Alex L. Hooper: Holtomiglan
Magányosan ülök a stégen, térdemet a mellkasomhoz szorítva figyelem a hold ezüstös tükörképét a vízfelszínen. Az apró tündérfények fehér pontokként világítják be az éjszaka sötétjét. Varázslatos, már-már ámulatba ejtően gyönyörű, mégis görcsbe rándul a gyomrom, mert a holnapi esküvőmre emlékeztet. Irigylem azokat, akiket boldogsággal tölt el ez a nap, és a szó hallatán nem gyűlik…