Istók Anna: Le kéne mosni

[button link=”http://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/bemutatkoznak-az-iroiskolasok” newwindow=”yes”] Bemutatkoznak az íróiskolások[/button]

 

 

 

A férfi ismerte a női praktikák vörösen lebegő, kacér eszköztárát. Tudta melyik könny mire való, mi gerjeszt zsibbasztó féltékenységet és erjedt vágyakat. Tisztában volt azzal, mikor kell egy nőt komolyan venni és meddig kell engedni. Mindaddig tökéletes játékosnak bizonyult, míg nem találkozott Nórával, aki éppen most szalad le a férfi kétnapos albérleti lakásából, egy Margit körúti bérház századfordulós csigalépcsőjén. Nagymamájától örökölt piros dzsörzéruhája repked utána, mintha csak szárnyai lennének. Nem szereti a kellemetlen helyzeteket. Az ajtóhoz érve megáll és hátrafordul, hollószín szeme szinte közönyösnek tűnik. Az arca kemény, hideg, hangja bántóan magas. Vajon a nagymama hogyan mondta volna ezt udvariasan?

– Menj vissza hozzá. Mondd, hogy tévedtél.

Azzal már kint is van a remegő nyári éjszakában, a férfi meg csak áll a lépcső tetején. Kiöltözött, vacsorázni akarta vinni Nórát. Belenyúl a zakó zsebébe, apró dobozt szed ki belőle és kinyitja. Az ékszeres ládikóban egy briliáns fekszik fehérarany körbe zárva. A mozdulat már a csuklójában van, de aztán keze megáll a levegőben. Megmerevedik a pillanat, majd a szoborkéz petyhüdten leesik. A gyűrű visszacsúszik a zsebbe, a férfi lassan a lépcsőre ereszkedik.

– Nem értem – suttogja. És valóban nem érti. Három hete nem alszik, nem eszik, erjed benne valami szúrós vegyi anyag, szétterjed a beleire, hogy állandóan a vécére jár. Megrágja az idegeit, folyton izzad és remeg.  A férfiasságát már jóval korábban ellepte, de sokáig azt hitte, ez is csak egy szimpla nemi betegség lesz, ahogy a többi is, lecseng pár hét alatt. Nem így lett, és erre majdnem fél év után jött rá, egy álmatlanul átforgolódott éjszaka közepén. Felült az ágyban, hátán csorgott a verejték, szíve irgalmatlanul kalapált, a száján némán gurgulázott a név: Nóra. Hogy fel ne ébressze alvó feleségét, kiosont a teraszra és rágyújtott egy cigarettára. Az utóbbi időben visszaszokott. Ahogy a lassan megszürkülő homály neszeit hallgatta, rádöbbent, hogy szereti Nórát és magának akarja teljesen. Nem elég szeretőnek, nem elég a kéthetente, hetente egyszer átszeretkezett vad éjszakák, lopott telefonhívások, pillanatképek, délibábszerű lenyomatok Nóra életéből.

 

Belesóhajt a koszos, penészszagú lépcsőház levegőjébe. Még mindig érezni Nóra parfümjét: légiesen könnyed, citrusos, tiszta illat. Illik hozzá, karcsú termetéhez, hihetetlenül vékony derekához. Olyan keskeny, hogy a férfi két keze éppen átéri. Pedig nem fogyókúrázik, nem éhezteti magát, mint a férfi felesége. Igaz, ő szült két gyereket, de már előtte is folyton a kalóriákat számolgatta.

Nórának nincs gyereke és azt mondta nem is akar. Lassan nem is lehet már, hiszen negyvenkettő múlt. Mikor erről beszélgettek a férfival, ő kereste Nóra szemében, gesztikulációjában a hamisságot. Minden nő akar gyermeket. És minden nő képes arra, hogy gyerekkel láncolja magához a férfit, akit szeret. A férfi ezért résen volt. Akadtak szeretői, kalandjai, de arra vigyázott, hogy ezt a hibát ne kövesse el. Nem akart magának felesleges bonyodalmakat. Elég volt egy halvány mosoly, egy apró célzás, egy óvatlan mondat, a férfi már szakított is.

De Nórán hiába kereste az árulkodó jeleket, a nő valóban nem akart gyereket.

A vállalatnál ismerkedtek meg, mikor felújítást végeztek a férfi munkahelyén. A belsőépítészeti átalakításokat Nóra cége végezte alvállalkozóként. Az elegáns, és hosszú, karcsú lábakon érkező építésznő általános feltűnést keltett a számítástechnikai szoftverekkel foglalkozó cégnél. A férfi már az első közös munkamegbeszélésen kellemes bizsergést érzett a gyomrában. Élvezettel szívta be a nő mélybarna fürtjeiből áradó tiszta, samponos illatot.

A csábítás hamar ment, két héttel az első ytong téglafal megbontása után már egy eldugott kerület kültelki borozójában üldögéltek meghitten. Ürügyként a férfi különböző katalógusokat kért a nőtől – aztán a panelfalak, szigetelőanyagok és ergonomikus bútorok fedezékében lágyan belenézett a nő fekete szemébe.

– Mit csinál, ha nem dolgozik?

Nóra elmosolyodott. Tetszett neki a férfi magabiztos kezdeményezése. Szerette az erős embereket, az erős, energikus és kemény férfiakat, akik tudják, mit akarnak az élettől és meg is tesznek mindent, hogy elérjék a céljaikat.  Csak ilyen férfiakkal kezdett ki és csak akkor, ha házasok voltak. Márpedig a férfi itt előtte őszülő kefefrizurájával és sportos körszakállával, gondosan karbantartott öltönyében minden kétséget kizáróan férj volt, látta a gyerekek és a feleség fotóját az irodájában. Nyugodtan hátrarázta sötét, hullámos tincseit.

– Takarítok.

A férfi ostoba arcát látva felnevetett. Kemény nevetése volt, száraz, kopogó, nem illett hozzá. Mosoly nélkül volt szép az arca, komoly, éles vonásokkal, törékenynek tűnő, szinte átlátszó fogakkal. Szeme határozottan ült az erős fekete szemöldök alatt, a sötét kontúrokhoz hófehér bőr tartozott, vékony az is, légies. A férfi nyelt egyet, mert elképzelte a világos bőrön égő sötétvörös mellbimbókat, melyek szabályos kis csúcsai átsejlettek a nő selyemblúzán.

– Szeretem a tisztaságot, a hófehér falakat. A nap fényét nézni, ahogy színeket varázsol a fehérségbe. Minden hónapban átrendezem a lakásomat. És kitakarítok.

– Hol lakik? – kérdezte mohón a férfi.

Nóra belekortyolt az előtte álló mézszínű borba.

– Talán – mondta halkan és belenézett a férfi szürke szemébe.

– Talán mi? – kérdezte az rekedten.

A nő nem felelt. Élvezte a hullámokat kettőjük körül. Mindig ugyanolyan izgalmasnak találta.  A szenvedély kibontakozása számára olyan volt, mint egy vízzel teli pohár, szerette cseppenként tölteni bele az érzelmeket és érezni, ahogy minden egyes molekulába beleremeg a pohár is és a folyadék is. Csak tölteni, tölteni és kívánni, hogy csorduljon végre túl és öntsön el mindent a vágy és szerette késleltetni is a pillanatot, próbálta az utolsó egyensúlyi pontot megtalálni és minél hosszabbra nyújtani. Témát váltott.

– Szeretek túrázni, lakatlan helyeket felfedezni, futok, biciklizek, hegyet mászok. Oda megyek, ahol már nincs ember.

– Egyszer elmennék veled.

A hirtelen tegezés megingatta Nórát. Felhajtotta a borát, összekapkodta kabátját, táskáját és kiszaladt a borozóból.

A férfi csak bámult, nem értette a nőt. Komótosan fizetett. Kint az utcán meg sem próbálta megkeresni Nórát, hazament és este mosolyogva aludt el, mert tudta, másnap az irodában találkozni fognak. A szerződéseket kell aláírniuk.

Pár hét múlva aztán megnézhette Nóra fehér lakásának árnyalatait, valóban érdekesek voltak a fények, a belvárosi méretű óriás ablakokban kristályfüggők szórták az apró szivárványokat a habfehér huzattal bevont biedermeier kanapéra, organzafüggönyökre, és a hatalmas tejszínű szőnyegre, ahol szeretkeztek.

A lakásban alig voltak személyes tárgyak, pár fénykép a falon és néhány festmény. Nóra ágya fölött egy behavazott falu képe függött.

– A nagyanyám festette – mondta szűkszavúan.

A fotók többsége egy gyönyörű nőt ábrázolt, hol fiatalabb, hol idősebb kiadásban. Erősen hasonlított Nórára, kortalan vonásai, nagyvilági ruhái igazi szépséget mutattak. A férfi hamar megtanulta Nóra családi viszonylatait, melyek tulajdonképpen elég egyszerűek voltak: tanár apa, tanár anya, egy agronómus testvér prózai képletében volt ő az egyetlen művészi hajlamokkal megáldott ember, aki természetes módon választotta házi ideálnak a néhány éve elhunyt festőművész nagymamát.

Kiskorától kezdve különleges volt a kapcsolatuk, aki látta őket együtt, megcsodálta az arisztokratikus megjelenésű, még öregkorában is csodaszép asszonyt és fiatalabb mását. Hosszú, karcsú lábukon szinte suhantak, mintha súlytalanok lettek volna. Magasak voltak, tartásuk fennkölt, mozgásuk finom. A nagymama minden hétköznapi mozdulata is királynői volt, ha csendéletet festett, ha ablakot mosott, süteményt sütött, vagy a csekket ment befizetni akkor is elegánsan felöltözött. Az utcán bárki szembejöhet, tanította a cserepedő kis Nórát. A nagymama körül minden tiszta és ápolt volt, lakása, bútorai éppúgy, mint fekete, később acélszürke hajzuhataga. Mindig halkan beszélt, kicsit rekedtesen, szavai pedig – sohasem keveredtek közé oda nem illő káromkodások – éppoly finomak voltak, mint kézfején a bőr, melyet még idősen sem csúfítottak el májfoltok.

A nagymama mindenre megtanította kedvenc unokáját, ízlésesen tálalni, apró porceláncsészéket tükörfényesre törölgetni, rézkilincset csillogóra dörzsölni, kacsát sütni, házi ánizsos meggylekvárt főzni éppúgy, mint a férfiakkal bánni. A nagymama egyszer volt férjnél, majd hosszú özvegysége során több úriemberrel is bizalmas viszonyt ápolt – persze sohasem egyszerre, azt ízléstelennek tartotta. Sok művész ismerőse volt, hetente többször is társaság volt nála, elegáns jellemének legfűszeresebb vonása az a cseppnyi bohémság volt, mely körüllengte terpentinszagú dolgozószobájában. Titkos receptúráiban Nóra az élet folytonosságának és élvezetének apró, kifinomult titkait is megörökölte tőle. Legnépszerűbb elve – mely a lány életébe szinte észrevétlenül szivárgott át, az volt, miszerint „csak nős férfival érdemes kezdeni”.

A nős férfiak ugyanis a nagymama szerint megbízhatóbbak, mindenben lehet rájuk számítani: anyagilag főként, persze csak ha az ember betart bizonyos játékszabályokat. A legfontosabb, hogy el kell fogadni, amit a férfi kínál: időben, pénzben és szerelemben egyaránt és sose szabad követelőzni. A férfi vérében, ha már családos, akkor benne van a gondoskodás ösztöne, így ha a szerető nem akarja magának kizárólagosan megkaparintani, akkor a férfi ezt hálásan és bőkezűen meg fogja jutalmazni. A lopott órákért, az izgalmas szerelmi élményekért, a megértő társért mindenre hajlandó lesz: egyet kivéve. Soha nem hagyja el érte a családját. Ha ezt elfogadja a nő, akkor kényelmes és egyben izgalmas élete lehet.

Ahol a partnert ráadásul le lehet időnként cserélni, egészítette ki Nóra a nagymama bölcsességét saját élettapasztalatával.

A férfinak Nóra fehérre álmodott lakásában fogalma sem volt a nagymama egyéni életvezetési tanácsairól, csak csodálta Nóra elegáns mozdulatait, soha nem követelőző, kedves személyiségét. Mert Nóra ilyen volt. Sokáig semmit nem is mesélt magáról, a férfi egy véletlen folytán tudta meg, hogy volt már férjnél még a húszas éveiben.

Kora tavaszi nap volt, a föld frissen felengedett párája belengte Nóra lakását, aki nagytakarítást tartott és megkérte a férfit, segítsen neki új függönykarnisokat szerelni. Egyszer csak csengettek, Nóra éppen a létra tetején akasztgatta ki a kis csipeszekből a selyemfényű organzát, és lekiabált a férfinak, hogy nyisson ajtót. Az kiment, és visszajött egy ajánlott levéllel.

– Aláírtam helyetted, de ez kicsoda amúgy? – kérdezte, és Nóra orra alá dugta a borítékot. A nő már a földön állt, kezében egy halom függönnyel, úgy válaszolt, hogy közben aprókat tüsszögött a felszálló portól.

– A volt férjem. Még az ő nevén van bejelentve a gáz.

A férfi felhúzta szemöldökét.

– Te voltál férjnél? Mikor?

Nóra felvonta a vállát közönyösen.

– Tizenöt éve váltunk el. Ne érdekeljen. Nem volt érdekes. De a lakás tőle van.

Otthagyta a meglepett férfit az ablaknál, és kiment a fürdőszobába, hogy beáztassa a függönyt a kádba. Sose mosta mosógépben, mert a nagymama azt tanította, hogy az csak roncsolja a finom anyagot. Nem láthatta a férfit, aki zavartan forgatta kezében a borítékot. Az járt a fejében, hogy vajon minden régi szerelméről ilyen hidegen nyilatkozik a nő? Vajon ő is majd csak egy közönyös fintort fog érdemelni pár hónap múlva?

Attól a naptól kezdve más szemmel nézte Nórát. Próbálta kérdezgetni, szinte nyomozott utána, hogy megtudjon valamit korábbi életéről és egyáltalán a jelleméről. De a nő, ha mesélt magáról, leginkább a nagymamáját emlegette, azt is szűkszavúan.

És amennyire keveset beszélt magáról, éppolyan kevéssé volt kíváncsi a férfi életére. Nem akarta tudni, hol él, melyik utcában, hogy hívják a gyermekeit, mitől félt kiskorában, hogyan ismerte meg a feleségét, hány szeretője volt előtte. Nem akart állandóan jelen lenni a férfi életében, nem hívogatta kellemetlen percekben, nem küldözgetett bugyuta sms-eket a telefonjára. Nem kívánt virágcsokrokat, bár szerette a virágokat – lakásában az ólomkristály vázában mindig ízléses csokor állt. Nem érdekelték a romantikus vacsorák sem, jobb szeretett galériákba járni, vagy múzeumba. De oda is inkább egyedül. Egyáltalán, szeretett egyedül lenni, és az, hogy soha nem erőltette rá magát a férfira éppoly kellemes volt annak számára, mint egy kicsit bosszantó is. Úgy érezte nem képes áttörni a nő lelkén, nem tud igazán közel kerülni hozzá. Éppoly igénytelen volt Nóra érzelmi területen, amilyen igényes a tisztasággal kapcsolatban.

A nagymama egyik génekbe kódolt, de még inkább tanult öröksége volt ez. Nóra gyűlölte a piszkot. Még csak huszonhat éves volt, mikor először idegesíteni kezdte. Ekkor költöztek külön lakásba volt férjével, addig annak szüleinél szorongtak egy nagyobb szobában. Az új lakásban, ebben, ahol most is él, már a maga kedve és ízlése szerint élhetett, igazából ekkor domborodott ki jellemének eddig ismeretlen vonása: a pedáns rend iránti kényszerű vonzalom.

Szerette a hófehér falakat, szerette a rendet maga körül, folyton pakolt, csinosított. Nem kimondottan a széthagyott alsóneműk miatt vált el a férjétől, de egy idő után kifejezetten idegesítették már egymást. Könnyebb volt egyedül tisztán, fényesen és csillogóan tartani mindent. A harmincas évei derekán vette magán észre először, hogy nem csak a rendetlenséget nem bírja, hanem kezd egyre türelmetlenebbé válni embertársaival is. Akkor persze akart még gyereket, csak nem találta hozzá a megfelelő apajelöltet. Mindig volt valami kifogása: nem elég gondos, nem elég megbízható, nem elég művelt, nincs humora, rendetlen, hobó, lusta, túl fiatal, túl idős.

És ahogy teltek az évek, úgy magányosodott el.

Idegesítette, ha valaki sokáig a közvetlen környezetében tartózkodott, egyre jobban kívánta az egyedüllétet. És ezzel egy időben egyre inkább morózussá vált, mindenben a saját feje után ment. Még a barátnőitől sem fogadta szívesen a tanácsokat. Mikor a nagyanyja meghalt pár éve, az utolsó embert is elvesztette, akinek a véleményére némiképp még hallgatott.

Az egyedüllét és az alkalmazkodás hiánya viszont lelki ellustulással járt, a nőben egy idő után eltompult a gyerek utáni vágy, úgy ahogyan egy halottat felejt el az ember fokozatosan, úgy szakadt le rétegesen a nőről is a sejtjeibe kódolt érzés. Egy idő után már nemhogy egy mindenben korlátozó gyereket nem akart, hanem a férfiakat is egyre rövidebb ideig tűrte meg maga mellett. Sőt, a lehető legkevesebb időt áldozta szerelmi életére. Szokása volt napokra, hetekre eltűnni, ilyenkor kikapcsolta a mobilját és elvonult egy határmenti falu nyaralóházacskájába. Vagy felült egy vonatra és körbejárta valamelyik szomszédos országot. Egyedül.

 

A legutóbbi eltűnése után a férfi szokatlanul zaklatottan várta albérleti lakásában. Ruhái, könyvei még dobozban, kicsomagolatlanul. Összesen harminchat alkalommal próbálta meg telefonon elérni Nórát. El akarta neki mondani, hogy otthagyta a feleségét. Hogy szerette volna megosztani az életét Nórával. Az emlékeit, az álmait. Hogy szerette volna szeretni. Talán még gyereket is szeretett volna tőle. Ha hagyta volna. Ha megosztotta volna az életét. Kétnapos borostás arca gyűrött, szeme alatt lilás árnyak ülnek, tekintete lázasan csillog, mikor előhúzza a gyűrűt a zsebéből és megmutatja Nórának.

– Ha hagytad volna, hogy szeresselek.

A nő nem szól semmit. Várta már ezt a pillanatot. El szokott jönni, mindig kicsit máshogy, de mindig eljön. És már régóta nem érez ilyenkor fájdalmat. Kicsit sajnálja, hogy véget ér, de gondolatai már máshol járnak, a férfi ágyneműjét otthon le kell húzni, kimosni, a fogkeféjét kidobni, kitakarítani az egész lakást, hogy még az illata is kimenjen a férfinak a falakból, a nyikorgó parketta repedéseiből és a fürdőszobában hagyott használt törülközőkből.

Megindul a lépcsőn lefelé. Ma vadító vörös ruhát vett fel, a hosszú távollétet egy szenvedélyes szeretkezéssel akarta feloldani. Emlékeiben a nagymama receptúrái között kutat, ezt is el lehet intézni ízlésesen, úrinőhöz méltón. A férfira néz, mond neki valami közhelyet, és lerepül a lépcsőn. Az utcán még felnéz a férfi ablakára. Koszosak, belepi a zsíros szmog. Le kéne mosni, gondolja és hazaindul.

 

 

——————

Istók Anna
77-es évjárat. Gazdasági agrármérnök diplomáját 2008-ban informatikus könyvtárosira cserélte, de nem bánta meg. 10 éve a gödöllői városi  könyvtárban dolgozik. Azóta bizonyos munkahelyi betegségektől szenved, úgymint:
kényszeres írásfüggőség, mániákus olvasási kényszer, pszichoszomatikus könyvimádat.
2008-ban alakította meg a gödöllői Irkát, egy amatőr íróknak szóló irodalmi műhelyt, mely azóta is töretlen lelkesedéssel működik és szervezik a helyi irodalmi életet. Eddig novellái jelentek meg több helyen. Az Írástudó Íróiskola két írókurzusát is elvégezte.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
2 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Más is írta már, én is mondom: jó volt valami itt és most játszódó történetet olvasni. Szeretem az ilyeneket. 🙂

    Érdekes volt a novella. Nagyon erősre rajzoltad Nóra karakterét — számomra már irritálóvá is vált például az, hogy ő mennyire tökéletes, gyönyörű, arisztokratikus, stb. Túlhangsúlyoztad. Persze, közben a jelleme nem volt tökéletes, mégis valahogy félresiklott, eltúlzott lett ettől a szememben. Mint akinek minden vonása picit túl van rajzolva. Nem karikatúra-szerűen, talán inkább túl vannak hangsúlyozva.

    A novella felépítése, a történet íve, ahogy a végén visszaértünk a kezdeti képhez, nagyon jól sikerült.
    A nézőpont-váltás azonban furcsa volt. Igaz, nem döccent a történet, hanem egyszercsak átsiklottunk a férfi szemszögéből Nóráéba, viszont amikor rájöttem, hogy már egy másik nézőpontban vagyok, az valami zavaros érzést eredményezett bennem.

    Alaposan — picit talán túl alaposan is — megrajzolt portrét kaptunk egy olyan karakterről, aki akár izgalmas főszereplője lehetne egy regénynek is. Gratulálok hozzá!

  2. Számomra ezek a leírások nem váltak a karakter részeivé, öncélúan vannak a szövegben, nem váltak eggyé a cselekménnyel, és a párbeszédi elemekkel. Mindig zökkenőt éreztem a leírás és az egyéb szövegrészek között, mintha ki-be kapcsolnál valamit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük