Jövő pénteken felkerül az első pályázatos mű, így egy régebbi cikket előrehoztam. Remélem, az új pályázók is találnak benne hasznos gondolatokat.
*
Ez inkább pszichológiai, mint írástechnikai probléma. Minden szerző a mélyben hiszi, hogy zseniálisat alkotott, és igen rosszul viseli, ha ezt nem értékelik. Ha egy író nem tanulja meg lebontani az egója természetes védelmi falát, akkor idővel elakad a fejlődésben. Nem lesz jó író, megreked.
Kritikát három nagyobb helyzetben kaphatunk:
1. A nyers kéziratot bírálják
Általában a szerzők ösztönösen hasonló érdeklődésű barátokkal osztják meg az írásaikat. A barátok egy része – amint látja, hogy ingoványos talajra tévedt – visszakozik, és nem bírál. Vagy kiemeli a jó oldalt és fél mondatot mond a mű gyengéjéről. A hasonló érdeklődés is biztosítja a pozitív fogadtatást. A barátok ismerik a szerzőt, vagyis belelátják a szövegbe azokat a gondolatokat is, melyek nem a műben szerepelnek. Mutassuk meg az írást más korú és nemű embereknek! Erre az internet tökéletes.
A nyers kézirat kikerül gyakran netes oldalakra is. Vannak dicsérő és vannak „pusztító”, szigorúbb írókörök, weboldalak. A dicsérők előnye, hogy támogatják a szerzőt, felvidítják, motiválják az írásra. Hátránya, hogy túlzott ego alakul ki az íróban, többre értékeli a művét, mint amennyit valójában ér. Az ilyen szerzők gyakran elmennek a magánkiadás felé, és aztán magas tanulópénzt fizetnek. A pusztító körök előnye, hogy kivesézik az írást, elvárják, hogy a szerző átírja a műveket, elvárják, hogy novellapályázatokon induljon. Hátrányuk, hogy nem mindig figyelnek a szerző személyére. Ha fiatal a szerző vagy most kezdte az írást, akkor az írástechnikai elvárásoktól begörcsölhet, esetleg végleg abbahagyja az írást, mert túl magasnak érzi a lécet.
Írástechnika: mutasd meg sokféle embernek, és düh helyett listázd ki, mit kifogásolnak. Idővel kirajzolódik a kép, miben kell fejlődni. Ha találsz egy igazi kritikust, szállj rá, mert ritka, mint a fehér holló. Légy kedves, köszönd meg gyakran a véleményét, hátha máskor is szán rád egy kis időt. Ismerkedj meg az általa javasolt írókkal és műveikkel, nézz utána írástechnikai könyveknek.
2. A szerkesztő lektorálja a kéziratot
Ha korábban a szerző nem tapasztalt alapos kritikát, akkor a közös munka nem örömteli esemény, hanem keresztre feszítés lesz. A szerkesztő nem ellenség. Azért van, hogy az író sikeres legyen, az olvasók imádják a művet, és a kiadó megjelentesse a szerző következő könyvét. A kezdő író rémálma az olyan szerkesztő, aki sokat javít. A profi író rémálma az olyan, aki keveset. Ők már tudják, ez mennyire visszaüt.
És kik a szerkesztők rémálmai?
A Nagy Író: egy sort se enged szerkeszteni a kéziratból, mert az úgy tökéletes. A szerkesztő két tűz közé szorul, muszáj elvégeznie a munkát, de nem tudja. Egy ideig győzködi a szerzőt, lenyelve annak egoizmusát. Aztán szól a kiadóvezetőnek, aki eldönti, hogy mennyire fontos neki a kézirat. Ha az író celeb, akkor lehet, hogy igen. Ha viszont mezei író, akkor ez kockázatos játék. Ha a kiadót már köti a szerződés, akkor fogcsikorgatva megjelenteti a könyvet, de a minimális energián kívül nem fektet bele többet, és a szerző következő művét már nem olvassa el.
Én, A Főhős: olyan szerző (általában nő), aki E/1-ben romantikus történetet ír. Nem hajlandó javítani a kéziraton, mert „az úgy történt a valóságban”. A valóság csapnivaló dramaturg, túl sok a véletlen. A regénynek szüksége van belső koherenciára; ha ez hiányzik, az olvasó eldobja a könyvet. A szerző úgy érzi, minden javítás személyes ügy, mintha őt vádolná a szerkesztő. Drámai levélváltások, kiborulások, sírás. A szerkesztő idővel feladja az épeszű párbeszédet, és szól a kiadóvezetőnek, hogy az életben többé nem akar a szerzővel dolgozni.
Anyu Kedvence: a szerző, aki megszokta, hogy a figyelem középpontja. A szerkesztőnek, kiadónak ugrania kell minden levélre, borítótervre, egyéb ötletre. Ha nem teszi, vagy késik, a férfi szerző balhézik, a női szerző azonnal érzelmi zsaroláshoz folyamodik, vagy küld egy férfi családtagot vitatkozni. A kiadóban megpróbálják őt elviselni, ameddig bírják. Amikor már aktívan menekül előle a szerkesztőség, akkor kiteszik a szűrét.
Írástechnika: figyelj a szerkesztőre. Préseld ki belőle az összes tudást. (Ha kezdő vagy, kérdezz vissza, mert neki természetes olyan dolog, amiről te még az életedben nem hallottál.) Nem kell minden javítást elfogadni, megelégednek kb nyolcvan százalékkal. A nyelvtant muszáj, a történetvezetés kulcselemeit muszáj, de az apróbb dramaturgiai részeket, vagy a stílus egyes elemeit nem. Vitasd meg vele, érzékeltesd, hogy érdekel a véleménye, és győzd meg, hogy neked van igazad.
3.Megjelent a mű, és kritikát kap
Sok szerző nem tudja elkülöníteni a sajtóanyagot és a kritikát. Amikor a kiadó recenziós példányt ad bloggereknek, hogy egyes újságokban, weboldalon könyvajánló jelenjen meg, az inkább sajtóanyag. Nyilván olyan bloggerek kapják, akik kedvelik az adott témát, vagy eleve pozitív beállítottsággal írnak mindenről. Ha nem tetszik a bloggernek, akkor vagy nem ír róla, vagy egy mondatban utal a negatív véleményre, míg a pozitív oldalt akaratlanul is kiemeli. Ezeket a könyvajánlókat ne keverjük össze a kritikával.
Kritikát a mezei olvasó produkál, és egyes könyvesbloggerek. Illetve a „szakma”. (Nem csak a szépirodalomnak, hanem a ponyvának is van egy szakmai rétege, melyet a profi írók, szerkesztők, zsűritagok, kritikusok alkotnak. Egy szinten alul nem foglalkoznak a művekkel, kivéve, ha a szerző nevez valamelyik díjra, vagy valami oknál fogva a látókörbe kerül.) Ha kritikát kapunk, legyünk elegánsak. Ne kezdjük megvédeni magunkat, ne szedjük pontokba az okosságainkat. A legjobb, ha hozzá sem szólunk. Ha szakmai oldalon van, akkor udvariasan köszönjük meg, esetleg kérdezzük meg, ha valami nem világos.
Ha a szerző elkezdi magát védeni (vagy ami szánalmasabb, a barátja, rokona teszi), akkor azonnal táncra hívja az adott oldal látogatóit. Lesz legalább egy, aki cinikusan beszól. A szerző erre védi magát, egyre ingerültebb lesz. Már nem hallja meg a többi higgadt hozzászólást, csak azt az egy főt látja. Dühös, személyeskedni kezd (nem veszi észre). És utána már jogosan utasítják őt rendre a higgadt hangok. Itt kevés szerző tér észhez. Általában hívják a haverokat és verik az asztalt a mű nagysága mellett. Ez egy annyira tipikus forgatókönyv…
Meg kell érteni, hogy a vita a szerzőnek árt, alaposan lejáratja magát. Egyrészt az érdeklődő olvasó később, ha rákeres a könyvre, a flémeket találja, és nem biztos, hogy egy tahó szerző könyvére kíváncsi lesz. Másrészt, ha ismertebb a kritikus, akkor az oldalt szerkesztők, kiadók is olvassák. A negatív kritikát elfelejtik, olvasnak sok ilyet, de egy vendettát folytató szerzőre emlékezni fognak. És nem utolsó sorban, ha a mű értékes, akkor megállja a helyét. Nem kell bizonygatni, pláne nem a szerzőnek.
Tipikus flém-generáló mondatok: Írj jobbat, ha tudsz! Le akarsz húzni, mert rosszindulatú vagy/ irigy vagy/ másik kiadónak dolgozol/ nyerni akarsz helyettem/ nem te műved jelent meg/ sikertelen író vagy. Nem érted a művet, mert nem olvastad/ rosszul olvastad / ostoba vagy. Nem érdekel a véleményed, mert nem jelent meg regényed / fiatalabb vagy/ öreg vagy ehhez/ nem értesz hozzá.
Írástechnika: (Aludj rá! Aztán megint. Dühöngj a barátaidnak.) Majd listázd ki magadnak a felrótt hibákat, és gondolkozz el róla. Ha idővel belátod, hogy a kritikusnak volt némi igazsága, akkor légy élelmes, és a következő kéziratodat még a szerkesztési fázisban küldd el neki, és kérd ki a tanácsát. Ha a biztos vagy benne, hogy a kritikusnak nincs igaza, akkor vonj vállat és lépj tovább. (Az ún. szakmai zsűriben is ülhetnek dilettánsok.)
Ideális esetben egy kezdő szerző életútja így fest: dicsérő oldalak, és öröm, önbizalom megerősödése. Utána keményebb írókörök és első dührohamok, leégések. Közben első novellapályázatok és szakmai értékelések. Nyilvános égés. Szerkesztőkkel novella megbeszélések, apróbb majd nagyobb megjelenések. Első netes novellakritikák és leégés. Újabb megjelenések, későbbi novellakritikák. Sírás a partner vállán / berúgás a haverokkal. Első sikerek, dicsérő kritikák. Örömkönny a partner vállán / berúgás a haverokkal. Utána jön az első regény szerkesztése. Fogcsikorgatás a szerkesztő láttán. Megjelenés utáni kritikák. Elegáns és udvarias reagálás.
Aki átugrott pár lépcsőfokot, az nem biztos, hogy megtanulta feldolgozni a negatív visszajelzéseket. Kénytelen lesz menet közben. Minél ismertebb a szerző, annál többen nézik a kirohanásait, és annál többen emlegetik utána.
A kritikusok, olvasók, szerkesztők nem ellenetekre vannak, hanem segítik a fejlődést. A szerző NEM a könyve. Meg kell tanulni az “én”-t leválasztani a műről, és akkor mindez könnyebb lesz.
Varga Bea
Érdekes az írás, nagyon tetszik nekem. Talán azért is, mert – mielőtt elküldtem volna a regénypályázatra a munkámat, ugyanazt csináltam, amit javasoltatok: a lehető legkülönfélébb korosztálynak, férfiaknak és nőknek mutattam meg a munkám. Voltak, akiknek nagyon tetszett, volt, akinek kevésbé… esetemben az a baj, hogy csak az utóbbit hallottam meg, azt hogy miért nem jó. A férjem alkotott egy elég hosszú listát, hogy miért rossz – ezzel együtt azt mondta, küldjem el. Elküldtem – aztán elkezdtem átírni. A javított verzió nyolc oldallal hosszabb lett, talán jobb, szerethetőbb lett – csak attól tartok, elkéstem vele. 🙂 Önbizalmam ennek megfelelően Marianna-árok mélységekben. 🙂
Sziasztok!
Én emlékszem, hogy amikor az írogatásom elején voltam, akkor én is beleestem abba a hibába, hogy azt gondoltam, hogy zseniálisat alkaottam. Aztán jött az „ideális olvasóm” és azt mondta, hogy „nagyon tetszik, de…”. Azt hiszem akkor teljesen kiborultam. Azonban néhány év és kudarc után beláttam, hogy telejesen igaza volt. Most már sokadjára átírtam a művet és sokkal jobb lett. De most már nem gondolom, hogy zseniális. Sőt! Inkább azt gondolom, hogy van még mit javítani rajta. Én most már kifejezetten szeretm a negatív kritikát is, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni. És nagyon sajnálom, hogy nem lesz Halál Vörös Vonala.:( Kíváncsi lettem volna a véleményére.
Hű, most felmerült bennem egy dolog: ha valaki mondjuk olyan szépirodalmi művet ír, ami tényleg megtörtént vele, ott vajon hogy lehet a dramaturgiát kikupálni a valóság eltorzítása nélkül?
Ha önéletrajzi írásról van szó és a szerző egy híres ember, akkor nem „feljavítani” kell a dramaturgiát, hanem az eseményeknek valami benső jelentést kell adni. Itt kifejezetten a valóság az érdekes, és az, hogyan élte meg a személy.
Ha regényről beszélünk, ami saját életből táplálkozik, akkor működnie kell a dramaturgiai résznek is.
HVV tényleg hiányozni fog. 🙂
Ez nagyon jó cikk, nagyon tetszett, sok helyen magamra ismertem kezdőcske zöldfülű koromból! 😀 😀 😀 Tetszett, ahogy kategorizáltad a szerkesztő rémálmait, hehe, jaj, csak nehogy beleessünk bármelyik csapdába! 😀
Nagyon jó írás. Csak nem rég találtam erre az oldalra, így kevés még a rálátásom. Én mindig szerettem volna, ha szakmai szemmel javítják, szerkesztik a műveimet, de még nem sikerült eddig olyan körökbe jutni. Bár idősebb fejjel kezdtem írni, attól még nagyon sok tanulnivalóm van.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Sziasztok!
Nem akarok hülyeséget kérdezni, de lehet mégis megteszem. Ehh…
Szóval a művek amik jövő héttől felkerülnek azok a művek lesznek amiket December 31-ig küldtünk el?
Ezt tavaly is nagyon szerettem, köszi Bea!
Magamat most sem találtam, pedig én is elég bosszantó lehetek a szerkesztőknek. Zabálom a kritikát, ha nem kapok, az a baj, biztos csak nem meri megmondani, biztos tök szar az egész, írjál még hibát, mert annyi mindent biztosan rosszul csinálok – típus. 😀
Egyébként értem én Bea, mért raktad ezt ki éppen most, félsz, hogy le kell kaparnod a falat a vad érzelmi hullámoktól, melyek hamarosan érkeznek…:D
Ügyes! : )))
Köszönöm, Bea, így már tisztáztam magamban a kérdést 🙂
Érdekes helyzetbe kerültem a közelmúltban. Életem egyetlen regényének első részét megírva a környezetem támogatását élvezve, elhatároztam utána járok a kiadatási lehetőségeknek. Az első körben, rutintalanul elküldtem a nagyobb kiadóknak a művet, akik általában nem is válaszoltak a megkeresésre. Két kivétel volt. A Magvető Kiadó nem tartotta a profiljába illőnek, de buzdított, hogy keressek fel másik kiadókat. A Móra Kiadónak pedig „sajnos nem áll módjában” megjelentetni a regényt. Sebaj – gondoltam, majd ki derítem mi a gond a könyvvel. Édesanyám, aki magyar irodalom-nyelvtan szakos tanárnő, nem látott benne komoly problémát, de hát ő biztos elfogult. Elolvasta a fiam tanárnője is, aki szintén jó kritikát mondott róla 1-2 kisebb stilisztikai hibát leszámítva. Akkor vajon mi lehet az oka annak, hogy nem érdekli a kiadókat − tettem fel újra a kérdést magamban. Ekkor találtam rá az aranymosás oldalra. Nagyon megtetszett az itt, időről-időre összejövő társaság őszinte, segíteni akaró légköre, az őket koordináló szerkesztő hozzáértése. Elhatároztam, hogy befizetek egy kéziratszervizre, hátha megtudom végre mi az, ami alapján egy szerkesztő dönt egy adott mű felől. Aztán elérkezett az a várva várt nap, amikor elolvashattam az első komoly kritikát a munkámról. Valóban meglepődtem. Talán mert rosszabbra számítottam vagy, talán azért mert nem azokra a hibákra kaptam rávilágítást, amitől tartottam? Mindenesetre tanulságos volt egy másik ember szemszögéből nézni az alkotásomat, levonni a megfelelő következtetéseket, összegezni a másik részéről adott információkat. Pontról-pontra leellenőriztem a talált hibákat, a felkínált változtatások kivitelezhetőségét. A végkövetkeztetésemet megosztottam Beával is, hiszen felajánlotta, hogy kérdezhetek tőle. Választ ugyan erre a levelemre már nem kaptam, de ettől függetlenül mindenkinek ajánlani tudom a szerviz igénybevételét. Menet közben pedig az is kiderült, hogy mégis akad egy kiadó, akit érdekel a történetem :)s, most, hogy egy hete leadtam a végleges kéziratot, az a könyvipari szakemberek keze közé került, hogy megkapja a végleges formáját.:D .
Nagyon nehéz azonosulni azzal, ha valakit írónak tartanak, és azzal is, ha nem. Ha kiderül, hogy tévesen látnak s közben nem úgy láttatjuk magunk, amik valójában vagyunk, akkor az igazi gond, megtalálni az egyensúlyt köztünk és mások között. Vagy író és olvasó között, ahol a határvonal nagyon is összemosódik.
Bennem erősebb a kritikai szellem, és sokszor elveszek… De aztán újra visszatérek. S akik elmondhatják rólunk a véleményük, ami az írásunknak szól, akkor mért nem lehetek maga a művem? Legalább addig így kell éreznem, amíg elkészül. S ha ez nem következik be, akkor valamit nagyot félreértettem.
Ariana, igen, amit Szilveszterig beküldtetek, azt január-február hónapban megnézik az előszűrők, és 10 oldal alapján nemet mondanak a kiforratlan írásokra, vagyis az simán nyelvi szűrés. Sajnos, általában itt már kiesik a művek kétharmada.
Az első bekerülők művét péntektől elkezdem kitenni. A lektorok márc 1-től dolgoznak.
Vera, én meg csodálkoztam, hogy miért nem reagáltál az elemzésemre, aztán úgy voltam vele, biztos minden világos.
Eloise, a szerző jóval több, mint a műve. A mű pusztán egy adott gondolat, élmény vagy világ papírra vetése, az aktuális írástechnikai tudással, nem több.
Anita: 😀 😀
Én alapból átirtam a művemet többször is ,mert ahányszor csak átolvastam mindig találtam benne javitani valót.Ez a bejegyzés elgondolkodtatott ,mert én mindig úgy hittem ,hogy majd kiadok a kezemből egy mondjuk úgy nyersanyagot és majd lesz egy arra megfelelő személy , aki jobbá teszi és szerethetőbbé. Nos ágy látszik ez tényleg igy is van és ennek igazán örülök.
Kedves Bea.
Nagyon hasznos volt a cikk, élvezettel olvastam.Engem nem tudom, hogy melyik veszély fenyeget,mert még nem volt ilyenbe részem de az biztos, hogy akit a siker íze hajt az nem is örömkönyvet alkot.Szerintem azok nem szoktak elbizakodni,nem nő nagyra az egojuk.Egyszerűen elfogadják azt az egyszerű tényt, amit kritikusaiktól( lektor, olvasótábor stb) kapnak.
Értelmes ember elfogadja, hogy ez a segítségére fog válni és nem akarják őt a sárba döngölni pusztán szórakozásból, mert ha nem akkor soha az életbe nem fog olyan művet produkálni amire valaki egyáltalán kíváncsi, bármennyire is szeretné.
Nagyon tetszik az írás és teljesen helyén való.Velem is megtörtént, hogy vitába gabalyodtam, de idő közben rájöttem reménytelen.El kell fogadni a kritikákat és ha lehet javítani a műn.Ezt tettem.A kiadót is megkérdeztem és nagyon tetszett a változtatott művem.Szerinte nem kell rajta javítani és a következő több írós regényben megjelentetik.Ekkor sírva fakadtam.Sok rossz után mindig jön valami jó.Azt hiszem minden kezdő írónak sorban átkel menni a nehézségeken akkor jut előre.Sok sikert mindenkinek aki ebben a szakmában próbál tovább jutni.
Másfél évvel ezelőtt megjelent az egyik írásom egy netes oldalon. A történet egy posztapokaliptikus világban játszódott, ahol a főhős egyedül élt, és amikor végre találkozott valakivel, félelemből őt sem tűrte meg maga mellett. Az első hozzászóló rögtön azonosított az írással és életvezetési tanácsokat adott. Vicces volt. Legalábbis nekem. A menyasszonyom viszont nehezebben viselte a félrecsúszott műértelmezést. Hiába kértem, hogy ne válaszoljon, ne reagáljon, mert nem állhatunk oda minden olvasó mellé elmondani, hogy ki vagyok, milyen vagyok, nem bírta megállni, válaszolt. Utána persze rögtön jött az újabb reakció, hogy biztos ismerőse az írónak. Na, utána már le tudtam beszélni, hogy többször reagáljon. Szóval, vannak olyan esetek is, amikor nem az író hívja az ismerőseit, hanem mennek maguktól. 🙂 És az ilyen helyzet tényleg nagyon kellemetlen, pedig ebben az esetben nagyon kulturált hangnemű üzenetváltás történt.
Szerintem az igazán jó mű túléli a szerzőjét. Ezért érzem azt, hogy több, mint az, aki megalkotja. Ha engem megfog egy írás, akkor nem érdekel, hogy kinek a nevéhez fűződik, mert az illető vagy nem él már, vagy hamarosan nem fog.
Évek óta beküldök műveket egy évente megjelenő antológiába. Eleinte csapat, mely ezt gondozta, nem adott ki mást, talán valami baráti társaságként indultak, de ezen könyvecske kapcsán szépen gyakorlatot szereztek, sok mindennel találkoztak, és elkezdtek kikacsingatni másfelé is. Lényeg az, hogy már az első kötet is szépre és jó minőségűre sikeredett, a készítők korrektek voltak, és a bekerülők elégedettek.
A környezet támogató volt, kaptak innen-onnan némi szóbeli elismerést. A felhívásukat sok helyen közzétették.
Most már, ha jól számolom az 6. kötet indul majd. Közben felvetettek a tagságnak más lehetőségeket, téma szerinti antológiákat, egyeseknek esetlegesen saját kötetet, szóval terjeszkednek, ha nem is üzletileg, de mernek sok mindenre vállalkozni (nem nyereség értelemben értem a vállalkozást).
Na, és most jön az érdekesség: hirtelen, amint a többi kiadó/írókör/jó ég tudja mi még riválisnak kezdi őket tekinteni, hirtelen elszabadult a kritika áradat. A megjelent művek pocsékak, az egész nem ér semmit, fújj, és egyébként is ronda, és stb. stb.
Eddig is erős távolságtartással kezeltem a kritikákat, de ez még egy ok, hogy ebbe az irányba tartsak.
Ez szerintem nem féltékenység, hanem simán annak a jele, hogy szintet léptetek. Már kezdik elvárni az olvasók a „piaci” minőséget, és nem értik, hogy ez amatőr kiadvány. Ez nem baj, sőt jó. Valamit már elértetek, de még kell fejlődni.
De nem az olvasók kritizálnak, hanem a „konkurencia”. 🙂
Az előbb felkerült a kérdés egy írás kapcsán, hogy mi nem tesz jót és mi használ egy írás renoméjának, ha az író megszólal, és válaszol a kérdésekre, illetve a véleményekre.
Szerintetek, mi tesz jót egy írás renoméjának? Van egyáltalán módszer arra, hogy a negatív kritikát kapó szerző okosan, és megfontoltan válaszoljon, ezáltal tényleg önmaga számára hasznos irányba tereljen egy esetlegesen kialakult vitát az írása alatt?
Ani kérdését annyival egészíteném ki, hogy ha (a rendszeres kommentelők hozzászólásai alapján) itt nem megszokott az érdemi vita a szerzővel, akkor erre hol van lehetőség?
A szövegek alatt van helye. A rendszeres kommentelők között sok az új, de majd betörnek és hozzászoknak. A régiek – tavalyi, tavalyelőtti brigád – már rutinosak ilyen ügyben.
Hollódombi — betörnek?? kerestem a szmájlit, de mintha véletlenül lemaradt volna…
Én nem akarok betörni… 🙂 Kitörni sem, de betörni végképp nem!! 🙂 🙂
Hollódombi: Te itt valami góré vagy? Nem bántás, tényleg érdekel…
Pár napig nem voltam netközelben, így pár aranymosás körüli szerző, írósulis, keménymag beugrott egy kicsit segíteni. Köszönöm mindenkinek. 🙂
A kemény mag betörő brigád rutinja…