– Beszélni szeretnék veled – lépett hozzám egy fekete inget és farmert viselő férfi, amikor kijöttem a főiskola kapuján. Húsz éves voltam, túl azon a koron, hogy féljek a cukros bácsiktól, mégis meglepett, hogy megszólított. Ő is érezhette, hogy azonnali magyarázattal tartozik. – Az apádról van szó – mondta. – Nekem nincs apám! – csattantam…
Párizs az Párizs. Aki élt, vagy akár csak járt már ott, pontosan tudja. Aki meg nem, ne is álmodja, hogy elbeszélésekből, útikönyvekből valaha is kiderítheti. Korábban Tihával, aztán amikor ő elutazott Svájcba, Etienne Várbókival minden héten betértünk a Pantheon melletti Tion-Fa kínai vendéglőbe, kisámfázni gyomrunkat. Egyszerű, barátságos hely volt, talán Krúdy óbudai kiskocsmáihoz hasonló. Mivel…
Már a csigatésztás levesnél elkezdődött, de akkor még nem tűnt fel neki, azt hitte, ez csak a szokásos cseszegetés, ami az egyre bővülő családban egyre nagyobb méreteket ölt. Ahogy szaporodtak a rokonok, úgy növekedett a feszültség is. Először csak az asztalt kellett kihúzni, aztán a másik asztalt is behozni a verandáról, amit az öregasszony az…
Lakodalomban vagyunk egész családommal, egy helyi rendezvényteremben. Olyan előkelő puccba vágtuk magunkat, hogy ha összetalálkozunk a mosdóba menet, nem ismerjük fel egymást az első pillanatban. Apám jól vágott fehér frizurával az idős Tony Curtisre hajaz, bár a sört hidegen, s forrón csak a húslevest szereti. Most elég langyosan kísérgeti a frissen dauerolt, büszke tartású anyámat….
Újra ugyanott vagyok. Hogy is van az a hasonlat a saját farkába harapó kígyóval? A dolgok körbeérnek, és ugyanott végződnek, ahol kezdődtek. Még jó, hogy nincs farkam! Bár az mindent megoldana. Akkor ÉN diktálnék, ÉN röhögnék a markomba és miattam rágnák a körmüket a luvnyák. Az olyan öreg csajok, mint én. Végül is harmincöt fölött…
A végtelen nyár lusta örömlányként nyúlt végig a tájon, forró leheletével melegítve az amúgy is izzadó alattvalókat. A kalászok csordultig teltek aranyos búzaszemekkel, és a kastély kertjében dús fonatokban csüngött a jázmin a fákról, émelyítően édes illatba burkolván a tájat. Auguszta királynő a teraszon állt, csukott szemmel élvezte, ahogy három udvarhölgye gyöngyház berakásos fésűkkel simogatja…
– Nem ismersz meg? – fogja meg a karomat a sorban mögöttem álló nő. Megfordulok, ránézek. Negyvenes, jól öltözött, magas, vékony. Odébblépek, hogy ne takarjam a bódé ablakát. Megvárom, míg ő is megveszi a lángosát. Nehezen szedem össze magam. Kezemben a forró lángos, a pénztárca, a visszakapott pénz, lábamnál a frissen vásárolt dolgokkal teli szatyrok….
„Vajon mindenkinek van lelke, még a gonoszoknak is?” – morfondírozott magában Eszter, miközben beszállt a liftbe. Nem szerette a lifteket, úgy érezte megfullad bennük. Alig várta, hogy megálljon. Tétován lépett ki, mint aki nem biztos benne, hogy jó helyen jár. A ház nyitott ablakai csendesen lehelték ki az éjszakát. Cipősarka hangosan kopogott a folyosó szürke…
Melegem van. Irtózatosan melegnek érzem minden porcikámat. Nem izzadok, csak a forróság jár át. Arra gondolok, végül is szeretem a meleget, már hozzászoktam. Évekkel ezelőtt fejlesztettem ki ezt a képességemet, amikor magamra maradtam. Őrülten szerelmes voltam Igorba, ő meg elhagyott. Persze egy másik nő miatt. Belázasodtam akkor, feküdtem 40 fokkal a testemben, és jó volt….
Gyönyörű tömörfa koporsója lesz. Egy jónevű asztalosnak nem lehet ócska anyagból készült koporsója. Olyannak kell lennie, mint a míves szakértelemmel készített bútoroknak, mikor hosszú évekig szárítják a gondosan kiválasztott, csodálatos bükkfa adta alapanyagot. Legjobb, ha van egy eredeti elképzelés, mert hozzá hamarosan elkészül a terv, amely kiterjed a mű minden részletére, a harmonikus formára, a…
Az öregek félelmetesek. Bill ezt már hatéves korában jól az eszébe véste, amikor édesanyja egy forró nyári napon végigrángatta az idősek otthonának szűrt fényű folyosóján. A levegőben savanyú vizelet és állott öregszag terjengett, halk köhögés törte meg a fülledt csendet. Keze izzadt, de anyukája egy pillanatra se engedte el, nehogy elkószáljon a világosbarnára mázolt, járókeretekkel…
Az egész kalamajka egy metróúton kezdődött. Röpke, mások számára talán jelentéktelen történés volt. Mire a szerelvény az Örs vezér térről a Blaha Lujza térre ért, Kováts úr élete örökre megváltozott. Amikor hősünk szokásához híven fél hatkor felébredt, úgy gondolta, ez a nap is csak ugyanolyan lesz, mint a többi. Kováts úr középkorú, közepes beosztású tisztviselő…
Miranda minden reggel lejárt a parkba. Télen, nyáron egyaránt – nem számított, hogy milyen az idő. Szerette a csendet, a hajnal hűvösét, hogy része lehet az ébredésnek. Most is a kedvenc padján ült, szemben a szökőkúttal. A gyepet áztató vízsugarat követte a tekintetével, és várta, hogy a lombkoronaszint fölé emelkedő nap első, csiklandós sugarai elérjék…
Két lélegzetvétel erejéig mintha elhalványult volna az ugró belső fala. Holl agyán átfutott az evakuációs protokoll, és émelyegni kezdett a gondolattól, hogy a farkatlanok bolygóján maradhat. Kölyökkora óta mást se hallott a humanoidokról, csak rémmeséket. –Stabilizálok – mondta a tőle néhány lépésnyire álló Maur. –Farkatlanok – szaladt ki Holl száján, és idegességében aprót lendített szépen…
– Bántál már meg valamit igazán? Tesst váratlanul éri a kérdés. Felém fordítja a fejét, lehúzza az orrára a napszemüvegét, és szalmakalapja karimája alól a „már megint mi jár a fejedben?” tekintetével néz rám. Tess bőrére ráncokat varrtak az évtizedek, panaszkodik a térdeire, na meg a derekára, de még mindig a vesémbe lát. Kortyolok a…