Gerencsér Anna nemrég megjelent regénye, a Kimondatlan kívánságok egy olyan pszichothriller, ahol a gyilkosságok és az akció mellett a karakterek traumáin, lélektani hatásokon van a hangsúly. Aidant Donovan, Jodyt pedig Jonathan emléke üldözi, és a múlt sokkal gyorsabb és kegyetlenebb, mint a zsaruk.
A szerzővel Kunos Anna beszélgetett
Eléggé központi témája a könyvnek a valóság bizonytalansága. Milyen viszonyulásokat láthatunk a könyv folyamán? Szerinted melyik karakter szakad el a legjobban a hétköznapi emberek által alapvetőnek tartott valóságtól?
Az attól függ, milyen szempontból közelítjük meg a valóságot, vagy egyáltalán mit értünk valóság alatt. A tudomány jelen állása szerint a Higgs-bozon valós, Harry Potter nem, Istenről pedig nem tudjuk tudományos módszerekkel eldönteni – mégis, a Higgs-bozon léte vagy nemléte a legtöbb ember számára semmit sem jelent, míg Harry Potter története meghatározó volt egy generáció életében, Isten nevében pedig évezredek óta önzetlen jótettek és borzalmas szörnyűségek egész sorát követték már el. A modern ember hajlamos úgy tekinteni a valóságra, mint megismerhető tények összességére, de ez a gondolkodásmód szerintem nagyon sok releváns tényezőt nem vesz figyelembe. A vélemények például gyakran sokkal nagyobb hatással vannak a döntéseinkre, mint a tények – és sok olyan dolog is meghatározó szerepet kap az életünkben, ami a valós/nem valós spektrumon kívül esik, mint például a moralitás.
A két főszereplő problémái ezt nagyon jól illusztrálják. Aidan tetteit az átka vezeti, mely mások számára nem valós, ezért kívülről a cselekedeteinek a logikáját sem látják át – ő viszont pontosan tudja, mit miért csinál, és azt is fel tudja mérni, mi a különbség aközött, ami csak számára valóság, és aközött, ami mindenki más számára is. Jodynak nincsenek ilyen problémái – ami viszont van, azt kifogások és féligazságok mögé rejti, és még maga előtt is letagadja. A kérdés tehát, hogy ki van közelebb a valósághoz: aki a saját világát tökéletesen ismeri, de másokét nem, vagy aki mások világában otthonosan mozog, de a sajátjában idegen? Nem hiszem, hogy általánosságban létezne egyetlen helyes válasz. Ami pedig a könyvet illeti: mindenki döntse el maga, hogyan értékeli a helyzetet.
Aidannak van egy átka, ami egyfajta felsőbbrendű erőként irányítja az életét, de nehezen eldönthető, hogy ez vajon misztikus elem, vagy a férfi tévképzete. Te melyiknek szántad?
A bizonytalanság teljesen szándékos, ezért nem is fogom megmondani. Az olvasó eldöntheti, hogy ő melyik magyarázatot érzi hitelesebbnek – és egyben elgondolkodhat azon, hogy mekkora különbséget jelent ez. Máshogy értékeljük ugyanazt a tettet, ha a hang, mely utasít rá, nem hallucináció, hanem egy természetfeletti erő? Illetve: akár a misztikum, akár a tévképzet mentséget jelent a gonoszságra, vagy megfoszt a jó tettek miatti érdemektől?
Jody Juliette álnéven író, de „Szimplán Jody” és Juliette már-már két külön személy. Mesélnél róluk? Melyikük alakult ki előbb?
Mindkettő teljesen egyszerre. Jody írói álneve és a nyilvánosság felé mutatott képe csupán egy látványos példa arra, milyen nagy különbség tud lenni aközött, amilyen arcot mások – vagy akár saját magunk – felé mutatunk, és aközött, amilyenek valójában vagyunk. Ahogy a legtöbb ember, Jody sem kétszínűségből ilyen, csak szeretné a jó oldalát mutatni, illetve maga mögött hagyni a problémáit. Ha azonban valóban meg akarsz változni, a változásnak belülről kell kezdődnie. Hiába használsz egy másik nevet, hiába próbálsz meg másképp viselkedni, az csupán a felszín – és Jody írói személyisége tökéletesen működik addig, amíg regényt ír és a kiadóval egyeztet, de mikor veszélybe kerül, és az élete múlik azon, hogy hogyan viselkedik, Jodyként reagál. Juliette az ő szempontjából épp olyan fikció, mint a könyvei szereplői, nem pedig ő maga.
A Kimondatlan kívánságok nagyon természetesen simul bele a ’90-es évekbe. Volt valami különösebb oka, hogy nem a mai korban játszódik?
Ma az egész eseménysor teljesen másképp nézne ki. Ahhoz, hogy a történet így hiteles legyen, a kilencvenes évek technológiai és társadalmi környezetére van szükség. Persze lehetne „korszerűsíteni”, a megfelelő helyre beszúrni okostelefonokat, drónokat, a Covidot, az elmúlt évek választási plakátjait és így tovább, de a végeredmény még mindig nem lenne olyan meggyőző, mint a történet jelenlegi formája. Bár a kilencvenes évek és a jelen összehasonlításakor ez nem feltétlen jelent drasztikus különbséget, ahogy az idő múlik, az emberek gondolkodásmódja és viselkedése is változik. Nem kell olyan látványos dolgokra gondolni, mint hogy elfogadhatónak tartjuk-e, ha a tolvajok kezét büntetésből levágják, vagy hogy el tudjuk-e képzelni, hogy az emberiség egy nap kolonizálja a Marsot. Apróságokról van szó: például, hogy mennyire gyakran és milyen ügyekben telefonálunk, hogy engedünk-e egy kisgyereket egyedül utazni a buszon, hogy hol tudunk készpénzzel és hol kártyával fizetni, vagy hogy mennyi kamera van az utcán, a boltokban és más nyilvános helyeken. Már pár éven belül is számtalan ilyen változást megfigyelhetünk, és ezek befolyásolni fogják azt, mit és hogyan tesznek az emberek, és ha ez nem passzol a korhoz, az eseménysor és a szereplőink döntései nem lesznek hitelesek.
Mesélsz egy érdekességet a karakterekről vagy a háttérről, amit nagyon szeretsz, de nincs benne a könyvben?
Nincs benne a regényben, bár a környezetből lehet következtetni: a történet Maine-ben játszódik. És, bár ennek a történet szempontjából semmi jelentősége nincs: Donovant rendszerint egy fehér pólóban képzeltem el, aminek az elején egy világoskék kép van egy tengerpartról.
Több utalást is elrejtettél a regényben más művekre. Ki inspirált téged különösen?
Ennél a konkrét történetnél nem tudnék olyan művet vagy alkotót mondani, aki különösen inspirált volna, írói tevékenységem egészére nézve pedig olyan hosszú lenne a lista, hogy be se férne az interjú keretei közé.
A regénybeli utalásoknak három oka van. Egyrészt természetesnek érződnek, hiszen mindenki reflektál azokra a művekre, amik megragadták, különösen, ha úgy érzi, a saját helyzetét vagy érzelmeit látja viszont bennük. Miért lenne Jody, Aidan vagy Donovan kivétel? Másrészt az Aidan szemszögéből elmesélt fejezetek címe mind idézet, azért is, hogy kontrasztot képezzen Jody fejezetcímeivel. Jody lényegretörő, tömör, pontosan és célzatosan fogalmaz, Aidan viszont sokkal nehezebben kommunikál, gyakran hiába tudja pontosan, mit érez, képtelen megfogalmazni vagy kimondani – ezért is veszi kölcsön mások szavait. És a harmadik ok: szeretem a műveket, amikre utalnak, és az utalás olyan, mint egy belsős vicc két könyv között, ami engem mind íróként, mind olvasóként nagyon szórakoztat.
Aranymosáson a történet először Rakétába került és egy átírás után jelenik most meg. Milyen élmény volt az átírás? Mennyit változott?
Nem sokat változott: egyetlen jelenetet vettem ki belőle, az összes többi átírás csak apróság volt. Azzal a jelenettel már eleve nem voltam különösebben megelégedve, és még a pályázat vége előtt úgy döntöttem, hogy akármi is lesz a könyv sorsa, kihúzom. Ezek után nagyon jó visszajelzésnek éreztem, mikor a Rakéta projekt során épp azt a jelenetet ítélte oda nem illőnek a főszerkesztő. A többi változtatás sokkal kisebb volt – néhány leírás például részletesebb lett, egy-két félreérthető mondatot pedig egyértelműbbé tettünk. Mindent összevetve nagyszerű élmény volt, amit mind szakmai szempontból nagyon izgalmasnak, mind pedig emberileg abszolút pozitívnak éreztem. Nagyon hálás vagyok a szerkesztőmnek, mert kiváló munkát végzett, és úgy érzem, a segítségével sikerült a maximumot kihozni a regényből.
A pályázaton még Carrie Todd szerzői néven kerültél ki. Miért döntöttél végül a polgári neved mellett?
Már több rövidebb írást és egy novelláskötetet is publikáltam a polgári nevemen, amik azután jelentek meg, hogy beküldtem ezt a regényt a pályázatra. Ezek után úgy éreztem, hogy felesleges lenne egy másik nevet is használni. A saját nevem mellett szólt az is, hogy – bár ez a regény éppen Amerikában játszódik, így passzolt volna hozzá az angol szerzői név -, a világ más tájain játszódó történetekhez nem feltétlenül megy, a magyar vonatkozású írások mellett pedig kimondottan esetlenül hat.
Tőled eddig inkább novellákat láthattunk. Miben más novellát írni, mint regényt?
Egy regénynél arányában sokkal nagyobb hangsúlyt kap az eseménysor és az információadagolás. Egy novellát fel lehet építeni pusztán egyetlen kép vagy jelent köré, és ha sikerül jól megragadni a hangulatot, még úgy is működhet, hogy szinte semmi nem történik benne. Egy regényben rendszerint sokkal több szereplővel és sokkal bonyolultabb történettel dolgozom. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy sokkal jobban kell figyelni arra, hogy a történet belső logikája megmaradjon, mint egy novellánál, és, már csak a szöveg hossza miatt is, sokkal több mindent kell ellenőrizni. Ha egy kétoldalas novellát írok egy gyilkosságról, csak egy-két tényszerű adatot kell ellenőriznem, és sokkal inkább le fog kötni, hogy annak a két oldalnak minden mondata tökéletes legyen, és átjöjjön a gyilkos indulat vagy az áldozat rettegése – ha azonban egy regényt írok ugyanarról a gyilkosságról, több száz apróságra kell odafigyelni. Egy példa a Kimondatlan kívánságokból: a történetben szerepel egy kék Honda Civic. Egy novellában legfeljebb egy futó említést érdemelne, és elég annak utánanézni, hogy az adott időben, az adott helyen használhattak-e ilyen autót. Egy regényben azonban ki kell számolni, hogy mennyit tudnak vele autózni tankolás nélkül (és ha ennél hosszabb útról van szó, be kell szúrni egy tankolást), számon kell tartani, ki mit rakott a kesztyűtartóba vagy a csomagtartóba és mit szórt le a padlóra, és lehet foglalkozni azzal is, hogy fel van-e éppen gyújtva a lámpa, tiszta-e a szélvédő, be vannak-e kötve az utasok, és így tovább. És ez nem azt jelenti, hogy lesz benne egy hosszú leírás a kocsiról – hanem, hogy ha az ötödik fejezetben odavetek egy jelzőt a koszos szélvédőről, akkor a kilencedik fejezetben az a szélvédő még mindig koszos lesz, hacsak nem küldöm el a szereplőimet kocsit mosni.
Milyen további ötleteid vannak? Miken tervezel dolgozni a közeljövőben?
Rengeteg ötletem van, és többön már dolgozom is, de nem akarom előre elárulni, mik azok. Jobban szeretem meglepni az embereket, és így ráadásul azt is megúszom, hogy túl korán eláruljak valamit, amiről még lehet, hogy úgy döntök, hogy a történet folyamán majd csak később derül ki.
Gerencsér Anna: Kimondatlan kívánságok
A valóságnál csak az a rémisztőbb, ami a fejedben van.
Jody maga mögött hagyta küzdelmes gyerekkorát, rossz házasságát, és végre felépített egy sikeres karriert. Romantikus regényeket ír, és a munkájába menekül a magány elől. A biztonság illúziója azonban darabjaira hullik, amikor egy idegen férfi betör a városszéli házába, és túszul ejti.
Aidant különös átok sújtja, egy meglepő rögeszméje van, ez vezérli az életét, és egyre nagyobb bajba sodorja. Sebesülten menekül, csupán negyedóra előnnyel. Minél szorosabbra zárul körülötte a hurok, annál kétségbeesettebben próbál szabadulni. Csak a sors hozza útjába a nőt, de a találkozás váratlan fordulatot rejt.
Egyetlen éjszaka, egy végtelennek tűnő autóút. Túsz és emberrabló egyaránt arra kényszerül, hogy szembenézzen múltjának árnyaival – és kettejük történetéből apránként kirajzolódik egy még sötétebb és veszedelmesebb fenyegetés képe.
De képes lesz-e bármelyikük felismerni és szembeszállni vele? És ha igen, milyen áldozatok árán?
Van-e kiút egy játszmából, amelyben sosem biztos, hogy épp ki szövetséges, és ki ellenség?
Utazz velük az emberi lélek legsötétebb bugyraiba!
Kíváncsi lettél? Kattints ide, és olvass bele a regénybe!
Szeretnél többet megtudni a keletkezéséről? Kövesd a szerző Facebook oldalát!
Azóta kíváncsi vagyok erre a regényre, hogy kiderült, meg tud jelenni. Örülök, hogy végre tényleg érkezik. 🙂