Istók Anna új regénye, az Elejétől a végéig egyik meghatározó gondolata, hogy számos történet és velük együtt számos igazság létezhet egymás mellett, és ezek mindegyike egyformán érvényes lehet. A regény során a két főhősnek, Eszternek és Lillának szembe kell néznie nemcsak a maguk, hanem egymás igazságával is, hogy kideríthessék, mi maradt és mi lehet még a régi barátságukból. A kötet zenével és erős mondatokkal mesél párkapcsolatról, hazugságokról, barátságról, fájdalomról.
A szerzővel Póczek Csilla beszélgetett
Az események egyik katalizátora a MeToo mozgalom elindulása: a terjedő hírek elérnek Eszterhez, arra késztetve őt, hogy átértékelje a saját múltját. A MeToo adott ötletet a regényhez, vagy az tőle függetlenül született meg, és csak később kapcsolódott össze a valós eseményekkel?
A regény alapötlete jóval korábbi, mint maga a #metoo mozgalom, 2014-ben pályáztam vele az Aranymosáson, ahol rengeteg pozitív visszajelzés érkezett rá, de végül nem ment át a szűrőn. Akkor félretettem, és mást írtam, míg 2020-ban újra elővettem, átírtam, és ahogy a karakterek, események változtak benne, úgy vált egyre tisztábbá, hogy bekerüljön ez az új szál is.
A könyvben a főszereplőkön kívül további három karakter kapott saját fejezeteket. Miért érezted fontosnak, hogy az ő nézőpontjukat is megmutasd?
Ami először megvolt a regényből, az a szerkezeti alapötlet, a zenei forma: a da capo al fine, vagyis hogy az elejétől a végéig ismételni kell a darabot. Tehát rögtön a kezdeteknél tudtam, hogy sok nézőpontos lesz a regény, csak azt kellett eldöntenem, hányan és kik kapjanak megszólalási lehetőséget. Az már a játék része volt úgy elmeséltetnem velük a történetet, hogy mindenkinek egy kicsit mást jelent, más részletet, infót oszt meg az olvasóval és ettől hogyan árnyalódik a kép. Talán a legszembetűnőbb ilyen jelenet a regényben az osztálykirándulás, ami az összes szereplő életét megváltoztatja, de mindenki máshogy éli meg, másra emlékszik belőle, mások a következmények.
Olivér, bár kulcsfigurája az eseményeknek, és fontos szerepet játszik mind Lilla, mind Eszter sorsának alakulásában, nézőpontkarakterként nem jelenik meg. Ő vajon miről mesélne, hova, milyen témákra kerülnének a hangsúlyok az ő történetében?
Sokáig töprengtem azon, adjak-e neki megszólalási lehetőséget, az eredeti verzióban volt is saját nézőpont fejezete, de végül kiszedtem, mert máshova szerettem volna tenni a hangsúlyt, nem a szerelmi szálra. Bár katalizátora az eseményeknek, azért ki lehet mondani, hogy nem róla szól az egész, Olivér helyett lehetett volna Bence vagy Márk is, nincs jelentősége voltaképp, hogy ki is volt valójában.
Eszter több szempontból is kiemelkedik a szereplők közül. Például ő az egyetlen, akinek a fejezetei egyes szám első személyben íródtak. Miért döntöttél úgy, hogy őt ezen a módon szólaltatod meg?
Soknak éreztem, hogy minden múltbeli eseményt csak a szereplők visszaemlékezéseiből tudjunk meg. Így kellett valaki, akinek az idősíkja visszamegy a kétezres évek elejére, Eszterre esett a választásom, ha viszont egy tizenhat éves hangját hitelesen akarom megjeleníteni, azt könnyebb volt egyes szám első személyben. Ezt egyébként a fiatal diákjaimmal leteszteltettem, mennyire hiteles, az akkori szlengszavak érthetőek-e, volt, amit cserélnem kellett, mert nem értették, és az ő javaslatukra finomodott Eszter hangja, bár így is elég dühös maradt.
Eszter fejezetei más okból is különlegesek. Nemcsak dalokból származó idézetek vezetik be őket, hanem QR-kódok révén a számokhoz is rögtön hozzáférhet az olvasó. A beválogatott zenék ihletforrásként szolgáltak, vagy utólag állt össze ez a sajátos „lejátszási lista”?
A zene ugye szerkezetileg meghatározó a regényben, a főhősök is mind kötődnek a zenéhez, így az utómunkálatok során jutott eszembe, milyen frankó lenne, ha ezek a számok, amik akkor népszerűek voltak ebben a közegben, konkrétan belekerülhetnének a szövegbe is. A dalok kivétel nélkül szerelmes számok, mindig az adott jelenethez igazodva, így aztán van benne csöpögős, dühös, megcsalt, kiábrándult, beteges szerelmesekről szóló nóták. Az albumot egyébként megtaláljátok a Spotify-on is: da capo al fine a címe.
A borítón a következő mondat olvasható: „Vajon hol van a történeteknek vége?” Kicsit átfogalmazva ezt a kérdést: vége van valahol a történeteknek?
Szerintem nincs, a regény végében lezáratlanul maradt szálakkal is pontosan ezt szerettem volna érzékeltetni, hogy attól, hogy egy problémát megoldunk, ne higgyük azt, hogy háradőlhetünk, mert döntéseink következtében újabb problémákat generálunk, amik folyamatosan alakítják a történeteinket.
Eszter nem kizárólag zenész, képzőművész is. Hozzád – az irodalmon kívül persze –, melyik művészeti ág áll közel?
Ha a kérdés arra vonatkozik, melyiket művelem még, akkor a zene. Ha arra, hogy melyiket szeretem, akkor azt hiszem a baletten kívül mindenféle formáját, típusát kedvelem, és nem volt kérdés, de a művészeti stílusok közül pedig a szecesszió a kedvencem.
Hányszor lehet beismerni, ha tévedtünk?
Semmi sem az, aminek látszik, és még kevésbé az, aminek hisszük.
Lilla és Eszter barátok, ezer szállal kötődnek egymáshoz. Ám mi történik akkor, ha ugyanabba a férfiba szeretnek bele? A szenvedélyes, erős érzések sodrában marad hely a barátságuknak? És mit tesz Olivér ebben a helyzetben?
A különleges sodrású, szépirodalmi igényességű történet egy szerelmi háromszög krónikája, amit újra és újra elmesélnek a szereplők, és ahogy tovább szövik az emlékek fonalát, úgy lesz belőle valami teljesen más. Talán a bántalmazás regénye. Talán az árulások és megbocsátások könyve. Egy barátság története. A zene regénye.
Vajon milyen új titkokra, árulásokra derül fény, míg szól a zene? Hogyan lesznek az árulókból elárultak, és vajon be lehet-e fejezni a végénél a dalt, vagy az egész folytatódni fog?
Istók Anna a kortárs szépirodalom sokszínű alkotója, aki hatalmas érzékenységgel ragadja meg a mindennapi élet sorshelyzeteit.
Fedezd fel, és tudd meg, mit jelent neked a története!
Kíváncsi lettél? Kattints ide, és olvass bele a regénybe!