Patak Gyöngyvér: Alma

Zalán egész éjjel forgolódott, sóhajtozott a mellkasára nehezedő nyomástól. Ma sem jött álom a szemére, pedig remélte, hogy mára, a nyaralás másnapjára, visszatér régi nyugalma. Az ötcsillagos Hotel Salva nászutas lakosztálya, ahova Margo, leendő anyósa foglalt nekik (és a szomszéd lakosztályba magának és férjének) szobát, minden kényelmet biztosított, de úgy tűnt, a mátrai luxusszálló sem…

Olvass tovább

Kulcsár Kata: Péter

– Jó, hogy itthon vagy. Az arca olyan volt, ahogy az ábrándjaimban élt. Ugyanolyan. Meleg, bölcs, megértő. A szeme meghitt hunyorgása. Ellágyultam, megnyugodtam, mint aki hazaért. Mint aki egy nyüzsgős nap után meleg ágyba bújik. Jótékony, ölelő sötétbe. Fáradt szemem előtt egy ismerős romantikus film vége. Az ember öntudatlan is mosolyog. Szerettem látni. Nem tehettem…

Olvass tovább

Almási Zsófi: Berlintől északra

Jól áll neki az egyenruha. Dora erre gondol, mielőtt elviszik. Aztán utaznak. Jelöletlen tehervagonokban, sötétben, miközben penészként telepedik rájuk a rettegés. Néhányan sírnak, mások a csöndjükkel próbálnak védekezni a könnyek ellen. A sarokban egy rekedt hangú férfi énekel, a hangja repül, repül, felkergeti a hideget a plafonon pislogó villanykörték közé. Aztán a vonat zökken egyet,…

Olvass tovább

Láng Emi: Szemetek tükrében

Prológus Mindenkinek vannak titkai. A titkok visszaélnek vendégszeretetünkkel. Minél tovább tartjuk magunkban őket, annál nagyobb esély van arra, hogy átveszik az irányítást felettünk. Azoknak az embereknek az elvárásai alapján élünk, hozzuk meg döntéseinket, akik ránk bízták a titkokat. Csapdába esünk és fogolyként élünk börtönük rácsai mögött, amit önzésből kovácsoltak. Sokszor észre sem vesszük, hogy azon…

Olvass tovább

Máté Viola: Daphné

A lány csendben rajzolt. Nem tiltotta semmi, így Massimo sem szólhatott érte. De már órák óta ott volt. Még a szénrudakat is hagyta a padlón szanaszét heverni. Massimo hangos csettintés kíséretében felkapott egyet, ami messzebb gurult, és sietős léptekkel a lány felé indult. Megköszörülte a torkát és igyekezett szúrós szemmel nézni, amikor átadta, de a…

Olvass tovább

Erion Kay: Mellékhatás

Az ellenállhatatlan erő a bokor mélyére penderítette. Odakintről ordítozás, fémes, csattogó hang hallatszott. Szédelegve emelte fel a fejét. A hasán feküdt a csupasz földön, felette sűrű növényzet. Arca égett a karcolásoktól, sajgó teste ezernyi sebről adott hírt. Zavartan körbenézett, odakint csata dúlt. Fogalma sem volt, hol van. Ekkor megragadták a két bokáját és durván kirántották…

Olvass tovább

Sütő Fanni – Szaszkó Gabriella: Amit a tenger adott – 3. rész

–12– Vannak dolgok, amikre az ember maga sem szívesen gondol, a nagy közönség elé meg pláne nem szívesen tárja. Az én esetem a hashajtóval pont ilyen. Azt hiszem, mindenkivel előfordult, hogy például összeveszett pár egymással nagyon nem kompatibilis ételt, és utána a nap jó részét a fürdőszobába zárkózva töltötte. Úgyhogy az érzést talán nem kell…

Olvass tovább

Sütő Fanni – Szaszkó Gabriella: Amit a tenger adott – 2. rész

–7– Reggel borzalmas gyorsasággal lapátoltam be a reggelit. A szüleim elcsigázott lassúsággal emelték a szájukhoz a tojásrántottát, miközben az aznapi újságot böngészték. Mintha a családi reggeleink unalmas jelenetét ollóval vágták volna körbe, majd átragasztották volna egy másik helyszínre. A szüleim nem törődtek a sós tengeri szellővel és a sirályok hangos vijjogásával. Én néha idegesen tekintettem…

Olvass tovább

Sütő Fanni – Szaszkó Gabriella: Amit a tenger adott – 1. rész

–1– A vöröslő tengervízben láttam meg először elhomályosodó alakját, amely aztán meghatározta az egész életemet. Tizenhat éves voltam, amikor a szüleim úgy döntöttek, hogy spontán kirándulásképp elindulunk az Atlanti-óceán partjára. Csupán háromórás autózásra volt a morajló víz az otthonunktól, de apámnak sikerült végigszitkozódnia az egész utat. Főleg mások vezetési stílusát dorgálta a zsúfolt országúton, a…

Olvass tovább

Pecznik Éva: Add édesen az életed

Újra ugyanott vagyok. Hogy is van az a hasonlat a saját farkába harapó kígyóval? A dolgok körbeérnek, és ugyanott végződnek, ahol kezdődtek. Még jó, hogy nincs farkam! Bár az mindent megoldana. Akkor ÉN diktálnék, ÉN röhögnék a markomba és miattam rágnák a körmüket a luvnyák. Az olyan öreg csajok, mint én. Végül is harmincöt fölött…

Olvass tovább

Sütő Fanni: Téltelen

A végtelen nyár lusta örömlányként nyúlt végig a tájon, forró leheletével melegítve az amúgy is izzadó alattvalókat. A kalászok csordultig teltek aranyos búzaszemekkel, és a kastély kertjében dús fonatokban csüngött a jázmin a fákról, émelyítően édes illatba burkolván a tájat. Auguszta királynő a teraszon állt, csukott szemmel élvezte, ahogy három udvarhölgye gyöngyház berakásos fésűkkel simogatja…

Olvass tovább

Laczik-Pintér Edit: Örvény

„Vajon mindenkinek van lelke, még a gonoszoknak is?” – morfondírozott magában Eszter, miközben beszállt a liftbe. Nem szerette a lifteket, úgy érezte megfullad bennük. Alig várta, hogy megálljon. Tétován lépett ki, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár. A ház nyitott ablakai csendesen lehelték ki az éjszakát. Cipősarka hangosan kopogott a folyosó szürke…

Olvass tovább

Sütő Fanni: Egy metróútról

Az egész kalamajka egy metróúton kezdődött. Röpke, mások számára talán jelentéktelen történés volt. Mire a szerelvény az Örs vezér térről a Blaha Lujza térre ért, Kováts úr élete örökre megváltozott. Amikor hősünk szokásához híven fél hatkor felébredt, úgy gondolta, ez a nap is csak ugyanolyan lesz, mint a többi. Kováts úr középkorú, közepes beosztású tisztviselő…

Olvass tovább

Istók Anna: Mindegy, mi a neve

A férfi lassan hajtott a sötétben, az utat ellepték a gyalogosok, azokat kerülgette, ő meg egyébként is alig látott valamit a fáradtságtól, és bár nem foglalkozott vele, de farkasvakságban is szenvedett, aminek hemeralopia az orvosi neve, de nem érdekelte. Mindenki lóbált valamit a kezében, virágot, ásót, gereblyét, kannát, mécseseket. Befordult a temető utcájába, sehol nem…

Olvass tovább

Bojár Cassino: Mária

Ostoba felvetés, hogy mi lett volna ha? Pedig az ember gyakran feltesz ostoba kérdéseket, aztán vagy kap rá feleletet, vagy nem. Leginkább nem. Abban az időben (1955-öt írtunk) még nem volt diszkó, nem voltak nagy heppeningek. A diákság tánciskolákba, vagy ötórai teákra járt ismerkedni. Ritkábban házibulit is engedélyeztek a szülők, és csak kivételes esetben mentek…

Olvass tovább