Kicsoda Zsombor?
Neve: Zsombor
Hajszíne: szőkésbarna
Szemszíne: barna
Kora: 5 év
Mitől fél? Sötétség, pókok, cápák, mosógép
Mit szeret? Biciklizni, fára mászni, hóembert építeni, vízipisztollyal lövöldözni.
Legjobb barátja: Tomi (és Betti, de ezt nem mondja el senkinek)
A legtöbb történetben a hősök olyan dolgokat tesznek, amelyek hatással vannak a világra.
A most következő kalandok közben azonban a főhős – akit Zsombornak hívnak – végig alszik, és álmodik.
Álmodik mindarról, amit szeret, amitől fél, amire vágyik, amitől tart – és így, végső soron, sokkal nagyobb hőstetteket visz véghez, mint mások. Még ha első pillantásra meglehetősen hétköznapi kalandok is ezek.
—————————
Egy, megérett a meggy
Zsombor megáll a meggyfa alatt, tátott szájjal néz fel rá. Az ágak rogyadoznak a bordó, csillogó szemektől. Kár, hogy az ünneplő ruhámba vagyok, gondolja a fiú. Fekete nadrág, fekete cipő, és hófehér ing. Anya azt mondta, vigyázzak, nehogy leegyem.
Zsombor sóhajt, és tovább indul, hogy minél hamarabb hazaérjen, és levehesse végre a kényelmetlen ünneplő ruhát, ám a fa is mozdul, és ismét elállja az útját.
– Mássz! – recsegi a meggyfa, és lenyúl az egyik ágával, hogy a fiú könnyedén felkapaszkodhasson rá.
Egy-két szem nem árthat meg, nyel nagyot Zsombor. Majd vigyázok. Tudok vigyázni, nagyfiú vagyok már. Felugrik az ágért, megragadja, felhúzza magát, aztán mászni kezd felfelé. Nem is kell olyan magasra jutnia, a hatalmas szemek karnyújtásnyira csüngnek.
Leszedi az egyiket, megkóstolja.
– Hmmm. Nagyon finom!
– Köszönöm – vigyorog a fa. – Egyél csak nyugodtan.
Közben Zsombor észreveszi, hogy mászás közben összekoszolódott a nadrágja, és az inge is, de ez csak a fa kérge, ez könnyen kijön, ahogy anya szokta mondani.
– Meddig tudsz számolni? – kérdezi váratlanul a fa.
– Százig! – húzza ki magát büszkén a fiú.
– Tudok egy játékot! – susogja a fa. – Vegyél be a szádba minél több meggyet, és úgy edd meg őket, hogy utána az összes magot ki tudd köpni!
Zsombor bólint, és közben észre sem veszi, hogy a fa lépegetni kezd hatalmas gyökérlábain, de, hogy hova megy, azt nem tudja senki.
A fiú a kezébe szed egy marék meggyet, és egyenként a szájába veszi őket, és közben számol. Egy, kettő, három, négy…
…tíz… tizenegy…
– Tizenkettő – mondja ki helyette a fa, mert Zsombor szája tele van, arca dudorodik a sok meggytől.
Először megrémül, mert nem tudja, hogyan álljon neki az evésnek, de aztán nyelvével megkeresi a leghátsó meggyet, a foga alá forgatja, ráharap, a magot elkülöníti jobb oldalra, és nyel egyet.
Aztán szépen az összes meggyet megeszi, és vigyáz rá, hogy egy magot se nyeljen le.
– Kész! – mondja aztán. A szája most magokkal van tele.
– Akkor egyenként köpd ki őket – nevet a fa. – Megint számolunk!
Egy, kettő, három, négy…
…kilenc… tíz…
– Tizenegy! – mondja végül a fa.
– Nincs több! – kiált rémülten Zsombor. Nyelvével átkutatja a száját, de hiába, nem talál több magot.
– Biztosan egyet lenyeltél… – göcög a fa.
Zsombor akkor veszi észre, hogy a magok köpdösése közben leette a fehér ingét, és most egy piros csík húzódik rajta.
– Jaj! Jaj! – fogja a fejét. – Ez nem jön ki! Mit fog szólni, anya?
– Semmit! – röhög a fa, és megáll. Zsombor megkapaszkodik az egyik vastag ágban, és kinéz a levelek közül. Idegen környék, nincsenek már a városban, nem látja az ismerős utcákat, házakat.
Zöld mező, és mindenütt meggyfák. Visszanéz, amerről jöttek: a kiköpdösött magokból éppen most sarjadnak új csemeték, gyorsan nőnek, rügyet növesztenek, virágot bontanak.
És a tizenkettedik meg itt van a hasamban!
Zsombor gyorsan mászik lefelé, leugrik a fáról, aki csak hahotázik hangosan, és közben susog, recseg. A kisfiú rohanni kezd a mezőn visszafelé, amerre az otthonát sejti. A gyomra egyre jobban csikar, tenyerét rátapasztva menekül, és közben kerülgeti a meggyfákat.
Végül elesik, a hátára fordul. Nem is tud tovább rohanni, mert elfáradt, és a hasa is úgy görcsöl, hogy fel kell húznia a lábát.
Jaj, mi lesz most?
Recseg a fehér ing, és Zsombor elkerekedett szemmel nézi, hogy bizony egy meggyfa nő ki a köldökén keresztül. Nyújtózik az ég felé, és közben kipöndörödnek összecsavart levelei. Törzse egyre vastagodik, lombja terebélyesedik, majd apró, sötétpiros meggyszemek jelennek meg rajta.
Na, végem van, gondolja Zsombor. Nem tudok megmozdulni, szó szerint ide gyökereztem erre az ismeretlen mezőre. És ráadásul nem csak összekoszoltam, de el is szakítottam az ünneplő ruhámat.
– Hé, hó! – mondja a hasából kinőtt fa. Megrázza lombhaját, az érett cseresznyék csilingelnek benne.
– Szia! – integet lentről Zsombor. Úgy érzi magát, mintha jól belakott volna, de csak a fatörzs nyomja a gyomrát.
– Mivel segítettél kinőni – kezdi a fa –, ezért teljesítem egy kívánságodat.
Zsombor már-már azt mondja, hogy szeretné, ha az ünneplő ruhája nem lenne koszos, de aztán nagyot nyel.
– Haza akarok menni – súgja csendesen, és felkészül rá, hogy anya egyáltalán nem fog örülni.
A fejlécben találtok egy „Pályázók” aloldalt. Ez a gyűjtőoldala az idei pályázatnak. (Nem lesz minden írásnak külön tagoldala.)
Szerencsére hamar megkezdődött a nap.
Szórakoztató, és nehéz napok várnak ránk, reménybeli pályatársakra, ha ez a részlet jellemző az idei színvonalra.
Gondolom, senki sem vitatja a szórakozást, aki elolvasta a fenti szemelvényt. A nehéz napokat arra értem, hogyha mindenki ilyen munkát küldött be,akkor nehéz lesz kitűnni a mezőnyből.
Míg olvastam, elfelejtettem, hogy ez egy pályázat. Csak szórakoztam.
„– Semmit! – röhög a fa, és megáll.”
A rosszindulatú dög. Nemrégen hallottam Varga Beától, hogy igazán erős mondatokat erős igékkel írhatunk. Itt a példa. Az író egyetlen szóval jellemezte a fát. Nekem tetszett.
Az egész tetszett, és tartok az eredménytől, mivel magam is pályáztam. Szinte örömmel vetettem rá az egyetlen apró lehetőségre, amit hibának, hibácskának minősíthetek.
„Biztosan lenyeltél egyet” Kicsit átalakítanám a mondat szórendjét, ha én vagyok a szerző, de nem én vagyok, ezért csak irigyen mustrálgatom a munkát.
Sok sikert kívánok! Szerintem repülőstartot vett az idei Aranymosás.
Szerintem egy nagyon szépen megírt történet az eddig olvasottak alapján. 🙂 Egyetértek, tényleg nehéz lesz… 😛
Milyen gyakorisággal fog felkerülni a többi mű? Gondolom, hétvégén ne számítsunk rá…?
Hétköznap kerülnek fel, naponta-kétnaponta.
Nekem igazán tetszett. A léc igen magasra került, de én mindig azt mondom,innen szép a győzelem.
Sziasztok!
Köszönöm a véleményeket 🙂
A ruhámba – ruhámban, elgépelés, elnézést kérek érte. A cseresznye-meggy pedig a tudatalattim tréfája lehet, szintén baki.
Aki folytatásban reménykedik: Zsombor történetei nem alkotnak összefüggő egészet, hiszen mindegyik egy álom, és azok ritkán folytatódnak. Tehát ezek valóban afféle rövid, álombéli kalandok.
Üdv: Attila
Így kutyafuttában kérdezem: szerzőről szóló információk nem lesznek a tavalyi mintájára?
Idén kérem a szerzőket, hogy a hozzászólások közé linkeljék be a személyes írós oldalukat (ha van).
Gyors kérdés: Ha félbemaradnak, ahogy az álmok szokták, az nem hagy hiányérzetet a gyerekben?
Anno, alsós koromban volt egy mesekönyv félbehagyott mesékkel, amiket a gyerekeknek kellett befejezni és beküldeni. Ha nem is ebben a formában, de érdekes lehetne valami hasonlót eljátszani, ha már félbemaradás. 🙂 De ez megint nagyobb gyereket igényel.
Nekem Nagyon befejezetlen, a sztori jó, de szerintem többet hozhattál volna ki belőle. Ne haragudj, de nekem a nyolcadik utas a halál jutott róla eszembe.
Napközben felolvastam néhány körülöttem ülőnek, akik kivétel nélkül tizennyolc évesek voltak, és úgy éreztem magamat köztük, mint egy igazi mesemondó. Jókat mosolyogtunk a történeten, és szívmelengető volt visszagondolni újra arra, amikor még a szülők minket is ezzel ijesztgettek. Nekem kifejezetten tetszett a vége is. Összefoglalva egy rövid, szerethető kis mese, ami a magyarázatok alapján (összefüggéstelen álmok) nem követel folytatást, vagy további magyarázást.
Kedves Attila!
Csakugyan jól indul a pályázat. 🙂
Szépen megírt, pörgő mesét kaptunk. A stilisztikai apróságokat vagy bakikat pedig majd lehet gyomlálgatni, ha odáig jut a szöveg, de nem volt semmi igazán zavaró.
Szerintem az adatlapszerű kezdés nem túl találó. Egy tizenéveseknek szóló történetnél, akik amúgy is szívesen töltenek ki barátságfüzeteket hasonló kérdésekkel, nagyon passzolna, de itt nem. Ami fontos, azt szépen meg tudod mutatni az álmokban. Amit nem, az talán nem is fontos. Haj- vagy szemszín már csak azért sem kell, mert vélhetően lesznek a szöveg mellett illusztrációk, és látjuk a szereplőt.
Az álom szerintem nagyon jó alapötlet. Mesés, bármi megtörténhet, keveredhet a valóság a képzelettel, fel lehet félelmeket, szorongásokat, napközbeni eseményeket dolgozni. Ahogy itt is ezt a meggymagos szorongást.
Zsombor karakterével nagyon jól érzékeltetted azt, ahogy az ember sodródik az álomban, kicsit naivan, és sokszor csak rácsodálkozik az eseményekre. A fa karakterét a néhány mondattal és a leírásokkal nagyon pontosan ábrázoltad. Az is tetszett, hogy a másik fa – ráadásul az, aki kinőtt Zsombor gyomrából – kedves, mert ez picit feloldja a félelmet is.
Ennek ellenére a történet végét túl hirtelen megszakítottnak éreztem. Persze, egy álom megszakad, de ha éppen valami izgalmat, szorongást okozó eseményről van szó, azt picit még fel kell oldani. Kérhet valamit, ez kiderül, de nem lehetünk biztosak benne, hogy tényleg meg fog történni, amit kér. Pedig itt fontos a feloldás.
Sok szó esett arról, hogy félne-e ettől egy 4-5 éves gyerek. Szerintem a picit hosszabb feloldás a végén segíthet abban is, hogy ne féljen (annyira). Ennek ellenére nyilván változó, ki mitől fél, de ezeket a félelmeket kezelni kell, például pont egy mesével.
Nem tudom, hogy tesztelted-e, esetleg saját vagy rokon gyereknek mesélted először, de szerintem is érdemes lehet a célcsoportnál is tesztelni a szöveget.
Nagyon érdekes, jó volt olvasni! Gratulálok.
Éva: A nyolcadik utas… is rémálmokon alapul 🙂
A célkorosztály: azzal bajban vagyok, mert a szereplőm ugyan 5 éves, de inkább hat-hét éveseknek mesélném el a történeteket. Mindenképpen úgy akartam megírni, hogy felnőttek is „élvezzék”, hogy eszükbe jussanak a gyerekkori félelmeik.
Lehet, hogy félelmetesek a történetek, de szerintem Grimm meséi is azok, és tegye mindenki a szívére a kezét: azokra a történetekre emlékszünk legjobban, amelyeken a legjobban izgultunk.
Hm, lehet, hogy rosszul tudom, de úgy emlékszem, célszerű a célcsoporttal egyidős szereplőt választani. Egy elsősnek, aki „nagy iskolás”, az ovis főhős már „kis pisis”. Mi anno heteken, sőt napokon is versengtünk, hogy ki az idősebb.
Hú, ez nekem nagyon ott van. Maga az, hogy álmodik valamit, álomszerű mégis valóságos. Én valós álmokból szoktam írni novellákat, itt ez a történet kerek, s szerintem a befejezés is jó, főleg egy kis gyerek szemén át nézve, hiszen vágyik a biztonságos otthonba… Ami nekem feltűnt, talán nem is hiba, hogy a fát személynek tekinti, „aki”, lehet, hogy „amely” kellett volna. Ebbe a hibába én is bele szoktam esni. Nekem nagyon tetszett. Én először vagyok itt, nem tudom, milyenek voltak a korábbi pályázat írásai, ez az első, amit olvastam, s örülök, hogy olvashattam.
Kedves Szerző!
Gratulálok, hogy idáig eljutottál! Elbizonytalanodtam azon, hogy az eleje a műhöz tartozik-e,ha igen, nem illik hozzá szerintem. A ragozást és a meggy- cseresznye bakit te is észrevetted, van ilyen. A történettel van némi pszichológiai problémám. Gondolom, ezt öt éves forma gyermekeknek szánod, ha a főhős korából indulok ki. Nekem van egy ennyi idős lányom, tele irreális félelmekkel hol ettől, hol attól. Én személy szerint nem szeretném, ha többel terhelné egy mese, például azzal, hogyha lenyel véletlenül egy gyümölcsmagot, akkor az kinő a hasából (elég véres egy szituáció) és a földhöz szegezi a gyökerével. A mumussal, a kalauz bácsival és egyéb ostobasággal sem riogatnám, hát még egy meggymaggal. Örülök, hogy gyümölcsöt eszik!
Továbbra is azt mondom (de ez csak az én meglátásom), hogy attól, hogy a főhős 5 éves, nem kötelező ezeket a meséket 5 éveseknek olvasni. Szeretném azt hinni, hogy egy idősebb gyermek vagy egy nyitott, gyereklelkű felnőtt is élvezni tudja.
Vérről pedig sem ebben, sem a többi mesében nem esik szó 🙂
Kedves Raves!
A séma valahogy úgy szól, hogy a gyerekek olyan idős hősökkel azonosulnak szívesen, mint saját maguk, vagy idősebbekel, a náluk fiatalabbak nem igazán érdeklik. Ezt onnan tudom, hogy ebbe a hibába már én is belestem. Egy felnőtt pedig nem hiszem, hogy ebben az esetben célközönség lehetne, nem tudom elképzelni, hogy ezt megvegye magának.
Hát, ne haragudjatok, de teljesen le vagyok döbbenve, ahogy este visszaolvasom a kommenteket. Szerintem fölösleges ilyen pszichológiai maszlagokat belemagyarázni ebbe az egyszerű, szép kis mesébe. Megjegyzem, nem ismerem a szerzőt, és nem védeni akarom, és persze, mindenki maga dönti el, mit olvas fel a gyerekének, csak szerintem kicsit túl van lihegve ez a nagy horror, meg féltés stb. Jó, oké, nincs gyerekem, de foglalkoztam/foglalkozom gyerekekkel, plusz témában vagyok pszicho téren is. Már bocs, de egy klasszikus mese ennél sokkal félelmetesebb (Piroskát megeszi a farkas, Hamupipőke nővéreinek levágják a lábujját stb). Ahogy én látom, van ennek a szövegnek egy nagyon egyszerű morális felépítése (adott egy gyerek, aki rossz fát tesz a tűzre, megbűnhődik, de benne van a jobbítás, szépítés lehetősége a kívánság teljesítése által stb.). Szóval kár ennyire eltúlozni a dolgokat. És igen, azért is morgolódok, mert én is mesével pályáztam, és ha ti ennek felhördültök, hát, akkor én alapból el is áshatom magam! 🙂
Érdekes írás. Több érzelmet is kiváltott belőlem. Fogalmazásilag, gördülékenységben, érdekességben nincs híján, viszont csatlakoznék az előttem szólókhoz, én sem tudom hova sorolni. Gyerekkönyv semmiképp, felnőtt fejjel mås esetben nem olvasnám. Nem azért, mert rossznak tartom, hanem azért, mert nem kötné le a figyelmem. Ettől függetlenül a verseny keretében elolvasom a folytatást, ha lesz.
Annak ellenére, hogy konkurensnek számít, bátran mondom ki, hogy íz írás tetszett.. 🙂 Felnőtt fejjel mondom ezt, de ettől függetlenül én is kétségesnek tartom, hogy ki az, aki ezt olvasná bármilyen idős gyereknek is. Szerintem ez nem nekik való, inkább a felnőtt korosztálynak. Ettől függetlenül élvezhető az írás, gördülékeny, olvastatja magát. Pár hibát kivéve, (amit nézzünk csak leütési és gépelési hibának) szerintem rendben van az írás. Érdekes mindenképpen, de nem tudom, hogy fülszöveg alapján megvenném-e.
Az alapötlet nem rossz, és amikor hozzáképzeltem gyerekeknek készített rajzokat, akkor teljesebbnek éreztem. Ha valahol kevésbé tűnik kidolgozottnak, az valószínűleg szándékos lehetett, mivel rövid a történet. Ennek ellenére a mondanivalója ott van, és a többi már csak a tálaláson múlik. Képekkel, hangsúlyos felolvasással csodákat lehet elérni a gyerekeknél.
Eltudnám képzelni, ahogy az óvónénik felolvasnak a délutáni alvás előtt a gyerekeknek egy-egy mesét ezekből a történetekből, noha csak az elsőt olvashattuk még.
Hasonló problémám van a történettel, mint előttem már másoknak is: nem igazán érzem, hogy kik a célközönség. Az óvódás korosztálynak ez túl ijesztő, ők még hajlamosak mindent szó szerint venni. A felnőttebb korosztálynak pedig valahogy nem elég megragadó.
Nekem személy szerint a kezdő „névjegy” kifejezetten zavaró volt ebben a formában, de ez egy ilyen webes felületen teljesen más érzetet kelt, mint ha papíron lenne kiszerkesztve. Abban a közegben valószínűleg sokkal jobban venné ki magát.
Az elgépelést és a meggy-cseresznye problémát maga a szerző is felvetette, egy alapos lektorálás után biztos nem maradna benne.
Kicsit ide kapcsolódóan: a Grimm mesékre hivatkozást többnyire nem érzem jó alapnak, hiszen azok eredetileg szájról-szájra terjedő horror történetek voltak, amiket a felnőttek meséltek egymásnak, és folyamatos szelídülés eredményeként váltak lassacskán gyerekmesékké. Ennek megfelelően a horrorisztikus részek is egyre kisebb jelentőséget kapnak benne, míg végül Hamupipőke testvéreinek a lábáról már lerepül az üvegcipellő a rajzfilmen, és szó sincs már vérről és ujjak vagy sarkak levágásról.
Ez valami nekem való! Tetszett, sajnos ezt bővebben nem tudom kifejteni. Még jobban tetszett volna, ha dupla ilyen hosszú ez az első rész. Mért is ilyen rövidke?