált a feladatra….

Olvass tovább

Rezeda Réka: Sörhab

A gangon ülök egy korsó Kőbányaival. Figyelem, ahogy a buborékok elpattannak a hab tetején. Utálom a sört. A percek egyenletesen csepegnek, mint az infúziós folyadék. Nehéz káposzta- és zsírszag terjeng a levegőben. A placc túloldalán a Kutyás Néni a Süket Bácsival beszélget, aki mindig úgy üvölteti a tévéjét, hogy az utcafronton is hallani. Egy ütött-kopott…

Olvass tovább

100 szavas írástechnikai játék

Megihletett a Könyvhét? Minket igen, mégpedig eszünkbe jutott róla egy téma, amely a mai 100 szavas játékunkat inspirálta. Akár kint voltál, akár nem, erre a játékra most bátran nevezz be, és nyerj szerkesztést és szerkesztői visszajelzést 😉   Feladat: írj egy legfeljebb 100 szavas szöveget, amelyik megteremti a tömeg hangulatát. A helyszín bármi lehet (nem…

Olvass tovább

Sereg Gitta: A legjobb dolog a napban

Az iroda nyüzsgött. Anita hátralökte a székét, ami a lendülettől a falig gurult, és azon koppant. A nő felállt, és kezébe vette a borítékot, majd határozott léptekkel elindult a főnökasszony irodája felé. Kedvesen rámosolygott a kollégáira. Most az udvarias arckifejezés jobban ment. Megállt az iroda előtt, felöltötte a legjobb, ügyfeleken begyakorolt mosolyát, és kopogott. –…

Olvass tovább

Darya Corvin: Átcsúszás

Ezerszer megmondtam Mamának, hogy adja a kopogószellemeket másnak – mondjuk olyannak, aki pszichológia- és nem történelemszakon végzett, mint én –, de az ősz második felével induló szellem-szezon ezzel járt. A megbízatásaink negyedének köze sincs a szakterületünkhöz a megszaporodott munka miatt. Október harmincegyedike után eltűntek a szabad időpontok a naptáramból. Április harmincadika után is meg szokott…

Olvass tovább

Róbert Katalin: Víziszony

– Mi történt? – Tomi hangja még kásás volt, de én már egészen magamhoz tértem. Remegett a kezem, ahogy odatartottam elé a telefont az üzenettel: Haza akarok menni. Kérlek szépen, vigyél haza. Tomi nagyot fújt, és visszahanyatlott a párnára. Onnan nézte, ahogy felrángatom a fehérneműt, és a komódban turkálok egy farmer meg blúz után. –…

Olvass tovább

Könyvheti dedikálások

Nagy örömmel várunk mindenkit a Vörösmarty téren és Vigadó téren megrendezett 92 Ünnepi Könyvhétre, ahol kiváló magyar szerzőkkel lehet találkozni, és dedikáltatni a regényeket, gyerekkönyveket.  Négy zseniális, új magyar romantikus regény érkezik a polcokra. A linken a borítóra kattintva bele lehet olvasni az újdonságokba: Tavi Kata: Tagadj mindent Róbert Katalin: Halld a szív szavát Okváth…

Olvass tovább

Daremo: Porszemek

A falu szélétől az erdőben álló kunyhónkhoz máskor hosszú sétával értem csak el, de most futva alig néhány perc alatt megtettem az utat. Kerülgettem a fákat, a fülemben zúgott a szél, egyszer megreccsent mellettem a bozót, de csak a tisztáshoz érve álltam meg. Ott levettem az elnyűtt cipőmet, és egy fűcsomóba rejtettem, mert anyám nem…

Olvass tovább

Urbán Gitta: Legközelebb

Erik vágyott rá. Az ólomsúlyú, több száz éves nyugalomra. A lassulásra. A táplálkozás áldott mellékhatására. Tükörképének borostás álláról a langymeleg cseppek csüggedten zuhantak meztelen mellkasára, szeme alatt sötétedő karikák nagyokat ásítottak, a máskor gondosan, egy irányba fésült haja négy égtáj felé meredt. Szét volt zuhanva. De rendesen. Jaeger LeCoulture karórája metronómként ketyegett az arannyal futtatott…

Olvass tovább

Várunk Young Adult regény-író kurzusunkon

Szólítsd meg a fiatal olvasókat! Írj úgy, hogy megszeressék az olvasást, megszeressék a történeteket! Young Adult regény-író kurzusunkon kifejezetten azzal foglalkozunk, hogyan lehet olyan regényt írni, amely berántja és végig leköti a fiatal olvasókat. Te is nekik írnál? Akkor itt a helyed! „Nagyon hasznos volt a kurzus, sokat tanultam mind a korcsoportról, mind az írástechnikai…

Olvass tovább

Szenczi Ildi: Emberfarkas

Marko talpa alatt fájdalmasan reccsent egy száraz ág. Összerezzent, és várta a letolást, de Damian nem nézett felé. Bátyja csak menetelt némán, sötét tekintettel az egyre hosszabb árnyékot vető erdősáv mellett, vadászkesztyűjében hangtalanul tolta félre az ösvényre nőtt tüskés ágakat. Puskájának tokja minden lépésnél halkan súrlódott fekete bőrdzsekijén. Nem kéne itt lennünk. Mióta délután a…

Olvass tovább

Sümegi Emília: Mogyorós csók

Cibó kínos udvariassággal mosolygott a vele szemben ülő, nagyszakállú törpére, miközben szoknyájára ejtett kezében forgatta a tollát. Nehezére esett nem kattintgatni. Három… kettő… egy. Csing-csing-csing-ling! A fodros szoknyában sertepertélő gnóm asszony csengettyűjének hangja, mint valami apró szabadság-harang, betöltötte a tágas, tízasztalos cukrászdát. Végre! A csilingelés hallatára minden asztal mellől felállt a férfi, és megkeresve a…

Olvass tovább

Keszthelyi M. Nándor: Alice nővér halála

A titkárnő az üvegezett ajtóra mutatott és mosolyogva bólintott. A férfi rápillantott új főnöke apró névtáblájára az ajtón, és kopogott, amitől a homokfúvott üveg megremegett a keretben. – Igen! – szólt ki egy vaskos basszus. – Jó reggelt, Sr. Bonfim. A nevem André Serraz. A mai nappal helyeztek át Önökhöz. – Serraz, az ifjú titán…

Olvass tovább