Régen Gidának sokkal egyszerűbb dolga volt, amikor az apja hangoskodott. A nagyi még ott élt a szomszédban, és anya a lelkére kötötte, hogy mindegy, hány óra van éppen, nyugodtan sétáljon át hozzá ilyenkor. Mármint amikor vitatkoznak – anya legalábbis így mondta. Gida – ugyan még csak nyolcéves volt – kiforrott véleménnyel rendelkezett ebben a témában,…
Éhes a gyerek. Egyfolytában. Eszik napkeltekor, napközben, alkonyatkor. Enne éjjel is, ha nem fáradna el az ordítástól. Szerencsére alszik hajnalig. Etetjük az anyjával, de ennek semmi nem elég. Az asszony szerint nagyétkű. Szerintem zabál. Sokkal nagyobb, mint a testvérei voltak ilyen idős korukban. Ordít, eszik, növekszik. Ja, és ronda. Eleinte nem szóltam semmit, a többiek…
− Nézd meg, gyerekként milyen jól megvoltak, két kis imádnivaló csöppség, most meg már nem kellenek egymásnak. − Valamit ki kell találni. Mi lesz vagyonnal, ha ezek a saját fejük után mennek? − Rikának folyton csak a szerelem jár a fejében. Nem mondom, lánykoromban én is gondolkoztam rajta, de az már túl sok, amennyit ő…
A terem elcsöndesült, a lámpákat hangos kattanással oltották le. A közönség halkan suttogó, alaktalan feketeséggé tömörült. A színpadon álló régi zongora hívogatta a fiút, mint hideg téli estéken a kandalló melege. Mikor leült elé, és ujjaival puhán végigsimított a billentyűzeten, úgy érezte, hazaérkezett. A kotta szintén ismerősként üdvözölte. Friss illata volt, mint amit most hoztak…
Garzik rátaposott a tarkómra, és csónaknyi bakancsa talpával a posványszagú dagonyába nyomta a fejemet. – Lépj vissza, testvérgyilkos! – A tagbaszakadt mágustanonc minden szavát egy-egy fájdalmas ökölcsapással nyomatékosította. Levegő után kapkodva vonaglottam a sáros erdei ösvény közepén. – Hagyd békén! Megdermedtem a vékony gyerekhang hallatán. Lilia sosem tudta, mikor kellene befognia a száját. Amíg Garzik…
Megállok a hatalmas, betonszürke gyárépület előtt. Mielőtt belépnék, jól megnézem magamnak a derengő hajnali szürkületben. Ma látom utoljára. Veszek egy nagy levegőt, erőt gyűjtve megmarkolom tömött hátizsákom szíját. Előveszem a zsebemből a belépőkártyámat, becsipogok, a fotocellás ajtó kinyílik. Az öltözők felé veszem az irányt. Közben reménykedem, hogy nem futok össze a pletykásokkal, mert ők biztosan…
Dávid Már a karanténban sincs nyugta az embernek. Pedig jól indultak a dolgok. A Candide felét két óra alatt ledaráltam, most jönne a legizgalmasabb rész, de ekkor hangos csattanás zavar meg a lépcsőház felől. Lerakom a könyvet, és kinyitom a bejárati ajtót, hogy megnézzem, mi a franc folyik odakint. A padlót virágföld borítja és törött…
Anyám szélesre tárta a szalon ablakainak szárnyait. Az Arrochar hegység felől fújó hűvös, áprilisi szellő meglibbentette a bútorokat takaró fehér lepedők szélét, melyeket hamarosan le is húztam a bársonyszófáról és a hozzá tartozó karcsúlábú fotelekről, felkavarva az évek óta gyűlő port. Két éve járt itt utoljára a kastély gazdája, Mr. Chesterton egy nagyobb nemesi társasággal….
− Gyorsan átugrom a 9-es szektorba, biztos megengedik, hogy használjam az eszközeiket. Csak nem fogadhatod ezeket gyűrött ingben. − Szívem, ők mind tudósok, nem hiszem, hogy bármelyiküket is érdekelni fogja az ingem, és kétlem, hogy ki tudnád játszani az atmoszféra szabályzót. − De jól kell kinézned, élőben fognak mutatni minden hálózaton. − Nem, a sajtóengedélyeket…
Erősen sötétedett már, a város fényei olyanná lettek, mintha ezer színnel izzó árnyak lennének, és egy homályos üveglencsén át szemlélném. Talán álnokul foglyul ejtették a lelkem és a képzeletem. Ez a legjobb szó rá. Az Önfeláldozás Lángja földbe süllyesztett emlékműve felé tartottam. Szerettem ezt a különös helyet, mert amint végighaladtam a száz méteres rámpán, lent…
Március Valaki rátenyerelt a kapucsengőmre, már percek óta berreg szakadatlanul. Édes Istenkém! Igazán leállhatna mielőtt a maradék hallásomat is elveszítem! Amennyire tőlem telik, elvonszolom magam az ajtóig. Az én hetvennyolcéves, vonatbalesetet megélt lábammal pár métert totyogni is egy örökkévalóság. Útközben azért belepillantok a komód fölötti tükörbe, torzonborz-e a hajam, nincs-e spenót a fogsoromba ragadva. A…
Az óriásmaci – valamivel több, mint egy méteres magasságával – december harmadikán érkezett meg Juliékhoz. Olivér cipelte haza a város túlsó felén lévő hipermarketből, ahol sales-esként dolgozott. Barátjuk, Feri a kislányát, Borókát szerette volna meglepni vele, így a méretes ajándék karácsonyig átmeneti otthon kapott. Juli eleinte azt gondolta, miután tudomást szerzett a tervről, hogy értelmesebb…
Viktor gondolatban megveregette a vállát, amiért már napokkal korábban nekifogott a bevásárlásnak. Három napjába telt, mire beszerzett mindent, ami a tökéletes ebédhez kell. Le akarta nyűgözni Emiliát. A nő fenyőillatba burkolódzó lakásába lépve először is megszabadult a szatyroktól, majd kibontott egy üveg vörösbort. A nagymamája házát idézte fel az ital. Jól is fog jönni a…
A szobának nagymama-illata volt. Egy semmihez sem fogható, kedves esszencia, ami most mégis hidegen nehezedett Mira mellkasára. Ott volt mindenben; beleivódott a sötét bútorokba, a krémszínű tapétába, a bevetett, fehérvirágos ágyneműbe. A melegsége azonban már nem volt sehol. Mira védekezőn fonta össze karjait maga előtt, ahogy a fagyos, téli szél nekicsapódott az ágy feletti ablaknak….
Hosszú a szenteste az utcán, van idő gondolkodni róla, meg az életről, mindenről, ami az embernek eszébe jut. Hol lehet most a szociológushallgató kislány, aki egyszer régen végigélte itt kint vele a karácsonyt? Együtt rótták a kilométereket, megfordultak a három nap alatt az összes szokott helyen, bemutatta őt a barátainak, a haja szála sem görbült…