– Au! – kiáltott fel Mosó Misi. Kikapta a kezét a vízből, és a hóna alá csapta. – Mi az? – kérdezte Mókus Rézi, aki egy kicsit megállt beszélgetni a patakparton hazafelé menet. — Azt hiszem, egy törött kagylóhéjba nyúltam – húzta elő a kezét Misi, és bánatosan nézegette. – A csudába! Ilyenkor nem szeretek…
A téli hideg csipkefinomságú jégvirágokat lehelt az ablakra, s az üveg áthatolhatatlan akadályként feszült az étkező meleg fénye és a kint süvítő jeges szél közé. A szoba közepén aranyos glóriába burkolva kucorgott a kis kövér fenyő, melynek tüskés ujjaira, mint megannyi ragyogó ékszert húztak színes üveggömböket a gyerekek. A kislány a szüleivel kártyázott, míg a…
Eszter kilépett az utcára. Szorosabbra húzta magán a ballonkabátot, erős szél fújt az onkológia épülete előtt. Kicsit még várakozott, hagyott magának pár másodpercet, hogy felvegye újra a fővárosi jövő-menő élet ritmusát, belelépjen abba a másik, normális rutinba, aztán elindult a villamosmegálló felé. Út közben elővette táskájából a telefont, hogy gyorsan bepötyögjön egy üzenetet a szüleinek:…
Emberből egy kibaszott tápcsatornává váltál, felül be alul ki, a tudat sehol, alszik már rég, még ha aludna, de már halott az agyad fele, a bőrödön, hajadon, szerveiden kívül már alig van mi emberi, a lelked nem mutatod, mert mit mutass már belőle, míg volt se mutattad, csak a kibaszott iskolaköpenygomb, amit felvarrtál, meg a…
A hátizsák jobbra-balra zötykölődik a vállamon, ahogy minden erőmet beleadva futok felfelé. Fájó izmaimmal keményen nekifeszülök a hegynek, zihálok, szántszándékkal nem nézek fel a meredek útról. Az eső fanyar szurokbűzt old ki az aszfaltból, majd’ megfulladok tőle, ahogy felszáll a tüdőmbe tolakodó pára. Nem akar elállni, minden nyirkos, langyos és sikamlós. Már csak pár méter,…
David húga megölte magát. Halála után a lány egy kis házba költözött Morgstead szélén. Ez éppen olyan épület volt, mint az, ahol Sarah meghalt: még a graffiti is megvolt a falakon és az ablakok szürkéllettek a kosztól. A férfi a ház előtt állt, várt és tétovázott. Jobbra-balra tekintgetett, de nem jött senki. Vasárnap délután senki…
Megtörténik az ilyesmi, mondod magadnak, elvégre író vagy, világok lógnak a zsebedből, hősöket buktatsz meg és emelsz föl, s ha úgy tartja kedved, hazafelé a vonaton halálra ítélsz egy fél várost, és még a szemed sem rebben. Világok jönnek és mennek, sztorik sikerülnek, és félresiklanak. De hogy pont ez, amiben így benne élsz? Már hét…
A nyári ifjúsági kurzusunkon is megcsillant a tehetség sok fiatalban. Fogadjátok szeretettel az írást! 🙂 – Jó reggelt! Szia! – köszönök, ügyelve arra, hogy legalább egy kicsit vidámnak tűnjek, amikor meglátom Mrs. Andersont és a fiát, Nathant belépni a nappaliba. Nem szeretem, ha vendégeink jönnek, Nathan ráadásul most van itt először. Most még a szokottnál…
Csókolózó csigák. Katt. A fényképezőgépem lencséjén újabb és újabb páracseppek jelentek meg, belerondítva a természetképeimbe, amelyeket már szeptember első napjaira kértek a tanáraim. Reméltem, hogy sikerül éles képeket összehoznom. Nem számítottam ilyen mértékű páratartalomra, Horvátország mediterrán időjárása ellenére sem. Amikor a családdal nyaranta ide jöttünk, a levegő fülledt volt, de nem ennyire párás, nem fojtogató….
Nem tudom, hogy kerültem oda. Egyszerűen csak ott voltam, előzmények és okok nélkül. De ez nem hatott természetellenesnek. Szokatlan nyugalom árasztott el. Nehezen tudnám megmondani, mitől volt különleges ez a békesség. Olyan gyermeki volt, a felnőttkor ösztönös félelmei a mindennapoktól, a megélhetéstől, a haláltól hiányoztak a szívemből. A hiányuk miatti űr okozta ezt a furcsa,…
– Jaj, anya, ez fáj! Gida, a csintalan kékcinke fióka visítva menekült az anyja elől. – Gida, ne bomolj – zörrent rá az apja. – Hagyd, hogy édesanyád megfésüljön. – De húz, nem akarom… Mókus Rézi, aki a szomszéd lucfenyőn a szép érett tobozok közt válogatott, felnézett a sivalkodásra. – Mi van, Dénes – szólt…
A villamos zötykölődésétől minden fél percben hangosan összekoccant a táskámban lapuló Ouija tábla és a rozsdamentes acél kulacsom. Fél éve még elképzelhetetlennek tartottam, hogy majd engem is bekebelez ez az őrület, de a kétségbeesés jó meggyőző erővel bír. Idegesen morzsolgattam a pergamenjeim szélét, és a gondolataimmal próbáltam a lassan döcögő járgányt gyorsabb mozgásra bírni, mert…
– Nincs más panaszod? Utoljára végigfuttattam agyamban a kérdést, hogy megfelelő választ adhassak rá. – Csak a lábfejem görcsöl néha – feleltem, mikor legjobb barátom és egyben orvosom, Danisha nevetgélni kezdett. – Azt hiszem, Caden, hogy a görcsölésnek semmi köze sincs a szívműtétedhez – összecsücsörítette a száját, majd firkantott valamit a kezében lévő papírra. Továbbra…
A sötét hajú lány az eget bámulta. Olyan mozdulatlanul állt, mintha nem is lenne igazi, hanem egy ügyes grafikus vetette volna papírra az alakját és a fehér szárnyakat. – Hé, Angyalka, hallasz? – a játékos, határozott hang a közelből érkezett, de válasz nem érkezett rá. – Ne játszd az eszed, szivi, tudom, hogy észrevettél. Engem…
Kora őszi délután volt.Jókedvű fütyörészés hallatszott az egyik erdei ösvény felől, ahol egy barna kabátos kis lény söprögette a lehullott faleveleket. Pentele volt az,egy avarmanó. A fák ágain a levelek különböző színekben pompáztak, a lehullottak pedig avartakaróként terültek el a földön. Az avarmanók ezeket söpörték össze, és ők segítettek az erdőben élő kisebb állatoknak is….