AsineD J. Lady Izabella és a skót – 5-6. fejezet

5. fejezet

Izabella, még soha nem érezte magát ilyen kellemetlenül, mint most. Fogalma sem volt róla, hogy tegnap Vasököl Rognerrel vitatkozott. Szégyellte magát, amiért a saját problémái annyira lefoglalták, hogy még azt sem vette észre, hogy a férfi egy másik klán színeit viseli.

– Mondja csak, Lady Izabella, még mindig úgy véli, a McPherson klán árulta el a családomat? – faggatta Broderick.

– Igen!

– Felismerné, ha újra látná őket? Már ha léteznek! – kérdezte Rogner.

– Léteznek! – jegyezte meg fagyosan Bella a férfira tekintve.

– A húgom nem hazudik, ezért reméljük, hogy békésen meg tudjuk oldani ezt a problémát, háborúzás nélkül.

Rogner az ajtóhoz sietett, és hangosan füttyentett egyet. Nem sokkal később négy McPherson katona lépett a helységbe. Izabella a maréknyi bátorságába kapaszkodott, amikor alaposan végigmérte a magas, izmos harcosokat.

– Nincs köztük! – mondta csalódottan.

A teremben síri csend lett.

– Ez esetben Lady Izabellának velem kell jönnie!

Izabella zavarba jött Rogner kijelentésétől. Elpirult, amikor eszébe jutott az álma, melyben a férfi gyengéden átölelte őt. Bella gyorsan megrázta a fejét, kiűzve minden piszkos gondolatot, amit a harcos ébresztett benne. Úgy érezte Rogner közelsége csupán mégjobban össszezavarná, ha vele tartana a birtokára, hogy azonosítsa az árulókat. Amíg Margaret az urával a szoba másik felében vitatkozott, addig ő a szőke harcos elé sétált. Miután Rogner kiadta a parancsot az embereinek, kíváncsian ránézett.

– Tán szeretne mondani valamit, Lady Izabella? – tette keresztbe a kezét a férfi, amitől az izmai kidagadtak a karján.

– Nézze… Mr. McPherson, elnézését kérem, ha kissé goromba voltam önnel! Köszönöm, hogy megmentette az életemet, de meg kell értenie, nem mehetek önnel!

– Tehát beismeri, hogy hazudott?

– Nem hazudtam! – háborodott fel Bella, mire Rogner, közelebb lépett hozzá.

– Ha itt marad, beismeri!

– Mégis miért kellene magával mennem? Még csak nem is hisz nekem! – védekezett Bella.

– Fogalmazzunk úgy, felkeltette a kíváncsiságomat, ezért adok önnek egy esélyt.

– Milyen nagylelkű – jegyezte meg Bella cinikusan.

– Árulja el nekem, látott a harcosok tartánján kívül egyéb árulkodó jelet?

Izabella próbált visszaemlékezni arra a napra, amikor meglátta a felföldieket, de semmi sem jutott az eszébe.

A férfi félmosolyra húzta a száját.

– Egyet se féljen, a klánom egynapi lovaglásra van innét, elég ideje lesz gondolkodni rajta – kacsintott rá Rogner.

– Az még eszébe sem jutott, hogy az áruló már rég megszökött? – vágott vissza Bella, aki szintén keresztbe tette a kezét.

A harcos mélyen Izabella szemébe nézett, mielőtt megszólalt.

– Imádkozzon, hogy ne úgy legyen!

– Miért?

– Nézze, Izabella, itt más szokások uralkodnak, mint az ön hazájában. Valakinek fizetnie kell, amiért bemocskolták a klánom becsületét.

Bella falfehér lett a férfi válasza hallatán.

– Ezért ajánlom, hogy találja meg az árulókat, máskülönben háborúba kell állnom a McBride-ok ellen – mondta, majd Margarethez és Broderickhoz sétált. Bella követte őt.

– Befejeztem, asszony! Nincs több vita! – jelentette ki a sógora.

– Értsd meg, uram, én vagyok az egyetlen családtagja, vigyáznom kell a hírnevére!

– Rogner nem nyúlna hozzá egy ujjal sem! – morogta Broderick.

– Tudom – kezdte Margaret –, de ha elengedem vele, az emberek pletykálkodni fognak, kivéve, ha az atya velük megy.

Rogner hangosan horkantott egyet, majd megszólalt:

– Az egyetlen személy, akit magammal viszek, az Lady Izabella… senki más!

– Pedig nincs más választásod, Rogner!

– Ne légy nevetséges, Margaret! – húzta el gúnyosan a száját a férfi.

Izabella döbbenten tekintettel figyelte az eseményeket, míg a vitát valaki egy hangos kopogással meg nem zavarta.

– Gyere be! – kiáltotta Broderick.

– Elnézést, uram, de angol katonák tartanak a kastély felé – jelentette be az egyik McBride katona.

– Margaret, menjetek Lady Izabella szobájába. Ott várjatok, míg értetek nem küldök! – utasította Broderick, aki Rognerral együtt azonnal elhagyta a tárgyalótermet.

Izabella szobájából tökéletes kilátás nyílt a kastély bejáratára. Margaret és Bella az ablakon keresztül figyelték az eseményeket. Nem kellett sokat várniuk az angolok felbukkanására, akik miután elérték a kaput, letették a fegyvereiket, hogy a jó szándékukat bizonyítsák. Broderick, amint meghallgatta a kapuőr jelentését, intett az embereinek, akik leengedték a felvonóhidat. Csupán a követet és a két püspököt engedték be, akik remegve álltak meg előttük. Figyelemmel kísérték a követ mondandóját, azután utat engedtek nekik, majd követték őket a kastélyba.

– Szerinted azért jöttek, hogy magukkal vigyenek?

– Ne izgulj Bella, harc nélkül innen el nem visz senki! – jegyezte meg Margaret.

Nem sokkal később McBride katonák jelentek meg a bejárat előtt.

– Broderick úr a tárgyalótermébe hívatja Lady Izabellát – mondta az egyik.

Bella remegő lábbal lépett be a helyiségbe, ahol a követ mélyen meghajolt, amint meglátta őt.

– Üdvözlöm, Lady Izabella. Őfelsége, az angol király üzenetet küldött az ön számára – jelentette be a követ. – Előhúzta a pergamentekercset, felmutatta, hogy lássák, sértetlen a pecsét és olvasni kezdett. – Őfelsége felszólítja Lady Izabellát, hogy haladéktalanul térjen vissza Angliában, mert kárpótolni szeretné azokért a szörnyűségekért, amik érték őt!

Bella félelmei beigazolódtak. Harmadik Eduard egy kapzsi király volt, ezért pontosan tudta, mi vár rá, ha haza megy.

– Skóciában az angol király parancsai érvénytelenek! – morogta Broderick.

– De őfelsége… – A hírnöknek elakadt a szava, ahogy a férfi komor arcára nézett.

– A húgom, nem kíván többé visszatérni Angliába, mert… – szólt közbe Maggie.

Izabella izgatottan hallgatta nővérét, aki szemmel láthatóan valami okos magyarázaton gondolkodott.

– … hozzáment Rogner McPhersonhoz, férjem hű barátjához, így már Skóciát tekinti otthonának! – fejezte be végül.

A teremben síri csend lett, míg a hírnök újra meg nem szólalt.

– Ezennel a parancs érvényét veszti, amint láttuk a házassági nyilatkozatot.

Bella, ha akart sem tudott volna megszólalni a döbbenettől. Rognert figyelte, aki végig keresztbe tett kézzel állt az ajtónak támaszkodva.

– Lady Izabellának egy kis levegőre van szüksége – kezdte Margaret a követre nézve. – Gondolom megéheztek és megszomjaztak az út során, a konyhánk nyitva áll önök előtt, míg vissza nem térünk – fejezte be Margaret.

A nővére halkan megkérte az ajtónálló katonát, hogy keresse meg az atyát, és hozza azonnal földszinti lakosztályba.

– Istenem, Maggie, ezt komolyan gondoltad? – kérdezte Bella, miután beléptek a szobába.

– Izabella, ha a király megtudja, hogy védtelen vagy, minden eszközt meg fog ragadni, amivel hazacsábíthat!

– Ezért menjek férjhez?

– Vasököl Rogner mellett senki sem merne megtámadni.

– De ő egy pimasz, undok alak, mióta itt vagyok állandóan sérteget!

– Nem olyan zord, amilyennek tűnik. A fiam is imádja.

– Ki az, akit Leon nem szeret? Ez nem hiszem, hogy a vasöklű érdeme.

Az atya két katona kíséretében pár perccel később érkezett meg.

– Hivatott, asszonyom? – kérdezte kíváncsian.

– Igen! Lady Izabella férjhez megy!

– Gratulálok! – Az atya mosolya egyből az arcára fagyott, amikor Rogner belépett a szobába, Broderick pedig követte őt.

–  Vasököl Rogner kíván házasodni?

Rogner felnevetett.

– Még nem született meg az a nő, aki miatt igába hajtanám a fejem.

– Akkor most lesz esküvő, vagy nem? – értetlenkedett az atya.

– Lesz! – vágta rá Margaret, az ifjú párra nézve. – Bár nem vagyok tudatában annak, hogy korábban mit történt köztetek, de talán itt az idő fátylat borítani mindenre, és új lappal kezdeni, nem gondoljátok?

– Először ülj le, asszony, utána elmesélheted mi a terved! – utasította Broderick Margaretet.

– Azt hittem, ez teljesen nyilvánvaló – mondta Maggie, aki helyet foglalt az íróasztal előtt. – Izabella férjhez megy.

– A terhesség teljesen elvette az asszonyod eszét!  – szűrte idegesen a fogai közt Rogner.

– Beszélj róla tisztelettel! – jelentette ki Broderick.

– Korábban kézzel-lábbal tiltakozott, mert el akartam vinni a húgát, most meg azt akarja, hogy vegyem feleségül… te minek neveznéd ezt? – háborodott fel a McPherson harcos.

– Üzletnek! – jelentette ki Maggie. – Izabellának férjhez kell mennie, máskülönben visszahurcolják Angliába, ahol kivégzik. Te pedig nélküle soha nem jössz rá, ki volt az áruló, aki elrabolta a fiamat. Lásd be, szükségetek van egymásra.

Rogner dühösen tekintett Margaretre, amiből Bella rájött, a harcos nem szereti, ha zsarolják.

– A klánom nehezen fogadná el őt!

– Izabella egy kedves, fiatal lány és…

– Angol! – fejezte be Rogner Margaret mondatát.

– Én is az voltam, ezt ne felejtsd el!

– Ő más, mint te, nézz rá… olyan vékony, hogy félő a telet sem élné túl – kereste a további kifogásokat a férfi.

Izabella az egyik párnázott széken ült és az életén gondolkodott.  Haza kell térnem! Nem mintha, Londonban, sokkal kedveltebb lettem volna, de nem maradhatok itt.

– Ön mit gondol erről a házasságról, Lady Izabella? – kérdezte az atya, mire Bella felkapta a fejét.

A teremben mindenki őt figyelte.

– Mr. McPhersonnak igaza van. Angol vagyok, ezen a tényen nem változtathatok – szavait egyenesen Rognernek szegezte. – Nekem nem adatott meg egy felföldi, aki megszöktetett apám szigorú neveltetéséből, amikor érettebb lettem, mint Maggie-nek, de tudja mit? – nézett hirtelen az atyára Izabella –, nem is bánom.  A nővéremnek és nekem más sors volt megírva. Talán fel kellene adnom, hogy küzdjek az elkerülhetetlen ellen – fejezte be Bella könnyes szemmel, majd felállt.

– Mire készülsz, Izabella? – kérdezte elképedve a nővére.

– Köszönöm, hogy befogadtatok, de nem szeretnék a jelenlétemmel több gondot okozni senkinek. Hazamegyek!

– Leülni! – utasította Broderick.

Izabella lába annyira remegett, hogy a sógora parancsára azonnal megadta magát, és a székre huppant.

– Addig nem megy sehova, míg nem válaszolt az atya kérdésére! – fenyegette meg Broderick, aki eddig az asztalnak támaszkova csendben követte a fejleményeket.

– Nyugodjon meg, Lady Izabella, a helyzet nem olyan rossz, amilyennek látja – nyugtatta meg az atya, majd leült Izabella mellé. – Mondja, akarja ön ezt a házasságot?

Bella egy pillanatig elgondolkodott a kérdésen, mielőtt válaszolt.

– Vasököl Rogner megmentette az életem, amiért örökké hálás leszek neki, de nem akarok, olyan férfi felesége lenni, aki gyűlöl – pillantott Bella a vőlegényére, majd elfordította a fejét.

– Ez érthető leányom, de nem hinném, hogy Rogner McPherson gyűlölné önt. A harcosok olykor eléggé csökönyösek, néha több időre van szükségük, hogy a szerelmük kibontakozzon – mondta az atya, mire Rogner horkantott egyet. – Biztos vagyok benne, ha Vasököl Rogner nem szeretné feleségül venni önt, Broderick úr keresne helyette egy gyengédebb harcost az ön számára.  – Az atya, Broderickra pillantott, mire a harcos bólintott. – Ne feledje, ha elmegy innét, az élete újra veszélyben lesz!

– Lady Izabella itt marad! Ha elfelejtettétek volna, árulók vannak a klánomban, akiket meg kell találnunk! – jelentette ki Rogner.

– Ezért kell döntened barátom. Ha nem veszed el Lady Izabellát, akkor Owen asszonya lesz! – jegyezte meg Broderick.

– Owené? – ejtette ki gúnyosan a férfi nevét Rogner, és ökölbe zárta a kezét.

– Igen, tegnap este megkérte tőlem Lady Izabella kezét.

– Hát már elfelejtetted, mit tett az a féreg? – morgott rá a harcos.

Broderick megrázta a fejét, majd annyit mondott:

–  Dönts!

Rogner összeszorította a száját, mielőtt megszólalt.

– Ám legyen, de ha nem találja meg az árulókat, akkor visszahozom!

Izabellát most látta először a sógorát nevetni.

– Rendben – mondta végül Broderick.

– Van még egy feltételem!

– Mondd! – utasította Broderick.

– Az atya itt marad!

– Nem lesz rá szükséged, miután feleségül vetted Lady Izabellát, hacsak a nejednek nem jut eszébe kápolnát építeni, mint az enyémnek.

– Nem fog! Arról gondoskodom.

Az atya rövidített ceremóniát tartott, ahol Margaret és Broderick voltak a tanúk. Izabella még fel sem fogta a pap szavait, mikor a felföldi ajka, már az övén volt. Bella elvarázsolva érezte magát, míg a férfi faképnél nem hagyta.

Az angol katonák, amint megbizonyosodtak a házasság hitelességéről ellovagoltak. Margaret szeretett volna egy fergeteges lakodalmat rendezni a tiszteletükre, de Vasököl Rogner leállította. Kijelentette, nem maradhat tovább, mert minél előbb szeretné megtalálni az árulókat. Leon nehezen nyugodott bele Izabella távozásába, hiába ígérte meg a fiúnak, hogy gyakran eljön, utána együtt kutatják tovább Nessie nyomát. A gyermeket ez sem vigasztalta meg. Ekkor lépett közbe Rogner, aki felkapta a bömbölő kisfiút, és Leonnal a kezében elhagyta a helyiséget. Félórával később Bella úgy döntött, nem vár tovább az urára, megkeresi őt.

A szeles idő kifújt pár tincset a tökéletesen elkészített kontyából, ahogy kilépett a kastélyból. Élvezettel szívta be az őszi friss levegőt, miközben tekintetével a férjét kereste. Miután Izabella sehol sem lelete őket, az istálló mellett álló McPherson katonához fordult segítségért.

– A tó felé igyekeztek úrnőm! – jelentette ki az egyik délceg harcos.

– Mégis miért?

– Nem tudom… talán, hogy lecsillapítsa a bömbölő kisfiút – nevetett fel.

Bella rémültében fal fehér lett.

– Meg kell állítanom!

– Nyugodjon meg, Lady Izabella – sietett utána a férfi. – Urunk, biztos nem dobná tóba kölyköt!

Izabella a hátsó kijárathoz szaladt, ami egy szűk ősvényen át a Loch Ness-hez vezetett. Tekintetével lázasan keresni kezdte őket. Rogner a tóparton állt, Leonnal a kezében. Egy pillanatig nem kapott levegőt, amikor a férfi a víz felett a levegőbe dobta a gyereket, majd elkapta, mielőtt a tóba esett volna. Csak akkor nyugodott meg, amikor meghallotta Leon hangos nevetését.

– Látja, csupán játszanak! Bízzon jobban az urunkban, Lady Izabella!

Mégis miféle játék ez?

– Izabella! – kiáltotta Leon, amint meglátta őt.

Rogner letette a kisfiút a földre, aki mosolyogva szaladt felé, majd átölelte a derekát.

– Gyere el máskor is, rendben?

– Hát persze, rosszcsont! – felelte Bella kedvesen.

A kisfiú rámosolygott és a kastély felé szaladt.

– Arran, menj utána! – utasította Rogner a harcost, ahogy a közelükbe ért.

– Azonnal, uram! – A katona a gyerek után eredt.

– Máris hiányzom, asszony? – kérdezte gúnyosan a férfi, mire Izabella csípőre tette a kezét.

– Ön szerint így kell megnyugtatni egy gyereket?

– A dobálás mindig beválik – kacsintott rá a harcos. – Készülj, még hosszú út vár ránk – mondta, ismét faképnél hagyva őt.

Izabella ott eldöntötte, erről a rossz szokásáról le fogja szoktatni Rognert és a férje után indult.

Egy szép fehér mént választottak ki a számára, ami bár kisebb volt, mint a McPhersonnok lovai, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mielőtt felült a lóra, megetette egy kis répával, és a fülébe súgta: – Ne dobj le! A harcosok döbbenten figyelték, ahogy Bella felszállt a lóra, amitől nyugtalan lett. A férje szigorú pillantást vetett rá, és ellovagolt.

– Indulhatunk, Lady Izabella? – kérdezte az egyik McPherson.

– Igen. Mondja csak, ö…

– Donaldnak hívnak, úrnőm! – segített a harcos Bellának, miután elindultak.

– Köszönöm, Donald, lenne szíves elárulni, kérem, miért néztek rám az előbb úgy… – kereste a szavakat Bella.

–… mintha rossz oldalról ült volna fel a lóra? – adta a tippet a harcos.

–  Igen, fogalmazhatunk így is – mondta a férfinak Bella.

– Rossz oldalról ült fel a lóra! – A harcos nem nézett rá, amikor felelt.

– Értem, köszönöm!

Izabella nem hitte, hogy ilyen gyorsan fény derül rá, milyen csekélyke a lovagló tudománya. Szégyenében, azt sem bánta volna, ha a föld kinyílik alatta és elnyeli, de mivel ez nem történt meg, próbálta visszanyeri megtépázott önbecsülését.

*

6. fejezet

Órákkal később Rogner kijelentette, hogy a Loch Ness mentén haladnak tovább. A tavat még soha nem látta ilyen hatalmasnak, mint most. Izabella lába már nagyon sajgott a sok lovaglástól. Nem akart gyengének tűnni, ezért fájdalmát magába fojtva, csendben folytatta útját a harcosok oldalán. Hallgatagsága valószínűleg zavarhatta az urát, mert komor tekintettel nézett rá, miután mellé lovagolt:

– Minden rendben, asszony?

Bella kihúzta magát.

– Igen!

– Donald, Shane, lovagoljatok előre! – utasította őket Rogner, mire a katonák követték az uruk parancsát.

– Fáj a feneked?

– Kérem? – Izabella döbbenten tekintett a férjére.

– Könnyen megesik annál, aki először lovagol!

– Nem!

– Akkor meg minek ficánkolsz annyit, azon az átkozott lovon? – kérdezte dühösen a férfi. – Válaszolj!

– A nyereg kinyeste a lábam, most már boldog?

– Miért nem kértél, hogy álljunk meg? – faggatta a férje.

Bella, Rognerre nézett, aki komoly tekintettel várt a válaszára.

– Nem akartam problémát okozni – vallotta be halkan.

Rogner egy pillanatig csendbe figyelte őt, utána kijelentette:

– A közelben van egy hely, ahol letáborozhatunk, addig bírd ki – mondta és előre lovagolt.

Napnyugtakor egy eldugott kis partszakaszon táboroztak le. Vacsora után Bella kihasználta az alkalmat, míg Rogner a harcosaival tanácskozott, elindult, hogy megtisztítsa sebesült lábát a tónál. A parttól nem messze, ahol már nem láthatták őt, megszabadult a szoknyájától, vértől átnedvesedett kötésektől, majd a tóba sétált.  A hideg rázni kezdte testét, amikor a víz a hófehér bőréhez ért, de nem fordult vissza. Összerezzent, amikor valaki megszólalt a háta mögött.

– Megtudhatnám, mit csinálsz?

Izabella hátrafordult. Már sötétedett, de még így is felismerte Rogner alakját, aki csípőre tett kézzel állt vele szemben.

– Megtisztítom a sebet a lábamon! – Bella összeszorított szájjal tovább folytatta az útját.

– Mutasd!

– Nem, nem olyan vészes… – hadarta, és beljebb lépett a vízbe.

– Félsz tőlem? – húzta fel a szemöldökét a férfi.

Izabella megrázta a fejét.

– Akkor azonnal gyere ide!

– Ha ilyen gorombán fog viselkedni, akkor a válaszom továbbra is nem lesz.

– Az asszonyom vagy, azt kell tenned, amit mondok!

– Nem kell! Mivel csak akkor leszek az asszonya, ha elháljuk a házasságot.

– Miből jutottál erre a következtetésre?

– Az atya a ceremónia után mindenről felvilágosított. Még azt is felajánlotta, segít feloldani az esküm alól, ha nem leszek boldog, csupán vigyáznom kell az ártatlanságomra.

Izabella még soha sem látta Rognert ilyen morcosnak.

– Eléggé körmönfont férfi tiszteletes létére – szűrte az ura a fogai közt.

– Csupán elővigyázatos, így még visszamehetek a McBride-okhoz, miután megtaláltam az árulókat.

– Izabella, jól jegyezd meg, amit most mondani fogok!  Már az enyém vagy, ezen senki, még az atya sem tud változtatni.

– Tehát nem fog visszaküldeni, miután megtaláltam az árulókat?

– Nem!

Bellát, Rogner válasza valamiért megnyugtatta.

– Utoljára mondom, gyere ki a vízből!

– Csak, ha elfordul!

– Miért forduljak el?

– Félmeztelen vagyok!

– Tudom, a hold fényétől tisztán látlak!

Izabella zavarba jött.

– Már remegsz, asszony!

– A dühtől, maga hegylakó! – hazudta Bella.

– Felföldi!

– Ugyanaz.

– Ne akard, hogy bemenjek érted! – fenyegette meg Rogner!

Izabella hangosan felnevetett, mire férfi a csizmáját lekapva magáról a vízbe masírozott.

Bella gyorsan megpördült, hogy elfusson férje elől, de a lába beleakadt egy hínárban, és elmerült a combig érő vízben.  Egészen addig kapálózott, míg Rogner a segítségére nem sietett.

– Így jár az, aki elfut előlem! – vigyorgott rá pimaszul.

– Se… segítsen! – dadogta Bella, miközben egész testét rázta a hideg.

– Őrült nőszemély! – motyogta, amint kiszabadította Bella bokáját a hínár fogságából.

Az ölébe kapta és kivitte a partra. Nem állt meg vele a tóparton, ahogy azt Bella gondolta, hanem fák közé cipelte.

– Hová visz?

– Ahová már rég kellett volna!

– Angliába?

Izabella egy pillanatig, mintha mosolyt látott volna felvillanni a férfi arcán, mielőtt megszólalt.

– A fekhelyedre!

Bella megnyugodott, amikor észrevette, hogy a fekhelyük távol esett a McPherson harcososokétól.

– Tudsz állni a lábadon?

– Azt hiszem – felelte Bella, mire a Rogner a lábaira állította, és vetkőztetni kezdte.

– Mit csinál? – tiltakozott.

– Megszabadítalak a nedves ruháidtól – Rogner tekintete éhes vadként siklott végig Bella testén.

– Nézze, Mr. McPherson…

– Nyugodtan tegezhetsz, Izabella.

–  Rogner… én…

– Szeretem, ahogy kiejted a nevem.

– Erre még nem állok készen – mondta vacogva.

– Ne aggódj, majd segítek.

– De hiszen dühös vagy rám!

– Megnyugszom, amint magamévá teszlek! – mondta könnyedén a férje, utána ő is vetkőzni kezdett.

Izabella megijedt. Nem csak a házastársi kötelességeitől, amiről Maggie világosította fel az esküvője napján, hanem attól is, hogy a férfi csúnyának látja majd.

– És mi van azzal, hogy angol vagyok? Azt már elfelejtetted?

– Az asszonyom vagy, Izabella, egy McPherson, már nincs semmi közöd Angliához.

Bellát megnyugtatta Rogner határozottsága, ezért tovább faggatta.

– Még az égési sérüléseim sem zavarnak, melyek a kezem és a lábamat csúfítják? – kérdezte tekintetét a férje izmos mellkasára szegezve.

A férfi két kezébe fogta Bella arcát és kissé felemelte.

– Nem, de ha szeretnéd, te is megnézheted az én sebeimet.

– Olyan sok sérülésed van? – lepődött meg Bella, mire Rogner halkan felnevetett.

– Igen, a harcosoknál megesik.

Izabella behunyta a szemét.

– Félek!

– Nincs mitől, vigyázni fogok rád!

– De még alig ismerjük egymást! – tiltakozott az elkerülhetetlen ellen Izabella.

– Ezen könnyen segíthetek.

Izabellát a férje mosolya, annyira elbűvölte, hogy nem tiltakozott, amikor közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. Miután a férfi megszabadította az utolsó ruhadarabjától óvatosan a takaróikra fektette. Még mindig izgatott volt, de az aggodalma kissé enyhült, amikor a férfi nem támadta le, mint ahogy azt elképzelte. Rogner nyelve olyan ügyesen simított végig az övén, mintha nem először csinálta volna. Izabella zavarba jött e gondolatra, mert őt még ez idáig, senki sem érintette meg így. A férfi olyan gyengéden simított végig a mellén, mintha egy értékes kincset tartana a kezében. Izabella, összezárta a lábát, ahogy Rogner keze lejjebb siklott a testén, és a combjához ért.

– Vigyázok rád Bella, nyugodj meg – mondta, és újra megcsókolta őt.

Izabella megadta magát a vágynak. Rogner csókjai teljesen elterelték a figyelmét félelmeiről. Karját a férje nyaka köré fonta. A férfi alkarjával felfogta a testsúlyát, mielőtt teljesen betakarta őt a testével. Izabella, élvezte, ahogy Rogner a fejét a nyaka hajlatába temette, s megcsókolta. Szorosabban ölelte magához, amikor férje keze újra végigsimított a combján, majd a síkos nyílásához ért, amit gyengéden simogatni kezdett. Bellát teljesen lenyűgözte, ami vele történt. Képtelen volt gondolkodni, amikor Rogner forró érzéki szavakat suttogott a fülébe. Margarettől megtudta, hogy a férfiak gyakran használják az ujjaikat arra, hogy felkészítsék a nők testét a behatolásra. Ezért nem érte váratlanul, amikor a férje is azt tette. Már ő is annyira vágyott Rognerre, mint amennyire a férfi rá. Rogner vággyal teli tekintettel a combjai közé nyomult, és egyetlen erőteljes lökéssel, mélyre döfött. Izabella fájdalmában felkiáltott és sírni kezdett. A férfi azonnal megállt, apró csókokkal borította az arcát.

– A fájdalom el fog múlni. Bízol bennem? – kérdezte Rogner mélyen a szemébe nézve.

Bella hitt neki. Tudta, hogy szándékosan sohasem bántaná őt. A lüktetés hamar csillapodni kezdett testében. Már nem aggódott a tapasztalatlanságán, megbízott a Rognerben, aki addig nem nyugodott, míg a csókjaival és az érintéseivel Izabella vágyát ismét fel nem korbácsolta. Apránként újra mozogni kezdett benne. Bella, még csak nem is gondolta, hogy ennyire tetszetni fognak neki a testében vibráló érzések. A csillagokban járt. A férje minden egyes lökésnél egyre mélyebbre hatolt, amitől ő is egyre követelőzőbb lett. Körmeit a hátába mélyesztette.  Élvezte, amikor férfi felemelte a csípőjét, hogy még erőteljesebbé tegye az iramot. Bella teste remegni kezdett, kéjes hang tört fel a torkából, ami Rognert a végletekig tüzelte.

A férfi még pár percig rajta feküdt, szaggatottan szedte a levegőt.  Még akkor is remegett, miután a férje leszállt róla, magához húzta, és plédjével betakarta őt.

Bella nem sejtette mennyi idő telt el, miután teste újra megnyugodott. A fejében kérdések cikáztak. Kíváncsi volt arra, Rogner mennyire volt elégedett vele.  A férfira nézett, aki csukott szemmel feküdt szorosan mellette.

– Rogner? – kérdezte halkan, de a férje meg se mukkant. Izabella megsimogatta a vállát, de a férfi továbbra sem válaszolt, ami többet is elárult neki a kelleténél.  Unt engem – gondolta, majd álomba sírta magát.

A nap még a horizont alatt járt, amikor Izabella arra ébredt, hogy valaki szorosan átöleli a derekát. Ez eszébe jutatta az éjszakát, amikor Rogner a magáévá tette. A férfi szuszogása csiklandozta az arcát, s miután Bella kinyitotta a szemét, tekintete találkozott az övével. Némán bámulták egymást, míg Rogner közelebb nem hajolt, hogy megcsókolja őt.  Bella megmakacsolta magát, és hátrahúzta a fejét. A férje mellkasával ránehezedett és újra próbálkozott.

– Miért nem hagyod, hogy megcsókoljalak?

– Mert nem akarom!

– Azt hittem, élvezted az éjszakát – mondta Rogner komoran.

Izabella elpirult.

– Tetszett, amit szívesen elárultam volna, ha…

– Fejezd be!

– Ha nem alszol el.

Rogner egy pillanatig néma csendben maradt, majd a hátára fordult és felnevetett.

– Csupán erről van szó?

– Tudd meg, hogy Angliában, a férjek is kimutatják az érzéseiket az asszonyaik előtt! – duzzogott Izabella.

– Szerelmes szavakra vágysz? – húzta mosolyra a száját a férfi.

– Csupán kíváncsi voltam, mennyire tettem a kedvedre, ennyi az egész!

– Kielégültem.

Bella meghökkent, sejtette, hogy Rogner nem a szavak embere, de ennél azért több dicséretre vágyott.

– Ennyit tudsz csak mondani? – háborodott fel, és felült.

A takaró, ami idáig megvédte őt a hidegtől lecsúszott róla, ami láthatóvá tette csupasz keblét.

– Feküdj vissza! – utasította őt a férje, miközben a felesége mellét bámulta.

– Te csak ne parancsolgass nekem – fordult el zavarában, mire Rogner testével rabul ejtette az övét.

– Skóciában a szófogadatlan feleségek hamar pórul járnak! – Rogner ajkait csupán pár centi választotta az övétől.

– Talán őket is megkergetik a Loch Nessben? – gúnyolódott.

– Be foglak törni, Izabella! – nézett rá a férje komoran, majd megcsókolta.

Izabella nem akarta, hogy Rogner újra levegye a lábáról, ezért tiltakozni kezdett.

– Ne ficánkolj, mert akkor nem fogom tudni vissza fogni magam! – jegyezte meg a férfi.

– Mit értesz ez alatt?

– Még érzékeny vagy, nem állsz készen egy újabb alkalomra.

– Hiszen már kel fel a nap! – hökkent meg Bella.

– A vágy nem napszakhoz kötött.

Izabella zavarba jött, mert erre még nem is gondolt.

– Akkor leszállnál rólam? Alig kapok levegőt – túlzott egy picit Bella.

Rogner igazított a testtartásán, s ahogy a lába az övéhez ért, Bella fájdalmában felszisszent.

– Hogy van a lábad? – érdeklődött Rogner.

– Kicsit még lüktet.

– Van egy rövidebb út, nem messze innét, ha bírni fogod az iramot, estére már az otthonunkhoz érünk.

– Még mindig úgy gondolod, hogy a néped nehezen fogadna el? – kérdezte Izabella, mire Rogner hüvelykujjával végigsimított Bella ajkán és csak utána válaszolt.

– Igen!

Izabella tekintete könnyessé vált, amit a férfi is észrevett.

– Szeretnéd, ha megölnék mindenkit, akinek kifogása lenne ellened? – kérdezte a férje mélyen a szemébe nézve.

Bella meghökkent.

– Nem tennél ilyet… ugye?

– Nem ismersz eléggé – mondta, majd újra Bella ajkaira vetette magát.

Izabella engedte, hogy a férfi csókja elfújja a sötét felhőket, melyek a fejük felett gyülekeztek.

Miután Rogner, felvetette a harcosainak, hogy egy rövidebb úton haladjanak tovább, erdővel körbevett, dombos ösvényeken lovagoltak keresztül, ahol a földes út egyre jobban szűkült.

Az időjárás, pont olyan változó volt, mint a harcosok kedve, akik csípőre tett kézzel álltak egy szakadék fölött. Izabella követte a harcosok példáját és leszállt a lováról. A négy harcos Rognerrel az élen tanácskozni kezdett. Bella a közelükbe sétált, miközben igyekezett megfeledkezni a tériszonyáról.

– A hosszabbik utat kellene választanunk, uram! – mondta Arran, majd Izabellára nézett.

– Nem!  – tiltakozott a férje.

Izabella már bánta, hogy panaszkodott neki, mert ezek után, Rogner állandóan zavarba hozta a „Jól vagy?” – kérdésével őt mindenki előtt

– Egyáltalán, elbír mindannyiunkat? – érdeklődött Shane, fejét oldalra döntve.

– Indából készült, ha egyenként megyünk át rajta nem lesz gond! – jegyezte meg Donald.

– A híd kábé egy kilométer hosszú – elmélkedett Kian, a szakadék széléhez lépve. –Lehetek az első, uram? – kérdezte vigyorogva.

Izabella a magas, fekete hajú harcosra pillantott, akiről nem tudta eldönteni, hogy ennyire bátor, vagy csupán simán bolond.

A férje bólintott, majd azt mondta:

– Én és Izabella leszünk az utolsók.

A katonák letakarták a lovak szemét, mielőtt a kötélhídra léptek volna. Bella egyre izgatottabb lett, amint Kian elsőként elindult.  A harcos cseppet sem félt, határozott léptekkel haladt előre a lovával együtt, ezért nem kellett nagyon sokat várniuk arra, hogy átérjen.

– Hála Istennek! – jelentette ki Bella, miután a harcos a túloldalról integetett.

Shane, Arran és Donald is ügyesen átjutottak, amitől Bellának meg kellett volna nyugodnia, de nem sikerült.

– Minden rendben lesz, Izabella, csak ne nézz le! – jegyezte meg a férfi, a kötélhez vezetve őt.

Bellát rögtön megbénította a hullámzó víz, ami egy vékony mederben egyenesen a Loch Ness-be folyt. A világ forogni kezdett vele.

– Nem kapok levegőt… – suttogta, mire a férje megfordította őt, majd közelebb hajolt hozzá.

– Nyugodj meg! Itt leszek mögötted, nem eshet bajod! Cserébe csak annyit kérek, fogadj szót, ha azt mondom, ne nézz le, rendben?

– Igen.

– Ha pedig azt mondom, fuss, ne kérdezd miért, csak szaladj úgy, mintha az életed múlna rajta.

– De a lovak…

– A tiédért később visszaküldünk valakit – vágott a szavába Rogner. –  Mióta van tériszonyod?

– Azóta, hogy egy szakadék van a lábunk alatt!

– Ne butáskodj, asszony, nem vagyunk olyan magasan.

– Nekem ez is elég.

– Figyelj Izabella, ha bátortalannak tartanálak, nem vettelek volna el, most pedig menj! – jelentette ki Rogner határozottan.

Meg tudod csinálni! – bíztatta magát Bella, vett egy mély levegőt, és a kötélhídra lépett. Pár lépés után a híd enyhén ringatózni kezdett alattuk, mire Rogner tovább bátorította őt.

– Ügyes vagy! Csak így tovább, próbáld elterelni a gondolataid valamivel.

– Miért nem akartad, hogy Owen felesége legyek? – kérdezte Bella nem sokkal később.

–  Csupán ez jutott eszedbe, semmi más?

Izabella először arra gondolt, fejbe csapja a férfit egy serpenyővel, amiért ilyen helyzetbe hozta, de sajnos nem tudott sokáig ebbe az emlékbe kapaszkodni, mivel gondolatban már meg is gyógyította.

– Miért utálod őt? – kíváncsiskodott tovább, s miután nem kapott választ a kérdésére, megállt és szembe fordult vele.

– Az Istenekre asszony, meg akarsz halni? – kérdezte Rogner idegesen.

– Mondd el! – kérlelte Bella, mire férje az égre emelte tekintetét, s annyit mondott:

– A húgom miatta lett öngyilkos! Az a féreg elcsábította, majd eldobta, mint egy szemetet. Most pedig menj!

– Istenem, nagyon sajnálom… – motyogta, ahogy megfordult.

– Már régen történt… előre nézz, te nő! – utasította kissé hangosabban, miután Bella lába megcsúszott a deszkán. A férfi elkapta, mielőtt elesett volna. A fekete telivér Rogner háta mögött hirtelen megbokrosodott és többször is felágaskodott. Izabella megrémült, amikor férje lova hátsó lábaival rugdalni kezdte az indából készült hidat, ami ringatózni kezdett a súlyuk alatt. A férfinak szerencsére sikerült lenyugtatnia az ijedt jószágot, de mire Bella fellélegezhetett volna, a híd kettészakadt alattuk, ők pedig a mélybe zuhantak.

*