Bessenyei Gábor új ifjúsági regénye, A Hang egy különös barátság hátborzongató története: főhőse, a tizenkét éves Hugó egy szellemlánnyal, Liljával kénytelen szövetkezni, hogy legyőzzék a titokzatos, falból hallatszó Hangot és a sötétséget, amit a Hang hoz. Kalandos, ijesztő, elgondolkodtató történet, amely szól barátságról, szülő–gyerek viszonyról bátorságról és félelemről.
A szerzővel Róbert Katalin beszélgetett
A most megjelenő regényed egy ifjúsági rémtörténet. Te magad mennyire szeretted gyerekként az ijesztgetős történeteket? Akár táborokban, akár barátokkal vagy a testvéreddel meséltetek egymásnak ilyeneket?
Halvány emlékeim vannak, hogy néha egy-egy horrorfilmet megnéztem, de utána általában nem aludtam jól. Az az érdekes, hogy mostanában sem szeretek horrort olvasni vagy nézni. Úgy vagyok vele, hogy én szívesen megijesztek másokat, de engem ne ijesszen meg senki, mert azt nem bírom. 🙂 Mondjuk ez most épp nem teljesen igaz, mert az olvasmányaim között akad egy horrornovellákkal teli kötet is. A TikTok rémtörténeteim miatt már annyian kérdezték, hogy nem akarok-e ilyen típusú regényt írni, hogy elkezdtem ismerkedni a zsánerrel.
Eredetileg tizenegy évvel ezelőtt írtad a kéziratot, és most egy javított-felújított változatot adtál le a kiadónak. Milyen volt újra dolgozni ennyi idő után a szövegen? Mennyire érezted magadénak? Mennyit variáltál benne?
Tizenegy éve írtam, de nem tizenegy éve hallottam róla utoljára. Akkoriban ez volt a szerelem projektem, gyakran elővettem, éveken át csiszolgattam. Legutoljára 2016-ban húztam ki a fiók mélyéről egy nagyobb átírásra, majd tavaly, 2021-ben, amikor már a kiadónak készítettem leadásra. De ezek az átírások leginkább kiegészítésekről, felfrissítésről és a mostani stílusomhoz igazításról szóltak. A cselekmény szinte minden ponton ugyanaz maradt, mint a tizenegy évvel ezelőtti történetben.
Azt szoktad mondani, hogy annak idején ez volt az első olyan regényed, aminél azt érezted, hogy tényleg jól sikerült, és ebből lehet valami. Mi volt az, ami miatt kerekebbnek vagy profibbnak érezted, mint előtte minden más szöveget?
Amikor ez a regény elkészült, már legalább két teljesen megírt kéziratom volt. Akkoriban még a szépirodalom felé kacsingattam, és azok a történetek túlírtak, talán szétesősek is voltak. Túl sokat akartam mondani, de nem bírtam egyben tartani a cselekményt. A Hangnál viszont csak mesélni akartam, elmondani egy történetet mindenféle sallang nélkül. Nem is gondolkodtam rajta túl sokat, csak írtam, és amikor a végére értem, azt éreztem, hogy ez egy jó és szerethető történet, és kevésbé vagyok elégedetlen vele, mint addig bármi mással.
Akkoriban már jó ideje kerestem az írós utam, és az, hogy végre egy fantasyt írtam, ahol én alkottam a világot és a szabályokat is, teljesen felszabadított. Ez állított rá az írói utamra, rájöttem, hogy én ezt a fajta írást élvezem, és nekem a minőségi szórakoztató irodalom felé kell nyitnom. Ilyen szempontból ez mindenképp egy vízválasztó történet az életemben.
A Hang egyik szereplője Lilja, egy szellemkislány, aki hét-nyolcévesnek látszik, de már jó ideje szellem. Milyen kihívásokkal járt megmutatni ezt a kettősséget az ő karakterében, hogy gyerek is, de közben telnek az évek, gyűjt tapasztalatokat?
Úgy tűnhet, hogy nehéz kezelni egy olyan karaktert, aki ugyan még gyerek, mégis sok évtizednyi szellemlét van mögötte, de igazság szerint, írói szempontból ez egy nagyon kényelmes helyzet. A történetben a két főszereplő fejezetenként váltja egymást, és mindkét narráció közeli E/3. Szerintem sokkal nehezebb lett volna megírni egy ténylegesen nyolcéves kislány nézőpontját, mint a kevert Liljáét. Így viszont abba a helyzetbe kerültem, hogy nincs referencia előttem, és mindent a saját szám íze szerint alakíthattam. Mert ki mondja meg, hogy egy fiatalon meghalt kísértet szellemileg fejlődhet-e a halála után? 🙂 És ha igen, mennyit? Bizonyos szituációkban meghagyhattam gyereknek, de kimondathattam vele olyan dolgokat, amit egy átlagos nyolcévessel nem, és senki sem szólhat rám, hogy „de hát egy nyolcéves szellemkislány több évtizeddel a halála után nem így reagálna”. 🙂
Amire figyelnem kellett, hogy Lilja a halála utáni szellemidőszakot azért nagyrészt magányosan töltötte, ha a lehetősége meg is volt a fejlődésre, tanulni nem igen tudott kitől, ezért fontos volt, hogy a karakterében leginkább a gyerek domináljon, és csak minimálisan billentsem a felnőttesebb gondolatok felé.
A regényben előkerül a válás témája is: Hugó azért tölti a nagymamájánál a nyarat, mert a szülei éppen a házasságukat próbálják rendbehozni. Szerettél volna reflektálni, akár kicsit segíteni azoknak a gyerekeknek, akiknek a szülei hasonló cipőben járnak?
Az eredeti verzióban a válás csak arra szolgált, hogy Hugót kiszakítsam a komfortzónájából, és egy idegen környezetbe helyezzem. Nyilván akkor még nagyon fiatal voltam, és csak az érdekelt, hogy elmeséljek egy olyan rémtörténetet, amiben a kaland dominál. Ez a későbbi átírások során változott meg, a szerkesztésnél pedig külön cél volt, hogy ráerősítsünk erre a szálra. Az az érdekes, hogy ebben olyan lehetőségek rejlettek, amit én tizenegy éve még nem vettem észre, most viszont segített kiteljesíteni a történetet. Úgy látszik, nekem is érnem kellett hozzá. Mert biztosra veszem, ha ezt a történetet tavaly kezdem el írni, már alapból úgy állok hozzá a válás kérdéséhez, mint most, a szerkesztés alatt. És azt hiszem, tényleg sikerült elhelyezni néhány olyan pillanatot és mondatot a történetben, ami segíthet a válást átélő fiataloknak.
Bessenyei Gábor és A Hang
A Hang emberszereplője Hugó, akinek hamar fel kell vennie a ritmust, és elfogadni, hogy léteznek szellemek, valóságos hangokat hall, hogy a többi természetfeletti eseményről ne is beszéljünk. Szerinted a gyerekek nyitottabbak a természetfelettire, mint a felnőttek vagy akár a nagykamaszok? Könnyebben fogadják?
Ez egy érdekes kérdés, mert én alapból úgy gondolom, ha valaki olyan találkozna természetfelettivel, aki amúgy elutasítja, nem hisz benne, el nem tudom képzelni, hogy félelmen és rettegésen kívül másképp reagálhatna erre. Felnőtt és gyerek ugyanúgy. Általában minden történetben van egy szakasz, ami alatt a szereplők átlendülnek ezen, de szerintem a valóságban ez sokkal hosszabb és bénítóbb folyamat lenne, mint az olvasmányainkban. De ki kíváncsi egy ilyen hosszan tartó bénultságra egy kalandregényben? 🙂 Ezen viszonylag hamar túl kell jutni, de igen, egy gyerek azért is lehet jó választás egy ilyen történetben, vagy tűnhet befogadóbbnak, nyitottabbnak, mert őket még jobban összekapcsoljuk a fantáziával és a mesevilágokkal. De szerintem a valóságban, egy olyan helyzet, mint ami A Hangban megesik, nekik is ugyanúgy kezelhetetlen lenne, akár a felnőtteknek. 🙂
Már két kiegészítő novellát is feltettél az Instagramra, amelyek Liljáról szólnak. Hugó kapcsán tervezel valamit?
Hugó abból a szempontból problémásabb, hogy ő a regény cselekménye előtt teljesen átlagos életet élt, és mivel egy fantasy történetről van szó, Lilja novellái hangulatban sokkal jobban kapcsolódhatnak a könyvhöz. Ennek ellenére van egy-két ötletem Hugóhoz is, de az sem kizárt, hogy még Liljához is íródik novella, sőt, van olyan elvetemült ötletem, hogy szentelek egy külön történetet a bagolynak is. De ezek biztosan csak hónapokkal később érkeznek. Szerintem jó ötlet megjelenés előtt előzménynovellákkal bevezetni az olvasókat a regény világába, viszont én azt is szeretem, ha az olvasó azt érzi, hogy nem engedem el a kezét csak azért, mert már megvette a könyvet. És szívesen kedveskedek nekik a regényhez kapcsolódó ingyenes olvasmányokkal kicsit később is. (A megjelent novellák: Szellem a ködben és Az első lábnyom.)
TikTokon sok rémtörténetet mesélsz, de azok többnyire rövid, párperces sztorik. Mi a nagyobb kihívás: egy ijesztő történet egy percben elmondani, vagy felépíteni egy teljes, paráztatós regényt?
Néha nagyon sokat lehet ülni egy ezer karakteres TikTok novellán is, de ha megvan az ötlet, azt azért mégis gyorsan le lehet tisztázni, és az is hamar kiderül, hogy működik-e. Nagyobb mennyiségnél – mint amennyit én is írok – leginkább az önismétlés veszélye fenyeget. De minden egyéb szempontból egy regény nagyobb kihívás, már csak azért is, mert míg egy novellát kihegyezhetek egyetlen csattanóra, itt folyamatosan fenn kell tartani a feszültséget és emelni a tétet.
Szeretnél még ilyen rémtörténetet írni – akár gyerekeknek, akár felnőtteknek –, vagy más témák foglalkoztatnak most?
Szívesen írnék még hasonló rémtörténeteket, akár felnőtteknek is, de az utóbbihoz talán nem ismerem eléggé a zsánert. Jobban bele kellene vetnem magam horrortörténetekbe, hogy egyáltalán gondolkodni merjek rajta. De ahogy fentebb említettem, lassan nyitok ebbe az irányba is. 🙂
Az ifjúsági rémtörténeteknél talán annyival könnyebb a helyzet, hogy ez kevésbé telített alzsáner, még nincsenek meg feltétlenül azok a klasszikusok, akikhez hasonlítgatni lehet, és az egész jobban alakítható. Ez mindenképp szimpatikus nekem, és ezt nem is akarom elengedni magamtól.
De a közeli terveim között inkább az szerepel, hogy visszatérek a Vörös pöttyösök világába, és fiú szemszögből bemutatott, kortárs ifjúsági problémákkal foglalkozom.
Ha a félelem sötétségbe borítja a világodat, csak egy bátor döntéssel tudod megváltani.
Egy különös barátság lenyűgöző története.
Hugó előtt pocsék nyár áll. A szülei házassága veszélyben, ezért néhány hétre a nagymamájához küldik, ahol semmi másra nem számíthat, csak unalomra. De már az első éjszaka riadtan ébred, és érzi, nincs egyedül.
Aztán megszólal a sötét hang. A hang, ami mindenhol ott van.Hugó hibája, hogy ez a valami elszabadult? És mit tehet ellene?
Lilja magányos és unatkozó kísértetként éli a mindennapjait, egészen addig, amíg egy sötét erő be nem tör az otthonába. De mit akar tőle a hang? És mi köze ehhez a nemrég érkezett fiúnak?
Hugónak és Liljának csak összefogva van esélyük legyőzni az ellenséget. De mire elég, ha ők ketten összefognak? És ki mit veszíthet a küzdelemben?
Borzongató kaland veszi kezdetét, amiben a tét már nem csak az otthonuk békéje.
Kíváncsi lettél? Kattints ide, és olvass bele a regénybe!
Szeretnél többet megtudni a regény keletkezéséről? Nézd meg ezt a videót!