Interjú: Tavi Kata

„Az a bosszantó kiscsaj, aki kamaszkoromban voltam, még mindig bennem él” – Interjú Tavi Katával Kérdező: Bökös Borbála Tavi Kata az idei Aranymosás pályázat egyik nagy felfedezettje Sulijegyzetek című ifjúsági regénysorozatával. Az első kötetet, a Nyitótáncot még Karácsony előtt kézbe vehetik az olvasók, az írás, rögtön az első részlet felkerülése után nagy sikernek örvendett. A…

Olvass tovább

Mi is megyünk az Animekarácsonyra!

A Könyvmolyképző kiadó először vesz részt az Animekarácsonyon, ami most szombaton lesz a Millenárison. A különleges rendezvény a japán kultúrát, mangavilágot kedvelő fiataloknak szól. Számos izgalmas program lesz, például a drabble és a haiku pályázatot mi zsűrizzük és a nyertesek a regényeinkből kapnak ajándékcsomagot. A jelmezesek (cosplayesek) kavalkádjában könyvet is lehet kapni. Főleg a fantasztikus…

Olvass tovább

Bényei Nikolett: Könnyebbik út

Behunyt szemmel hallgatom az eső halk neszét, ahogy a cseppek a tetőn landolnak. Néha felfedezek bennük egy-két dallamot, mintha saját ritmusukat dobolnák. Megnyugtató. Mindig segít elfelejtenem a világ gondját, még ha csak rövid időre is. Megölöm magam! Zökkent ki öcsém ingerült gyorsüzenete késő esti merengésemből. Egy pillanatig még él bennem a remény, hogy képzelődöm, de…

Olvass tovább

Könyvbemutató: Lea és a viharbanyák

Szeretettel várunk mindenkit Lovranits Júlia: Lea és a viharbanyák könyvbemutatójára december 18-án fél hattól a KMO-ban (Kispesti Munkásotthon), öt percre a Kőbánya Kispest metróállomástól. Cím: XIX. ker. Teleki utca 50. Az ifjúsági regényből felolvas Kovács Marianna mesemondó és Deák Adrienn, a Magyar Tolkien Társaság munkatársa. Valamint énekel Pleszkán Écska. A szerzővel Sohonyai Edit írónő beszélget….

Olvass tovább

Interjú: Lovranits Júlia

„Egy mesemondó olyan, amilyennek te elképzeled”. Interjú Lovranits Júliával.   Kérdező: Bökös Borbála Lovranits Júlia Villő, az első Aranymosás pályázat egyik nyertese, nem mindennapi mesemondó. Történeteivel egyben környezettudatos értékrendet is közvetít a gyerekeknek, foglalkozásokat tart, mesemondó fellépései vannak, vagy éppen terepmunkára invitál. Első meseregényének, a Lea és a viharbanyák decemberi könyvbemutatója előtt kérdeztem a szerzőt…

Olvass tovább

Könyvbemutató

Szeretettel várunk mindenkit a Könyvmolyképző kiadó decemberi könyves eseményére. Külön öröm, hogy a könyvek közül az Árnyból az angyal és a Nyitótánc (a sorozat címe: Sulijegyzetek) az Aranymosás pályázat során felfedezett szerzők művei. Gyertek, hallgassátok meg a felolvasásokat, vegyetek részt a beszélgetésben! Időpont: december 15., vasárnap   A Vörös pöttyös könyvek bemutatója 15 órától Tavi…

Olvass tovább

Zakály Viktória: Csendben kell lenni

Még soha nem fogott fegyvert a kezében. Ha nem látta volna néhány régi fekete-fehér filmsorozatban a szereplő kezében, azt sem tudná, melyik az eleje. Egyenesen a bácsi fejéhez irányította. Az mozdulatlanul feküdt, az álmát nem zavarta meg az ágyon térdeplő fiatal lány remegése. Csináld! Kibiztosította a fegyvert, ahogy látta. Rátette az ujját a ravaszra. Ne…

Olvass tovább

Kárpáti Andrea: Krizantémok útja

November második hete volt, bolond időjárással, aminek csak a taxisok örültek. A gerincfeszítő, hideg szél minden rést megtalált a munkába igyekvő emberek ruháin. Aki gyorsan mozgott, megúszhatta a hamarosan távozó ősz kéretlen borravalóját, ami legenyhébb esetben is megfázást jelentett. Simon a télikabátjában didergett. Gyalog indult dolgozni – a Krizantémok útja csak pár saroknyira esett az…

Olvass tovább

Bessenyei Gábor: Juhász

A kezemben egy sötét nejlonszatyor, a szatyorban pedig egy friss női fej, ami mintha levet eresztett volna, minden nagyobb himbálózásnál toccsan egyet a saját vérében. A fej pár órával ezelőtt még lélegzett, szuszogott, talán még nevetett is, de aztán minden könnyedsége hörgésbe csapott át, amikor horgászzsineget tekertem a torkára. Annyira meglepődött, hogy még küzdeni is…

Olvass tovább

Isobel: Kaptam egy bolygót

Naphosszat a műfolyó kiszáradt medrében sétálok, és a szanaszét heverő palackokat nyitogatom. Ennyi maradt az emberiségből: régi üzenetek, amelyek senkinek sem szólnak, üres épületek, amelyekbe senki nem teszi be a lábát többé, és gépek, amelyek sorra válnak használhatatlanná, de senki sem fogja őket megjavítani. Meg én. Amikor utoljára elhagytam a házat, csak egy táskát vittem,…

Olvass tovább

Kurucz Berta: Képregények, jelmezek és a fiúk

Három éve történt, mikor meglátta Gambitet a 26AB-teremben tartott Nem tudok írni és rajzolni, de a képregényeket imádom!-panel közönségének hátsó sorában. Persze, nem az igazi Gambitet. May tisztában volt vele, hogy a szuperhősök csupán képregények lapjain léteznek, de a fiú jelmeze tökéletes volt. Vörös kontaktlencsét viselt, hogy hitelessé próbálja tenni megjelenését, és ráérősen egy nagy…

Olvass tovább

Pados Anikó: A galagonya utolsó izzása

Azon az őszi hajnalon, amikor megöltem Tamást, izzottak és reszkettek a galagonyák a domboldalban. Nővéreimmel a tűz köré gyűltünk, hogy hálát adjunk Holdanyánknak – ágaink egymásba gabalyodtak, miközben együtt ringatóztunk. Éreztem az október hidegét és a lángok melegét, miközben leveleimet a földre hullattam, és terméseimet – töppedt bogyókba zárt tavaszomat – a lángok közé szórtam….

Olvass tovább

Lovranits Júlia: Hogyan születnek a manók?

Mondd csak, hallottál már arról, hogyan születnek a manók? És arról, hogy ehhez a  holdfénynek is köze van? Nem? Na, akkor most figyelj, mert elmesélem. Mert jó kedvemben találtál. Ülj ide mellém a mohára, hajolj közel, hogy minden szót jól hallj. De ha elábrándozol közben, vagy elfelejted az egészet, arról nem én tehetek! Slussz, passz,…

Olvass tovább

Buza Éva: Tolvaj

Panninak az öreg óra tiktakolásra dobogott szíve, ahogy feszülten ült a széken félhomályban. Olyan hangosan dörömbölt a mellkasában, hogy a lány meg volt róla győződve, ha nem illan el másodperceken belül, mindenki meghallja. Felpattant és az ajtó fele iramodott – Hova mész? A kilincsen volt a keze, egy pillanatig tétovázott, hogy úgy tegyen-e, mintha nem…

Olvass tovább

Hogyan írjunk szinopszist?

A regények mellé gyakran szinopszist, azaz áttekintőt kérnek a kiadók, és szegény szerző bajban van, vajon mit, mennyit és miről írjon. Idehaza kevés kiadó oldalán találunk erről információt. Ha egy mű nem illik a kiadó profiljába, már szinopszis alapján kiszűrik. Mielőtt bármilyen írást beküldünk, érdemes tájékozódni, milyen könyveket jelentet meg az adott kiadó. Ha nem…

Olvass tovább