–12–
Vannak dolgok, amikre az ember maga sem szívesen gondol, a nagy közönség elé meg pláne nem szívesen tárja. Az én esetem a hashajtóval pont ilyen. Azt hiszem, mindenkivel előfordult, hogy például összeveszett pár egymással nagyon nem kompatibilis ételt, és utána a nap jó részét a fürdőszobába zárkózva töltötte. Úgyhogy az érzést talán nem kell részleteznem.
Mielőtt bevonultam önként vállalt remeteségembe, odasomfordáltam Trevor lemezjátszójához, bekapcsoltam, és jó hangosra állítottam. Az ember lánya próbálja megőrizni a maradék büszkeségét, gondoltam a hasamat markolászva. Nagy meglepetésemre a hangfalak egy Wagner áriát kezdte el harsogni. Bár jobban belegondolva nem tudom, miért lepődtem meg, hiszen mindig is tudtam, hogy Trevor egy komoly fiú. Komoly párkapcsolattal. Eszembe jutott a szegény lány, aztán beszaladtam a mosdóba.
Miután már egy jó ideje bent voltam, és az összes csempematricát kívülről fújtam, úgy éreztem, valami más figyelemelterelés után kellett néznem. Előhalásztam a sortom zsebéből a mobilomat. Gondoltam, jobb híján megnézem, mi történt a nagyvilágban, az az a Facebookon. A tengerparti nagy nyugalomban és wifitlenségben, aztán pedig a Trevor felbukkanását követő felfordulásban eszembe sem jutott bejelentkezni. Ez talán hihetetlennek hangzik egy mai fiatal szájából, de én sosem láttam sok értelmét állandóan a közösségin lógni, lévén, hogy alig voltak barátaim. Az meg, hogy a népszerű lányok éppen kivel járnak, mit néznek a tévében, vagy mit ettek vacsorára, eléggé hidegen hagyott. Eseményekre sosem hívtak meg, mindig csak utólag a fényképekről értesültem, ha valamilyen összejövetel vagy általános móka és kacagás volt. Hibáztattok hát érte, hogy már elegem lett, és szerettem volna kicsit feldobni az életem? Nem jó szociális páriának lenni, ezt borítékolhatom bárkinek.
Legnagyobb megdöbbenésemre, amikor végre eszembe jutott a jelszavam, és be tudtam jelentkezni, teli postaládát és üzenőfalat találtam. Mi a fene történt? Sajnos az elmúlt napok eseményei miatt nem tudtam azzal álltatni magam, hogy csak úgy egyszerre népszerű lettem. Nagyot sóhajtottam, és találomra kinyitottam az egyik üzenetet. Reginától jött, aki az osztályunk koronázatlan királynője volt. Mondanom sem kell, ez volt az első üzenet, amit valaha írt nekem, de úgy beszélt hozzám, mintha bizony évek óta a legkedvesebb puszipajtása lettem volna.
A sok bájolgás között kihámoztam, hogy az üzenet lényege egy buli meghívás volt! Hogy milyen rég láttak, hogy eltűntem, és mindenképpen számítanak rám. Gondolom, az már senkit sem fog meglepni, hogy a tervezett összejövetel alig félórányira volt innen, egy felkapott üdülővárosban. Kezdett nagyon elegem lenni abból, hogy a fél iskolám ezen a környéken tobzódik. Nem elég nagy Anglia vagy inkább Európa, hogy mindenkinek itt kell kikötnie? Persze a kérdés költői volt, egy mindenre képes szirénnel az ember sarkában, ez egyáltalán nem volt meglepő. Erről megint eszembe jutott Hexbridge igazgatónő és az apám, akik mindenféle lepukkant kávézóban találkozgatnak, mint szerelmes kamaszok. Az elméktől elfogott a hányinger, de sikerült visszanyeltem a keserű gondolatokat.
Miután végre kikecmeregtem a mosdóból, úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger. De furcsa módon meg is könnyebbültem, mintha a mérgek egy része távozott volna belőlem. Persze, a gyűrű maradt ott, ahol az elején. Hülye ötlet volt, de kezdtem egyre jobban kétségbe esni. Hideg vizet lögyböltem az arcomra, remélve, hogy némi életet mosok magamba, aztán visszalopakodtam a nappaliba. Trevor a laptopja előtt ült, és a Facebook oldalamat nézegette.
– Miért nem raksz ki több képet magadról? Olyan szép vagy! – mondta ködös tekintettel.
– Ja – morogtam. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből a gépet. Mélyeket lélegeztem, mert tudtam, hogy vissza kell fognom magam. Nem szegény Trevor tehet arról, ami vele történik.
– Szedelőzködj bogaram, lassan indulnunk kell! – mondta lágyan. Akkor vettem csak észre, hogy átöltözött. Nagyot nyeltem. Régen biztos csendesen elájultam volna a feszes farmer, a szürke ing és a hanyagul a vállára vetett zakó látványától. Még a haját is belőtte. Az ajkamba haraptam, hogy benntartsam a sóhajba burkolózó sikolyt.
– Hova is indulunk? – kérdeztem végül, amikor sikerült összeszednem magam.
– Hát Regina bulijára! Láttam, hogy írt a faladra, én meg válaszoltam, hogy megyünk – mondta derűsen, és meghúzta a sörös üveget, ami már majdnem üresen pihent mellette.
– Hogy micsoda? Biztos, hogy nem! És mi az, hogy megyünk? Remélem, nem említetted, hogy együtt vagyunk? Ugye nem?
A pánik jégkockaként csúszott le a gyomromba.
– Ó, akkor tényleg együtt vagyunk, nem csak én képzeltem? Ez túl szép, hogy igaz legyen! – sóhajtotta, majd felpattant, és a karjába kapott.
– Nem úgy értettem. Hanem, hogy most mi ketten egy légtérben vagyunk – motyogtam.
Megrészegültem az aftershave-je illatától, és még nyomorultabbul éreztem magam. Főleg, hogy megfordult a fejemben, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha abbahagynám az ellenállást, és átadnám magam Echo ajándékának. Szerencsére egy kopogás véget vetett a gondolatmenetemnek.
– Ez biztos Regi lesz!– kurjantotta Trevor, és elindult az ajtó felé.
– Regi? Minek jön ide? – kérdeztem, egyik ámulatból a másikba esve.
– Hogyan tudnék vezetni, ha már ittam, én kis figyelmetlen galambon. Regina volt olyan kedves, és felajánlotta, hogy elvisz minket.
Szörnyű érzés kezdett úrrá lenni rajtam. Minden túl hirtelen történt, hogy tudott Regina mindenre ilyen gyorsan reagálni, szinte lehetetlen volt. A kérdésemre gyorsan választ kaptam, amikor az ajtó kinyílt, és Echo állt ott Regina pasijával az oldalán.
– Regina! – borult a nyakába Trevor.
– Helló, Trev! Szia, Sue! Mit állsz ott, mint akinek elvitték az orra elől a leárazott Louis Vuitton táskát? Nem öleled meg az öribaridat? Még úgyse, hogy látod, milyen szép nap van! Tekintetével gonoszan a falon lógó naptár felé intett.
– Szülinap? – kérdezte Trevor.
– Valami olyasmi – mondta Echo. A félelem lassan kúszott fel a csontjaimba. Hogy is felejthettem el! Az a nap volt, amikor át kell adnom a testem Echónak.
–13–
Echo Regina képében karolta át a vállamat, miközben éppen próbáltam befogadni a látványt. A hatalmas tengerparti bulin a zene olyan hangosan lüktetett, hogy a gyomromban a gyűrű is táncot járhatott. Középen hatalmas tábortűz terült el, mintha éppen emberáldozatot szerettek volna bemutatni a tinédzserek a felkelő Holdnak. A szám egyetlen pillanatra tátva maradt a rángatózó bikinis évfolyamtársaim látványától, akik úgy tűntek, hogy mindannyian egyéjszakás kalandot szeretnének becsempészni az életükbe, amelybe akár egy pár nemi betegség és nem kívánt terhesség is becsusszanhatott. Senki sem volt józan, a marihuána idegen illata szállt a nyáresti levegőben.
– Ezt már szeretem – súgta a fülembe Echo. – Tudod, hogy hányszor néztem végig a tenger mélyéről ezeket a bulikat? Évszázados vágyaimat váltod ma valóra!
A meleg ellenére mélyen megborzongott a testem.
– Én hol leszek addig? – kérdeztem halkan.
– Tudod, mi a legjobb? – nyalta meg Regina rózsaszín száját Echo. – Téged nem foglak kizárni semmiből! Pontosan olyan lesz, mintha a legjobb ötdimenziós mozit néznéd.
Éppen szóra akartam nyitni a számat, amikor furcsa ütés éreztem a mellkasomba. Egyetlen pillanatra a kihagyó szívdobbanás páni félelme töltötte el a testemet. Végigfutott a fejemen, hogy egész egyszerűen megöl Echo, mert meghallotta a gondolataimat, a terveimet, hogy hogyan akarok leszámolni vele.
Aztán a szívem visszatért a rendes ritmusába, de a világ furcsán eltávolodott, mintha egy ablakon keresztül szemléltem volna a történéseket. A szám nem parancsolt nekem és az izmaim sem. Echo vette át az irányítást testem gépezete felett.
Pillanatokon belül elkezdődött életem első tinédzser bulija.
Egy óra múlva üvegből nyakaltam a pezsgőt a tábortűz mellett. Echo első útja Regina szobájába vezetett tengerparti lakásukban, ahol megkérte a lányt, hogy öltöztessen át valami igazán dögösbe. Regina zavartan követte az utasításaimat. A testemre laza, fehér trikó és olyan apró farmernadrág került, ami éppen csak eltakarta a fenekemet. A hajamat laza kontyba fogták össze a fejem tetején, számra vörös rúzs került, miközben a szememet fekete szemfestékkel hangsúlyozták.
Amikor Trevor meglátott, akkor éppen egy füves cigit adtam tovább Josh-nak, aki az egyik legmenőbb fiúosztálytársam volt. A focicsapat kapitánya láthatóan fel akart szedni, majd’ felnyársalt a tekintetével.
– Susan – motyogta maga elé Trevor, kezében egy nagy, sörrel teli műanyagpoharat tartott. – Elképesztően nézel ki!
– Tudom – pattantam fel a tűz mellől.
A tengerpart kellemes táncot járt körülöttem, miközben a nyári levegő óvatosan simogatta világos bőrömet. Hosszú és határozott nyelves csókkal ajándékoztam meg Trevort. A zene ritmusára szorosan a testéhez simultam, amitől megcsapott a friss aftershave-nek és a sörnek az illata. A szoros farmernadrágján keresztül is éreztem az izgalmát, ami azonnal lángra lobbantotta a belsőmet.
Megfogtam Trevor kezét, és bevezettem az osztálytársaim tömegébe.
– Srácok – kezdett bele a nyelvem, kissé elkenve a szavakat. – Ez itt Mr. Miles, nézzétek, milyen elképesztően dögös! – kurjantottam bele az éjszakába.
A fiúk és lányok mellettem üvöltöttek fel, néhányan megtapsoltak, mire az ajkamat újra Trevoréra tapasztottam.
– Ti – kérdezte Regina furcsa hangon. – Együtt jártok?
Szélesen elmosolyodtam, majd felemeltem az üveget.
– Még jó hogy – válaszoltam kurtán. – Igyunk az idősebb, dögös pasikra!
Hatalmasat kortyoltam a pezsgősüvegből, majd Trevor köré fontam a karomat, aki csillogó szemmel nézett rám.
– Mit szólnál, hogyha elvonulnánk kicsit? – simítottam végig a nyakán, majd ugyanoda adtam egy csókot is.
Ringatózva táncoltunk a tengerparton. A szívem valahol a mellkasom belsejében miattam szorult össze. Üvegen keresztül néztem rá a külvilágra, és szívtam be Trevor férfias illatát. Próbáltam szorosabban magamhoz vonni forró testét, de nem én irányítottam. Hamis boldogság járta át minden porcikámat. Olyan boldogság, ami nem az enyém volt, hanem Echóé. A kis Susan sohasem tudott volna minden korlátot elengedve füvezni, inni és táncolni meztelen talppal a tengerparton. Ez a tükrön túlról mélységes szomorúsággal töltötte el a lelkemet. Az pedig, hogy nagyon jól tudtam, hogy mi következik, összetörte a szívemet.
Trevor óvatosan a mellemre csúsztatta a kezét. Ő sem saját fejével cselekedett, éppúgy bűbáj hatása alatt állt, mint én magam. Lassan megcsókolta a nyakamat, amitől elöntötte a forróság a lágyékomat. A bulizók hangzavara és a zene lüktetése távolra került. Csak a csendes, tücskök zenéjével átitatott puha nyáreste maradt a tenger sós illatával.
A kezem Trevor ágyékára siklott, mire ő kellemesen mély, férfias hangjával nyögött bele a fülembe.
– Menjünk vissza hozzád – súgtam.
Reggel az élesen betörő napfényre ébredtem Trevor ágyában. Túlzottan hirtelen ültem fel, mire erős hányinger öntött el. Kirohantam a fürdőszobába, majd egyenesen belehánytam az ismerős WC–be. Izzadtságtól gyöngyöző homlokkal dőltem neki a kádnak. Csupán Regina fehér felsőjét és egy rózsaszín, kacsás bugyit viseltem, abból az igazán kislányos fajtából. Újra elöntött a hideg veríték, amikor megláttam, hogy a combomat és a bugyim felületét is alvadt vér borítja.
Öklendezni kezdtem, de még a hányás is bennem rekedt, amikor megpillantottam a csillogó fehér gyűrűt a WC-ben. A gondolatok megrohantak, azonban esélyem sem volt feleszmélni.
– Úristen – szólalt meg Trevor, aki teljesen lefehéredve állt a fürdőszoba közepén egyetlen alsónadrágban. – Kérlek, mondd, hogy nem feküdtem le veled.
–14–
Hazudni bűn. Anyám mindig ezt mondta, amikor rajtakapott valami ártatlan füllentésen, majd vacsoramegvonással büntetett. Gyomorkorgással teli éjszakák neveltek rá keservesen az igazság szeretetére. De ahogy Trevorra néztem, aki olyan elveszetten ácsorgott az ajtóban, mint egy kisgyerek, akit elsodort a szüleitől az árvíz, az igazság csak másodrendűnek tűnt. Bárki hazudna, hogy megmentsen egy életet, nem? A hűvös reggeli levegő, ami először kellemesen józanítónak tűnt, most a csontjaimig rágta magát. Trevor szemében a könyörgés szinte elviselhetetlenné tette a csendet. Tudtam, hogy valahol mélyen tisztában van ő az igazsággal, de mégis én voltam a kegyetlen, kőből faragott szfinx, aki közte és a rettenetes titok között állt. Nálam volt a megváltása, és ha már én taszítottam romlása őt, az volt a legkevesebb, hogy megvédem a kellemetlen tényektől. Nyeltem egyet, és próbáltam nem érezni a tegnap éjszaka keserű utóízét.
– Uramisten, dehogy! – nevettem zavartan. Nem néztem a szemébe, gondosan a mögötte levő nappalit bámultam. – Tegnap este bulit tartottak az osztálytársaim a tengerparton… engem leitattak… a tanár úr ép arra járt, amikor majdnem beleájultam a vízbe, és elvitt onnan. Persze, haza nem mehettem ilyen állapotban, a szüleim kitértek volna a hitükből, szóval a tanár úr volt olyan rendes, hogy hazahozott, és alhattam a kanapén. Egy rugó kicsit beleállt a hátamba, de amúgy nagyon kényelmes volt, és örök hálám a tanár úrnak, hogy kimentett a szörnyek karmaiból!
Úgy tűnt, már a gyűrű sem kellett ahhoz, hogy úgy hazudjak, mint a vízfolyás. Félelmetesen könnyen jöttem a számra az alternatív igazságok. Trevor furcsán méregetett, de végül felsóhajtott. Láthatóan megkönnyebbült.
– És mondd, én is ittam? Csak mert alig emlékszem valamire. Amiket mondasz valahol mélyen ismerősnek tűnnek, de a fejemben, mintha egy szakadozott filmszalag pörögne. Fura.
Újabb mély levegőt vettem. Mindennek van határa, annak is, hogy meddig juthatsz el egy kegyes hazugság hátán. Ideje volt kiteregetni a szennyest, legalábbis a vállalható részét.
– Nem, a tanár úr nem ivott. Másról van itt szó. Azt javaslom, hozzuk magunkat prezentálhatóbb formába, és üljünk le egy kávé mellé, mert nem lesz könnyű megemészteni, amit mondani fogok.
Trevor felvonta a szemöldökét, de végül szó nélkül elment felöltözni. Én gyorsan magamra kaptam a ruháimat, és igyekeztem hideg vízzel ledörzsölni arcomról az égő szégyent. Szinte vártam, hogy Echo kárörvendő arca felbukkanjon a tükörben vagy, hogy halljam a gonosz kis kacagását a vízcsobogásában. De gyanús csend ült a fürdőszobán. Kimentem a konyhába, és főztem egy kávét. Valamikor Trevor is becsámborgott, gyűrött arccal és kétségbeesetten a telefonját nyomkodva.
– A barátnőm nem válaszol… Nem tudom, mi történhetett, soha nem csinált még ilyet. Úristen, remélem, nem esett baja!
– Öhm, szerintem az lesz a legjobb, ha a tanár úr magához veszi ezt a barátságosan gőzölgő kávét, letelepedik az asztal mellé és végighallgatja a mesémet, akkor is, ha őrültségnek tűnik. Ha úgy érezné, hogy félbe akar szakítani, nézzen magadba, és próbáljon visszaemlékezni az elmúlt pár napra.
Trevor pár kimondhatatlanul hosszú másodpercig csak nézett rám, majd bólintott. Én pedig lassan forgó nyelvvel belekezdtem a történetembe. Ahogy haladtam az elbeszélésben, úgy lett Trevor arca egyre gondterheltebb, mintha viharfelhők gyűltek volna a szemében. Néha maga elé révedt, úgy tűnt visszatérnek az emlékei. Minden mondat után vártam, hogy mikor szakít félbe, de csak hallgatott és hallgatott.
Mikor mindent elmondtam, vártam, hogy majd kérdések záporát zúdítja rám vagy, hogy a szüleimet akarja hívni vagy, hogy kiabál velem. A csend sokkal rosszabb volt.
– Hazudtál, igaz? – kérdezte halkan.
– Tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de minden így volt, ahogy mondtam.
– Nem arról beszélek, Susan. Érzem, hogy a hihetetlen meséd igaz. Arra gondolok, ami köztünk történt tegnap a buli után.
–15–
Olyan erősen tördeltem az ujjaimat, hogy hangosan megreccsentek a csendes szobában. A kinti autók zaja a távolból beszűrődött a lassan felmelegedő szobába. Sajnálkozó tekintettel néztem fel Trevorra, annyira szerettem volna újra hazudni neki, de nem tehettem, éppen elég nagy kalamajkában voltam enélkül is, ezért szó nélkül bólintottam.
Trevor csak szomorúan lehajtotta a fejét, majd a mobilja felé sandított. Nem tombolt, nem kezdett el ordibálni, ehelyett furcsa beletörődés és letargia lengte körbe, amitől erősen összerándult a gyomrom.
– Az előbb említett barátnő pedig – köszörültem meg a torkomat. – Szerintem azért nem válaszol, mert tegnap délután a tanár úr telefonon szakított vele.
Trevor felnézett rám, majd maga elé emelte a kezét.
– Mindenképpen hagyd abba ezt a furcsa tanár urazást, éppen eléggé közeli kapcsolatba kerültünk tegnap este egymással ahhoz, hogy tegezni kezdj.
Bólintottam, és egy nagyot kortyoltam a kávéból, hogy csökkentsek torkom szárazságán.
– Tegnap este én sem voltam magamnál – védekeztem. – Echónak át kellett adnom a testemet, nem tudtam parancsolni magamnak. Sohasem tettem volna meg. Épp elég nagy probléma az, hogy az összes osztálytársam látta, hogy együtt vagyunk.
Trevor szeme hatalmasra kerekedett. Szóra nyitotta a száját, majd lehajtotta a fejét. A hajába túrva motyogta maga elé:
– Ez csak egy rossz álom, ugye? Kirúgnak a munkahelyemről, börtönbe zárnak pedofíliáért, Jennifert megcsaltam, és elhagytam – foglalta össze az eseményeket.
Ide-oda ingattam a fejem, majd bólintottam a korrekt összefoglaláson. A fehér bögrém alján még maradt egy jó adag fekete, melynek felszínén spirálos mintákat rajzolt ki a tejszín. Én sem voltam sokkal jobb helyzetben Trevornál. A szüleim valószínűleg tomboltak, esetleg értesítették a rendőrséget is az eltűnésemmel kapcsolatban. De egész egyszerűen nem mehettem haza, amíg meg nem oldjuk ezt a problémát. Lelki szemeim előtt láttam a bűbájtól megrészegült Trevort, ahogy megpróbál betörni a házunkba, a szüleim pedig ráhívják a rendőrséget. A gondolattól is kirázott a hideg.
– Attól tartok, hogy nem fog sokáig tartani ez az üdvös állapot – fogtam újra bele. – És újra elveszíted önmagad, a bűbáj alá kerülsz és… – itt megtorpantam.
Hangosan érzékeltem a konyhai falióra ketyegését, a gyűrű továbbra is a WC kagylójában hevert. De nem éreztem Echo jelenlétét. Akárhogy figyeltem, hallgatóztam, sehol se volt. Ránéztem az ezüstös faliórára, magamban megállapítottam, hogy mennyire szép, a föld térképének mintája vetült rá. Reggel kilenc óra múlt pár perccel, Echo pedig sehol sem volt. Nem figyelt a gyűrű távozására sem. Pörögni kezdtek a gondolataim. Sejtettem, hogy Echónak is kell pihenőidő, esetleg ilyenkor mással volt éppen elfoglalva. A lényeg, hogy kaphattam pár órányi szabadságot, ami bármikor véget érhetett.
– Mi az? – kérdezte Trevor, mire hirtelen megragadtam a kezét, majd elpirulva elrántottam. Bevillantak az éjszaka emlékei. Fájdalmasak voltak, hiszen nem én irányítottam a testem. Trevor minden egyes érintése jól esett, de mégsem lehetett az enyém.
– Nincs most itt. Amíg nincs itt, addig kell elmondanod, hogy mit kell tennünk! Ugye segítesz?
Meglepően magabiztosan gördültek végig a szavaim Trevor felé, akinek tekintete egyre eltökéltebb lett.
– Nálam jobban senki sem akarja seggbe rúgni azt a szaros kis szirént! – mosolyodott el először aznap, majd határozottan felkelt az asztal mellől, és azonnal a nappaliban található könyvespolcához lépett.
Felhörpintettem a kávét, és figyelmen kívül hagyva a gyomrom korgását azonnal a fürdőszobába somfordáltam. Bármennyire is gusztustalan volt, belenéztem a WC–kagylóba, amely rettenetes, savanyú szagot árasztott. Csak a gyűrű miatt nem húztam le a tartalmát.
Erősen összeszorítottam a szememet, ahogy benyúltam a hideg zománcú kagyló mélyére. Kissé aggódtam, hogy a gyűrű azonnal rágyógyul a kezemre, de hiába kaparintottam meg, semmi sem történt. Azonban, ahogy megláttam a hányásommal borított kezemet, hatalmasat öklendeztem. Egyetlen pillanatra azt hittem, hogy a kávé visszaköszön, de szerencsére sikerült visszafognom az ingert.
Azonnal lemostam a kezemet, és megvizsgáltam a gyűrűt, ami egyáltalán nem csillogott a fürdőszoba lámpájának fényében, sőt inkább mattnak tűnt. Hosszú percekig tartottam folyó víz alá, hogy letakarodjon róla a gyomorsavam.
Kivittem a konyhába, és letettem a konyhaasztalra Trevor elé, aki éppen egy hatalmas lexikont böngészett.
– Ez az a gyűrű, amiről meséltél? – kérdezett vissza, majd óvatosan a kezébe vette. – Olyan mintha megrongálódott volna.
Közelebb hajoltam, éreztem Trevor meleg leheletét, amitől libabőrös lettem. Teljesen igaza volt: a gyűrű egy apró részén hiányosnak tűnt.
– Lehet megrongálta a gyomorsav – mondta.
– Egész nap a gyomromban volt, attól még jól működött.
– A WC tisztító? – kérdezett vissza Trevor. – Nem lehet tudni, de valami ártott neki.
– Lehet ezért veszett el a kapcsolat! – mosolyogtam, majd azonnal lelombozódtam. – Ha rájön, azonnal dolgozni kezd a megoldáson.
– Gyorsnak kell lennünk!
Karba tett kézzel álltam a lexikon felett, és néha a gyűrűre pillantottam, mintha attól tartottam volna, hogy magától meggyógyítja az apró hiányt a felületén. Újra befogadtam Trevor lakásának kellemes atmoszféráját. Nem mertem ránézni, attól féltem újra elpirulok, esetleg megérintem. Az előző éjszaka még szomjasabbá tette a lelkemet, a vágy szinte csavarta a gyomromat.
– Ezt kerestem! – törte meg a csendet Trevor, mire erősen összerezzentem.
Mohón olvasta a szavakat, de mosolya hamarosan elhalványult, felnézett rám. Homlokán mély barázdák jelentek meg.
– Azt hiszem, el kell mennünk Párizsba, és el kell lopnunk valamit Hadtörténeti Múzeumból. Ott van egy bronz tőr, ami éppen megfelelne arra a célra, hogy meggyilkoljuk ezt a szirént. Gyorsan nyomtatok pár térképet és fotót neked, hogyha visszatérne a bűbáj. De mindenképpen vigyél magaddal!
Trevor beletúrt a hajába, majd furcsán rám mosolygott.
– Sohasem gondoltam volna, hogy valaha ki fogom mondani ezeket a szavakat – nevetett fel. – Mindig vágytam egy igazi kis kalandra, csak az állásomat is jó lenne megtartani.
Aggódó tekintettel néztem Trevorra, aki már a laptopján ügyködött.
– Hogy a fenébe lopunk el valamit a párizsi Hadtörténeti Múzeumból? – kérdeztem remegő hangon.
– Meg fogjuk oldani – jegyezte meg Trevor, majd bekapcsolta a nyomtatót.