AsineD J. Lady Izabella és a skót – 5-6. fejezet

5. fejezet

Izabella, még soha nem érezte magát ilyen kellemetlenül, mint most. Fogalma sem volt róla, hogy tegnap Vasököl Rognerrel vitatkozott. Szégyellte magát, amiért a saját problémái annyira lefoglalták, hogy még azt sem vette észre, hogy a férfi egy másik klán színeit viseli.

– Mondja csak, Lady Izabella, még mindig úgy véli, a McPherson klán árulta el a családomat? – faggatta Broderick.

– Igen!

– Felismerné, ha újra látná őket? Már ha léteznek! – kérdezte Rogner.

– Léteznek! – jegyezte meg fagyosan Bella a férfira tekintve.

– A húgom nem hazudik, ezért reméljük, hogy békésen meg tudjuk oldani ezt a problémát, háborúzás nélkül.

Rogner az ajtóhoz sietett, és hangosan füttyentett egyet. Nem sokkal később négy McPherson katona lépett a helységbe. Izabella a maréknyi bátorságába kapaszkodott, amikor alaposan végigmérte a magas, izmos harcosokat.

– Nincs köztük! – mondta csalódottan.

A teremben síri csend lett.

– Ez esetben Lady Izabellának velem kell jönnie!

Izabella zavarba jött Rogner kijelentésétől. Elpirult, amikor eszébe jutott az álma, melyben a férfi gyengéden átölelte őt. Bella gyorsan megrázta a fejét, kiűzve minden piszkos gondolatot, amit a harcos ébresztett benne. Úgy érezte Rogner közelsége csupán mégjobban össszezavarná, ha vele tartana a birtokára, hogy azonosítsa az árulókat. Amíg Margaret az urával a szoba másik felében vitatkozott, addig ő a szőke harcos elé sétált. Miután Rogner kiadta a parancsot az embereinek, kíváncsian ránézett.

– Tán szeretne mondani valamit, Lady Izabella? – tette keresztbe a kezét a férfi, amitől az izmai kidagadtak a karján.

– Nézze… Mr. McPherson, elnézését kérem, ha kissé goromba voltam önnel! Köszönöm, hogy megmentette az életemet, de meg kell értenie, nem mehetek önnel!

– Tehát beismeri, hogy hazudott?

– Nem hazudtam! – háborodott fel Bella, mire Rogner, közelebb lépett hozzá.

– Ha itt marad, beismeri!

– Mégis miért kellene magával mennem? Még csak nem is hisz nekem! – védekezett Bella.

– Fogalmazzunk úgy, felkeltette a kíváncsiságomat, ezért adok önnek egy esélyt.

– Milyen nagylelkű – jegyezte meg Bella cinikusan.

– Árulja el nekem, látott a harcosok tartánján kívül egyéb árulkodó jelet?

Izabella próbált visszaemlékezni arra a napra, amikor meglátta a felföldieket, de semmi sem jutott az eszébe.

A férfi félmosolyra húzta a száját.

– Egyet se féljen, a klánom egynapi lovaglásra van innét, elég ideje lesz gondolkodni rajta – kacsintott rá Rogner.

– Az még eszébe sem jutott, hogy az áruló már rég megszökött? – vágott vissza Bella, aki szintén keresztbe tette a kezét.

A harcos mélyen Izabella szemébe nézett, mielőtt megszólalt.

– Imádkozzon, hogy ne úgy legyen!

– Miért?

– Nézze, Izabella, itt más szokások uralkodnak, mint az ön hazájában. Valakinek fizetnie kell, amiért bemocskolták a klánom becsületét.

Bella falfehér lett a férfi válasza hallatán.

– Ezért ajánlom, hogy találja meg az árulókat, máskülönben háborúba kell állnom a McBride-ok ellen – mondta, majd Margarethez és Broderickhoz sétált. Bella követte őt.

– Befejeztem, asszony! Nincs több vita! – jelentette ki a sógora.

– Értsd meg, uram, én vagyok az egyetlen családtagja, vigyáznom kell a hírnevére!

– Rogner nem nyúlna hozzá egy ujjal sem! – morogta Broderick.

– Tudom – kezdte Margaret –, de ha elengedem vele, az emberek pletykálkodni fognak, kivéve, ha az atya velük megy.

Rogner hangosan horkantott egyet, majd megszólalt:

– Az egyetlen személy, akit magammal viszek, az Lady Izabella… senki más!

– Pedig nincs más választásod, Rogner!

– Ne légy nevetséges, Margaret! – húzta el gúnyosan a száját a férfi.

Izabella döbbenten tekintettel figyelte az eseményeket, míg a vitát valaki egy hangos kopogással meg nem zavarta.

– Gyere be! – kiáltotta Broderick.

– Elnézést, uram, de angol katonák tartanak a kastély felé – jelentette be az egyik McBride katona.

– Margaret, menjetek Lady Izabella szobájába. Ott várjatok, míg értetek nem küldök! – utasította Broderick, aki Rognerral együtt azonnal elhagyta a tárgyalótermet.

Izabella szobájából tökéletes kilátás nyílt a kastély bejáratára. Margaret és Bella az ablakon keresztül figyelték az eseményeket. Nem kellett sokat várniuk az angolok felbukkanására, akik miután elérték a kaput, letették a fegyvereiket, hogy a jó szándékukat bizonyítsák. Broderick, amint meghallgatta a kapuőr jelentését, intett az embereinek, akik leengedték a felvonóhidat. Csupán a követet és a két püspököt engedték be, akik remegve álltak meg előttük. Figyelemmel kísérték a követ mondandóját, azután utat engedtek nekik, majd követték őket a kastélyba.

– Szerinted azért jöttek, hogy magukkal vigyenek?

– Ne izgulj Bella, harc nélkül innen el nem visz senki! – jegyezte meg Margaret.

Nem sokkal később McBride katonák jelentek meg a bejárat előtt.

– Broderick úr a tárgyalótermébe hívatja Lady Izabellát – mondta az egyik.

Bella remegő lábbal lépett be a helyiségbe, ahol a követ mélyen meghajolt, amint meglátta őt.

– Üdvözlöm, Lady Izabella. Őfelsége, az angol király üzenetet küldött az ön számára – jelentette be a követ. – Előhúzta a pergamentekercset, felmutatta, hogy lássák, sértetlen a pecsét és olvasni kezdett. – Őfelsége felszólítja Lady Izabellát, hogy haladéktalanul térjen vissza Angliában, mert kárpótolni szeretné azokért a szörnyűségekért, amik érték őt!

Bella félelmei beigazolódtak. Harmadik Eduard egy kapzsi király volt, ezért pontosan tudta, mi vár rá, ha haza megy.

– Skóciában az angol király parancsai érvénytelenek! – morogta Broderick.

– De őfelsége… – A hírnöknek elakadt a szava, ahogy a férfi komor arcára nézett.

– A húgom, nem kíván többé visszatérni Angliába, mert… – szólt közbe Maggie.

Izabella izgatottan hallgatta nővérét, aki szemmel láthatóan valami okos magyarázaton gondolkodott.

– … hozzáment Rogner McPhersonhoz, férjem hű barátjához, így már Skóciát tekinti otthonának! – fejezte be végül.

A teremben síri csend lett, míg a hírnök újra meg nem szólalt.

– Ezennel a parancs érvényét veszti, amint láttuk a házassági nyilatkozatot.

Bella, ha akart sem tudott volna megszólalni a döbbenettől. Rognert figyelte, aki végig keresztbe tett kézzel állt az ajtónak támaszkodva.

– Lady Izabellának egy kis levegőre van szüksége – kezdte Margaret a követre nézve. – Gondolom megéheztek és megszomjaztak az út során, a konyhánk nyitva áll önök előtt, míg vissza nem térünk – fejezte be Margaret.

A nővére halkan megkérte az ajtónálló katonát, hogy keresse meg az atyát, és hozza azonnal földszinti lakosztályba.

– Istenem, Maggie, ezt komolyan gondoltad? – kérdezte Bella, miután beléptek a szobába.

– Izabella, ha a király megtudja, hogy védtelen vagy, minden eszközt meg fog ragadni, amivel hazacsábíthat!

– Ezért menjek férjhez?

– Vasököl Rogner mellett senki sem merne megtámadni.

– De ő egy pimasz, undok alak, mióta itt vagyok állandóan sérteget!

– Nem olyan zord, amilyennek tűnik. A fiam is imádja.

– Ki az, akit Leon nem szeret? Ez nem hiszem, hogy a vasöklű érdeme.

Az atya két katona kíséretében pár perccel később érkezett meg.

– Hivatott, asszonyom? – kérdezte kíváncsian.

– Igen! Lady Izabella férjhez megy!

– Gratulálok! – Az atya mosolya egyből az arcára fagyott, amikor Rogner belépett a szobába, Broderick pedig követte őt.

–  Vasököl Rogner kíván házasodni?

Rogner felnevetett.

– Még nem született meg az a nő, aki miatt igába hajtanám a fejem.

– Akkor most lesz esküvő, vagy nem? – értetlenkedett az atya.

– Lesz! – vágta rá Margaret, az ifjú párra nézve. – Bár nem vagyok tudatában annak, hogy korábban mit történt köztetek, de talán itt az idő fátylat borítani mindenre, és új lappal kezdeni, nem gondoljátok?

– Először ülj le, asszony, utána elmesélheted mi a terved! – utasította Broderick Margaretet.

– Azt hittem, ez teljesen nyilvánvaló – mondta Maggie, aki helyet foglalt az íróasztal előtt. – Izabella férjhez megy.

– A terhesség teljesen elvette az asszonyod eszét!  – szűrte idegesen a fogai közt Rogner.

– Beszélj róla tisztelettel! – jelentette ki Broderick.

– Korábban kézzel-lábbal tiltakozott, mert el akartam vinni a húgát, most meg azt akarja, hogy vegyem feleségül… te minek neveznéd ezt? – háborodott fel a McPherson harcos.

– Üzletnek! – jelentette ki Maggie. – Izabellának férjhez kell mennie, máskülönben visszahurcolják Angliába, ahol kivégzik. Te pedig nélküle soha nem jössz rá, ki volt az áruló, aki elrabolta a fiamat. Lásd be, szükségetek van egymásra.

Rogner dühösen tekintett Margaretre, amiből Bella rájött, a harcos nem szereti, ha zsarolják.

– A klánom nehezen fogadná el őt!

– Izabella egy kedves, fiatal lány és…

– Angol! – fejezte be Rogner Margaret mondatát.

– Én is az voltam, ezt ne felejtsd el!

– Ő más, mint te, nézz rá… olyan vékony, hogy félő a telet sem élné túl – kereste a további kifogásokat a férfi.

Izabella az egyik párnázott széken ült és az életén gondolkodott.  Haza kell térnem! Nem mintha, Londonban, sokkal kedveltebb lettem volna, de nem maradhatok itt.

– Ön mit gondol erről a házasságról, Lady Izabella? – kérdezte az atya, mire Bella felkapta a fejét.

A teremben mindenki őt figyelte.

– Mr. McPhersonnak igaza van. Angol vagyok, ezen a tényen nem változtathatok – szavait egyenesen Rognernek szegezte. – Nekem nem adatott meg egy felföldi, aki megszöktetett apám szigorú neveltetéséből, amikor érettebb lettem, mint Maggie-nek, de tudja mit? – nézett hirtelen az atyára Izabella –, nem is bánom.  A nővéremnek és nekem más sors volt megírva. Talán fel kellene adnom, hogy küzdjek az elkerülhetetlen ellen – fejezte be Bella könnyes szemmel, majd felállt.

– Mire készülsz, Izabella? – kérdezte elképedve a nővére.

– Köszönöm, hogy befogadtatok, de nem szeretnék a jelenlétemmel több gondot okozni senkinek. Hazamegyek!

– Leülni! – utasította Broderick.

Izabella lába annyira remegett, hogy a sógora parancsára azonnal megadta magát, és a székre huppant.

– Addig nem megy sehova, míg nem válaszolt az atya kérdésére! – fenyegette meg Broderick, aki eddig az asztalnak támaszkova csendben követte a fejleményeket.

– Nyugodjon meg, Lady Izabella, a helyzet nem olyan rossz, amilyennek látja – nyugtatta meg az atya, majd leült Izabella mellé. – Mondja, akarja ön ezt a házasságot?

Bella egy pillanatig elgondolkodott a kérdésen, mielőtt válaszolt.

– Vasököl Rogner megmentette az életem, amiért örökké hálás leszek neki, de nem akarok, olyan férfi felesége lenni, aki gyűlöl – pillantott Bella a vőlegényére, majd elfordította a fejét.

– Ez érthető leányom, de nem hinném, hogy Rogner McPherson gyűlölné önt. A harcosok olykor eléggé csökönyösek, néha több időre van szükségük, hogy a szerelmük kibontakozzon – mondta az atya, mire Rogner horkantott egyet. – Biztos vagyok benne, ha Vasököl Rogner nem szeretné feleségül venni önt, Broderick úr keresne helyette egy gyengédebb harcost az ön számára.  – Az atya, Broderickra pillantott, mire a harcos bólintott. – Ne feledje, ha elmegy innét, az élete újra veszélyben lesz!

– Lady Izabella itt marad! Ha elfelejtettétek volna, árulók vannak a klánomban, akiket meg kell találnunk! – jelentette ki Rogner.

– Ezért kell döntened barátom. Ha nem veszed el Lady Izabellát, akkor Owen asszonya lesz! – jegyezte meg Broderick.

– Owené? – ejtette ki gúnyosan a férfi nevét Rogner, és ökölbe zárta a kezét.

– Igen, tegnap este megkérte tőlem Lady Izabella kezét.

– Hát már elfelejtetted, mit tett az a féreg? – morgott rá a harcos.

Broderick megrázta a fejét, majd annyit mondott:

–  Dönts!

Rogner összeszorította a száját, mielőtt megszólalt.

– Ám legyen, de ha nem találja meg az árulókat, akkor visszahozom!

Izabellát most látta először a sógorát nevetni.

– Rendben – mondta végül Broderick.

– Van még egy feltételem!

– Mondd! – utasította Broderick.

– Az atya itt marad!

– Nem lesz rá szükséged, miután feleségül vetted Lady Izabellát, hacsak a nejednek nem jut eszébe kápolnát építeni, mint az enyémnek.

– Nem fog! Arról gondoskodom.

Az atya rövidített ceremóniát tartott, ahol Margaret és Broderick voltak a tanúk. Izabella még fel sem fogta a pap szavait, mikor a felföldi ajka, már az övén volt. Bella elvarázsolva érezte magát, míg a férfi faképnél nem hagyta.

Az angol katonák, amint megbizonyosodtak a házasság hitelességéről ellovagoltak. Margaret szeretett volna egy fergeteges lakodalmat rendezni a tiszteletükre, de Vasököl Rogner leállította. Kijelentette, nem maradhat tovább, mert minél előbb szeretné megtalálni az árulókat. Leon nehezen nyugodott bele Izabella távozásába, hiába ígérte meg a fiúnak, hogy gyakran eljön, utána együtt kutatják tovább Nessie nyomát. A gyermeket ez sem vigasztalta meg. Ekkor lépett közbe Rogner, aki felkapta a bömbölő kisfiút, és Leonnal a kezében elhagyta a helyiséget. Félórával később Bella úgy döntött, nem vár tovább az urára, megkeresi őt.

A szeles idő kifújt pár tincset a tökéletesen elkészített kontyából, ahogy kilépett a kastélyból. Élvezettel szívta be az őszi friss levegőt, miközben tekintetével a férjét kereste. Miután Izabella sehol sem lelete őket, az istálló mellett álló McPherson katonához fordult segítségért.

– A tó felé igyekeztek úrnőm! – jelentette ki az egyik délceg harcos.

– Mégis miért?

– Nem tudom… talán, hogy lecsillapítsa a bömbölő kisfiút – nevetett fel.

Bella rémültében fal fehér lett.

– Meg kell állítanom!

– Nyugodjon meg, Lady Izabella – sietett utána a férfi. – Urunk, biztos nem dobná tóba kölyköt!

Izabella a hátsó kijárathoz szaladt, ami egy szűk ősvényen át a Loch Ness-hez vezetett. Tekintetével lázasan keresni kezdte őket. Rogner a tóparton állt, Leonnal a kezében. Egy pillanatig nem kapott levegőt, amikor a férfi a víz felett a levegőbe dobta a gyereket, majd elkapta, mielőtt a tóba esett volna. Csak akkor nyugodott meg, amikor meghallotta Leon hangos nevetését.

– Látja, csupán játszanak! Bízzon jobban az urunkban, Lady Izabella!

Mégis miféle játék ez?

– Izabella! – kiáltotta Leon, amint meglátta őt.

Rogner letette a kisfiút a földre, aki mosolyogva szaladt felé, majd átölelte a derekát.

– Gyere el máskor is, rendben?

– Hát persze, rosszcsont! – felelte Bella kedvesen.

A kisfiú rámosolygott és a kastély felé szaladt.

– Arran, menj utána! – utasította Rogner a harcost, ahogy a közelükbe ért.

– Azonnal, uram! – A katona a gyerek után eredt.

– Máris hiányzom, asszony? – kérdezte gúnyosan a férfi, mire Izabella csípőre tette a kezét.

– Ön szerint így kell megnyugtatni egy gyereket?

– A dobálás mindig beválik – kacsintott rá a harcos. – Készülj, még hosszú út vár ránk – mondta, ismét faképnél hagyva őt.

Izabella ott eldöntötte, erről a rossz szokásáról le fogja szoktatni Rognert és a férje után indult.

Egy szép fehér mént választottak ki a számára, ami bár kisebb volt, mint a McPhersonnok lovai, de a célnak tökéletesen megfelelt. Mielőtt felült a lóra, megetette egy kis répával, és a fülébe súgta: – Ne dobj le! A harcosok döbbenten figyelték, ahogy Bella felszállt a lóra, amitől nyugtalan lett. A férje szigorú pillantást vetett rá, és ellovagolt.

– Indulhatunk, Lady Izabella? – kérdezte az egyik McPherson.

– Igen. Mondja csak, ö…

– Donaldnak hívnak, úrnőm! – segített a harcos Bellának, miután elindultak.

– Köszönöm, Donald, lenne szíves elárulni, kérem, miért néztek rám az előbb úgy… – kereste a szavakat Bella.

–… mintha rossz oldalról ült volna fel a lóra? – adta a tippet a harcos.

–  Igen, fogalmazhatunk így is – mondta a férfinak Bella.

– Rossz oldalról ült fel a lóra! – A harcos nem nézett rá, amikor felelt.

– Értem, köszönöm!

Izabella nem hitte, hogy ilyen gyorsan fény derül rá, milyen csekélyke a lovagló tudománya. Szégyenében, azt sem bánta volna, ha a föld kinyílik alatta és elnyeli, de mivel ez nem történt meg, próbálta visszanyeri megtépázott önbecsülését.

*

6. fejezet

Órákkal később Rogner kijelentette, hogy a Loch Ness mentén haladnak tovább. A tavat még soha nem látta ilyen hatalmasnak, mint most. Izabella lába már nagyon sajgott a sok lovaglástól. Nem akart gyengének tűnni, ezért fájdalmát magába fojtva, csendben folytatta útját a harcosok oldalán. Hallgatagsága valószínűleg zavarhatta az urát, mert komor tekintettel nézett rá, miután mellé lovagolt:

– Minden rendben, asszony?

Bella kihúzta magát.

– Igen!

– Donald, Shane, lovagoljatok előre! – utasította őket Rogner, mire a katonák követték az uruk parancsát.

– Fáj a feneked?

– Kérem? – Izabella döbbenten tekintett a férjére.

– Könnyen megesik annál, aki először lovagol!

– Nem!

– Akkor meg minek ficánkolsz annyit, azon az átkozott lovon? – kérdezte dühösen a férfi. – Válaszolj!

– A nyereg kinyeste a lábam, most már boldog?

– Miért nem kértél, hogy álljunk meg? – faggatta a férje.

Bella, Rognerre nézett, aki komoly tekintettel várt a válaszára.

– Nem akartam problémát okozni – vallotta be halkan.

Rogner egy pillanatig csendbe figyelte őt, utána kijelentette:

– A közelben van egy hely, ahol letáborozhatunk, addig bírd ki – mondta és előre lovagolt.

Napnyugtakor egy eldugott kis partszakaszon táboroztak le. Vacsora után Bella kihasználta az alkalmat, míg Rogner a harcosaival tanácskozott, elindult, hogy megtisztítsa sebesült lábát a tónál. A parttól nem messze, ahol már nem láthatták őt, megszabadult a szoknyájától, vértől átnedvesedett kötésektől, majd a tóba sétált.  A hideg rázni kezdte testét, amikor a víz a hófehér bőréhez ért, de nem fordult vissza. Összerezzent, amikor valaki megszólalt a háta mögött.

– Megtudhatnám, mit csinálsz?

Izabella hátrafordult. Már sötétedett, de még így is felismerte Rogner alakját, aki csípőre tett kézzel állt vele szemben.

– Megtisztítom a sebet a lábamon! – Bella összeszorított szájjal tovább folytatta az útját.

– Mutasd!

– Nem, nem olyan vészes… – hadarta, és beljebb lépett a vízbe.

– Félsz tőlem? – húzta fel a szemöldökét a férfi.

Izabella megrázta a fejét.

– Akkor azonnal gyere ide!

– Ha ilyen gorombán fog viselkedni, akkor a válaszom továbbra is nem lesz.

– Az asszonyom vagy, azt kell tenned, amit mondok!

– Nem kell! Mivel csak akkor leszek az asszonya, ha elháljuk a házasságot.

– Miből jutottál erre a következtetésre?

– Az atya a ceremónia után mindenről felvilágosított. Még azt is felajánlotta, segít feloldani az esküm alól, ha nem leszek boldog, csupán vigyáznom kell az ártatlanságomra.

Izabella még soha sem látta Rognert ilyen morcosnak.

– Eléggé körmönfont férfi tiszteletes létére – szűrte az ura a fogai közt.

– Csupán elővigyázatos, így még visszamehetek a McBride-okhoz, miután megtaláltam az árulókat.

– Izabella, jól jegyezd meg, amit most mondani fogok!  Már az enyém vagy, ezen senki, még az atya sem tud változtatni.

– Tehát nem fog visszaküldeni, miután megtaláltam az árulókat?

– Nem!

Bellát, Rogner válasza valamiért megnyugtatta.

– Utoljára mondom, gyere ki a vízből!

– Csak, ha elfordul!

– Miért forduljak el?

– Félmeztelen vagyok!

– Tudom, a hold fényétől tisztán látlak!

Izabella zavarba jött.

– Már remegsz, asszony!

– A dühtől, maga hegylakó! – hazudta Bella.

– Felföldi!

– Ugyanaz.

– Ne akard, hogy bemenjek érted! – fenyegette meg Rogner!

Izabella hangosan felnevetett, mire férfi a csizmáját lekapva magáról a vízbe masírozott.

Bella gyorsan megpördült, hogy elfusson férje elől, de a lába beleakadt egy hínárban, és elmerült a combig érő vízben.  Egészen addig kapálózott, míg Rogner a segítségére nem sietett.

– Így jár az, aki elfut előlem! – vigyorgott rá pimaszul.

– Se… segítsen! – dadogta Bella, miközben egész testét rázta a hideg.

– Őrült nőszemély! – motyogta, amint kiszabadította Bella bokáját a hínár fogságából.

Az ölébe kapta és kivitte a partra. Nem állt meg vele a tóparton, ahogy azt Bella gondolta, hanem fák közé cipelte.

– Hová visz?

– Ahová már rég kellett volna!

– Angliába?

Izabella egy pillanatig, mintha mosolyt látott volna felvillanni a férfi arcán, mielőtt megszólalt.

– A fekhelyedre!

Bella megnyugodott, amikor észrevette, hogy a fekhelyük távol esett a McPherson harcososokétól.

– Tudsz állni a lábadon?

– Azt hiszem – felelte Bella, mire a Rogner a lábaira állította, és vetkőztetni kezdte.

– Mit csinál? – tiltakozott.

– Megszabadítalak a nedves ruháidtól – Rogner tekintete éhes vadként siklott végig Bella testén.

– Nézze, Mr. McPherson…

– Nyugodtan tegezhetsz, Izabella.

–  Rogner… én…

– Szeretem, ahogy kiejted a nevem.

– Erre még nem állok készen – mondta vacogva.

– Ne aggódj, majd segítek.

– De hiszen dühös vagy rám!

– Megnyugszom, amint magamévá teszlek! – mondta könnyedén a férje, utána ő is vetkőzni kezdett.

Izabella megijedt. Nem csak a házastársi kötelességeitől, amiről Maggie világosította fel az esküvője napján, hanem attól is, hogy a férfi csúnyának látja majd.

– És mi van azzal, hogy angol vagyok? Azt már elfelejtetted?

– Az asszonyom vagy, Izabella, egy McPherson, már nincs semmi közöd Angliához.

Bellát megnyugtatta Rogner határozottsága, ezért tovább faggatta.

– Még az égési sérüléseim sem zavarnak, melyek a kezem és a lábamat csúfítják? – kérdezte tekintetét a férje izmos mellkasára szegezve.

A férfi két kezébe fogta Bella arcát és kissé felemelte.

– Nem, de ha szeretnéd, te is megnézheted az én sebeimet.

– Olyan sok sérülésed van? – lepődött meg Bella, mire Rogner halkan felnevetett.

– Igen, a harcosoknál megesik.

Izabella behunyta a szemét.

– Félek!

– Nincs mitől, vigyázni fogok rád!

– De még alig ismerjük egymást! – tiltakozott az elkerülhetetlen ellen Izabella.

– Ezen könnyen segíthetek.

Izabellát a férje mosolya, annyira elbűvölte, hogy nem tiltakozott, amikor közelebb hajolt hozzá és megcsókolta. Miután a férfi megszabadította az utolsó ruhadarabjától óvatosan a takaróikra fektette. Még mindig izgatott volt, de az aggodalma kissé enyhült, amikor a férfi nem támadta le, mint ahogy azt elképzelte. Rogner nyelve olyan ügyesen simított végig az övén, mintha nem először csinálta volna. Izabella zavarba jött e gondolatra, mert őt még ez idáig, senki sem érintette meg így. A férfi olyan gyengéden simított végig a mellén, mintha egy értékes kincset tartana a kezében. Izabella, összezárta a lábát, ahogy Rogner keze lejjebb siklott a testén, és a combjához ért.

– Vigyázok rád Bella, nyugodj meg – mondta, és újra megcsókolta őt.

Izabella megadta magát a vágynak. Rogner csókjai teljesen elterelték a figyelmét félelmeiről. Karját a férje nyaka köré fonta. A férfi alkarjával felfogta a testsúlyát, mielőtt teljesen betakarta őt a testével. Izabella, élvezte, ahogy Rogner a fejét a nyaka hajlatába temette, s megcsókolta. Szorosabban ölelte magához, amikor férje keze újra végigsimított a combján, majd a síkos nyílásához ért, amit gyengéden simogatni kezdett. Bellát teljesen lenyűgözte, ami vele történt. Képtelen volt gondolkodni, amikor Rogner forró érzéki szavakat suttogott a fülébe. Margarettől megtudta, hogy a férfiak gyakran használják az ujjaikat arra, hogy felkészítsék a nők testét a behatolásra. Ezért nem érte váratlanul, amikor a férje is azt tette. Már ő is annyira vágyott Rognerre, mint amennyire a férfi rá. Rogner vággyal teli tekintettel a combjai közé nyomult, és egyetlen erőteljes lökéssel, mélyre döfött. Izabella fájdalmában felkiáltott és sírni kezdett. A férfi azonnal megállt, apró csókokkal borította az arcát.

– A fájdalom el fog múlni. Bízol bennem? – kérdezte Rogner mélyen a szemébe nézve.

Bella hitt neki. Tudta, hogy szándékosan sohasem bántaná őt. A lüktetés hamar csillapodni kezdett testében. Már nem aggódott a tapasztalatlanságán, megbízott a Rognerben, aki addig nem nyugodott, míg a csókjaival és az érintéseivel Izabella vágyát ismét fel nem korbácsolta. Apránként újra mozogni kezdett benne. Bella, még csak nem is gondolta, hogy ennyire tetszetni fognak neki a testében vibráló érzések. A csillagokban járt. A férje minden egyes lökésnél egyre mélyebbre hatolt, amitől ő is egyre követelőzőbb lett. Körmeit a hátába mélyesztette.  Élvezte, amikor férfi felemelte a csípőjét, hogy még erőteljesebbé tegye az iramot. Bella teste remegni kezdett, kéjes hang tört fel a torkából, ami Rognert a végletekig tüzelte.

A férfi még pár percig rajta feküdt, szaggatottan szedte a levegőt.  Még akkor is remegett, miután a férje leszállt róla, magához húzta, és plédjével betakarta őt.

Bella nem sejtette mennyi idő telt el, miután teste újra megnyugodott. A fejében kérdések cikáztak. Kíváncsi volt arra, Rogner mennyire volt elégedett vele.  A férfira nézett, aki csukott szemmel feküdt szorosan mellette.

– Rogner? – kérdezte halkan, de a férje meg se mukkant. Izabella megsimogatta a vállát, de a férfi továbbra sem válaszolt, ami többet is elárult neki a kelleténél.  Unt engem – gondolta, majd álomba sírta magát.

A nap még a horizont alatt járt, amikor Izabella arra ébredt, hogy valaki szorosan átöleli a derekát. Ez eszébe jutatta az éjszakát, amikor Rogner a magáévá tette. A férfi szuszogása csiklandozta az arcát, s miután Bella kinyitotta a szemét, tekintete találkozott az övével. Némán bámulták egymást, míg Rogner közelebb nem hajolt, hogy megcsókolja őt.  Bella megmakacsolta magát, és hátrahúzta a fejét. A férje mellkasával ránehezedett és újra próbálkozott.

– Miért nem hagyod, hogy megcsókoljalak?

– Mert nem akarom!

– Azt hittem, élvezted az éjszakát – mondta Rogner komoran.

Izabella elpirult.

– Tetszett, amit szívesen elárultam volna, ha…

– Fejezd be!

– Ha nem alszol el.

Rogner egy pillanatig néma csendben maradt, majd a hátára fordult és felnevetett.

– Csupán erről van szó?

– Tudd meg, hogy Angliában, a férjek is kimutatják az érzéseiket az asszonyaik előtt! – duzzogott Izabella.

– Szerelmes szavakra vágysz? – húzta mosolyra a száját a férfi.

– Csupán kíváncsi voltam, mennyire tettem a kedvedre, ennyi az egész!

– Kielégültem.

Bella meghökkent, sejtette, hogy Rogner nem a szavak embere, de ennél azért több dicséretre vágyott.

– Ennyit tudsz csak mondani? – háborodott fel, és felült.

A takaró, ami idáig megvédte őt a hidegtől lecsúszott róla, ami láthatóvá tette csupasz keblét.

– Feküdj vissza! – utasította őt a férje, miközben a felesége mellét bámulta.

– Te csak ne parancsolgass nekem – fordult el zavarában, mire Rogner testével rabul ejtette az övét.

– Skóciában a szófogadatlan feleségek hamar pórul járnak! – Rogner ajkait csupán pár centi választotta az övétől.

– Talán őket is megkergetik a Loch Nessben? – gúnyolódott.

– Be foglak törni, Izabella! – nézett rá a férje komoran, majd megcsókolta.

Izabella nem akarta, hogy Rogner újra levegye a lábáról, ezért tiltakozni kezdett.

– Ne ficánkolj, mert akkor nem fogom tudni vissza fogni magam! – jegyezte meg a férfi.

– Mit értesz ez alatt?

– Még érzékeny vagy, nem állsz készen egy újabb alkalomra.

– Hiszen már kel fel a nap! – hökkent meg Bella.

– A vágy nem napszakhoz kötött.

Izabella zavarba jött, mert erre még nem is gondolt.

– Akkor leszállnál rólam? Alig kapok levegőt – túlzott egy picit Bella.

Rogner igazított a testtartásán, s ahogy a lába az övéhez ért, Bella fájdalmában felszisszent.

– Hogy van a lábad? – érdeklődött Rogner.

– Kicsit még lüktet.

– Van egy rövidebb út, nem messze innét, ha bírni fogod az iramot, estére már az otthonunkhoz érünk.

– Még mindig úgy gondolod, hogy a néped nehezen fogadna el? – kérdezte Izabella, mire Rogner hüvelykujjával végigsimított Bella ajkán és csak utána válaszolt.

– Igen!

Izabella tekintete könnyessé vált, amit a férfi is észrevett.

– Szeretnéd, ha megölnék mindenkit, akinek kifogása lenne ellened? – kérdezte a férje mélyen a szemébe nézve.

Bella meghökkent.

– Nem tennél ilyet… ugye?

– Nem ismersz eléggé – mondta, majd újra Bella ajkaira vetette magát.

Izabella engedte, hogy a férfi csókja elfújja a sötét felhőket, melyek a fejük felett gyülekeztek.

Miután Rogner, felvetette a harcosainak, hogy egy rövidebb úton haladjanak tovább, erdővel körbevett, dombos ösvényeken lovagoltak keresztül, ahol a földes út egyre jobban szűkült.

Az időjárás, pont olyan változó volt, mint a harcosok kedve, akik csípőre tett kézzel álltak egy szakadék fölött. Izabella követte a harcosok példáját és leszállt a lováról. A négy harcos Rognerrel az élen tanácskozni kezdett. Bella a közelükbe sétált, miközben igyekezett megfeledkezni a tériszonyáról.

– A hosszabbik utat kellene választanunk, uram! – mondta Arran, majd Izabellára nézett.

– Nem!  – tiltakozott a férje.

Izabella már bánta, hogy panaszkodott neki, mert ezek után, Rogner állandóan zavarba hozta a „Jól vagy?” – kérdésével őt mindenki előtt

– Egyáltalán, elbír mindannyiunkat? – érdeklődött Shane, fejét oldalra döntve.

– Indából készült, ha egyenként megyünk át rajta nem lesz gond! – jegyezte meg Donald.

– A híd kábé egy kilométer hosszú – elmélkedett Kian, a szakadék széléhez lépve. –Lehetek az első, uram? – kérdezte vigyorogva.

Izabella a magas, fekete hajú harcosra pillantott, akiről nem tudta eldönteni, hogy ennyire bátor, vagy csupán simán bolond.

A férje bólintott, majd azt mondta:

– Én és Izabella leszünk az utolsók.

A katonák letakarták a lovak szemét, mielőtt a kötélhídra léptek volna. Bella egyre izgatottabb lett, amint Kian elsőként elindult.  A harcos cseppet sem félt, határozott léptekkel haladt előre a lovával együtt, ezért nem kellett nagyon sokat várniuk arra, hogy átérjen.

– Hála Istennek! – jelentette ki Bella, miután a harcos a túloldalról integetett.

Shane, Arran és Donald is ügyesen átjutottak, amitől Bellának meg kellett volna nyugodnia, de nem sikerült.

– Minden rendben lesz, Izabella, csak ne nézz le! – jegyezte meg a férfi, a kötélhez vezetve őt.

Bellát rögtön megbénította a hullámzó víz, ami egy vékony mederben egyenesen a Loch Ness-be folyt. A világ forogni kezdett vele.

– Nem kapok levegőt… – suttogta, mire a férje megfordította őt, majd közelebb hajolt hozzá.

– Nyugodj meg! Itt leszek mögötted, nem eshet bajod! Cserébe csak annyit kérek, fogadj szót, ha azt mondom, ne nézz le, rendben?

– Igen.

– Ha pedig azt mondom, fuss, ne kérdezd miért, csak szaladj úgy, mintha az életed múlna rajta.

– De a lovak…

– A tiédért később visszaküldünk valakit – vágott a szavába Rogner. –  Mióta van tériszonyod?

– Azóta, hogy egy szakadék van a lábunk alatt!

– Ne butáskodj, asszony, nem vagyunk olyan magasan.

– Nekem ez is elég.

– Figyelj Izabella, ha bátortalannak tartanálak, nem vettelek volna el, most pedig menj! – jelentette ki Rogner határozottan.

Meg tudod csinálni! – bíztatta magát Bella, vett egy mély levegőt, és a kötélhídra lépett. Pár lépés után a híd enyhén ringatózni kezdett alattuk, mire Rogner tovább bátorította őt.

– Ügyes vagy! Csak így tovább, próbáld elterelni a gondolataid valamivel.

– Miért nem akartad, hogy Owen felesége legyek? – kérdezte Bella nem sokkal később.

–  Csupán ez jutott eszedbe, semmi más?

Izabella először arra gondolt, fejbe csapja a férfit egy serpenyővel, amiért ilyen helyzetbe hozta, de sajnos nem tudott sokáig ebbe az emlékbe kapaszkodni, mivel gondolatban már meg is gyógyította.

– Miért utálod őt? – kíváncsiskodott tovább, s miután nem kapott választ a kérdésére, megállt és szembe fordult vele.

– Az Istenekre asszony, meg akarsz halni? – kérdezte Rogner idegesen.

– Mondd el! – kérlelte Bella, mire férje az égre emelte tekintetét, s annyit mondott:

– A húgom miatta lett öngyilkos! Az a féreg elcsábította, majd eldobta, mint egy szemetet. Most pedig menj!

– Istenem, nagyon sajnálom… – motyogta, ahogy megfordult.

– Már régen történt… előre nézz, te nő! – utasította kissé hangosabban, miután Bella lába megcsúszott a deszkán. A férfi elkapta, mielőtt elesett volna. A fekete telivér Rogner háta mögött hirtelen megbokrosodott és többször is felágaskodott. Izabella megrémült, amikor férje lova hátsó lábaival rugdalni kezdte az indából készült hidat, ami ringatózni kezdett a súlyuk alatt. A férfinak szerencsére sikerült lenyugtatnia az ijedt jószágot, de mire Bella fellélegezhetett volna, a híd kettészakadt alattuk, ők pedig a mélybe zuhantak.

*

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.8/10 (6 votes cast)
5 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Kedves szerző!
    Hadd osszam meg veled a novelláddal kapcsolatban mostanáig megfogalmazódott benyomásaimat! A mű előnyére válik a gördülékeny írásmód, a szöveg könnyen emészthető. A cselekményt is mondatról-mondatra egyre tetszetősebbnek találom, holott az írás tempója kicsit feszített az ízlésemnek. Az erotikus jelenettel kifejezetten megleptél – pozitívan -, volna még rajta mit csiszolni, de ezzel együtt is érzékletes volt. A fentiekhez gratulálok! 🙂
    Amit érdemes lenne esetleg megfontolnod:
    Kell az az évszám az elejére? 🙂 A történet, a leírások önmagukért beszélnek, és mankó nélkül is átadják az olvasók számára fontos információt, miszerint a középkorban vagyunk. Ha a cselekmény tartalmazna a történelemből kiragadott sorsfordító eseményeket, indokoltnak érezném a dátumot, azok hiányában viszont csak „támadási felületként” szolgál. Nem hinném, hogy átvered az olvasóidat, ha azt mutatod meg, mit tudsz, és nem azt, amit nem. 🙂 Egyébként ami engem illet, a korhűség körüli bakik nem távolítottak el különösebben a szövegtől, sokkal inkább a főhősnőd megformáltsága. Hiányoltam Lady Izabella „mélységeit”, sokszor éreztem úgy olvasás közben, hogy ezt a lányt elsősorban a jelen történései határozzák meg, de nem a múltja, vagy a jövő körüli szorongásai. Ezekkel kiegészítve számomra szerethetőbbé válna az egyébként is szimpatikus karaktered. 🙂 Mindent egybevetve gratulálok a novelládhoz, és további sok sikert kívánok! 🙂

  2. Kedves Meerha Krane! Köszönöm a véleményed. Sajnálom, hogy Lady Izabella mélységeit hinyáloltad, de örülök, hogy ez nem tántorított el attól, hogy tovább olvasd ez a történetet. Köszönöm a jó kívánságaidat, finomítani fogok a novellán mindenképpen. Neked is minden jót! 🙂

  3. No jó, elismerem, mire ehhez a részlethez értem, már megfogalmazódott bennem, hogy nem én vagyok a célközönség. A legtöbb romantikus regényben felbukkanó klisét te is leírtad kezdve azzal, ahogy Izabella és Rogner találkozott az istállóban, és néhol látni inkább 21. századi kifejezéseket és megnyílvánulásokat, mintsem középkorba illőket. Mindettől függetlenül szerintem kapós történet lenne, mert a végletekig férfias férfit rengeteg nő szereti. Egyébként az erotikus jelenetnél mintha magabiztosabbá vált volna a stílusod. 😉

  4. Rendben! Leesett a Vasököl jelző, csak elsőre nem. 🙂 Szívesen továbbolvasom. Még most is hiányolom, hogy az író meséljen, csak az erotikus jelenetnél ment… Biztos ki fog bontakozni, hogy miért hoztál mindent össze ennyire az elején, de így felvetődött bennem a kérdés, hogy ez most milyen típusú könyv? Romantikus? Nem sokat olvastam ebben a témában, de abban a kettőben a végére jöttek össze hőseink és addig én majd megvesztem a vágyaiktól! Az ennél sokkal későbbi időben játszódik mégis régebbinek hat. Emiatt nem érzem annyira korhűnek. Kicsit modernebbnek látszik, mint ahogy várnám. Még mindig tetszik! Lelkesen olvasom tovább.

  5. Ez a részlet most egy kicsit kevésbé nyerte el tetszésemet, mint az előzőek. Itt nem történt annyi minden, és amit hiányolok az az, hogy nem különösebben jön át a sorokon a kor hangulata. Rogner és Bella kapcsolata számomra pedig egy kissé gyors.
    Ennek ellenére még mindig tetszik és jó az alapötlet, várom, mi fog kisülni belőle! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük