Nemes Luca: A Fehér Kórház titka – 1.

Bevezető A Várostól sok-sok mérföldre – olyan helyen, ahol már nem épültek házak – egy hatalmas, fehér épület állt. Egyetlen út vezetett erre, de már azt is jócskán benőtte a gaz, hiszen nemigen közlekedett rajta senki. Csak néhány hetente egyszer döcögött rajta végig egy porlepte terepjáró, hogy pár óra múlva vissza is térjen, és élelmiszert…

Olvass tovább

Szabó Sándor: Az Átkerülés lovasai-1.

  Átkerülés: annak a komplex, (valószínűleg) természeti jelenségnek a közkeletű neve, aminek következtében az egykori ->Magyar Köztársaság egy területe és mintegy 360 000 lakosa a múltba sodródott. (-> Átkerülés előtti időszámítás szerint Kr. u. 2008-ból Kr.e. 280-ba). Az ~-t számos elmélet próbálja megmagyarázni, a legismertebbek… (Ómagyar Lexikon, 5. kiadás, Esztergom, Áu. 14.) Első rész Erdély…

Olvass tovább

Patik László: Egy tücsök-1.

EGYÉB Hannának keresek egy kicsi tacsit. Spániel is megfelel! Fényképes ajánlatokat várok. (Húszezer forintig!) zsuzzsa@freemail.hu Rántani való házinyúl, élve, vagy vágva, kívánság szerint. 1200 Ft/db. 06-30-383-228 (Emma néni) Ugyanitt matematika korrepetálás is. Megélhetést biztosító ház eladó. Bontását/felújítását reális áron vállalom. Érd.: Lélegzet Péter (06 20) 32-929-32 ÁLLÁS: Temetkezési vállalkozó jogosítvánnyal rendelkező munkatársat keres. Cím a…

Olvass tovább

Sümegi Attila: Zsombor álmodik – 1.

Kicsoda Zsombor? Neve: Zsombor Hajszíne: szőkésbarna Szemszíne: barna Kora: 5 év Mitől fél? Sötétség, pókok, cápák, mosógép Mit szeret? Biciklizni, fára mászni, hóembert építeni, vízipisztollyal lövöldözni. Legjobb barátja: Tomi (és Betti, de ezt nem mondja el senkinek)   A legtöbb történetben a hősök olyan dolgokat tesznek, amelyek hatással vannak a világra. A most következő kalandok…

Olvass tovább

Hírek – a pályázat menete

Indul a II. Aranymosás regénypályázat nyilvános része. Az előszűrők január elseje óta dolgoznak, és eddig százhúsz írást néztek át, ennek nagyjából a harmadát engedték tovább. Pénteken felkerül az első mű, és utána apránként a többi. Érdemes feliratkozni a Facebook oldalunkra, mert oda kikerülnek a napi frissítések. (Figyelem, változás tavaly óta: az Aranymosó profil helyett az…

Olvass tovább

Hogyan írjunk kritikát?

A tavalyi cikkek közül frissítsük fel a kritika írásával kapcsolatos gondolatokat is. * A cikkben nem a műelemzésről és nem is az újságírásról lesz szó, erre vannak megfelelő kurzusok. Ennél sokkal földhözragadtabb, de napi szintű jelenség a nem irodalmárok által írt internetes kritika. Annak is egy szeletéről lesz szó, a kezdő szerzők által írt kritikákról….

Olvass tovább

Hogyan fogadjuk a kritikát?

Jövő pénteken felkerül az első pályázatos mű, így egy régebbi cikket előrehoztam. Remélem, az új pályázók is találnak benne hasznos gondolatokat. * Ez inkább pszichológiai, mint írástechnikai probléma. Minden szerző a mélyben hiszi, hogy zseniálisat alkotott, és igen rosszul viseli, ha ezt nem értékelik. Ha egy író nem tanulja meg lebontani az egója természetes védelmi falát,…

Olvass tovább

Buza Éva: Szürkevér

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Bemutatkoznak az Íróiskolások[/button]     Tik-tak-tik-tak-tik-tak-tik-tak… A hatalmas ház megannyi aprócska zöreje épp olyan állandó volt, mint az óra hangja. A padló recsegése, az ablaküveget karcoló faág nyikorgása. Oda-vissza, oda-vissza. A szél, ami besüvített a rosszul tömített ablakok résein, és lefújta a meredek tetőről a havat, hogy szétterítse az alvó kertben, ahová…

Olvass tovább

Hírek – regényrészletek

Ilyen hóesésben nem érdemes kimenni az utcára. 🙂 A Könyvmolyképző márkabolt weboldalára sok regény részlete felkerült, néhány mű a teljesség igénye nélkül: Vörös pöttyös sorozat: Részlet Cassandra Clare – A herceg (Pokoli szerkezetek 2. rész) című regényéből: http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/aherceg.pdf Részlet Kelley Armstrong – A leszámolás (Sötét erő trilógia 3. rész) című regényéből: http://konyvmolykepzo.hu/reszlet/leszamolas.pdf Részlet Kerstin Gier…

Olvass tovább

Istók Anna: Le kéne mosni

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Bemutatkoznak az íróiskolások[/button]       A férfi ismerte a női praktikák vörösen lebegő, kacér eszköztárát. Tudta melyik könny mire való, mi gerjeszt zsibbasztó féltékenységet és erjedt vágyakat. Tisztában volt azzal, mikor kell egy nőt komolyan venni és meddig kell engedni. Mindaddig tökéletes játékosnak bizonyult, míg nem találkozott Nórával, aki éppen most…

Olvass tovább

Sorsolás

Örülök, hogy ilyen sokan írtatok a pénteki írástechnikai játékra, ahol Tara Monti: Innuendo – Ellenszélben című regényét lehetett megnyerni. És akkor most sorsoljunk… 3… 2… 1… A szerencsés nyertes Király Anita. Gratulálok! 🙂 Kérlek, küldd el a címedet az aranymosas kukac gmail pont com címre.  

Olvass tovább

100 szavas játék

Itt a január, itt az új írástechnikai játék! 🙂 Már az előszűrés során felmerült, hogy milyen sokan nem tudnak másik nemű karakterről írni. Egy kicsit dolgoztassuk meg az agytekervényeket, és próbáljunk meg más gondolatmenetébe helyezkedni. Mivel idén ez az első játékunk, döntsön a szerencse. Nem értékelni, hanem sorsolni fogok, és a nyertes  Tara Monti  egyedi…

Olvass tovább

Kae: Istenvégzet

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Bemutatkoznak az Íróiskolások[/button]   Lugh, a Végzet órájában kondult meg a riadó, tompán, akár egy földmélyi üregben feledett gong. Mind a tíz isten felneszelt rá; a tudat, hogy halandó lábak tapodják a tilalmas tudás földjét, egyszerre éberré tette őket, noha csupán ketten húzták szét ágyaik függönyét. – Lugh! – Vezetőjük, a Láng…

Olvass tovább

Kleinheincz Csilla gondolatai az írásról

Decemberben lezárult a Leírás kurzus, melyet Kleinheincz Csilla író, szerkesztő (Ad Astra) tartott. A tanfolyam záró gondolatait most elolvashatjátok mindannyian:   Utószó Arra vállalkoztam, hogy némi segítséget adok Nektek abban, hogy minél színesebb és jobb leírásokat írjatok, viszont mindaz, amit az eddigi leckékben leírtam, fabatkát sem ér, ha ezt az utolsó anyagot nem teszem melléjük….

Olvass tovább

Demi Kirschner: A megbocsáthatatlan

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Bemutatkoznak az Íróiskolások[/button]     – Istenedet imádd és egyházadat tiszteld mindenekfelett. Megválaszolatlan kérdéseidet intézd az Úrhoz, de választ keress a világban rá, ahol élsz! – Ádám befejezte az imát. – Indulhatunk? – Ámen! Isten legyen velünk. – Kriszta bólintott. Immár hatodik éve dolgozott eseményrögzítőként az egyházmegyében. Szolgálattal töltött idejét kiváltságként élte…

Olvass tovább