Megfogadtam, hogy jó feleség leszek, és nem keresem többé a bajt. Megígértem, méghozzá édesanyám halálos ágya mellett. Fogtam sovány, öreg kezét, a könnyeimmel küszködtem, pedig az utóbbi hónapokban mást sem csináltam, csak zokogtam. Néha úgy éreztem, kiszáradok a sok sírás miatt, ám úgy tűnt, könnyeim sosem apadnak el. Miután az apám meghalt a háborúban, anyámat…
A földre zuhanó, vízzel teli műanyagpalack hangja megtörte az elfekvő osztály éjszakai csendjét. Az ápolónő felriadt felszínes szendergéséből, megigazította magán világoskék nővérruháját, és elindult a hang irányába. Margit szobájánál állt meg. A nyitott ajtón keresztül látta a félhomályos szobában az ágyon fekvő, nyugtalanul mozgolódó testet. Aztán meghallotta az öregasszony ijedt suttogását is. – A víz!…
– Gyalog is gyorsabban odaérnénk, mint ezzel az ősrégi vacakkal! – Ne beszélj hülyeségeket! – csattant fel Paul őrnagy. Türelmetlen, taknyos kölyök, gondolta a fiára nézve. Bár a taknyos erős túlzás, hiszen ifjabb Paul nyolcszázhetvenkét éve született a Földön. – Vakond nélkül néhány órán belül halottak lennénk odakint – mondta Paul őrnagy, és felrakta a…
Ez nem lehet igaz. Egyszerűen felháborító! Ezek az átkozott firkászok már mindent megengedhetnek maguknak? Nem elég, hogy minden egyes nap a szájukra veszik Őkirálynői felségét, aki a látogatásaikor finom tonhalat hoz nekem, vagy a kedves Diana hercegnőt, aki olyan mesterien űzi a fülvakarást, mint senki más. Most pedig engem merészeltek címlapra tenni? Ez már mindennek…
Pipacs, az ifjú boszorkány elégedetten nézett körbe a láp közepén elterülő, apró szigeten. Az öreg fűz körül domborodó földrészt várfalként védte a végtelen nádas. „Igazi rejtekhely, amire minden valamire való boszorkánynak szüksége van!” – nyugtázta magában. Míg idáig repült, nem látott más, száraz foltot a sűrűn benőtt, áthatolhatatlan mocsárban. A felfedezés örömébe azonban apró keserűség…
– Ne adj neki sokat. – A férfi a fiára nézett, de a feleségéhez beszélt, aki merőkanállal szedett a tányérokba. – Különben is, aki nem dolgozik, ne is egyék. A fiú konok elszántsággal kanalazta a levest. Bár érezte volna az édesanyja finom főztjének ízét, a forró zöldségek zamatát, ha leszopogathatta volna a csontokról a remegő…
Amikor négykézláb állsz a vizsgálóasztalon és az orvos a alfeledben turkál, és te tudod, ebből a perspektívából úgy nézel ki, mint egy pávián, mert a fenekedből vörös béldarabok türemlenek ki az erőlködéstől, attól, hogy nem tudsz rendesen kakálni, mert a te emésztőrendszered száz évvel ezelőtti táplálékok feldolgozására kalibrálódott; amikor már csak gyógyszerekkel vagy képes valamennyire…
Zalán egész éjjel forgolódott, sóhajtozott a mellkasára nehezedő nyomástól. Ma sem jött álom a szemére, pedig remélte, hogy mára, a nyaralás másnapjára, visszatér régi nyugalma. Az ötcsillagos Hotel Salva nászutas lakosztálya, ahova Margo, leendő anyósa foglalt nekik (és a szomszéd lakosztályba magának és férjének) szobát, minden kényelmet biztosított, de úgy tűnt, a mátrai luxusszálló sem…
– Jó, hogy itthon vagy. Az arca olyan volt, ahogy az ábrándjaimban élt. Ugyanolyan. Meleg, bölcs, megértő. A szeme meghitt hunyorgása. Ellágyultam, megnyugodtam, mint aki hazaért. Mint aki egy nyüzsgős nap után meleg ágyba bújik. Jótékony, ölelő sötétbe. Fáradt szemem előtt egy ismerős romantikus film vége. Az ember öntudatlan is mosolyog. Szerettem látni. Nem tehettem…
Mottó: „Nem írtam soha, csak hittem, hogy írok, nem szerettem soha, csak hittem, hogy szeretek, csak vártam, egyre vártam a zárt ajtó előtt.” (Marguerite Duras) Most is épp olyan minden, amilyennek megszokhattad. Az egyetemisták ismerős mocorgása körülötted, a kényelmetlen padok, az iskolaszag, a várakozássá fokozódó esti pilledtség. A szétosztott angol-magyar novella kézirat-susogása, a…
Drága kicsikém! Szeretném tudatni veletek, hogy épségben megérkeztem, és már most hiányoztok. Mondd meg anyádnak, hogy ne aggódjon énmiattam! Az utazás nehezén már túl vagyok, innentől a pihenésé a főszerep, csak ne kellene nélkületek átélnem! Bárcsak láthatnád te is, amit én! A tenger még kobaltabb és mélyebb, mint hittem. A hegyek úgy nyújtóznak felfelé, mint…
7. fejezet Izabella sikolya egészen addig visszhangozott, míg a víz el nem nyelte őket. Mint egy ostorcsapás, úgy csípte bőrét, ahogy elmerült benne. Izabella, hangosan köhögni kezdett, amikor a felszínre küzdötte magát. Sietve a híd egyik törött deszkájába kapaszkodott, ami ott lebegett mellette. Kétségbeesve nézett körbe maga körül. – Rogner? – Felkiáltott, amint a hullámok…
5. fejezet Izabella, még soha nem érezte magát ilyen kellemetlenül, mint most. Fogalma sem volt róla, hogy tegnap Vasököl Rognerrel vitatkozott. Szégyellte magát, amiért a saját problémái annyira lefoglalták, hogy még azt sem vette észre, hogy a férfi egy másik klán színeit viseli. – Mondja csak, Lady Izabella, még mindig úgy véli, a McPherson klán…
3. fejezet Másnap reggel Izabellát hangos szóváltás ébresztette fel. – Megtiltom, hogy felébreszd, Broderick! – hallotta meg Margaret hangját az ajtó túloldaláról. – Vigyázz a szádra, asszony! Néha hajlamos vagy elfelejteni, hogy a nők itt nem parancsolnak az uruknak. – Nem akartam tiszteletlen lenni, de a húgom még gyenge, az orvos pihenésre intette. – Megkapja,…
1350, skót felföld 1. fejezet Lady Izabella tekintete a lenyugvó nap sugaraira tévedt, ahogy átszűrődtek a viskó kis ablakán keresztül. Egy szénával teli helyiség sarkában kuporgott. Már lassan egy hete, hogy a banditák megtámadták őt és kísérőit, váltságdíjért cserébe. Rajta kívül mindenkit lemészároltak. Bella azóta némaságba burkolózva töltötte a mindenapjait. Korábban még hitt abban, a…