A Könyvmolyképző Kiadó meseszerzői különleges kalandba kezdtek: kölcsönveszik egy írótárs hősét, és átrepítik a saját világukba. Ma Bódai-Soós Judit írt Tóth Eszter főhősével
Pöttöm Pötty, a kis tündérlány a Tulipánmezőn sétált, ahol a tulipánok most éppen téli álmukat aludták a föld mélyén kis hagymácskáikban, amikor távolról halk csilingelést hallott. A csilingelés aztán egyre közelebbről és egyre hangosabban szólt. Pötty nézelődött, forgolódott mindaddig, amíg észre nem vette, hogy a Mikulás repül felé csengettyűs szánján. Nagyon gyorsan jött. A tündérlánykának alig volt ideje félreröppenni a szán elől, ami a következő pillanatban már meg is állt mellette.
– Mikulás! Megijesztettél – kiáltott fel Pötty.
– Bocsáss meg, kicsi lány! Nagyon siettem – felelt a nagyszakállú öregúr. – Szeretném a segítségedet kérni.
– Ó! Szívesen segítek, ha tudok. De hát mi szüksége lehet rám a varázslatos Mikulásnak? Én csak egy kicsi tündérlány vagyok.
– Ne becsüld le magad, Pöttöm Pötty! Hallottam ám rólad sok mindent. Tudom, hogy nagyon szereted az édességeket és tudom, hogy bátran szembeszálltál egy rosszcsont manóval, hogy megmentsd a barátaidat. Azt is tudom, hogy jártál az Ízek Birodalmában, ahol sok akadályt ügyesen legyőztél, és közben sok új ízt megismertél. Ezért jöttem érted. Képzeld, Mikulásfalván eltűnt az összes cukor! Nem maradt egy morzsányi sem! Az édességgyárunkban megállt a munka, és Mikulásné sem tud süteményt sütni nekem! Kérlek, segíts!
– Én nem tudok cukrot varázsolni – ellenkezett Pötty. – Miért nem veszel a cukorgyárban, vagy a boltban?
– Hidd el, én már mindent megpróbáltam! Vettem cukrot, de amint az Mikulásfalva határára ért, köddé vált. Nem tudunk csokimikulásokat és más finomságokat készíteni a gyerekeknek. Mit vigyek, mit adjak nekik? Mit tegyek a sok kis csizmácskába?
– Na, erre van egy-két ötletem – bólintott a tündérlányka. – Tudod, nem csak a cukor édes. Lehet helyettesíteni például mézzel, vagy ott vannak a finomabbnál finomabb gyümölcsök. Lehet a csizmácskákba almát, narancsot, mogyorót tenni. Nem baj az, ha a sok cukros dolog elmarad.
– Látod, máris mennyi okos dolgot mondtál? De mégis velem kell jönnöd! Elmagyarázhatnád ezeket részletesen a manócskáimnak is, akik a mikuláscsomagokat állítják össze.
– Rendben – felelt Pöttöm Pötty, miközben felszállt a szánra. – Éppen ráérek.
Már javában repültek Mikulásfalva felé, amikor a Mikulás bánatosan felsóhajtott:
– Mégis muszáj lesz előkerítenünk a cukrot!
– Miért?
– Mert kell a süteményhez.
A tündérlányka most alaposan végigmérte a Mikulást, majd megfontoltan, de óvatosan így szólt:
– Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem neked nincs szükséged süteményre. Már így is túl nagy a pocakod. Tudod, én is nagyon duci voltam, amíg csak édességeket ettem, de amióta felfedeztem a zöldségeket, gyümölcsöket, magvakat, tejet, sajtot és sok más egészséges ételt, kisebb lett a pocakom. Így repülni is könnyebb ám!
– Ohó! Neked könnyebb, de nekem nem! – feleselt a Mikulás. – Nem vagyok én madár! És tündér sem! Hát nem tudod, hogy a Mikulás és a rénszarvasok éppen a süteményektől tudnak repülni?
– Jaj! Ezt nem tudtam – vallotta be pironkodva Pötty. Aztán felderült az arca: – Viszont, ismerek olyan süteményt, amibe nem kell cukor!
Ezt bizony igen nehezen hitte el az öreg, s bár a tündérlányka már mondta volna egyből a receptet, a Mikulás azt javasolta neki, hogy azt inkább a feleségének mondja el.
Hamarosan megérkeztek Mikulásfalvára. Teljes volt a káosz. A manók összevissza szaladoztak, mindent felforgattak, hátha valahol legalább egy csipetnyi cukrot találnak, szegény Mikulásné pedig a házuk előtt üldögélt egy padon és arcát a tenyerébe hajtva sírdogált.
Pöttöm Pötty meg sem várta, hogy megálljon a szán, leröppent róla és azonnal a Mikulás feleségéhez sietett. Udvariasan köszönt és bemutatkozott, aztán neki is elmondta, hogy cukor nélkül is van élet, sőt, még sütemény is.
– Nagyon egyszerűen lehet készíteni például banánból és kókuszreszelékből kekszet – magyarázta –, amit aztán ízlés szerint lehet akár kakaóporral, vagy mondjuk szezámmaggal variálni, de cukor egy szem sem kell bele.
Mikulásnénak egészen elkerekedett a szeme. Rögtön bevezette a tündérlánykát mézeskalács-illatú konyhájába, ahol együtt előkészítették sütésre a kis cukormentes korongokat. A sütést azonban már nem várta meg Pötty, mert sietett a manókhoz, hogy eligazítást tartson a mikuláscsomagok dolgában.
– Ne keseregjetek! – mondta a manóknak. – Nagyon sok olyan csemege kerülhet a csomagba, amihez nem kell cukor. Például: ezerféle friss gyümölcs, számtalan aszalt gyümölcs. Sült gesztenye – a kedvencem! Mogyoró, dió, mandula, kesudió, pisztácia, fel sem tudom sorolni őket. Aztán, ami még nagyon fontos, az elveszett kristálycukor helyettesíthető másféle természetes édesítőkkel. Például mézetek van?
– Van – felelték a manók lelkesen.
– Akkor készítsetek mézes nyalánkságokat! A mézben és a gyümölcsökben is ott van a cukor, ami éppen elég ahhoz, hogy akár a Fognyűvő manónak is munkát adjon, ha valaki nagyon sokat eszik belőle.
– Nem szeretjük a Fognyűvő manót – közölte morcosan az egyik manócska, miközben a többiek munkához láttak.
– Azt elhiszem – bólintott komolyan Pöttöm Pötty. – Sokan félnek is tőle. Egy kicsit én is félek tőle.
– Tényleg? – csodálkozott a manó. – Miért?
– Mert tönkreteszi a fogaimat és fájdalmat okoz.
– Igaz. De mi nem félünk tőle, csak nem szeretjük. Bosszantó. Folyton az édességgyárunk körül sündörög. Akkor is ott lábatlankodott, amikor eltűnt minden cukrunk.
Erre már Mikulás is felkapta a fejét.
– Nem is mondtátok eddig. Lehet, hogy ő lopta el a cukrot?
A manócska csak a vállát vonogatta, Pöttöm Pötty azonban lehetségesnek tartotta a dolgot, hiszen tudta jól, hogy a Fognyűvő manónak létfontosságú a cukor.
– Tudja valaki, hogy hol lakik a Fognyűvő manó? – kérdezte.
– Én tudom – jelentkezett a Mikulás. – El is viszlek hozzá. Gyere, pattanj fel a szánra! Jaj! Mégsem fog menni. Sütemény nélkül már nem tudok repülni.
– Ne aggódj! – szólt mosolyogva Mikulásné, aki ekkor lépett ki a házból egy tányérnyi keksszel. – Már el is készült az első adag cukormentes kekszünk. Kóstold meg gyorsan!
Mikulás azonnal befalt belőle hatot, a többit pedig a rénszarvasainak adta. Mindegyiküknek nagyon ízlett ez a különleges finomság, és amint lenyelték az utolsó falatokat, máris útnak indultak. Úgy repültek, mint a szél. El se hitték, hogy ez cukor nélkül is működhet.
– Messzire kell mennünk? – érdeklődött Pötty.
– Nem. Elég közel van hozzánk. Még három domb felett kell átrepülnünk, aztán jön az a magas hegy. Látod? Ott a dombok mögött. Valójában az egy hegykoszorú egy csendes kis völggyel a közepén. Na, ott lakik a Fognyűvő manó. Mindjárt odaérünk, csak egy kicsit magasabbra kell emelkednünk, hogy a hegy fölött bejussunk a völgybe.
A rénszarvasokat nem kellett noszogatni, tudták a dolgukat. A dombokat maguk mögött hagyva feljebb repültek, egészen addig, amíg a legmagasabb csúcs nyúlt. A csúcson aztán megálltak. Mikulás és Pöttöm Pötty tátott szájjal nézett le a völgybe, melynek közepén egy hatalmas, ragyogóan fehér palota állt.
– Amikor legutóbb erre jártam, ez a palota még nem volt itt – jegyezte meg csodálkozva Mikulás. – Olyan, mintha kristálypalota lenne…
– Aha! Én már sejtem, hogy mi történt – ráncolta a homlokát Pötty. – Szerintem az ott egy kristálycukor-palota.
Mikulás szóhoz sem jutott, annyira megdöbbent. Csak intett rénszarvasainak, és máris ereszkedtek a völgy közepe felé. A Fognyűvő manó is észrevette a hívatlan vendégeket és az ágya alá bújt félelmében. Volt is miért reszkessen, mert a Mikulás borzasztóan mérges volt. Dúlva-fúlva rontott be a palotába és a fülénél fogva rángatta elő a rossz manót.
– Szégyelld magad! – kiabált vele az öreg. – Loptál! Veszélybe sodortad a mikulásnapi ajándékozást, a gyerekek örömét, az ünnep örömét! Ezért büntetést kapsz. Egy egész évig szobafogságban leszel… vagyis, palotafogságban. Idén úgyis mindenki cukormentes ajándékokat kap, nem lesz rád szükség. A kristálycukor-palotád sorsáról majd később döntök.
A Fognyűvő vagy tízszer bocsánatot kért, és azt hebegte, hogy ez a palota volt minden álma, és soha többet nem fog lopni, mire a Mikulás valami „jólvan”-félét mordult.
Pöttöm Pötty nem is sejtette, hogy a Mikulás ilyen haragos-kiabálós is tud lenni, de amikor kiléptek a palotából, és gondosan bezárták maguk mögött az ajtót, észrevette, hogy egy halvány mosoly bujkál az öreg bajusza alatt. Kérdőn nézett rá.
– Meg kell hagyni – felelt a Mikulás csillogó szemmel a néma kérdésre –, kár lenne lebontani, ez az építmény egészen meseszép!
– Lenyűgözően, fantasztikusan meseszép – tette hozzá nevetve Pötty. És amikor visszaszálltak a szánba, kacagni kezdtek, és kacagtak, kacagtak Mikulásfalváig megállás nélkül, de annyira, hogy még a könnyeik is kicsordultak.
Kókuszos banánkeksz
Amire szükséged lesz, ha te is elkészítenéd:
2 darab érett banán
10 dkg natúr kókuszreszelék
Ahogyan Pöttöm Pötty készíti:
Előmelegíti a sütőt 180 fokra, közben sütőpapírral kibélel egy tepsit. A banánt és a kókuszreszeléket aprítógépbe teszi és egységes masszát készít belőle. (Előfordul, hogy aprítógép helyett csak villával pépesíti a banánt.) A masszákból diónyi golyókat formál, amiket nagyjából fél centi magas korongokká lapítva sorakoztat a tepsibe.
Végül 20-25 perc alatt aranybarnára süti a kekszeket és a tepsiben hagyja kihűlni őket.
Szeretnél még hasonló Sütimeséket olvasni? Itt találod Bódai-Soós Judit mesekönyvét!
Pöttöm Pötty kalandjai érdekelnek? Itt találod Tóth Eszter meséit!