A Könyvmolyképző Kiadó meseszerzői különleges kalandba kezdtek: kölcsönveszik egy írótárs hősét, és átrepítik a saját világukba. Ezúttal Bodor Attila főhősét hívja kalandos nyomozásba Kántor Kata
Nózi vidáman szedte rövid lábait a kövezett sétányon. Amikor észrevette, hogy barátai már várják őt a parkban, még inkább nekiiramodott, kétlábú gazdája alig bírt lépést tartani vele. Ahogy a kis yorki kilépett a fák takarásából, az áprilisi napsugarak megcsillantak ezüstös bundáján.
– Nózi, végre! Tegnap olyan hirtelen eltűntetek Huszár őrmesterrel! – szaladt felé Elza, az aranyszőrű golden retriever olyan hévvel, hogy közben elsodorta az apró csivavát, Jessicát. Amaz bosszúsan tápászkodott fel, és szörnyülködve nézett végig vadonatúj, piros ruhácskáján.
– Sürgős bevetésre mentünk. Lefüleltünk egy pénzhamisító bandát! – húzta ki magát Nózi. – Nem hitték, hogy a kandalló kéményében is kiszagolom a rejtekhelyet – nevetett.
– Én is szeretnék már egy új kalandot – nyafogott Jessica. – Ahol újra nyomozhatok.
Nózi fürkészőn nézett a kétbábú gazdik felé, akik a tisztás egyik padján ücsörögve elmerültek a beszélgetésben. – Akkor mire várunk? – vakkantotta barátai felé, és szaporázni kezdte a lábait a tisztást szegélyező, sűrű erdő felé. – A bozóton túl mindig vár ránk valami kinyomoznivaló rejtély.
– Nekünk tilos oda bemennünk! – tiltakozott Jessica, de azért követte barátait. – Megint csupa bogáncs leszek – siránkozott.
– Megnézhetnénk a tulipánokat a tisztáson – lelkendezett Elza, majd ügyesen kiszabadította magát egy vendégmarasztaló tüskéket növesztő bokor öleléséből. – Ilyenkor már tömegével nyílnak.
Néhány perc kutyagolás után a fák ritkulni kezdtek, a tisztás lassan előtűnt. Az áprilisi napsütésben sárga és piros tulipánok fürdőztek, vidáman hajladoztak a szélben.
– Nem lehet megunni ezt a csodás látványt – suttogta Elza.
– Csend és béke – tette hozzá Nózi, mire a tisztás másik sarkából – talán tiltakozásként – keserves nyihogás hangzott fel. A kutyák meglepetten néztek össze, majd Nózi vezetésével a hang irányába indultak. Egy lovat találtak a tulipánok között fekve, nehéz teste alatt a virágok eltörtek, meghajoltak. Jessica szólította meg a lovat.
– Hát te mit csinálsz itt? És miért tapostad le a tulipánokat? – kérdezte megrovón. A ló rájuk emelte könnyáztatta szemét.
– Letapostam volna? Sajnálom, a látásom már nem a régi. Öreg vagyok – sóhajtotta. – A tulipánokhoz jöttem, hogy segítséget kérjek tőlük – folytatta az öreg hátas. A kutyák értetlenkedve néztek össze.
– A tulipánokhoz? – ismételte el Nózi, mintha nem hallotta volna jól.
– Igen – válaszolta a patás egy szomorú horkantás után. – Múltkor is segítettek rajtam egy varázslattal, amikor elvesztett engem a gazdám, Józsi Apó.
Jessica hangos kacagásba kezdett, de Nózi szigorú pillantására elhallgatott.
– Most is elvesztett téged a gazdád? – kérdezte Elza együttérzőn, mire a ló bánatosan csóválta meg hatalmas, busa fejét.
– Én vesztettem el valamit – horkantotta, majd a földre borult, és fájdalmas nyihogásba kezdett.
– Mit vesztettél el? – kérdezte Nózi, miután a ló megnyugodott egy kicsit. – Hátha tudunk segíteni.
– Bizony! – vágta rá Elza. – Nózi igazi rendőrkutya, mindent kiszimatol, ami elveszett.
– Önmagamat veszítettem el – válaszolta a patás megtörten. Nózi meglepetten húzta fel a szemöldökét, majd közelebb lépett a lóhoz.
– Kezdjük az elején. Kérdek meséld el, kedves… khmm… hogy is hívnak?
– Patás Mátyás – válaszolta a ló.
– Szóval kedves Mátyás, meséld el, hogy mi történt. Mesélj az életedről!
– Ó, az életemről könyvet lehetne írni – sóhajtotta Mátyás. – Arról, hogyan varázsoltak el a tulipánok. Miattuk jó darabig édességet tüsszentettem. Főként oroszkrémtortákat, bonbonokat és gumicukrokat. A család, amelyik rám talált, nyitott egy cukrászdát, és olyan híresek lettek, hogy Józsi apóhoz is eljutott a hírem. És akkor eljött értem – felelte, de folytatni nem tudja, mert Jessica megint nevetni kezdett.
– Egy ló, aki édességet tüsszent? Meg varázsló tulipánok? Mi ez a szamárság? Bolondgombát legeltél?
– Jessica! – szólt közbe Nózi ellentmondást nem tűrően. – Az első számú szabály, hogy hagyd beszélni a kihallgatottat! És ne minősíts! Főleg ne szamarazz le egy lovat!
Patás Mátyás hálás tekintettel nézett Nózira. – Szóval eljött értem – folytatta, majd hangos sírásra fakad, ami prüszkölésbe és fújtatásba fulladt. – De én hálátlan lettem, és elárultam Józsi apót!
– Akkor ezért mondtad, hogy elvesztetted önmagad? – kérdezte Elza szánakozva. Mátyás bólintott.
– Csak nem felfaltad a gazdádat? – sikkantott fel Jessica.
– Jessica! Ha nem fejezed be, rendbírsággal sújtalak! A lovak egyébként tudvalevőleg vegetáriánusok – szigorkodott Nózi, mire Jessica sértetten elfordult. – Mondj el mindent, Mátyás! Mit történt?
Matyi vett egy nagy levegőt, és belekezdett a történetébe.
– Már régóta nincs varázserőm, de ezt én egyáltalán nem bánom. Visszaköltöztem Józsi apó farmjára a családdal együtt, akik segítettek rajtam. Minden vágyuk egy farm volt. Úgy tűnt, minden visszaáll a régi kerékvágásba, és Józsi apóval kettecskén szántunk, vetünk és aratunk, ahogy eddig is. De akkor megjelent a színen az a rettenetes szörny, és mindent megváltoztatott – nyerített.
– Szörnyek sincsenek – jegyezte meg a bajsza alatt Jessica. – Csak a jegyzőkönyv kedvéért mondom.
– Mi volt az a szörny? – folytatta a kikérdezést Nózi, ügyet sem vetve okvetetlenkedő nyomozósegédjére.
– Egy traktor – bökte ki Patás Mátyás, haragos prüszkölés közepette. – Néhány hónapja Józsi apó traktor bérelt, és helyettem őt fogta munkára. Micsoda megaláztatás! – dohogta. – Józsi apó egyre csak a traktorral törődött, engem pedig elhanyagolt. Korábban naponta is lecsutakolt, helyette most azt a sárga szörnyet mosdatja.
– Szóval féltékenység áll a bűneset mögött – foglalta össze Nózi az eddig hallottakat. – Nem lehetséges, hogy Józsi apó szeretett volna megkímélni téged a munkától? Hisz magad is azt mondtad, hogy öreg vagy már, és a szemed sem jó.
Patás Mátyás horkantott néhányat.
– Józsi Apó is említett valami ilyesmit, engem viszont akkor is nagyon bánt.
– Térjünk vissza arra, hogy mit tettél – irányította a beszélgetést Nózi. A ló egy darabig dacosan hallgatott, majd folytatta a történetét.
– Egyszer észrevettem, hogy Józsi apó zsebéből kiesett a traktorkulcs. Korábban kifigyeltem már, hogy a traktor nem tud enélkül elindulni. Igaz, rossz a szemem, de azt a csillogó tárgyat még én is megláttam a fűben. És akkor követtem el azt a dolgot. Felvettem a földről a kulcsot, és messzire elvittem, a farm másik csücskébe, hogy soha meg ne találja senki emberfia.
– Ó, ha csak ennyi a dolog, akkor meg is nyugodhatsz, Mátyás. Nem baj, ha nem emlékszel, hova tetted – vigasztalta Elza vidáman. – Nózi pillanatok alatt kiszimatolja neked.
Mátyás szomorúan ingatta a fejét.
– Sajnos nem ilyen egyszerű a dolog. Pontosan emlékszem, hova tettem, de a kulcs eltűnt onnan. Másnap megpróbáltam visszahozni, mert nagyon megbántam, amit tettem. Józsi apó ugyanis a kulcs nélkül nem tudta visszaadni a tulajdonosának a traktort, aki nagyon dühös lett a gazdámra. Azt követelte tőle, hogy fizesse ki a traktort, és fizessen kártérítést is, mert nem tudta időben learatni a saját búzáját. Józsi apó teljesen összetört, és mindennek én vagyok az oka – nyihogta sírva Mátyás.
– Szerintem csak a szemed rossz, azért nem találtad – jegyezte meg epésen Jessica.
– Messze laksz? Először is megnézném a terepet – mondta Nózi, mire Patás Mátyás szája szélén egy halványka mosoly jelent meg. Nagy üggyel-bajjal feltápászkodott a tulipánok közül és megrázta magát.
– A bozót túloldalán van egy kis tanya, ott lakunk Józsi apóval, Emesével meg a szüleivel, és egy rakás állattal – mondta, majd elindult a bozóton át egy csapáson. Két perc múlva Jessica nyafogni kezdett.
– Böki a tappancsomat az avar. Nem lehetne, hogy én lóháton menjek, ha már így alakult?
Mátyás elmosolyodott, és térdre ereszkedett.
– Pattanj fel! Legalább valaki hasznomat veszi – válaszolt, Jessica pedig egy ugrással Mátyás hátán termett. Elza és Nózi elképedtek a látványon. Jessica olyan peckesen ülte meg a lovat, mintha oda teremtették volna!
A bozótost hamar a hátuk mögött hagyták, amin túl széles szántóföldek nyíltak, rajtuk az előző ősszel elvetett búza már lengedezett a gyenge szélben. A távolban, egy dombtetőn, apró házacska fehérlett.
– Az lenne a farm, ahol Józsi apóval élsz? – bökött a ház irányába Nózi.
– Annak kell lenni – mondta Mátyás. – Kár, hogy én ilyen messziről már nem látom. A rejtekhelyhez viszont mindjárt odaérünk, már látom a jegenyefákat, amik Józsi Apó szántóföldjét határolják. A legszélső fa tövébe tettem a kulcsot.
– Ez tényleg jó messze van a háztól – ismerte el Nózi, majd előreszaladt, hogy nyugodtan körbeszimatolhasson, mielőtt a többiek összekenik a tett helyszínét a szagnyomaikkal. A táj kihalt volt, csak egy kis szarka rebbent fel a szántóföldről a kutyák láttán. Nózi közvetlenül a jegenye alatt kezdte a szimatolást, persze csak miután elhelyezte névjegyét a fa törzsén. A kulcs jellegzetes, fémes szaga már több helyszínen is előkerült, Nózi így emlékezetből dolgozott. Egyre nagyobb köröket írt le, mikor egy sárgálló gólyahír tövénél kővé dermedt. Az édes-fémes szag halványan bár, de összetéveszthetetlenül belekapaszkodott az orrcimpáiba. Az orra érezte, a szeme viszont nem látta. A kulcs eltűnt, csak egy kis szagnyomot hagyott maga után a talajon.
– Megtaláltad? – kérdezte Elza és Mátyás szinte egyszerre, mikor ők is odaértek.
– Csak a hűlt helyét. Itt hagytad el a gólyahírnél, igaz? – fordult Matyihoz, aki szomorúan biccentett.
– Akkor valaki elvitte! – vetette fel Jessica, ám Nózi a fejét rázta.
– Senki nem járt erre napok óta. Sem ember, sem állat szagát nem érzem, kivéve persze Mátyásét.
– Akkor? Köddé vált? – nyihogta Mátyás.
– Nem vált köddé – válaszolta Nózi, majd tekintetét körbehordozta a közeli fákon. – Megvagy! – kiáltotta diadalittasan, és a mellettük álló fára bökött. Azon egy ágas-bogas fészek csücsült, míg lakója nem messze tőlük billegtette fekete farkát.
– Micsoda? Hogy? Mire gondolsz? – topogott Mátyás türelmetlenül, Jessica pedig igyekezett megtartani az egyensúlyát a hátán.
– Szarkafészek! – adta meg a magyarázatot Nózi. – Logikus. Ha nem vezetnek nyomok a kulcshoz, akkor csakis ez lehet a magyarázat. A tolvaj szarka mindent ellop, ami csillog.
– Hogy fogjuk visszaszerezni a fészekből? – kérdezte Mátyás kétségbeesetten.
– Jó kérdés – ismerte el Nózi. – Mivel fára mászni nem tudunk, ezt csak egy madár tudná lehozni.
– Galamb kisasszony, aki velünk él! Ő tudna segíteni! – horkantotta Mátyás. – De én nem mehetek most a házhoz, mert azonnal bezárnak a karámba.
– Akkor másnak kell idehívni – mondta Nózi, majd Elzáról Jessicára nézett. – Jessica, egyedül te tudnál észrevétlenül belopózni a farmra. Elza túl nagy. – Jessica kissé sértetten válaszolt.
– No igen, Jessica, a láthatatlan, akit senki észre se vesz.
– Ne bomolj, Jessica, most fontos feladatot kaptál – szólt engesztelőn Elza. – Hisz erre vágytál, nem? Ugorj le Mátyásról, segítek kibújni a piros ruhácskádból, nehogy kiszúrja valaki.
Jessica nem tiltakozott tovább, és amíg Elza finoman lehúzta a ruhácskát Jessicáról, Mátyás töviről hegyére elmagyarázta, hogyan lehet észrevétlenül megközelíteni a galambdúcot, ahol a Galamb kisasszony az idejét tölti.
– És ami nagyon fontos, Jessica! Egy szóval se említsd, hogy miről van szó, de ígérj neki sok-sok karamellás bonbont. Akkor biztosan eljön – okította Mátyás Jessicát, aki útnak is indult.
– Karamellás bonbont? – kérdezett vissza Nózi, de Mátyás mintha nem hallotta volna.
A várakozás idegfeszítően hosszúnak tűnt, mire Jessica kicsiny sziluettje újra feltűnt a távolban. Feje felett egy madár repdesett. Mátyás hatalmasat toppantott örömében.
– Sikerült! – nyerített boldogan, majd Nózihoz fordult. – Engedd meg, hogy én beszéljek vele! – kérte, mire Nózi bólintott. A galamb egyenesen Mátyás fülei közé szállt, a lovacska pedig hosszan suttogott neki. A kutyák semmit sem hallottak belőle. A galamb egyszer csak kitárta a szárnyát, és felrepült, egyenesen a lombok közé, be a szarkafészekbe. Kisvártatva különféle tárgyak hullottak alá. Egy pénzérme Nózi fején koppant, egy gyűrű pedig Elza lábai elé zuhant. Lassan, mint a falevél, aranyló csokipapírok keringtek a magasban, majd puhán földet értek. Nózi gyanakodva nézte Mátyást, aki mintha zavarba jött volna, az egyik csokipapírra még a patáját is rátette, hogy elrejtse.
– Mi ez a dolog a bonbonokkal meg a csokipapírokkal, Mátyás? És mit súgtál a galambnak? – kérdezte. Mátyás zavartan megrázta a sörényét.
– Igazából néha még mindig édességet tüsszentek – suttogta. – Amikor boldog vagyok. Mindig karamellás bonbont, arany csokipapírba csomagolva. De csitt, ez titok! Nem szeretnék visszamenni a cukrászdába. Galamb kisasszony viszont odavan a bonbonért. Csak ne dobálná szét a csokipapírt!
Jessica hitetlenkedve forgatta a szemét, amikor Galamb kisasszony leszállt közéjük.
– Nincs kulcs, nincs kulcs – búgta. Mátyás nem akart hinni a fülének.
– Jó megnézted? – kérdezte, de a galamb egyre csak ugyanazt ismételgette. Nincs kulcs, nincs kulcs.
Nózi sóhajtott.
– Akkor már csak egy ötletem van – mondta, majd felnézett a fészekre, és igyekezett pontosan alá állni. Ott körbenézett a talajon, és szimatolni kezdett. Egy kutyavakkantásnyi idő múlva diadalmasan jelentette be. – Megvan! Elza, azt hiszem, most te jössz! – nevetett. – Szükségünk lesz a tudományodra!
Elza, Jessica és Patás Mátyás, de még Galamb kisasszony is odacsődültek Nózi köré. Nózi egy vakondtúrásra bökött.
– A szarka valóban felvitte a fészkébe a kulcsot, de az kieshetett onnan, egyenesen ebbe a vakondtúrásba. A vakond pedig valószínűleg beásta. Túl mélyen van, hogy én hozzáférjek, de ismerve Elza képességeit, ő egy farokcsóválásnyi idő alatt megszerzi.
Elza boldogan vetette rá magát a vakondtúrásra, és lendületes praclimozdulatokkal ásni kezdett. Jessica a fatörzs mögé hátrált, nehogy beterítse a föld. Pillanatokon belül hatalmas kráter tátongott a vakondtúrás helyén. Egyszer csak kopp! Egy koppanás hallatszott a fa törzsén, és egy csillogó tárgy esett a fa tövébe.
– Megvan! Megvan! – nyerítette boldogan Mátyás, és odaszaladt, hogy szájával felcsippentse a kulcsot. Örömében még ugratott is néhányat. Nózi elégedetten figyelte Matyi örömét.
– Csak nehogy lenyeld! Sokat dolgoztunk ezen az ügyön ahhoz, hogy a bűntárgy a gyomrodban végezze! – figyelmeztette Jessica, majd Elzához fordult, aki még mindig rendületlenül ásott. – Hé, Elza! Most már elég lesz! Megkerült a kulcs! – nevetett.
Patás Mátyás letette a fűbe a kulcsot, majd elérzékenyülten nézett végig Nóziékon.
– Köszönöm, barátaim, köszönöm! – nyihogta boldogan. – Rendbe hozok mindent. Még a traktort is szeretni fogom, ígérem! – fogadkozott, és még akart volna valamit mondani, de félbeszakította őt egy hirtelen jött tüsszentés. Nózi akkor mintha két arany csokipapír-labdácskát látott volna a földre pottyanni, de nem tudta jobban megnézni, mert mindkettőt felmarkolta Galamb kisasszony.
Mátyás rájuk kacsintott.
– Ez titok – mosolygott Nózira, ő pedig bólintott.
– Ígérem, nem fogunk nyomozni utána – mosolygott, majd Elzáékra nézett. Elza bólintott, Jessica azonban épp nem figyelt, piros ruhájába igyekezett visszabújni.
– Miről van szó? Lemaradtam valamiről? Mit ígérünk meg?
– Csak azt, hogy majd eljövünk vendégségbe Mátyásékhoz. Állítólag varázslatos a kilátás a dombtetőről – füllentette Nózi, jó erősen megnyomva a varázslatos szót.
– Nagy szeretettel várlak titeket! – nyihogta boldogan Mátyás, majd felcsippentette a kulcsot a földről, és egy utolsó, hálás pillantás után komótosan elindult a ház felé.
Nóziék elégedetten tértek haza. Megoldották a rejtélyt, de közben meghagytak egy titkot. Mert titkokra mindenkinek szüksége van. Főleg, hogyha az ilyen varázslatos!
Szeretnél még Nórival nyomozni? Itt találod Kántor Kata sorozatát!
Patás Mátyás kalandja érdekelt részletesen? Itt találod Bodor Attila meséjét!