Magyar Anna: Katonadolog

Aranyrög pályázati novella, a történet 348 pályázó között kiemelt lett

 

Ahogy felhúzta a felsőt, amit az anyja szekrényéből csent el, megállapította, hogy tökéletesen áll rajta. A kitömött melltartó pont úgy domborodott, ahogy kellett neki. Leült a tükör elé, lábait csábítóan keresztbe tette, ahogy az osztálytársai fotóin látta, majd készített pár képet, amin a parókája félig eltakarta az arcát.

Gábor korán megtanulta, hogy ő fiú. Bár Gabinak becézték születésétől kezdve, de ez nem jelentette azt, hogy lehetnek olyan érdeklődési körei, mint a lányoknak. Az apjának „elvei” voltak, és ezek az elvek nem változtak a világgal együtt. Merevek maradtak, mint a lebonthatatlan házfalak, az apja üvegkalitkába kiállított érinthetetlen kincsként őrizte őket, csak nézni szabadott. Ezek az elvek nem hagytak teret az újnak, a másnak. Nem hagytak teret táncóráknak vagy babázó kisfiúknak, akik hercegnőnek szerettek volna öltözni a farsangon.

Ő fiú, hát a fiús dolgokat kellett szeresse: a kéket, a focit, a számítógépes játékokat, a barkácsolást, és a legfiúsabb dolgokat – a lányokat. Persze, neki nem volt ezekkel bajuk. Szívesen eltöltött egy-egy délutánt az apjával a műhelyben, bár néha a konyha felé tévedt a tekintete, ahol éppen az anyja sütött. Szerette a nyers tésztát keverni és kóstolgatni. Nem utálta a kéket, csak sosem volt a kedvenc színe, és a lányokat kifejezetten szerette, állandóan velük játszott óvodában, de úgy gondolta, az apja nem éppen így értette az irántuk való érdeklődést.

Megtanulta magát az apja elismerésére szabni, és mire felsős lett, már nem kérdezett olyat, amit nem szabadott volna. Nem mindig érezte magát önmagának, de ez sokkal jobb volt annál, mint amikor az apja megszidta. A tévében hallott egy kifejezést: különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés. Az apja különös kegyetlenséggel tudott rá nézni, beszélni hozzá, ha valami nem tetszett neki.

A felső tagozat is már csak egy régi álomnak tűnt. Továbbra is sokat lógott a lányokkal, de szívesen dumált a fiúkkal is, mindenkivel jóban volt az osztályban. A tanárok szerették, s bár nem voltak közeli barátai, de ritkán érezte magát magányosnak. Talán csak akkor, mikor tudta, hogy nem mondhatja ki, amit őszintén gondol. Nem dicsérhette a lányok külsejét, mert akkor azt hitték, tetszenek neki, a fiúkét pedig végképp nem, mert nem szokás. Legalábbis nem úgy, ahogy ő mondta volna. Pont azért, mert nagyon figyelt a szavaira, nem tudott teljesen ellazulni, erőltetettnek pedig nem akart tűnni.

A gimnáziumban változott meg minden. Többet akart. Őszinte barátságokat. Szerelmet. Azt a külsőt akarta kívül is viselni, amit belül hordott. Ezért fotózta most magát parókában, női ruhába öltözve a tükör előtt. Annyira gyorsan történt minden. Vagyis nem, igazából nagyon lassan, de így utólag mégsem ezt érezte. Már fél éve, hogy regisztrált egy társkereső oldalra. Az a helyzet, hogy apja legnagyobb bánatára Gabi teste egyelőre nem túl férfias – alig magasabb a lányoknál, vékony, és a vállai se szélesedtek meg. Nem túlságosan bánta, mert így könnyebb volt lánynak látszani a fotóin. A fiúk szűk farmerei és pólói, amik mostanában divatosak voltak, szintén nem különböztek túlságosan az egyszerűbb női ruhadaraboktól. A haja okozta a problémát, de az iskola színész társulata elég jó szertárral rendelkezett. A legtöbb képen nem látszott az arca, és ennek ellenére mégis sokan akartak vele beszélgetni, bár hamar fel is adták, mikor nem volt hajlandó találkozni velük.

Endre más volt. A profilja szerint barátságra vágyott, nem kapcsolatra, és tényleg nem pedzegette eddig egyszer sem, hogy találkozzanak. Három hónap beszélgetés után egyetlen dolgot kért: egy képet, amin látszik Gabi arca.

A földön ülve nézegette a fotókat a telefonjában, és nem tudta, elég jó lesz-e. Egy kicsi tényleg látszik belőle, de messze nem az egész. Ahhoz sminkelnie kéne. Néha kipróbálta, ha egyedül volt, de még nem volt elég ügyes benne. Mindegy, elküldi így, hamarosan hazaérnek a szülei, nincs ideje most erre.

Gyorsan lehúzta az anyja felsőjét és melltartóját, visszacsente a szekrénybe, majd átsuhant a saját szobájába, ahol sajnos nem volt tükre, így mindig úgy kellett időzítenie a fotózást, hogy a szülei még véletlenül se legyenek otthon. Tűkön ülve várta Endre válaszát, az ujjai bizseregtek az izgalomtól. Tudta, hogy szemétség, amit csinál. Hazudik. Átveri Endrét. Néha mindennél jobban vágyott arra, hogy elmondhassa neki az igazat.

A legrosszabb az, hogy ismerik egymást, sőt kedvelik egymást. Évfolyamtársak, vannak közös barátaik. Szoktak dumálni néha. Endre nagyon… pozitív. Mindig mosolyog, mindenkivel jóban van, a tanárok imádják. Jó tanuló, de nem puncsos, sportol, jól néz ki, és a haverjai mindig nyaggatják a társkeresőről. Innen tudta meg Gabi, hogy Endre fent van. Ez volt a végső lökés. A lehetőség, hogy úgy beszélhet vele, ahogy igazából szeretne.

Most, hogy ezt ezredszerre is végiggondolta, ismét ugyanarra a következtetésre jutott: borzalmas dolgot művel. Mindig is tetszett neki Endre, de amióta ennyit beszélnek… kezdett beleszeretni. Néha álmodozott arról, hogy bevallja az igazat, és Endre viszonozni fogja az érzéseit. Igazán regénybe illő lenne. A mangák valahogy mindig így végződnek. Miért ne történhetne meg vele is éppen ez?

A telefon hangosan rezgett a kezében.

Csinos vagy. Bár szívesen látnék ennél többet is az arcodból.

Muszáj elmondani neki. Bár Endre nem tolakodik, nagyon türelmes, de kezd gyanús lenni, hogy nem mutatja meg magát. Hogy néha hazudik erről-arról, például hova jár iskolába, hol él. Már neki is nehéz követnie, mi mindent hordott össze azért, hogy a szerepében maradhasson. Lassan begépeli a kérdését.

Nagyon megharagudnál, ha kiderülne, hogy hazudtam neked valamiben?

Mély levegőt vesz, rányom a küldés gombra, majd szorosan lehunyja a szemét. Már nem lehet visszaszívni. Közben a telefon megállás nélkül berreg a kezében.

Nem szeretnél élőben találkozni?

Gabi, miről beszélsz?

Miben hazudtál?

Beszélhetnénk telefonon?

Lezárja a képernyőt, és eldobja a telefont az ágy másik végébe, majd hátradől. Persze, mondhat mást. Bekamuzhatna valamit. Akármit. Vonzó lehetőség, de mi értelme lenne? Endre találkozni akar vele. Vagy legalább telefonon beszélni. Ugyan nem olyan mély a hangja, mint pár másik srácnak, de egyértelműen fiús.

A mobil továbbra is berreg, kezébe veszi és látja, hogy még öt üzenetet írt azóta. Ideje véget vetni ennek. Tíz perce még lelkesen fotózta magát a tükörben, most pedig sírni volna kedve, csak a fiúk nem sírnak ugyebár. Azt hitte, elég lesz egy-két új kép.  Azt hitte, húzhatja még pár héten, vagy akár hónapon át a következő lépést. De Endre szerint csinos. Szeretné csinosnak érezni magát. Nem jóképűnek, helyesnek, hanem csinosnak.

Oké, akkor tegyük meg. Ha nem tudjuk tovább húzni, tegyük meg, hátha jól alakul.

Fiú vagyok.

Endre egyből látta az üzenetet, mégis eltelik egy perc, mire válaszol.

Fiú vagy?

Igen.

És akkor ki van a képeken?

Én. Csak beöltöztem.

Miért?

Mert így vagyok önmagam. Sajnálom, hogy hazudtam.

Transzi vagy?

Némán ül az ágyon, miközben lent hangosan csapódnak a kocsiajtók. Hazaértek a szülei. Lerakja a telefon és lesiet a földszintre. Nem akar válaszolni.

Másnap reggel nézi csak meg újból az értesítéseit.

Beszélhetnénk?

Nem haragszom rád.

Oké, de haragszom. A barátomnak tartottalak, és végig hazudtál.

Megértem, miért tetted, de azért bánt.

Beszéljük meg. Légyszi, Gabi.

Ó, basszus, nem is Gabi a neved, igaz?

Jó éjt.

Annyira Endrére vallott ez a viselkedés. Kedves. Barátságos. Megbocsátó.

Azonban van különbség aközött, hogy egy ismeretlen kamuzik a neten, meg aközött, hogy egy közeli ismerősöd teszi, akivel naponta összefutsz.

Hívhatsz ugyanúgy Gabinak. Semmi sem változott. Barátok vagyunk.

Akkor most, hogy elmondtad az igazat, találkozhatunk?

Meredten bámulja a telefont. A valódi kérdés az, hogy mennyire bízik Endrében? Ha kiborul, legfeljebb nem lógnak együtt a suliban. És nem beszélgetnek. Nem chatelnek éjszakába nyúlón. Persze, baromi fájdalmas lenne elveszíteni az embert, akivel a legőszintébb volt, de túlélné. Valahogy. De mi van, ha Endre elmeséli másoknak?

Á, nem. Ő nem ilyen. Nem mondaná el senkinek sem a titkát.

Találkozhatunk.

 

Hiába ült egymás után ott minden órán, esélye sem volt másra gondolni, mint Endrére. Mára beszélték meg a találkozót. Ahányszor eszébe jut, a hideg rázza. Szó szerint libabőrös lesz. Ilyenkor azzal nyugtatja meg magát, hogy bármikor visszafordulhat. Akár el is sétálhat Endre mellett egy laza köszönéssel, és mehet tovább, mintha ő is csak éppen arra járna. Besiethet a Mekibe, mintha nagyon éhes lenne. Nem kell felfednie magát, csak ha úgy akarja.

Hirtelen pattan fel, amikor megszólal a csengő. Remegő kézzel pakolja el a könyveit, a tanár még magyaráz valamit, de úgysem fogja fel, majd megkérdezi az osztálycsoportban, nem érdekli jelenleg. Össze kell szednie magát. Nyakába tekeri a sálat, túl szorosnak érzi, lazít rajta, de úgy fázni fog. Összevissza nyúlkál a kezével, hogy lekösse magát, a kabát gombjai se találják valahogy a lyukakat.

Vesz pár mély levegőt, mielőtt megindulna. Meg tudja csinálni. Endre kedves, megértő, nem fogja utálni. A villamoson még napközben is sokan vannak, de mégsem kell attól félnie, hogy bárki megkérdezi, jól van-e, nem szokás. Pedig izzad, mint a kutya, továbbra is remeg, és egyszer még a gombot is megnyomja, hogy leszálljon és inkább hazamenjen.

Amikor leszáll a Móriczon, meglátja pár évfolyamtársát, ahogy a padon ülve hangosan röhögnek.

– Helló, Gabi! – szólítja le Andris.

– Figyelitek, ő is Gabi! – röhög fel Dani, és a többiek vele nevetnek.

– Sziasztok! Mi a helyzet? – kérdezi félve.

– Á, csak jöttünk kicsit kémkedni.

– Kémkedni? – A hangja remeg, próbálja visszafogni, de majdnem elsírja magát, mikor kitisztul előtte a kép.

– Látod ott Endrét? – mutat Dani a Meki felé. – Hónapok óta dumálgatott valami csajjal, erre kiderült, hogy srác! Most fognak találkozni. A lány is Gabi. Vagyis fiú. Lehet Gábor, mint te.

– Vagy lehet, hogy te vagy az – mondja Dani, kacsint egyet, ő pedig kiprésel magából egy gyenge nevetést, miközben a gyomra bukfencezik egyet.

– Endre mindezt csak úgy elmondta nektek?

– Persze, hogy el! Gondolhatod, hogy kiakadt. Bár a becsületére legyen mondva, annak annyira nem örült, hogy eljövünk, de érted, egyedül volt négyünk ellen, mit tehetett volna? Amúgy is csak kíváncsiak vagyunk, milyen a srác. Látszik-e rajta, hogy kis transzi.

– Gabi, amúgy mit keresel itt? Azt hittem, pesti vagy.

Lefagy egy másodpercre, az égvilágon semmi sem jut eszébe kifogásként, amíg meg nem lát a távolban egy bioboltot.

– Anya gluténérzékeny, jöttem venni pár cuccot neki. Itt van most akció – nyögi. – Megyek is. Jó… kémkedést vagy mi.

– Most nézz oda, hogy várja! Várj, integessünk neki! – emeli Dani a karját, majd röhögve ordítani kezd. – Egy Gabi már eljött!

Endre a fejét rázza, majd visszainteget nekik, úgyhogy Gabi bólint egyet. Pár másodpercig nézik egymást, és valami megfogalmazódik Gabiban. Van odabent egy kis része, amelyik elégtételt érezne, ha kiderülne az igazság. Ha látná a fiúk arcán a megdöbbenést, hogy ő az. Kíváncsi lenne a reakciójukra. Leginkább Endréjére.

Mielőtt átgondolná, mit csinál, elindul felé.

– Most hova mész? – kiált utána Dani.

– Eszek egyet – szól hátra, miközben megvonja a vállát.

Endre megfordul, felvont szemöldökkel figyeli a közeledtét, az arca folyamatosan változóban. Egyszer úgy néz ki, mint aki nem ért semmit, egyszer pedig úgy, mint aki ért mindent.

– Szia! – köszön lazán, bár a hangja kissé kérdőn ível fel a szó végén. – Hát te? Eszel egyet?

– Bár ne mondtad volna el nekik – csak ennyit mond elcsukló hangon, miközben a fejét rázza, majd besétál a gyorsétterembe és beáll a sorba.

Szerencse, hogy mindig ugyanazt rendeli, mert összefolynak a szemei előtt a betűk. Endre alakja még mindig ott a bolt előtt, izeg-mozog, Gabi már rég leadta a rendelését, mire elsétál.

Sok történetet olvasott hozzá hasonlókról. Emberekről, akiket bántottak, összevertek, gyűlöltek azért, mert mások. Szerencsés, hogy Endre nem egy szűk látókörű seggfej, aki behúzza egy sikátorba, és ott rúgja, ahol éri. Simán megtörténhetne ez is. De Endre nem ilyen.

Ennek ellenére nem érzi túl jól magát. Végre elmondta az igazat valakinek, aki menten el is árulta a bizalmát. Odabent hasogat a mellkasa, még ha kívülről ez nem is látszik. Egy iskolába járnak, naponta találkoznak, és nem tud már mást látni benne, mint a fiút, aki elárulta.

Na, nem baj, mindenkivel megesik. Ahogy az apja szokta mondani: „Mi férfiak mindent kibírunk. Katonadolog, fiam.”

*

Magyar Anna vagyok, huszonhat éves dietetikus. Kilencéves óta foglalkozom hobbi szinten írással, legyen szó akár novellákról, young adult kéziratról, dalszövegekről vagy versekről. 

Novelláim a WMN.hu-n és az Aranymosás oldalán jelentek meg, dalszövegeimet a nemrég elindult Végsősoron nevű együttesünk használja fel, verseimet, slameimet és rövid prózáimat pedig közel négyezren olvassák és hallgatják @koborlelkek nevű Instagram-profilomon.
Ahogy felnő az ember, sok mindenben változik, de néhány vonása szilárdabb az éveknél. Én is örök álmodozó maradok.
VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 8.2/10 (6 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük