– Jó, hogy itthon vagy.
Az arca olyan volt, ahogy az ábrándjaimban élt. Ugyanolyan. Meleg, bölcs, megértő. A szeme meghitt hunyorgása. Ellágyultam, megnyugodtam, mint aki hazaért. Mint aki egy nyüzsgős nap után meleg ágyba bújik. Jótékony, ölelő sötétbe. Fáradt szemem előtt egy ismerős romantikus film vége. Az ember öntudatlan is mosolyog. Szerettem látni. Nem tehettem róla.
Úgy állt a konyhámban, mintha a puzzle odaillő darabkája lenne. Mindenütt úgy állt. A zavar és kényelmetlenség legcsekélyebb jele nélkül. Otthonosan, lezseren. Vajon ezt az alig észrevehető, játékos, táncos könnyedséget honnan hozta? Talán egy főzőműsorból?
A hangulatérzékelő narancsosra festette mögöttünk a falakat és olyan zenét kígyóztatott a sülő hús illata köré, amelyet nem ismertem ugyan, de önkéntelenül is dúdolni kezdtem.
– Kész a vacsora. – Péter egyenletes tempóban terített, anélkül, hogy odanézett volna. Helyette engem simogatott a tekintetével.
A hangját is szerettem. Enyhe kötekedő zöngéje volt, ártatlan humor színe, mivel nem akart fölém kerekedni.
– Hm… – Nagyobb levegőt vettem, hogy szaglójárataimat átmelegítse a kicsapó hő. – Megindult a Niagara a számban. Jó régen ettem.
– Hat órája.
– Hány perce?
– Háromszázhetvenkettő.
– Igen. Éreztem, hogy a szimpla hat óra nem írja le jól a gyomrom állapotát.
– Igényled, hogy leszidjalak és előadjak az étkezési szokásod egészségtelen voltáról?
– Tegnap sajnos igényeltem. Még emlékszem a főbb pontokra, köszönöm.
Péter a Kitchen Wonderben tökéletes hőfokra sült és azon megtartott csirke párájába szimatolt és felvigyorgott rám.
– Szereted az iróniát.
– Igen- ismertem el és megvontam a vállam.
– Mondjak egy viccet?
– Micsoda?
Ez olyan klisé. Ne.
– Egy viccet.
– Nem értem. Tapasztalataid alapján a viccek beválnak a lányoknál?
– Töltöttem le pár újat. Mondhatom őket?
– Ne… – nevettem fáradtan.
– Na, látod. Még el sem kezdtem, máris vidámabb vagy. Láss hozzá a csirkéhez.
– Uh… Ez nagyon finom. Lágy, omlós. Elképesztő, hogy ilyeneket tudsz.
– Köszönöm. A Kitchen Wonderrel gyerekjáték. Két perc alatt beledobáltam mindent, aztán csak néztem a kijelzőn.
– Igen. Ezt hívják gasztrotévézésnek. Na, jó, leállok. Hét óra után ez elég is volt.
– Kérsz egy váll- és nyakmasszázst?
– Mikor nem?
– Akkor kérsz. Itt a lapockánál… Emlékszem, hogy ez tegnap különösen jólesett.
– Igen. Jól emlékszel. Jaj,… te.
Meddig tudja az ember csömör nélkül élvezni a tökéletességet? Péter odadását nem lehetett megkérdőjelezni.
Nincs ebben a csomagban semmi bizonytalan.
És végre valaki beprogramozta az összes háztartási gépem.
– Péter, mi újság a tartósítóval?
– Az autoszort funkció nem működött. Ahelyett, hogy érzékelte volna, hogy romlik az étel és magától lefagyasztotta volna, csak leltárt tartott. Ja és a fagyasztási időpontokat is rosszul mutatta. Egy darab sajtból még csak pár dekányi hiányzott, de olyan alacsony kalóriaértéket írt ki, mintha egy szelet citrom lett volna. Káosz a köbön. De egyébként egyszerű kis szerkezet.
– Neked – sóhajtottam. – Én már a porpatyolatról is leszoktam. Sose szívta vissza rendesen a kis csodarészecskéket. Olyanok lettek a ruháim, mintha az egész testemet korpa borítaná.
Péter befejezte a vállaim dögönyözését. Összevonta a szemöldökét.
– Korpa. A gabonafélék őrlésekor keletkező melléktermék vagy a fejbőr felső hámrétegének felgyorsult leválása? Ne fáradj, átnéztem a képi bázist. Olyan, mint a hó.
Nevettem, de nem szívből.
– Régi beidegződés – magyaráztam. – Képzeld, hajdanán, az egyéni érdekek korában korpásodásgátló samponokat vettünk.
– Átmeneti megoldás. Utánanéztem.
A konyha hirtelen magányosan úszó jégtábla lett az óceán közepén.
– Ne jelezd folyton, hogy a fejedben van az egész Google – mormogtam rosszkedvűen, rá se nézve.
– Bocsánat, nem akartam tudálékosnak látszani.
Péter visszatért az eredeti ösvényre.
– A porpatyolatot is helyreigazítottam. Nem önthetsz bele tíz kilónál többet. Ha ezt betartod, nem lesz több fennakadás.
– Tudom. Csak mindig elszalad velem a ló.
– Elszalad veled a ló. Elbízod magad, vérszemet kapsz vagy felbátorodsz? Az elszemtelenedést kizárom.
– Nem is tudom. Nincs több opció? Valahogy egyik sem.
– Értem. Ezért mondjuk, hogy elszalad velünk a ló.
– Igen. Jaj… Muszáj neked ilyen okosnak lenned?
– Tudod, hogy nem muszáj. Minden lehetséges.
Hirtelen mindennél jobban vágytam rá, hogy egyedül legyek. Ennél is jobban.
Péter felfigyelt az ereszkedő szempillámra.
– Szomorú vagy?
– Nem. Tényleg nem.
– Szomorúnak tűnik a hangod is.
– Csak fáradt vagyok, Péter.
– Meséljek, mi történt a világban?
– Mesélj.
– Újabb négyzetkilométerek kerültek víz alá Portugáliában.
– Remek. Inkább ne mesélj.
– Tegnap éjszaka rossz álmod volt.
– Igen?
– El akarod mondani?
– Nem működik a vizualizátor?
– Sosem kötném rád a tudtod nélkül. Nem etikus.
– Ez megnyugtató. Ugyanakkor kár is. Ezt szívesen visszanéztem volna.
– Valami Ákost emlegettél.
– Te jó ég…
– Bocsánat. Nagyon szeretted?
– Hagyjuk ezt, Peter. Csak simogass, légy szíves.
– Nem szereted, ha kíváncsiskodom, ugye? Nem tartozik rám.
– Hát… Túlzásnak érzem.
Péter hallgatott. Az első húsz perc jól is esett. Aztán hirtelen felocsúdtam a jelenlétére és összerándult a gyomrom. Felnéztem és változatlan kedves arcát látva megkönnyebbültem.
– Jó, hogy tudsz hallgatni – mondtam végül hálásan.
Péter értetlen arcot vágott.
– Ákosnál a hallgatás a hidegháborút jelentette – magyaráztam kelletlenül.
– Értem a párhuzamot. A hallgatás és a két volt szuperhatalom közötti ki nem mondott rivalizálás között.
– Péter, nem kell mindent kimondani.
– Igen, mert hallgatni arany. Micsoda közhely!
– Látod, milyen gyorsan kapcsolsz.
Néztem utána, ahogy karcsú, izmos alakja eltűnt a hálószobában. Nem lesz velem sosem elégedetlen. Ápol és vigyáz rám. Tanácsot ad és karbantart a házban. Ciklikus egészségfenntartó és higiéniai vizsgálatokat és beavatkozásokat végez. Nem ítélkezik, és nem vet meg. Ideális vitapartner. Igaz, ellenérveinek erőssége szabályozható. Véleménye széles e világ információjának random summázata. Értékrendje stabil, ízlése eklektikus. A beállított személyisége vonzó vonások kombinációja. Messze felülmúlja az Ákosét. Neki egyébként sem kellettem már. Péternél korkövető beállításokra és fizikai módosításra is van lehetőség. Együtt öregedhetünk.
Tudtam, hogy belül, énem még általam hozzáférhető mélyén, a cég ajánlatát visszhangzom. A vevőcsalogatót, amelynek esélyt adtam.
De tudtam.
Nem akartam ágyba bújni vele. Nem akartam újra sírni.
Bementem a hálószobába. Várakozón felém fordult. Odabújtam hozzá. Egy pillanatig élveztem 36,5 fokos ölelését, a normálisnál egy kissé hevesebben emelkedő, engedelmes mellkasát, majd beütöttem a karján a vészkombinációt.
Szépen vigyázzba merevedett. Visszacsomagoltam a dobozába és beállítottam a sarokba.
*
Nekem ez nagyon tetszett. Rendben volt a nyelvtan, és az óvatos átmenet is a romantikusból és a társadalomkritikus sci-fibe. A felétől tudtam, hogy Péter robot, de nem bántam meg, hogy végigolvastam. Gratulálok.
Gratulálok a szerzőnek! Nekem nagyon tetszett, a téma elgondolkodtató. Az információadagolás is megfelelő. A szinte csak párbeszédes részt árnyaltam volna még egy kis leírással, meg pár orientáló mondattal, pl. ki hol ül/áll, mit csinál, stb. De ha ott éppen a monotonitás kifejezése volt a cél, akkor jól sikerült. A szöveg gördülékeny, olvastatja magát. Összességében tetszett. További írói sikereket kívánok!
Cseles! Már az elején feltűnt, hogy milyen gyanúsan tökéletes Péter, de nem jöttem rá azonnal, miért, jól építetted fel a novellát. Az utolsó két mondat különösen ütős, nagyon jó zárás volt.
Akadt egy-két szárazabb, döcögősebb mondat, amit kicsit átfogalmaznék, hogy gördülékenyebb legyen, de összességében véve tetszett. Gratulálok, Kata! 😉
Nagyon jó! 🙂 A sztori és a megfogalmazás is. Köszi 🙂
Gratulálok, nagyon tetszett! Imádom a témát, sok ellentmondásos gondolatot ébreszt. Lehet, hogy azért mert a napokban láttam, de az új Alien film jutott az eszembe, a Michael Fassbender által játszott karakterrel. Ő várhatna haza 🙂 Viccet félretéve kicsit gyorsan lett vége. Olvastam volna még a vívódásról a természetes és a tökéletes, az érzelmes meg a logikus között.
Tetszett. A jó hír-rossz hír észrevétlenül működik benne. Klassz.
Tökéletes – jó hír.
Ki lehet kapcsolni – egyben jó és rossz hír. Hiszen nem igazi 🙂
Tökéletes – hiányozni fog, tehát rossz hír.
Be lehet kapcsolni – jó hír.
kár, hogy egy Black mirror epizód koppintása az egész.
Gratulálok az írónak! Tetszett, ámbár egy idő után sok volt ez a tökéletesség, a csattanója viszont helyre tett mindent. 🙂
Kedves Kata!
Érdekes volt a novella, gratulálok hozzá!
A nyelvezet teljesen rendben volt, a helyesírással sincsenek gondok, gördülékeny volt a szöveg.
Az elején volt egyedül, hogy a tőmondatokat túl soknak éreztem, így nekem benyomáskeltés és hangsúlyozás helyett egy idő után inkább már zavaróak voltak. Viszont ahogy itt leírtad Pétert, az szerintem érzékletesre sikerült, amilyennek ez alapján elképzeltem, azt hozta is később, amikor már beszélt, cselekedett.
Meglehet, ez csak egyéni mizéria, de nekem nem tetszik, amikor egy történet elején alig tudunk meg valamit a főszereplőről, olyannyira nem, hogy még a korát, nemét sem lehet tudni biztosra. Gondolkodtam, hogy nem a mellékelt kép és a megszokás miatt tudtam-e egyből, hogy itt egy felnőtt nőről van szó, de igazából az elején a gondolatok megfogalmazásából és a “konyhám”-ból ez kiderül.
Az információadagolásról magam is még csak most olvasgatok, de sima olvasói benyomás alapján nekem tetszett, ahogy itt kezelted. Apránként kapjuk a morzsákat Péterről – és a környezetről -, míg egyértelművé nem válik, hogy micsoda is ő. Viszont pont a még érezhető “gépiességéhez”, programozottságához képest nekem túl emberinek tűnik ez a mondat, valahogy kilóg a képből: “Ja és a fagyasztási időpontokat is rosszul mutatta.” Aki fejből idézi az értelmező szótárt és olykor túl tudálékos, pluszban program alapján működik, az nem felejt el említeni egy információt, hogy aztán egy “Ja…”-val még odabiggyessze.
A párbeszédek követhetők és elképzelhetők voltak, magukkal a szavakkal is sikerült leírnod, mit gondolhat a főszereplő, én legalábbis mellé tudtam képzelni hangszínt, gesztusokat is. Bár szerintem amikor hosszan beszélgetnek a szereplők, azért szerencsés, ha egy-egy ezekre utaló betoldás is van közben. (Bár lehet, ezzel azért vagyok így, mert sokaknál tényleg ez kell a követhetőséghez.)
A vége hangulatos volt, különösen, mert már voltak előjelei. Ugyanakkor bennem olyan érzést keltett, hogy lehetne folytatása, és főleg, hogy van előzménye is a történetnek. Felmerültek bennem kérdések, hogy vajon a főszereplő miért vette meg Pétert, mi az, hogy ő már nem kellett Ákosnak, no és hogy mi lesz ennek a vége? Mert érezhetően van a nőben valami feszültség, magányosság, ami, hacsak valami nem változik, előbb-utóbb valamilyen formában ki fog bukni.
Tetszett a novella, öröm volt olvasni. 🙂
Üdv:
Lia
Nagyon tetszett!