A férfi lassan hajtott a sötétben, az utat ellepték a gyalogosok, azokat kerülgette, ő meg egyébként is alig látott valamit a fáradtságtól, és bár nem foglalkozott vele, de farkasvakságban is szenvedett, aminek hemeralopia az orvosi neve, de nem érdekelte. Mindenki lóbált valamit a kezében, virágot, ásót, gereblyét, kannát, mécseseket. Befordult a temető utcájába, sehol nem volt hely, beállt a ház kapuja elé. Kitessékelte a gyerekeket a kocsiból, a felesége közben kipakolta a gömbölyű sütőtököket a csomagtartóból. A csillagok olyan fényesen ragyogtak a késő őszi estében, hogy félő volt, átdöfik az égboltot, vajon mi fog kicsorogni akkor a lyukakon. A férfi felpillantott, egy ideig bámulta a feketeséget, aztán megrázta a fejét és becsengetett. Az apró szellemalakokkal megvilágított ajtó kitárult.
– Boldog Halloweent! – nyújtott kezet a házigazda, ahogy beengedte őket, a férfi meg fanyarul elmosolyodott, mert múlt héten jött haza Bécsből, egy konferenciáról és eszébe jutott a hülye szóvicc a helló Wienről meg a Mindenszentekről. A munkautazás persze csak alibi volt, a férfi a szeretőjével töltött kint három napot, mielőtt hazajött volna, otthon meg azt mondta, ez egy ilyen több napos program, amin muszáj végig maradnia. A nő a kollégája volt, de néhány éve külföldre költözött a családjával és csak így tudták fenntartani a kapcsolatukat, amit nem tudtak megnevezni, mert csak évente, kétévente egyszer látták egymást, a közte lévő időben meg nem kommunikáltak egymással. Távházasságtörés, ismétlődő egyéjszakás kaland, egyik kifejezés sem volt megfelelő, mert nem fedte a lényeget, azt a zsigerből jövő vágyat, amit egymás közelében éreztek, és ami a távolsággal együtt múlt el, és ami nem volt nevezhető kapcsolatnak.
A kis család közben bevonult a házba, az ikrek sapkája, kabátja alól előtűnt a csontvázas jelmez és az arcukra festett maszk. Azonnal elrohantak a gyerekszoba irányába, a szülőket a házigazda, egy negyvenes vállalkozó, fülében két ezüstkarikával, kezében egy üveg pálinkával a nappaliba terelte, ahol a csemeték felmenői beszélgettek és ittak, főként ez utóbbit. A férfi bemutatkozott, aztán egyből el is felejtette a neveket. Leült, csendben figyelte a társaságot és igyekezett rögzíteni az első benyomásait.
– Ez olyan kibaszott ritka, hogy mondta az orvos, millióból, ha egynek van ilyen szerencséje, mint nekünk – mondta éppen a házigazda, a fülbevalós és töltött a társaságnak egy kört a panyolaiból. A férfi érzése szerint már nem az elsőt ezen az estén. Az asztalt beborították a sörösüvegek és felespoharak.
– Vezetsz haza? – nézett a feleségére a férfi és már nyúlt is a pálinkáért. Az ital végigbizsergette a torkát és belemart a gyomrába.
– Rectoscopiát csináltak mindkettőnknek és teljesen negatív, úgyhogy mondta a doki, most már megnyugodhatunk.
– Mi az a rectoscopia? – kérdezte a férfi felesége, aki szeretett mindent pontosan tudni, állandóan csak kérdezett, mindennek tudni akarta a nevét, a meghatározását, az egész világot bele tudta foglalni egy lexikonba, a férfi meg arra gondolt, mennyire idegesítő is ez a szokása és voltaképpen lehet, hogy emiatt nem szereti.
– Végbéltükrözés, merthogy a faternak végbélrákja volt. Abban halt meg, azóta évente elmegyünk a bátyámmal, de most már nem kell, mert ha eddig nem jött ki, akkor már nem is fog, maximum hasnyálmirigy rákunk lehet a piázástól.
A társaság nevetett és újabb kört töltöttek. Újabb bizsergés, újabb marás.
– Polipot keresnek ilyenkor, amiből kifejlődnek ezek a dögök, de nekünk nincs. Polipból rák, tiszta bícs fílingje van az embernek egy ilyen vizsgálaton – mondta még a házigazda bátyja, a férfi meg felállt és megkérdezte, hol lehet rágyújtani. Amióta hazajött a konferenciáról, nem bírt visszazökkeni, mindig így volt ez. Tapasztalatból tudta, hogy legalább egy hónap, mire a szervezete kilöki magából a szeretője emlékét, de most még úgy érezte magát, mintha valami kábítószer hatása alatt állna. Ha már itt tartunk, az egész hasonlított tulajdonképpen a rákra is, hihetetlen gyorsasággal fejlődött ki a férfi szervezetében a szenvedély és kocsonyás indáival belepte minden szervét. Először a nemi szerveknél indult meg az elváltozás, aztán átterjedt a szívre, a belekre, és végül az agyra. Alig pár nap alatt oldotta fel a sejtjeit és most egyenletes intenzitással keringett az ereiben, hogy sem enni, sem aludni, sem gondolkozni nem tudott már.
Visszavette a kabátját és kilépett a teraszajtón a kertbe, behúzta a tolóajtót és megkönnyebbülten rágyújtott. A nő minden találkozásuk után szakított vele, gyors és fájdalmas mondatokkal, családjaink vannak, más országban élünk, jobb ez így, csak a szenvedély miatt nem érdemes felrúgni az életünket.
– Lófaszt nem – mondta ki a férfi félhangosan és megnyugodott attól, hogy ez így kijött belőle. Nézte bentről a társaságot, a feleségét, aki udvariasan nevetgélt a többi szülővel, félhomály volt a szobában, apró mécsesek világítottak bent, kihallatszott néha a felzúduló röhögés. A mostani és az előző találkozás között két év telt el, a férfi már igazából nem is számított arra, hogy lesz még folytatás, mikor a nő átküldte neki a meghívót a konferenciára. Mindig ezt csinálta a szerető, eltűnt hónapokra, néha évekre, aztán fellobbant egy rövid időre, húzott egy fényes csíkot a férfi életén, mint egy üstökös, végül hangtalanul eltűnt a sötétségben. Csak csinálná sűrűbben, mint a Perseidák augusztusban.
Felnézett az égre, pont a látóhatár szélén világított a kedvenc csillagképe. A szeme közben megszokta a sötétet, ha halványan is, de már észlelték az idegek a ragyogó pontokat.
Kilenc éve tartott a kapcsolatuk, vagyis azóta ismerték egymást, akkor került a céghez a nő, gyes után. Neki is ikrei voltak és a viszonyuk is emiatt vált egyre mélyebbé, kezdetben az ikrekkel kapcsolatos problémákról beszélgettek, a nő még az első csapatépítő tréningen is a külön iskolai osztályba íratás mellett érvelt a férfinak, amikor az egy váratlan mozdulattal hozzáhajolt és megcsókolta. Az elfogyasztott két üveg bor még másnap is zakatolt a férfi szervezetében, legalábbis akkor azt hitte, hogy az ital hatását érzi. Mikor már egy hét eltelt és még mindig úgy érezte, nem tud kijózanodni, akkor találkozót kért a nőtől, amit az egy kedves mosoly kíséretében megtagadott.
Lepöckölte a hamut a sziklakert ágyásába, hosszút szívott a cigarettájából, nyelte a keserű füstöt. Megkereste szemével a csillagképet. Egyenlő szárú háromszög volt, a csúcsától, ferdén, mint egy eldőlő kémény, három fényes pont világított egy vonalban. Mintha egy gyerek rajzolta volna, mutatta meg az első éjszakán a nőnek.
– Még sose láttam – mondta az és a férfi elmesélte, hogy csak az őszi, téli időszakban látszik. Még gyerekkorában vette észre, azóta keresi, melyik csillagkép lehet, de még nem jött rá, kurva nehéz ám kiigazodni egy ilyen térképen, mert azon nem látszik, melyik csillag milyen fényes, melyik milyen messze van. Aztán már tovább nem tudott beszélni, mert a nő megakadályozta ebben. Csak másnap, amikor bekötött szemmel vezették egymást párban a tréningen, a férfi persze a nőt választotta, és közben émelygett, mert nem aludt semmit és eléggé berúgott előző éjszaka, akkor mondta el a nőnek, hogy szerinte ilyen alakzat nem is létezik, csak ő kapcsolta össze ezeket az össze nem tartozó csillagokat. Azt már nem tette hozzá, hogy a feleségének soha nem mutatta meg, mert attól tartott, az rögtön tudta volna a nevét, vagy ha nem, hát kikutatta volna a kibaszott lexikonjaiban.
A tréning után, az elmúlt kilenc évben sokszor gondolt arra a férfi, hogy a csillagkép egyenesen az ő életét tükrözi, a kapcsolatát a nővel, aminek éppúgy nem tud nevet adni, mint a kis házikónak. Olyan sokféle érzelem keringett benne, hogy lehetetlen volt eldönteni, mi is ez. Volt benne vágy, meg düh, magány és szenvedély, nosztalgia, kapuzárási pánik, gyász, érthetetlenség, megszokás, benne volt a megunt házassága, a titkolózás izgalma, a kibeszéletlen gondolatai, összetákolt jelenség volt, ami a nő távollétében elhalványodott, épp, mint a csillagok a nap fényében.
Elnyomta a cigarettát a párkányra állított hamutartóban és nézte a kerten túl sürgölődő forgalmat. Nekik Mindszent van, akik a temetőbe sietnek, a házigazdáik sírdíszítés helyett végbélturkálással emlékeznek meg az elmúlásról, nekik meg marad a Halloween és buliznak, mert nincsenek halottaik, vagy ha vannak, emlékezni sem akarnak rájuk, gondolta.
Ő sem akar a szeretőjére, most annak is meg kell halnia hónapokra, talán évekre, hogy mehessen tovább az élet. Felnézett még egyszer a kis házikóra. Majd én adok nevet neked, gondolta, vagy inkább nem adok, mert attól, hogy nevet adunk valaminek, még nem változik semmi. Nem lesz tőle az embernek jobb, vagy könnyebb, nem lesz kevésbé magányos, és ugyanúgy elköveti majd a hibákat és ugyanazt fogja mondani, amikor rájön erre, és ez ugyanúgy nem fog érdekelni senkit, ahogy a temetőben a halottak.
Kinyitotta a teraszajtót, megcsapta a mécsesek narancsillata, a pálinka aromája és közben még az jutott eszébe, mennyire kurvára hasonlít az egész abban is, hogy éppolyan elmúlhatatlan, és éppolyan időszakosan kiújuló a szenvedélye, mint az a csillaghalmaz a téli égbolton, vagy mint a rák egy emberi testben.