A tavalyi cikkek közül frissítsük fel a kritika írásával kapcsolatos gondolatokat is.
*
A cikkben nem a műelemzésről és nem is az újságírásról lesz szó, erre vannak megfelelő kurzusok. Ennél sokkal földhözragadtabb, de napi szintű jelenség a nem irodalmárok által írt internetes kritika. Annak is egy szeletéről lesz szó, a kezdő szerzők által írt kritikákról.
Először oszlassunk el egy téveszmét: nincs olyan, hogy objektív kritika. Minden mű megítélése szubjektív, ugyanis nemcsak a csatornától függ (mű nyelvezete), hanem a befogadó ízlésétől, háttértudásától, pillanatnyi hangulatától, korától, nemétől, sőt, az adathordozótól is (papír, e-book). Illetve függ attól, hogy kik vagyunk (olvasó, kezdő szerző, ismert szerző, könyvesblogger, kritikus), miről írunk (neten publikált félkész mű, egész mű, vagy már megjelent regény), miért írunk (mert rossz/jó a könyv; mert mindenről írunk, amit olvastunk; mert szakmai szempontból érdekel, mert recenzióra kértek), hol írunk (saját blog, amatőr könyves oldalak, másféle weboldalon színesítésül, szakmai oldal), milyen a viszonyunk a szerzővel (ismeretlen, ismerjük).
Nem objektív kritikát kell írnunk, hanem pártatlant. Vagy legalább becsületeset.
A kritikák nagyobb csoportjai:
1. Olvasói vélemények
Azt gondolnánk, hogy ezeket olvasók írják, de ez nagy tévedés. Az olvasók olvasnak, és csak legritkább esetben közlik, mit gondolnak. Ilyen szórványos eset, ha nagyon dühösek vagy nagyon tetszett egy könyv nekik, és ezt fórumokon vagy más blogján hozzászólásban közlik. A többi „olvasói” vélemény valójában nem az, lásd fentebb.
Az „olvasói vélemény” inkább a formára vonatkozik, nem az elkövetőre. A szerzője nem akarja, vagy nem tudja megfogalmazni, miért tetszett a könyv, vagy miért utasítja el. Egy benyomást közöl, és hangsúlyozza, hogy ez szubjektív. Burkolt reklámtól kezdve mindent olvashatunk e néven. A szubjektivitás jó takaró arra, hogy azt műveljünk, amit akarunk, és ne kelljen még a pártatlanság felelősségét sem fölvállalnunk.
Ha kezdő szerzők vagyunk, akkor előbb-utóbb szembekerülünk a problémával, hogy viszonozni illene a művünk kritikáját valami írós weboldalon. Ha nem tesszük, idővel mi sem kapunk kritikát.
Az első lépcsőben sokan öntudatlanul pozitív véleményt adnak a pozitív értékelőik művéről és kritikusabbat a negatív véleményt adók művéről. Ez egy teljesen normális emberi reakció. Érdemes tudni, hogy nem ott ártunk többet, ahol kritizáltunk, hanem ahol agyatlanul dicsértünk. (Ha egy wannabe író mindenkit körbenyal, akkor válaszul szintén nyalást kap, vagy rosszabb esetben is udvarias hallgatást, ami kialakít egy hamis írói képet magáról. Ha jót akarunk neki, ne nyaljunk vissza.) Idővel bejön egy olyan szerző, aki imád minket, de képtelenek vagyunk pozitív véleményt adni, olyan rossz a műve. Ilyenkor udvariasan hallgatunk. Ne tegyük! Ha megrekedünk ezen a szinten, akkor a saját fejlődésünket is gátoljuk.
A kezdő szerző fejlődését gyorsítja a kritikaírás. Meg kell tanulnunk észrevenni más hibáit, mert egyszerűbb, mint a sajátot és később annyira beidegződik, hogy automatikusan javítjuk magunknál is. Illetve meg kell tanulnunk leírni a véleményt. Ha nem helyezkedünk bele a kritikus szemszögébe, nem látjuk, mennyi idő, mekkora felelősség, és mennyire indokolatlanul sértődik meg a szerző, akkor később nagyon nehéz lesz feldolgozni, amikor mi kapunk kritikát.
Sokan félnek attól, hogy a kritika visszaüt, és majd bosszút áll a másik fél. Amíg kezdő szerzők vagyunk, ezzel ne törődjünk, igazi kárt nem okoznak ezek az emberek. Ha kötekednek, udvariasan köszönjük meg a véleményt, és felejtsük el az illetőt. A bosszút amúgy segít elkerülni, ha nem lépünk a szerző egójára, illetve kizárólag magáról a műről beszélünk. (Figyelem: a szerző tehetséges/tehetségtelen volta is személyeskedés, nem csak az elmeállapota.) Illetve írjunk jobban nála. Ezt sose várjuk el a saját kritikusainktól, de várjuk el önmagunktól.
(Ha ismert szerzők vagyunk, addigra már úgy is tudjuk, hogy a véleményünket rég nem olvasói, hanem szakmai véleményként kezelik. Illetve a pályatársak nagyon hálásak a véleményért, ugyanis a rossz könyv ismérve a kollégák kínos hallgatása.)
2. „Írókörös” kritikák
Ezek aprólékos elemzések, gyakran mondatokon lovagolva. Nagyon fontos ez a szint, annak is, aki adja, és annak is, aki kapja. Érdemes a kritikát úgy felépíteni, hogy dicsérő nyitómondat, negatívumok és pozitívumok felsorolása, majd zárásként egy összbenyomás, melynek a vége dicséret. A jó kritika tartalmazza a mű erősségeit és gyengéit is. Nem öncélú nyelvtani lovaglás, hanem belemegy a szerkezetbe, és amennyire tud, tanácsokat ad a jövőre nézve.
A következő szint, mikor a word korrektúra funkciójával dolgozunk, és szerkesztői szintű véleményt adunk. Ez már inkább személyes levelezésben történik, vagy a zárt, levlistás avyg Fb csoportos írókörök sajátja. Sajnos, kevesen jutnak el eddig. Törekedjünk rá!
Mire figyeljünk, ha ilyen, majdnem szerkesztői véleményt adunk?
Ne erőltessük rá a szerzőre a saját hangunkat. Egyrészt ne okoskodjunk, és ne írjuk át a művet. Másrészt ne gyomláljuk ki a tőlünk idegen stíluselemeket, pusztán jelezzük a szerzőnek ezeket.
Kérdezzük meg, hogy milyen olvasórétegnek való az írás, és így javítsuk. (Ha a szerző sem tudja, akkor az régen rossz). Más korcsoport/olvasóréteg másként gondolkozik. Pl a szlenget kamaszregényben kevésbé kell javítani. Vagy pl az ötvenes férfiak elfogadják a történelmi regényben az egy tömbben hagyott technikai információt.
A javítás függ a témától. A dramaturgia és a karakterábrázolás kapcsán máshogy kell javítani egy romantikus írást, máshogy egy krimit, sci-fit, szépirodalmat, mivel máshol van a hangsúly. Agatha Christie nem a karakterábrázolása kapcsán híres, Stephenie Meyer sem a bonyolult, intellektuális kihívást nyújtó cselekményről. Orwell sem vádolható hatalmas szókinccsel. A szépirodalmi művekben nem feltétlen kell, hogy valami történjen, de egy Teminátor regényben igen.
A javítás függ a szerző adott szintjétől. Ha az írónak az alany-állítmány egyeztetése kihívás, vagy még nem jött rá arra, hogy a magyar nyelvben a szórend felcserélhető, és amit előre tesz, az nyomatékosabbá válik, akkor hiába beszélünk dramaturgiai ívről. Ha segíteni akarunk és nem az agyunkat játszani, akkor azt és olyan formában kell átadnunk a szerzőnek, amit hasznosítani tud. A többivel csak frusztráljuk. (Nyilván segítsünk minél többet, és alapvetően feltételezzük a szerzőkről a legtöbbet, de ha látjuk, hogy nem megy, akkor elsőre a fogyasztható információkat adjuk át, és idővel a többit).
A javítás függ a szerző korától, személyiségétől. Pontosabban a vélemény megfogalmazása. Máshogy kell közölnünk egy 16 évessel a hibákat, mint a negyvenes emberrel. Illetve próbáljuk meg a szerző fogalomrendszerében megfogalmazni a gondokat, különben nem érti meg.
*
A fentiek mind megjelenés előtt álló regényekre vonatkoznak. Érdemes tudatosítani magunkban, hogy teljesen más lesz a véleményünk ugyanarról a műről, ha megjelenés előtt áll, illetve ha megjelent.
Ez kevert hatás, és általában öntudatlan.
Egyrészt amiért pénzt adunk ki, attól magasabb szintet várunk el, mint egy ingyenes dologért. Másrészt egyeseknél előjöhet egy tekintélytisztelet, vagyis a kiadott mű az eleve minőség, míg a kiadatlan bizonyára rosszabb (hiszen, ha jó lenne, már kiadták volna). De előjöhet a wannabe szerző keserűsége, hogy az övé bezzeg jobb, mégse jelenik meg. Ha találkoztunk a kézirattal korábban, és bármilyen véleményt adtunk rá, akkor a megjelenés után gyakran akaratlan önigazolást végzünk.
Fontos a hordozó közeg is. Papíron jobban előjönnek a hibák. Ez nem csak a nyelvtanra vonatkozik, hanem a szerkezeti hibák is kiugranak. A régi szerkesztők nem csak a szem kímélése miatt kérték papíron az írásokat. Az könyvesbloggerek is esetenként egy papírkönyvet lehúznak, de egy hasonló szintű netes művet megdicsérnek.
3. Nyilvános szakmai vélemény
Ki a szűken vett „szakma”? Általában a befutottabb írók, és a szerkesztők tartoznak ide. Illetve, ha vannak, akkor a díjak.
Hazánkban a sci-finek van hivatalos szakmai élete, azaz van SF Szakosztály az Írószövetségben, van Magyar Sci-fi Történeti Társaság és az Avana Egyesület évente kiosztja a Zsoldos díjat, illetve amatőröknek a Preyer díjat.
A fantasy most próbál hivatalos szakmai réteget kialakítani, 2013-tól kiosztásra kerül a KIMTE Fantasy Díj. Más zsáner még nem mozgolódik.
A „szakma” fogalom a gyakorlatban tágabb. Ha rendszeresen publikáló szerzők vagyunk, vagy gyakran írunk kritikát, akkor idővel azon kapjuk magunkat, hogy beleszámítanak a szakmába. Esetleg apróbb novellapályázatok zsűrizésében is részt veszünk, és akkor már Isten se mossa le rólunk, hogy szakmabeliek vagyunk.
Mielőtt komolyan vesszük magunkat, ismerjük fel, hogy a szakmabeliség címkét gyakran pozíció vagy nyüzsgés, és nem feltétlenül tudás alapján kapjuk. Ez nem baj, de törekedjünk kiérdemelni.
A szakmai vélemény legyen pártatlan. Mire ide jut egy kezdő szerző, addigra kialakulnak a barátságok, vagy antipátiák szerzőkkel, kiadós munkatársakkal és bizony nagyon nehéz a személyektől elvonatkoztatni. Gyakori jelenség, hogy az ember csak akkor ad véleményt, ha elvárják (pl zsűrizés kapcsán), illetve, hogy inkább kezdőket, külsős folyóiratokat, idegen kiadókat véleményezi, így elkerüli az aknamezőt, ellenben a pártatlanság és a kritikusi aktivitás látszata megmarad.
Ha nem akarunk kifejezetten kritikusi pályát, vagy gyanítjuk, hogy elfogultak vagyunk, akkor felesleges erőltetni az írótársak nyilvános véleményezését. Tegyük meg magánban. A barátaink hálásak lesznek, ha még megjelenés előtt szétszedjük a műveiket, az ellenségeink meg akkor, ha a kiadott regényről nem írunk kritikát, de élőszóban elmondjuk a gondokat.
Ha viszont nagyon jó írók vagyunk, nagyon jól meg tudjuk fogalmazni a hibákat, és úgy tálalni, hogy a pályatársak kibírják, sőt várják, akkor félistenek leszünk. Vagy az igazi szakma.
*
Ha már kritikaírás, akkor kanyarodjunk el a könyvesbloggerek felé. Egyes kezdő szerzők aktív bloggerek is. Ha fel akarjuk hívni magunkra egy kiadó figyelmét, kezdhetjük azzal, hogy írunk a könyveikről. Viszont tévedés azt hinni, hogy a folyamatosan ajnározás megnöveli a publikációs esélyeket. A kiadó munkatársai jobban felfigyelnek, ha vegyesen pozitív és negatív a vélemény, és mellette minél higgadtabb és konkrét indoklás áll. Idővel kialakulhat egy netes kommunikáció, és valamelyest személyesebb kapcsolat. Utána a beküldött írások közül a bloggerébe kíváncsiságból biztos belenéznek. Gyakran nem is a kiadó munkatársai, hanem a szerzői járnak csevegni a bloggerhez, és idővel (ha jó), akkor beajánlják a kéziratát.
Másik jelenség a szórakoztató kritika. Általában nagyobb weboldalakon bukkan fel, és erős szarkazmussal taglalja a könyv hibáit vagy a szerző tehetségtelenségét, vidám perceket okozva az olvasóknak, és agyvérzést az írónak, kiadónak. Ezt nem ajánlom a kezdő szerzőnek még álnéven sem.
Összességében a kritikus a megjelenés előtt álló műveknél hatalmas segítség. Ha a könyvet kiadták, akkor viszont nem az a dolga, hogy írni tanítsa a szerzőt, hanem hogy tájékoztassa az olvasót. Ha megadjuk a szerzőnek a minimális emberi tiszteletet, akkor általában elkerülhető a vita.
Varga Bea
Szorgosan melegítünk, térdhajlítás, törzskörzés, csuklókörzés, golyóstoll ellenőrzés stb… és várjuk a startpisztoly hangját. Sokakkal együtt alig várom, hogy pénteken elinduljon a hajrá – és néha átvillan az agyamon, hogy bénaság, rossz témaválasztás, elrontott dramaturgia vagy más miatt, esetleg csak a partvonalról nézem a versenyt. Aztán elhessegetem a rossz álmot, és ellenőrzöm a billentyűzetet, hogy minden rendben legyen péntekre, amikor az első kritikát megírhatom. Remélem, hogy sok jó olvasnivalót találok majd, és talán az én munkámat is megkritizálhatják mások. Megpróbálok kritikában is fejlődni a tavalyihoz képest, tudom, rám fér.
Köszi az emlékeztetőt!
Ha úgy is érzed, hogy rád fér a fejlődés, Attila, tavaly én attól még élvezettel olvastam a kritikáidat. 🙂
Azt hiszem, a lelki alkatom szerencsés a kritikaíráshoz, mert túl nagy adag tapintattal áldott meg az ég – inkább arra kell figyelnem, hogy ne csak kerülgessem a forró pontokat, hanem egyértelműen előadjam, mi is az, ami szerintem nem volt oké. Ami kritika a pozitív részét illeti, aszuperlativuszokkal csínján szoktam bánni, mert ha én kapnék ilyet, nehezebb lenne komoly és elfogulatlan véleményként felfognom.
Hehe, Attilám, már én is fenem a fogam. 🙂 Főleg, hogy a te részletedet olvashassam és kritizálhassam, hihi (te az enyémet meg úgyis tudod… bebebe)
Kedves Julianna!
Mindenkire mindig ráfér a fejlődés, ez a hitem. A gáz az, hogy a magam színvonalát nagyjából ismerem, ezért aztán ebből a szempontból biztosabban merem mondani, hogy rám valóban fér a gyarapodás. Írásban, is és kritikában is. Itt főleg nőktől tanulom a szelídséget, a dorong nagyívű elkerülését, az empátiát. Túlságosan harcos férfi vagyok, néha megsértek embereket, pedig nem akarom. Remélem, hogy az idén kevesebb haragost gyűjtök be magamnak, mint tavaly. Kicsit tanultam itt, tehát van remény arra, hogy némileg több hozzáértéssel olvassam a mások munkáit. A magam számára, ha abban a szerencsében lesz részem, hogy kikerülök elétek, nem kérek kíméletet. Tudom, hogy itt elég sok tudás van együtt ahhoz, hogy abból tanuljak még akkor is, ha egyesek esetleg indulattal szólnak hozzám – ebbe a hibába sajnos néha én is beleesem. Előre elnézést kérek mindenkitől!
Borika Drága!
Alig várom, hogy az idekerült munkáinkról elmondhassunk egymásnak mindent. Kevés rosszat, és sok jót. Téged ismerve én arra szavazok, hogy jót kapsz.
Sok sikert!
Nekem ez nagyon tanulságos volt. Én is először vagyok itt, és nem erősségem a kritika, kommentelni sem igen szeretek, bár 5 és fél éve bloggerkedem is, utóbbi időben szinte alig szólok hozzá, csak ha erős késztetésem van, így én sem kapok kritikákat, azt hiszem itt nekem nagyon van mit fejlődni. 🙂
Érdemes majd az oldalon aktívkodni, a tavalyi hozzászólók között egy kedves, laza baráti kötelék is kialakult. Ahogy látom, azóta gyakran segítik egymást az írásban.
Nekem nagyon tanulságos amit olvastam.Még sosem írtam kritikát és nagyon vigyázni fogok ha rá kerül a sor.Ok nélkül lehet bántani kezdő írókat és agyon ajnározni.Azért szeretnék megfelelni ha elindul a hajrá.Már nagyon várom.
Évek óta bloggerkedem, most egy regényt írok, melyet ugye fejezetenként rakok, fel. Nem sok időm van kommentelni másokat, de próbálok sort keríteni rá. De emiatt én sem kapok túlságosan sokat. Viszont próbálok ilyen tapasztaltabb kritikusakat arra rábírni, hogy emailbe küldjön egy értékelést a művemről. Ők nagyon sokat segítenek, maguk az oldaluk, és a kritikájuk is. Nagyrészt még ők is pozitívumot, mondanak, néha viszont erősködni kell, hogy árulják el a problémákat. Nekem a körülírásomat, és a részletességemet szeretik, de karaktererősségben még nagyon gyerekcipőben járok, szerintem. Ami számomra a legjobban eső kritika amit olvastam, az volt, hogy a hosszasan taglalt jelenetekben, körülírásokban, nem veszik el a mondanivalóm, és a cselekmény.
Csak azt nem értem, hogy hogyan hívhatja fel magára a figyelmet egy blogger?
Esetleg csatlakozz valamelyik amatőr irodalmi közösséghez, nagyon sokat segít a fejlődésben. Meg az is, ha véleményezel, hiszen más hibáiból könnyebb tanulni, mint a sajátból.
Mindenki szereti, ha észrevételezik, értékelik az alkotását. Egoizmus elvárni a kritikát akkor, ha egyoldalú, következéskép az ilyen írók egyre kevesebb kritikát kapnak olyanoktól, akik maguk is írnak, vagyis nem teljesen laikusok. És ez, így van jól.
Igen, ahogy Kósza mondja. Nálunk például jellemzően az kap kritikát, aki maga is aktívan véleményez, és nem árt, ha fórumon is tevékeny. De igazából mindkettő önjutalmazó folyamat, szóval érdemes egy profilodnak megfelelő amatőr közösséget választani, és ott rendesen belecsapni a lecsóba. Viszont a „cserébe” írt kritikáknak is megvan a maguk veszélye. Ki kell tapasztalni.
*az kap TÖBB kritikát
Kedves Eloise!
Ha követtél ide a beszélgetéssel, akkor javaslom, olvasd el Varga Bea két cikkét, mert nagyon hasznosak. Azután folytathatnánk a megkezdett beszélgetést, mert tényleg hiányosak az érveink, és fontos a megkezdett téma.
A kritika mindenkinek szükséges, és nehéz határt húzni az okvetetlenkedés, és a valódi érvelés között. Azt hiszem, hogy az igeidők körüli kavarás bizony nagyon ronthatja egy írás befogadásának lehetőségét, de úgy gondolom, hogy aki erre tesz megjegyzést, az álljon biztosabban a lábán annál, akit megkritizál. A nyelvhelyességi problémák megvitatása egyébként eléggé egzakt. A nyelvtan szabályokba szedett rendszer, ott nincs lehetőség kamuzásra, mindent leírtak a nyelvészek, és ennek nagy része megtalálható az interneten.
A hozzáértőknek a karakterformálási és dramaturgiai kérdések sem rejtélyesek, abban a tekintetben is könnyű és érdemes kritizálni annak, aki ért hozzá. Valamennyire sokan értenek a témakörhöz, van, aki többet, van, aki kevesebbet. Ezen bizony már érdemes vitatkozni is, hiszen ezek a szabályok kevésbé kőbevésettek – bár nagyon lazán nem kezelhetjük a kérdést. További gyakran elővezetett dolog az információadagolás. Ehhez is lehet érteni, de érdemes arra is figyelni, aki úgy mond véleményt – tisztelettel –, hogy nem ért hozzá.
Akkor bajos egy kritikát értelmezni, ha valaki olyan dolgokban alkot véleményt, esetleg keményebben is a kelleténél, amelyhez nem ért eléggé. Ebben az esetben valóban szükség van arra, hogy az író behunyja félszemét, és számoljon százig, mielőtt válaszol. Az ilyen kritika ritka errefelé, de megtalálható.
Amit az író felé táplált bizalomról említesz, az viszont mérhetetlenül fontos, erről eddig nem szóltunk itt sem idén, sem tavaly. Talán érdemes néhányaknak elgondolkodni ezen, hiszen más formában már megemlítettük a kérdést. Az első fejezet nem novella. Nem kérhet ennyi után senki számon olyan dolgokat, amelyek miatt a többi százötven oldalt megírta a szerző.
Azt hiszem, vita újraindítónak talán többet beszéltem a kelleténél, de most legalább a megfelelő helyen.