Jassó Judit: Diszlájk
– Emese. Ákos vodkaszagú leheletét éreztem az arcomon, ahogy felém fordult, és a nevemet mondta, de nem bírtam kinyitni a szemem. – Hányni fogsz? – Azt hiszem, beléd mentem. Nem lehet igaz. Az előbb még félálomban voltam, de feltápászkodtam, és a sötét szobában az olvasólámpa kapcsolója után tapogatóztam. Jézusom. Lehet, hogy nem vigyáztunk, ilyen még…