– Emese.
Ákos vodkaszagú leheletét éreztem az arcomon, ahogy felém fordult, és a nevemet mondta, de nem bírtam kinyitni a szemem.
– Hányni fogsz?
– Azt hiszem, beléd mentem.
Nem lehet igaz.
Az előbb még félálomban voltam, de feltápászkodtam, és a sötét szobában az olvasólámpa kapcsolója után tapogatóztam. Jézusom. Lehet, hogy nem vigyáztunk, ilyen még nem történt velünk. Túl sok volt a pia, pedig csak lazítani szerettünk volna, mert a harmadik gimis évünk nagyon húzós volt. Az elmúlt pár percnyi idő teljesen kiesett, vagy volt az negyed óra is, nehéz lett volna megmondani. Az beugrott, hogy az előbb még a hátamon feküdtem és éreztem magamban Ákost, aki eltakarta szemét a lámpafény elől, és ahogy megérintettem a teljesen száraz hasam, nyilvánvaló lett, hogy igazat beszélt.
Ahogy megmozdultam, éreztem azt is, hogy nedves vagyok ott lent, és ha bealszunk, akkor reggelig így maradtam volna. Homályos tekintettel nyúltam a trikóm és a bugyim után, de a ruháim helyett Ákos pólója akadta a kezembe, így azt húztam magamra. Vadul számoltam fejben, hányadik napon voltam.
Nem mindig járt pontosan a biológiai órám és időnként előfordult, hogy késett, vagy épp előbb jött meg a vérzésem. Kimegyek, mondtam, de Ákos továbbra eltakarta a szemét, közben kinyújtotta felém a karját, és megérintette a hátamat.
Azt reméltem, hogy egy jó zuhany segíthet.
A szobám a házunk emeletén volt, a lépcső mellett és a társalgóra nyílt, ezt a régimódi elnevezést anya használta, mert sokkal inkább hasonlított egy sima folyosóra, az ablaknál beugróval, ahol évekkel ezelőtt ott felejtettek egy ősrégi kanapét. A bátyám, Bálint rendszerint itt ült éjszakába nyúlóan, tiszta kómás állapotban, rágörnyedt a konzolra és játszott a végkimerülésig. Amióta a legutóbbi barátnője elhagyta, utált a saját ágyában aludni, inkább a kanapén héderelt, és ha már eléggé kimerítette magát, akkor végignyúlt rajta és egy perc múlva hangosan horkolva elaludt.
Csöndben kellett lennünk, mert apáék lent aludtak a földszinten, és olykor még az én macskalépteimre is felébredtek. Megszoktuk, hogy ne zavarjunk sok vizet, ezt Ákos is elfogadta, miután apa mellénk állt és a barátom nálam alhatott a nyári szünetben.
A folyosón majdnem sötét volt, csak a monitor adott egy kevés fényt, mégis az egyértelműsége miatt rohadt kellemetlennek éreztem a szitut, és ahogy ellépkedtem a bátyám mellette, rásandítottam. Bálint mélyre merült a virtuális valóságban. A biztonság kedvéért a ruhámra tekertem a törölközőmet, ám szerencsére teljesen lefoglalta a szerepjáték roppant fontos tevékenysége.
Nem leszek terhes.
Beálltam a kádba és a lehető legkisebbre állítva a vízsugarat, lezuhanyoztam. Éreztem, hogy tisztább lettem. Bár még nem csináltam ilyet, mert Ákos előtte mindig használt gumit, valahogy biztos voltam benne, hogy így már jó lesz, és néhány alapos öblítés után elzártam a vizet. A hajam alja bevizeződött, és amíg szárazra dörgöltem, komoly arccal néztem magam a tükörben.
Június huszonnyolcadikát írtunk, előttünk állt az egész nyár. Július első felét Balatonlellén töltjük Ákossal.
Erősnek éreztem magam. Ákossal tizenhárom hónapja voltunk együtt és tényleg minden téren jól alakult az életem. Megszereztem a jogsit és letettem a nyelvvizsgát angolból. A matek kivételével mindenből ötös lettem év végére. A matekkal mindig is szenvedtem, hiába tanultam meg, az egész gyorsan kiment a fejemből. Még a tesi is ötöst lett, pedig az én csonti, vékony testem elég nehezen bírta a kiképzést.
Oldalt álltam a tükörnek és lassan végigsimítottam a hasamon.
Egy pukkanást hallottam, és kialudt a világítás.
Kimentem és eltapogatóztam a mini raktárig, ami egy keskeny beépített szekrény a szobám mellett. Kiskoromban nagyon féltem tőle, úgy képzeltem, hogy szörnyek bújnak meg benne, ezért apával minden este eljátszottunk a rituálénkat: ő felemelt, hogy belássak a felső polcok mögé is, és amikor alaposan átvizsgáltam, kulcsra zártuk, és apa magával vitte a kulcsot. Kizárt dolog, Mesike, mondta, hogy bármiféle szörny kijusson egy bezárt ajtón.
Kerestem egy tartalék izzót, visszamentem a fürdőbe és becsavartam. A bátyám már aludt, és kikapcsolta a gépet, úgyhogy csak a fürdő ablakán beszűrődő holdfény nyújtott minimális megvilágítást a művelethez. Éjjel kísérteties volt a kertünk, a nagy csönd a környéken. A házunk olyan némán állt, mint a világűr.
Néha olyan érzésem volt, hogy direkt vagyunk félhomályban, mert anya mindig megvárta, amíg a körték kiégtek. Unott arccal nézte volna, ahogy becsavarom az új izzót, majd felkapcsolással ellenőrzöm, hogy minden oké, működik. Anyát nem érdekelték az evilági dolgok. A fény hívság. A sminkelés hiúság. Néha megsimogatta az arcom, amikor lent a konyhában összefutottunk, mert ő nagyon ritkán jött fel hozzánk az emeletre, és furán mosolygott, mintha sajnálna.
Azok közé tartozott, és ezt vállalta, akik tényleg elhitték, hogy Jézust a szentlélek nemzette és Mária szűzen fogant. Amúgy majdnem mindig kijöttünk egymással. Talán igaza volt abban, hogy szépen, csendben legyünk, így egyikünk sem zavart sok vizet a másik életében, mi azt láttuk itthon, hogy így érezzük jól magunkat
Vajon mit szólna hozzá apa, ha bejelenteném, hogy terhes vagyok?
Tutti kitérne a hitéből, és anya előtt jól összeszidna, majd kötelezne, hogy tartsunk polgári esküvőt. Bálintnak is szokta mondogatni, nehogy véletlenül felcsináljon valakit, pedig néha úgy éreztem, örülne már egy unokának. A bátyámtól ez a lépés kizárt volt, mert alig akadt tervszerűség az életében. Bálint egy informatikus és azt hiszem, ezzel minden lényeges dolgot elmondtam róla. Amióta elhagyta őt a legutóbbi barátnője, aki sorban a harmadik volt, teljesen magába zárkózott, mintha nem is közöttünk élt volna. De hagyni kell, mondogatta anya és a maga fura módján mosolygott. Bálint rendes fiú, és mi jól megvagyunk itthon.
Visszamentem a szobámba, ahol Ákos már aludt. Betakartam egy pléddel, aztán inkább magamra húztam az egész könnyű, nyári takarót. Fáradt voltam, nem tudtam többet gondolkodni.
Majd reggel megbeszéljük azt, ami történt.
*
Másnap ínycsiklandó illatok ébresztettek. Persze, mert ha Ákos kiment, folyton nyitva hagyta a szobám ajtaját, és Bálinttal együtt felhozták az emeletre a kajájukat, hogy együtt burkoljanak a bátyám leharcolt főhadiszállásán, a kanapén.
– Mizu, Mesi? – kérdezte Ákos, mire lazán felé intettem, mintha egy legyet akartam volna lecsapni. Hülyék. Igaz, hogy egy szót sem szóltak egymáshoz, de két férfi egymás mellett akkor is túlerő volt egy nővel szemben, ha éppen evett.
– Nektek is jó reggelt – sóhajtottam és mentem készülődni. Egy jó dolog azért jellemezte a bátyámat, képes volt tisztán hagyni maga után a fürdőt. Amíg megmostam a fogam, kitártam az ablakot és elmerültem a napfényes ég látványában. Teleszívtam a tüdőmet friss levegővel. Strandra készültünk, és meteorológiai akadályok nem merültek fel. Nagyon bennem volt a mehetnék, ráadásul gyorsan a város másik felén található aquaparkban leszünk, mert Bálint volt olyan rendes és munkába menet elvitt bennünket. Már felkészítettem Ákost, hogy ha találtunk egy napozós helyet, akkor egyszer-kétszer elmegyek vele fürdeni meg csúszdázni, de aztán kifekszem a napra és nekem onnantól chillezés van.
Ezt már biztosan elfelejtette, valószínűleg az egyik fülén bement, a másikon meg ki. Elnyelte a fekete lyuk, ami születésüktől kezdve növekszik a hímneműek fejében. Megvontam a vállam a tükörképemnek. Nem érdekel, mondtam hangosan, amikor egy dörmögő hang félbeszakított:
– Te magadban beszélsz? – és hörögve röhögött rajtam. Istenem, gondoltam, ez a hülye bátyám még nevetni sem tud rendesen. Különben semmi gond nem lett volna vele, ami a fejét illette, de ami belül volt, az sajnos időről időre felülírta elsőre megnyerő vonásait.
– Mi közöd hozzá, amúgy minek csípted így ki magad? Azt hittem, az informatikusok rövidgatyában meg strandpapucsban nyomják nyáron. – Megadhattam volna neki azt az örömöt, hogy még egy utolsó pillantást vessen magára a tükörben, de inkább feltűztem, majd kibontottam a hajam, hogy várakoztassam még egy kicsit, arra gondolva, majd indulás előtt egy perccel ideengedem.
– Meeting lesz – mondta komoran Bálint –, tudod, mi az?
– Mindent a maga idejében – válaszoltam könnyedén. – Amúgy meg jössz nekem egy ötössel a múltkori fogadásunkért – és kinyújtottam felé a tenyeremet, miközben szemtelenül, felvont szemöldökkel az arcába bámultam.
Bálint morgott, mert utálta, ha szembesítettem őt a hülyeségével. Még tavasz elején elhatározta, hogy becserkészi a legújabb kolléganőjét, és persze, hogy nem járt szerencsével, én megmondtam, hogy egy teljesen ismeretlen terepre csak a megfelelő felkészülés után érdemes merészkedni. Lúzer volt, nagyon akarta ezt a kapcsolatot, ha képes volt még pénzt is áldozni a fogadásban. A csajszi végül két hónap után felmondott, és Bálintnak ez az idő kevés volt ahhoz, hogy egyáltalán köszönő viszonyba kerüljenek egymással. Úgyhogy gazdagabb lettem egy ropogós Széchényi-portréval, Bálint pedig szegényebb maradt egy illúzióval.
Különben alig látszott rajta, ha valami bántotta. Tisztára olyan volt, mint Ákos, bár én rendszeresen elraktároztam magamban a rezdüléseiket, és veszettül fogadkoztam, hogy legközelebb emlékezni fogok ezekre az arckifejezésekre és igenis meg fogom fejteni, mi járhat a fejükben. Bálint beállt mögém a tükörhöz, én pedig már szégyelltem tovább indokolatlanul bunkó lenni vele. A strandcuccot tegnap este összepakoltam, így nem volt más dolgom, mint öt perccel később bevágódni a hátsó ülésre, és várni még egy kicsit a fiúkra, mert mintha mindig direkt később jöttek volna. A bátyám kocsijában Ákosnak bérelt helye volt az anyósülésen, nekem pedig hátul, mintha gyerek lennék. Ha nem is szóltak egymáshoz egész úton, Bálint jobb szerette, ha nem én ülök elöl. Amikor kettesben mentünk valahova, akkor állandó kényszerét éreztem annak, hogy valamiféle beszélgetésnek nevezhető csevejt kezdeményezzek vele, de válaszok helyett többnyire csak hallgatott.
A nap már délelőtt majdnem leesett az égről. Mielőtt beálltunk jegyet venni, a strand előtt megfeleztünk egy cigit. Ákos vigyázott rá, hogy keveset szívjak. A családomban nem akadt dohányos, viszont én szerettem élni és kipróbálni dolgokat, sőt, voltak önálló gondolataim is. Végre elengedhettem magam, mert anya szeme ide nem jött utánam, ha tudta volna, milyen fürdőruhákat vettem a születésnapomra bezsebelt összegből, el sem enged. Folyton csak sopánkodott, hogy „vagyonokat költök”. Igen, évente kétszer, tavasszal, a születésnapom örömére és karácsonykor kemény pénzeket adtam ki ruhákra. Kábé harmincezer forintot. De idén nem követtem el azt a hibát, mint az előző években, és a bikiniket egy üres cipős dobozba rejtettem és betettem a ruhásszekrényem aljába, majd rápakoltam két szakadt pokrócot, amit maximum akkor vettünk volna elő, ha télvíz idején befogadunk egy alomnyi árva kutyakölyköt.
Nem hittem, hogy Isten dicsősége ellen való lett volna, ha jól néztem ki. Miután átöltöztem, a csuklópánttal bezártam a szekrényemet, és kontyba tekertem a hajam. Szerettem, hogy hosszú, puha és egyenes szálú. Annyian dicsérték, milyen jó sötétszőke árnyalata van, hogy eddig ellenálltam még az ombrénak is, pedig baromira tetszett. Egy picike melírt engedtem belehúzni, mert a barátnőm, Orsi annyit könyörgött, hogy „csak próbáljuk ki együtt”. Mielőtt kiléptem az öltözőből, vetettem egy pillantást a tükörképemre.
Az én színem egyértelműen a kék volt, elégedett néztem magam a brazil stílusú bikinimben. Jó választásnak tűnt, bár úgyis percek teltek el, mire Ákos észrevette rajtam.
– Miért nem tangát hordasz, mint a többi csaj? – A barátom idétlenül vigyorgott, mert nagyon jól tudta, mivel húzhatott fel.
– Akkor vegyél nekem egyet – vetettem neki oda flegmán, hiszen őt az anyagiak érintették érzékenyen. Aztán megrántom a vállam, és ezzel jeleztem, hogy nem szerettem volna belemenni a részletekbe, inkább elkezdtem bekenni őt naptejjel.
A következő pillanatban a kezem megállt Ákos hátán. Lemerevedtem, mint egy rovar, amit halálos fenyegetés ért, ugyanis megpillantom Vass Henit, az évfolyamunk pletykafészkét a barátnőivel, akik nem a sulinkba jártak, de felismertem őket Heni Fészbukjáról.
– Mi van? – Ákos hangja sürgetőnek tűnt, már nagyon ment volna fürdeni, azt is nehezen bírta kivárni, amíg a naptej felszívódott. Semmi, dadogtam és magamra kentem a maradékot. Elméletileg egy-két órán belül vártuk a haverok érkezését, addig megpróbáljuk magunkat leplezni.
– Az ott nem az a cés csaj?
– Melyik? Ja, lehet.
Ákos és az ő sasszeme. Egy perc nem telt el és már azon igyekszik, hogy felvegye a szemkontaktust Henivel. Tiszta gázul éreztem magam, és a napom vagy legalábbis a délelőttöm teljesen el lett cseszve.
Hoztam magammal pár magazint, amiket otthon szintén rejtegettem anya elől. A cikkek fedezékéből az ellenség állása felé pislogtam Heni egy menő amerikai zászlós fürdőruhát visel, és ahogy háttal fordult nekünk, nyilván megérezte a fenekén Ákos perzselő pillantásait, felénk intett, amire a fülem tövéig elvörösödtem. Azt a bizonyos falatnyi tangát viselte, amiket a celebekről készített lesifotókon látni. A feneke is majdnem akkora, mint Kim Kardashian-nek, és a haja már nem égővörös volt, mint év elején, hanem csont fekete. Sajnos a barátnőivel együtt és női szemmel is elég jól nézett ki. Látszott rajtuk, hogy mennyire lazák és élvezik az életet. Pasi nélkül érkeztek, majd itt felszednek néhányat erre a napra.
Kifújtam a levegőt, mert az elmúlt percben még arról is elfeledkeztem, hogy rendesen lélegezzem. A hátam tiszta krém volt, Ákos ügyködésének köszönhetően. Totál zavarban feküdtem a törölközőmön, a fejem lángolt, pedig alig néhány perce napoztam. Ákost Heniék felé fordulva a hasán hevert.
A következő pillanatban elindultak felénk. A kritikus pillanatokban csak az járt a fejemben, hogy tuttira idejönnek hozzánk beszélgetni, pedig azon a részen feküdtünk, ami a nagymedencék felé vezetett. Egy hirtelen mozdulattal kioldom a szépen megkötött masnikat és félredobom a felsőrészt.
– Te mit csinálsz? – Ákos elkerekedett szemmel néz rám a napszemüvege alól.
– Maradj csöndben – mondom -, épp álcázom magam.
– Képzeld el, mi lenne, ha meglátna így az anyád.
– Anya nem jár strandra – sóhajtottam. – Nem tud úszni és utál napozni, úgyhogy ez a veszély nem fenyeget.
– Azt szeretem benned, hogy olyan kiszámítható vagy, Mesi. Egy rendes csaj. – Ákos megcsókolt, amitől úgy éreztem, hogy felvértezett a világ összes Henijével szembeni küzdelemre. – Szeretlek – tette hozzá, és így azt is hajlandó voltam elnézni neki, hogy másodpercekkel azelőtt még nagyban egy csapat félmeztelen lányt bámult napszemüveg mögé rejtőzve.
A csőd néhány óra elteltével következett, miután megjöttek Ákos haverjai és sikerült elfeledkeznem Heniékről. Az egyik csúszda tetején futottunk velük össze, és mert komoly sor kígyózott a hátunk mögött, egymás után indultunk el. Belül a csúszda kiszélesedett, és két irányba terelte tovább a feltorlódott strandolókat, és itt tök jól egymásnak lehetett menni. Jobbnak láttam gyorsan elteperni, de nem voltam elég gyors és Henivel egyszerre csobbantunk a végén. Ismét sorba álltunk a csúszógumiért, és dekoratív évfolyamtársunk nem bírta megállni, hogy oda ne szóljon pár kedves szót.
– Hogy vagytok? Ti is kijöttetek?
Henit legkevésbé a jó szándék vezérelte, ha nekiállt kérdezősködni. Egyszerűen kihasználta az ember udvariasságát – valamint pasik esetében az első döbbenetet, hogy egy jó nő leszólította őket -, és ha voltál annyira bolond, hogy szóba elegyedtél vele, akkor hosszú menetre számíthattál, mert ő magától ritkán hagyta abba a faggatózást. Hozzátéve, hogy amit infóként felcsípett, bármikor felhasználhatta az illető ellen.
Ákosra pillantottam, aki egy alapvetően jól nevelt volt, bár azt nem bírta, ha a nagy semmiért csesztették. Heni mögött felsorakoztak a barinők, nyilván itt mindenki bff a másikkal, amolyan össz-bff tali jött létre ezen a pompás, hamisítatlan nyári napon. Az ismeretlenség homálya pedig egészen eloszlott, amikor Heni a csúszda teteje és a következő elrugaszkodás előtt gyorsan bemutatott bennünket a csapatnak.
Brigi, Viki és Timi voltak, ha jól emlékszem. Pechünkre több kisgyerek is elénk nyomakodott, úgyhogy egy rövid időre beleragadtunk a beszélgetésbe. Ákos az arcára hegesztett mosollyal bólogatott, mígén sűrű pislogással juttattam kifejezésre a zavaromat.
– Mióta is vagytok együtt? – kérdezte Heni jó hangosan, szerencsére Ákos rávágta a választ, hogy egy éve, és erre Heni se nagyon tudott mást mondani, mint azt, hogy „hát akkor”, majd még hozzátette, „lent még biztosan találkozunk”, és mi udvariasan előre engedtük őket. Ákos még vissza is húzott, csak csobbanjanak ezek a drága vízi tündérkék, de az is lehet, hogy büntetlenül meg akarta nézni a csajokat hátulról, ami elöl így elhárult az akadály. Tudtam, hogy bennem a visszafogottságomat szerette, de más lányokat biztosan szívesen nézegetett tangában.
A másik gázos helyzet akkor következett, amikor a fiúkkal asztalt kerestünk az ebédünkhöz. Végig Heniék mellett ültünk, én a görög salimmal, a fiúk pizzát és rántott csirkét ettek, a bff-ek pedig kivétel nélkül olasz tésztát. Heni még az elején rám sandított egy félmosollyal, hát én elnéztem neki, hogy nem diétázik, az ő helyében én sem tettem volna. Kellett a kalória-utánpótlás, hogy megmaradjanak azok a gömbölyű formák. Nekem elég volt a zöldség, amúgy sem szerettem enni, kicsi koromtól kezdve úgy imádkozták belém az ételt. Ákos haverjai nagyon bámulták a kedves évfolyamtársamat a csajszijaival együtt, és amikor felálltak, hangosan beszóltak nekik. Ákos felvonta a szemöldökét és mosolygott, én pedig besüllyedtem az asztal alá. Heninek ez meg sem kottyant, ő akkor volt büszke, ha hódított. Nem azt mondom, hogy tőlem egy percre is elszedte volna a pasimat, de azért régebben volt ott próbálkozás. Egy kudarc neki alig számított, mert a következő nap simán új hadjáratba kezdett.
Hazafelé nem volt luxus, busszal mentünk. Eléggé letört voltam, strand után mindig így viselkedem, nem tehetek róla, a nap meg a víz együtt kiszívják belőlem az energiát. Ákos is csöndesen ült mellettem. A végállomás előtt a combomra tette a kezét és azt mondta:
– Aludj nálunk.
Könnyebb volt kimondani, mint megtenni. Sóhajtottam és a táskámba nyúltam a mobilomért. Leszálltunk a buszról és rögtön hívtam anyát, jobb volt mielőbb túlesni a könyörgésen.
– Tudod, hogy nem szeretem, ha a telefonban kész tények elé állítasz. – Nem ez volt megbeszélve. Már te is, Emese? Kilencre itthon légy. – Hol vagytok most?
Anya kérdéseire ritkán volt olyan válasz, olyan, amit ő fenntartások nélkül elfogadott. Elmondtam, hogy a Hősök terén és ne haragudjon, amiért … már megint … bla, bla, bla …
Ha nekem egyszer gyerekem lesz, soha nem gyötröm ilyen hülyeségekkel.
– Holnap délelőtt tízre érj haza. Süteményt sütök az első turnusos táborozóknak és jó lenne, ha besegítenél. – Ez azt jelentette, hogy nincs menekvés, egész álló nap a tűzhely mellett fogunk állni és anya ízetlen teasütijeit gyártjuk, mivel a cukor ártalmas a fognak, így azt alig használt, más édesítőszert pedig nem volt hajlandó kipróbálni. Elköszöntünk egymástól – közben égett az arcom a kínos kérdezősködése miatt -, majd kinyomtam a hívást. Ákos röhögött.
– Eskü, mire gondol ilyenkor? Meg akarlak szöktetni a kontinensről?
– Mindig ugyanarra gondol, a lehető legrosszabbra.
Ekkor már én is elnevettem magam. Olyan gyönyörű volt a világ és mi annyira jól éreztük magunkat Ákossal, és annyira sajnáltam, minimum öt ny-nyel, hogy anyának két templomi szolgálat között erre nem jutott ideje.
Régebben, még a születésem előtt teljesen más volt, ami látszott a fiatalkori képein. Negyven éves múlt tavasszal, még bőven élhetett volna. Vállat vontam, Ákos megfogta a kezemet és futottunk a földalatti irányába.
Imádtam a belvárost. Ákosék a hatodik kerületben laktak, teljesen más környezetben, mint az én családom a város túlsó felén, ahol csupa kertes ház sorakozott, szépen gondozott kertekkel, ahol a gyerekeknek saját hinta és homokozó jutott, a biciklit pedig a garázsban tároltuk. Talán pont az ellentétek miatt rajongtam annyira oda a bérházakért. Itt nem voltam annyira a földhöz ragasztva, mint nálunk, hanem valósággal lebegtem. Kisfiúk szaladtak el mellettem, hat-hét évesek lehettek, elől hiányzott a foguk. Anya leutcagyerekezte volna őket. Ákosék kapuja előtt fürtökben lógtak a kamaszok, sokszor idősebb lakók is kijöttek, megittak egy sört, elszívtak egy cigit és jó hangosan megvitatták álláspontjukat az ország közérzetére vonatkozóan. Mi nem politizáltunk, az apai nagypapám állítólag megütötte párszor a bokáját fiatalkorában, ezért nálunk minden ilyen téma tabunak számított, a szüleink elhitették velünk, hogy szavazni felesleges, mert mindig mások döntik el, mi lesz velünk.
De nem is szerettem volna erre gondolni. Ákosék házában, ahova félóra múltán megérkeztünk, még működött egy irtó régi lift. A harmadik emeletre mentünk, és amikor Ákos elhúzta a lift vasrácsát, mindig egy kis izgalmat éreztem. Egyedül a körfolyosóval nem sikerült kibékülnöm, mert úgy éreztem, hogy középre, az udvar felé lejtett, ami elég para volt.
A lakásban jó hűvös fogadott. Mielőtt Ákos szülei, Ancsa és Feri elmentek itthonról, lehúzták a redőnyt. A kisebb szobában a szokásos rendetlenség uralkodott, mert Ákos természetesen zseni volt, aki folyamatos káoszban él, de mindenkivel elhitette, hogy átlát rajta. A konyhában találtunk egy üzenetet, amiből kiderült, hogy Ancsáék csak éjfél körül érnek haza.
Ki kellett használni az időt.
Először a zuhany alatt bújtunk össze, és Ákos a fülembe súgta, hogy legyek nagyon hangos. Az elején eszembe jutott a tegnap éjjel, de nem akartam megint búval bélelt lenni. Másodszor a konyhában csináltuk hátulról, eddig nem annyira kedveltem ezt a pózt, mert szerettem Ákos szemébe nézni. Jó lenne, mondtam később, elalvás előtt a sötét biztonságában, ha több ilyen esténk lenne. Utána még vagy fél óráig bámultam a plafont, amíg úgy éreztem, hogy kifolyik a szemem. Magammal elhitettem, hogy a pillanatot őriztem, de valójában igazi rossz alvó voltam, amivel utáltam szembenézni.
A szöveg kicsit ugrándozik, de hát egy tinilány gondolatai a való világban is össze-vissza csaponganak, szóval ez nem probléma.
Még sosem olvastam szövegben a „bff”-et, sem a „chillezést”. Lehet az öregebbek és a pedáns megfogalmazásra vágyók az ehhez hasonló szavaknak nem örülnek majd túlságosan, de szerintem itt jól alkalmaztad őket.
Van benne egy-két elütés, ezek javíthatóak.
Talán annyi merült fel bennem, hogy ebből a kis részletből nem tudok arra következtetni, mi fog később történni (talán egy korai terhesség?), de ez nem is baj, én nem ragaszkodom ahhoz, hogy az első tíz oldalból kiderüljön minden a történetről.
Ügyes vagy Judit, gratulálok a kikerüléshez! 😉
@DR: Köszönöm szépen a gyors olvasást és véleményedet! 🙂
Ugyan tetszik egyszerű hétköznapiassága, de a cím és a karakterek már kevésbé. Nem én vagyok a célközönség, szóval inkább be is fogom. 🙂
@Robi: ígérem, írok neked egy regényt, kérek tippet címre és karakterekre 🙂 🙂 🙂
Gondos stílus, kétségtelen, hogy az írás évad legjobbjai közé tartozik. Javíthatnék rajta, de majd a szerkesztő, ha a szerzőnek szerencséje lesz. (Vagy a szerkesztő sem, mert bizonyos nyelvi pongyolaság kifejezetten trendi manapság.) Néhol, már kissé erőltetettnek is érzem a jólfésültséget és remekírást. „A nap már délelőtt majdnem leesett az égről.”
Túlzás lenne, ha csupa jót írnék, mert a trendi pongyolaságon túl is akadnak benne apró hibák. (Alá kéne húznom az „apró” szót, de erre itt nincs mód.)
„Nagyon bennem volt a mehetnék, ráadásul gyorsan a város másik felén található aquaparkban leszünk, mert Bálint volt olyan rendes és munkába menet elvitt bennünket.” A múlt időből könnyű a szabályszerű átjárás a jelen vagy jövő időbe, de a jövő időből a múlt időbe ugrani, már több a sémák dacos felrúgásánál.
A „nem sok vizet zavar” kifejezés kétszer szerepel eredeti formájától eltérően, pedig egyszer sem kellene szerepelnie. Másik szólás is szerepel a rövid szemelvényben, (ilyen kis felületen ez nekem már szólásdömpinget jelent): „…de nem akartam megint búval bélelt lenni…”, ezt is kiforgatottnak érzem, bár ha nem harmadik alkalommal találnám magam szemközt valamely közismert mondással, elfogadnám így. Szólásokat nem tekergethetjük tetszésünk szerint, de ez tabudöntögető írás.
A szemelvény elején olvasható naturalista beszámolót öregemberként a softpornó műfajába sorolnám, de belátom, változnak az idők. Nehezen fogadtam el, amikor a Vígszínház színpadán látványosan szeretkezett két, egymás számára vadidegen színész, de megértem, ha másnak ez figyelemre sem méltó és jelentéktelen dolog, mint a fogmosás reggel. Háromszáz éve Angliában még azt mondták, a királynőnek nincs lába – mert, hogy a lábról négybetűs szó létére illetlenség beszélni. Viszont öt bekezdéssel a leírás után szerintem nem életszagú a mondat: „Tutti kitérne a hitéből, és anya előtt jól összeszidna, majd kötelezne, hogy tartsunk polgári esküvőt.” Mint elárultam, konzervatív ember vagyok, de a várandósság számomra semmi esetre sem jelentene kötelezettséget az ellenséges és parancsnoki hozzáállásra (pláne a hitből való kitérésre). Harminc-negyven éve, amikor a gyerekeim ebben a korban voltak, biztosan nem tettem volna egyebet, minthogy megkérdezzem tőlük: mit szeretnétek tenni? – pedig akkor még nehezebb volt beszerezni az esemény utáni tablettát. Ez lehet egyéniség kérdése, egy írás nyilván szólhat másmilyen emberekről, csupán azért hozom fel, mert közben eltelt másfél emberöltő. Szerintem ma már ez pont olyan hétköznapi, mint a fent említett fogmosás.
A szöveg számomra enyhén bőbeszédű. Egyszerre minden jellemvonást, és a háttér minden szeletkéjét be akarja mutatni, és ezért a lényegről, a cselekményről, a szándékokról keveset tudok meg. A száz évvel ezelőtti társalgási regényekre emlékeztet, vagy a Nők Lapja cikkeire – ritkán látom ezt az újságot, meglehet, hogy pontatlan vagyok – és ez alkalmas arra, hogy az írás beszoruljon valamely skatulyába, „ridikül irodalom”. Ha én írnám, ennek nem örülnék.
Nem szeretnék igazságtalanul viselkedni. Ez itt egy bizonyára könnyen népszerűsíthető írás, a fiatalok kedve szerint, tehát akár népszerű is lehet. Különösen azért, mert a stílusa is a fiataloké, és terjengősségét leszámítva nélkülözi a javíthatatlan, alapvető zűröket. Más írásokat is kritizáltam, ezt is kritizálom, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan lenne, mint egy gyenge írás, erről szó sincs. Viszont a hibák emlegetése, jobbá teheti a szerző következő munkáját.
Sok sikert kívánok!
@Demeter Attila: köszönöm a tanácsokat 🙂 Valóban, nem lehet elégszer átfésülni egy szöveget, mindig marad benne javítanivaló. 🙂
Az első jelenetet az ihlet diktálta, így indult el a fejemben a történet filmje. Nem változtattam rajta, persze a megírás során többször átgondoltam és úgy döntöttem, maradjon a helyén.
A szerelem és a szex hozzátartozik a mai középiskolás korosztály hétköznapjaihoz, itt pedig majdnem nagykorúakról van szó.
A bőveszédűség a főkarakterem neméből fakad, másrészt ebben a korban is számtalan impulzus éri a fiatalokat, ami időnként felülírja azt, amit otthon a szüleiktől kaptak neveltetés fomájában, így az át-és túlgondolásból fakadó feszültség óhatatlanul átszövi a mindennapjaikat.
Nagyon szívesen a szavadon fognálak, de sajnos pontosan ugyanaz a problémám, mint a tetoválásoknál. 🙂 🙂 🙂 A lehetőségek végtelensége meglehetősen kecsegtető, ám olyan üregről van szó, melybe nem szívesen pottyannék bele. 🙂 🙂 🙂
@Robi: nem baj, még visszatérhetünk a projektre :)A tervezés az egyik legjobb dolog a világon. 🙂
A tervezés tényleg az egyik legjobb dolog a világon. 🙂
Kedves Judit!
Leszoktam arról, hogy a szerzőkkel vitát folytassak, mert könnyen adok-kapokká változhat a párbeszéd, és azt nem szeretném. Veled talán kivételt tehetek, remélem nem lesz sértődés vagy adok-kapok a beszélgetésből. Egyetlen dologra reflektálnék. Értem, hogy a megszólalásával jellemzed a szereplődet, de úgy gondolom, hogy ez nem mehet a szerző stílusának rovására. Jól néznénk ki, ha egy unalmas embert unalmas szöveggel jellemeznél. A kissé széllelbélelt, locsifecsi tinit jelzés értékűen kellene bemutatni, aztán a továbbiakban felesleges az olvasót a szereplő bőbeszédű stílusával táplálni.
Remélem, ebből még nincs harag! Egyébként is jókat mondtam az írásodról.
És köszönöm, hogy válaszoltál!
@Demeter Attila: Természetesen, adott esetben állok a szerkesztés/átírás/javítás lehetséges módjai elé. 🙂 Reméljük a legjobbakat a szövegnek! :)(Hátha még könyv is lehet belőle.)
Reméljük a legjobbakat!
Húha, na ez aztán merész kompozíció! Persze nem akarok szemellenzősnek tűnni, emlékszem milyen volt kamasznak lenni és már mi is hasonlóan tengettük hétköznapjainkat. Csak persze mégis ébresztő hatású ilyesmivel találkozni. Bajban vagyok a valós alapú kamasz regényeknél, mert először is utálom mikor kivesznek belőle minden velejárót (önkeresés, hiszti, bulik, alkohol, szex) és habcsókos mámorban tálalják az egészet, más részről a naturalista vonaltól is megijedek. Persze egy ügyes író nagyon jól megtudja ezt valósítani a nélkül, hogy alpári lenne a dolog. Szerintem bátor vagy, eleve az indítással is, részemről én megemelem a kalapom. A szöveg szép, formált, jól olvasható. Gratulálok a kikerüléshez és további sok sikert!!!!
@Nolien: nagyon köszönöm! 🙂 🙂 🙂
A kisebb-nagyobb nyelvi hibákkal most nem foglalkoznék (megtette más helyettem), inkább a részlettől kapott élményre fókuszálok.
A cím majdnem elijesztett, majd rögtön az első bekezdések után a szereplők unszimpatikussága is. Nem vagyok célközönség, ezt sejtettem, és be is igazolódott. Mégis örülök, hogy végigolvastam a részletet.
A stílus tőlem távol áll, hiszen nem is nekem szól. Viszont ez végre egy olyan írás, ahol a szleng, a „diszlájk” és társai a helyükön vannak, kellenek oda: hitelesen tükrözi ennek a korosztálynak, és azon belül is a karakterekhez hasonló személyiségű fiatalok beszédmódját. A célközönség is elsősorban ők lehetnek.
Merész történetre vállalkoztál, ráadásul olyanra, ami a (reméljük a továbbiakban) sodró cselekmény mellett tanulsággal is szolgálhat az olvasóinak.
Számomra egyértelműen az jött le a részletből, hogy itt a nemkívánt terhesség lesz a fő téma, és ezzel kapcsolatban rögtön felsejlik egy vallási ellentét is (házasság-nem házasság, akár abortuszkérdés, konfliktus a lány és édesanyja között stb.), plusz a barátnőjét szerető, de azért mégis más lányokat fürkésző barát reakciója is kérdéses. Szóval alap van bőven, és annak ellenére, hogy nagyon távol esem a célközönségtől, szívesen továbblapoznék.
Ami zavart kissé, az az, hogy fel sem merül az esemény utáni tabletta kérdése. A lány alapfokon felvilágosultnak tűnik (ciklust számol stb.), tehát elvileg tudnia kell a 72 órás bogyóról is. Pénze is lenne a gyógyszerre, mert épp most nyúlt le a bátyjától egy ötezrest. Mégis elmegy strandolni, mintha mi sem történt volna.
A főszereplőd persze lehet nemtörődöm, hozhat buta döntéseket. És nem is érzem a részletből, hogy minden áron szimpatikussá akarnád tenni. Így az első fejezetben még nem bánom, hogy nem esik ilyesmiről szó – de ha a második/harmadik fejezetben nem derülne ki valamilyen formában, hogy itt tényleg a főszereplő lány hibázott, és az író viszont gondolt a helyes lépésekre, akkor félreraknám a könyvet (logikátlan alapszituáció vádjával).
@Bellone: köszönöm az újabb véleményt és az észrevételeket 🙂
A „logikátlan alapszituáció” említése elgondolkodtatott. Szívesen mondanék többet a történetről, egyelőre mégsem teszem, mert valóban komplex a szituáció és a karakterek közti viszonyok részletezése többet érdemelne egy kommentnél.
Van egy idézet a szöveg legelején, ami sajnos rajtam kívül álló okból az itteni közlés alkamával lemaradt,pedig tudomásom szerint a célcsopoert kedveli. 🙂 Így érzékenyítő szándékkal, a teljesség igénye nélkül még annyit tennék hozzá a fentiekhez: „ahogy megyünk el egymás mellett, az milyen szép”.
Szia Judit!
Tetszett a részlet. Érdekes az alapszituáció, bár fogalmam sincs, merre indul majd tovább 🙂 Oké, gondolom a terhesség magában elég nagy falat, ami szépen húzza tovább a sztorit.
A karakterek eddig nem túl rokonszenvesek, de engem általában meg lehet venni a magyar helyszínekkel és a valós szituációkkal. És ha már itt a Balaton, akkor küldök egy virtuális pacsit is 😀
Szóval hajrá!
@Annika: a Balaton egy magyar történetből kihagyhatatlan 😀 🙂 köszönöm, hogy olvastad a részletet 🙂
Gratulálok a kikerüléshez!
Eddig azt hittem, többé-kevésbé célközönsége vagyok az efféle sztoriknak, de ez valahogy engem nagyon nem talált meg.
Nem tudom, a többiek hogy voltak vele, de én eléggé felhúztam magam a főszereplőn, az első néhány bekezdés után be is zártam az oldalt, és csak később tudtam megint folytatni.
Az, hogy arra van esze, hogy kiöblítse magát, de arra nem, hogy reggel a fürcsikézés helyett mondjuk elmenjen a legközelebbi gyógyszertárba esemény utánit venni, urambocsá nőgyógyászhoz menni, még csak fel sem merült benne (mert a védekezés nélküli szextől ugyebár nemcsak gyereket, de nemibetegséget is lehet kapni).
Meggondolatlan volt? Igen, ezt a kora számlájára írhatjuk, de a meggondolatlanság addig tart, hogy bepiálva befekszik egy fiú mellé. Na de utána? Tiszta gondolatokkal, éberen? Arról fantáziál, hogy az apja majd biztos összeházasítaná őket, ha terhes lenne.
És itt nem állok meg azt boncolgatni, hogy mennyire volt nemi erőszak a nyitójelenet (szerintem az volt), mivel ugyebár ő öntudatlan állapotban volt. Efölött szerintem nem szabadott volna elsiklani, mert esetleg azt sugallja a szöveg az olvasó felé, hogy ez egy teljesen természetes helyzet. Nem az.
Röviden: az első néhány bekezdés alatt egy antipatikus és ostoba főhősnő bontakozott ki a szemem előtt.
Aki a családját legalább szereti? Nem úgy tűnt. Én egy szemernyi pozitív érzelmet, de még tiszteletet sem nagyon éreztem, amikor Emese a családjáról beszélt.
A strand-jelenet meg a bff-ezés nekem ezek után már roppant idegesítő volt. Emese és Ákos úgy mártírkodtak, amiért az évfolyamtársaikkal kellett lógniuk (bár azt nem tudom, ki kényszerítette rá őket), mintha legalábbis Szibériába kellett volna menniük kényszermunkára.
Érzem a történet irányát, meg tudom, hogy egy tökéletes szereplőn nem lehet jellemfejlődést bemutatni, de Emese nekem már nem ez a kategória, hanem az, ahol becsukom a könyvet.
Volt a végén egy különösen nagy kicsapongás – amikor Emese közli velünk, hogy nem politizál. Ha ez a tőrténet szempontjából később jelentőséget kap: oké. Ha viszont nem, akkor ez csak egy kiszólás az író részéről, akkor meg viszont egyáltalán nem értem a létjogosultságát.
A legnagyobb jószándékkal és őszinteséggel írtam mindezeket, egyáltalán nem akarom lehúzni az írást, vagy megsérteni az írót, remélem, nem érződik ilyesmi a kommentemből.
A fentiek ellenére úgy gondolom, hogy ez egy fontos téma és kell is róla írni, sokat, és az írónak is sok sikert kívánok a pályázaton.
@megaphone: Köszönöm hogy leírtad kérdéseidet és egyben megfogalmaztad kétségeidet is. Ezekre az egész szöveget érintve tudnék választ adni.
Az esemény utáni tabletta „bevetésével” elég hamar véget ért volna a történet. Fontos, hogy egy regény témája gyakran válsághelyzetekkel foglalkozik, amolyan „vékony jég”. Saját döntésünk, rámerészkedünk-e. (S mint az életben, az eseményeknek egy realista fikcióban sincs ellenpróbája. Egy verziót játszunk végig. Arra, hogy „mi lett volna, ha?” egyszerre mindig csak egyféle választ adhatunk.)
„Az esemény utáni tabletta “bevetésével” elég hamar véget ért volna a történet.”
Vagyis van egy elvileg realisztikus fikció, melynek szereplői valószerűtlen döntéseket hoznak, mert józanabb, logikusabb cselekedetek esetén nem lenne történet. Ezzel alapból még nem is lenne baj, elvégre mindig az író rángatja karakterei drótjait, de az ilyesmi hosszú távon irritálhatja az olvasót; ha egy könyv szereplői csak azért döntenek úgy ahogy, mert rétestészta. A horrorokban is gyakran előfordul, hogy a szereplők olyan bután viselkednek, hogy végül a közönség már egyenesen kívánja a halálukat. Érdektelenség esetén pedig, ahogy megaphone is írta, leteszik a könyvet. Vigyázni kell!
Kedves Judit!
Talán félreérthetően fogalmaztam, elnézést: tehát nem azzal volt bajom, hogy a főszereplő nem vesz be tablettát, hanem az, hogy nem kaptunk kellő indoklást arról, hogy MIÉRT NEM vesz be tablettát. E nélkül számomra olyan logikai lyuk keletkezne már rögtön a történet elején, ami miatt valahogy nem lenne valóságos az egész, és (számomra) súlytalanná válna a történet.
Amiket hibanak gondoltam azokat mind leírtak nem kell ismételni.
A kikerüléshez is gratulálok!
viszont… ne éreztessük úgy az olvasóval hogy valami azért történt, mert kellett egy regény.
Ahogy megaphone írta a legjobban az zavaró hogy egy normális „Miért?”re való válasszal le lehetnd zavarni az egyik legirritálóbb tényezőt. Nem muszáj szeretni a karaktert.. a szereplőnek nem kell példaértékűnek lennie (de ez azért érződjön is később az íráson hogy ne tekintsék annak…), de akkor a cselekmények, történések legyenek a helyükön.
A többi viselkedést elnéztem húzott szájjal, mert sajnos egyre több tini ilyen. meg oké hogy könnyedén gondolkodott a tehességről most még mert teljesen úgy gondolja hogy vele ez nem történhet meg.
Viszont minnél hamarabb legyen behozva egy jó karakter, mert eddig csak felidegdsíteni tudtam magam ahogy szerintem több olvasó is. És ha már első oldalaktól ez megy akkor azért régen rossz ha így is halad tovább. nem akarom hogy ez az érzés elvegye a figyelmem a lényegről vagy pont annak rovására menjen.
Ilyen téren a 13 okok volt című könyvet tudok felhozni. megvolt a téma egy szép szerkezetben de minden oda lett ahogy az okok sorolva lettek.
@Sentis: sajnos nem értem, mire gondolsz pontosan. Mintha Jar Jar Binks írt volna kommentet a részlethez.
Sajnálom, hogy a célcsoportból nem érkezett olvasó.
Ahány regény, annyiféle út egy téma megírására. Pont a regény az a műfaj, ahol nincsenek kőbe vésett szabályok.
Még egy fontos dolog, a kamaszok, de még a fiatal felnőttek is érzelmi lények. Sőt, van, aki 100 éves koráig is inkább a szívére, mint az eszére hallgat.
Aki logikus háttérvilágot, pontos ok-okozati összefüggéseket keres, olvasson scifit.
Kedves Judit!
Bocsánat, de zokon vettem az utolsó megszólalásodat. Sci-fi szerzőként valóban törekszem a pontos háttérvilág felépítésére, és a tökéletes (olyan nincs is) ok, okozati összefüggésekre. Csakhogy ezt minden irodalmi műben, akár a János vitézben is kötelezőnek érzem. Elárulom, a sc-fi nem alsóbbrendű,érzelemhiányos emberek találmánya és kedvtelése. A jó sci-fi (nem a kozmikus western) pontosan annyi érzelmet hordoz, mint egy JÓ romantikus regény. Az ok, okozati összefüggést pedig a józan eszem kívánja. Ahol ez nincs meg, az továbbgondolásra alkalmatlan mondattömeg. Egy bolond ember érzelmeit is ez vezérli, legfeljebb hibás gondolatok összefüggésének alapján – és erről szólnia is kell valamilyen módon a szerzőnek. Amelyik szerző ettől fél, az folytatásos teleregényeket ír. Bocsánat! 🙁
Hinnye, már megint alakul a vita. Nem rossz írás ez, kell még csiszolni, van benne egy egyedi írói hang, amit szerintem nem érdemes veszni hagyni. Lehet, hogy kell neki még egy-két(-három) év érés, és tökéletes lesz. 😉
Attila, szerintem ne vegyél zokon semmit, nem hinném, hogy itt a sci-fi lenézéséről lett volna szó.
Viszont ez az öreges ragaszkodás… a szétcincálást meg inkább hagyd meg a szerkesztőknek, ha eljutnak odáig.
Kedves DR! Ez igazán kedves tőled! Köszi!
Kedves DR!
A logikai bukfencek emlegetése is bizonyára vénemeberes ostobaság, de hadd kérdezzem: Ha nem jut el a szerkesztőhöz valaki, akkor muszáj homályban maradnia előtte annak, hogy hibás a munkája? Ezért kellene meghagynom a „szétcincálást” a szerkesztőknek?
Kedves Judit!
Semmi baj, nem vagyok egy fogalmazó tehetség sajnos, ezért is tudom felhúzni magam, ha valaki szépen fogalmaz, de már az elején úgy tűnik, hogy egy történet nem pici részét rontaná el, hanem nagy részét, mint ahogy itt kezdem látni.
Annál irritálóbb meg főleg nincs, ha valaki célcsoportokra hivatkozik meg olyan eszement dologra, hogy nem mindig van ok-okozati összefüggés. Kérlek szépen, írd le ki tartozik a célcsoportodba?
Mert igen, biztos, hogy nem a kívánt terhesség erősen a téma, ami szerintem a tiniktől kezdve az idősekig mindenkit érdekel. Idősebbeket azért, hogy mire gondolhat a tini, hogy eshet meg vele. Nah itt megkapjuk a szereplőt, de csak azért kivettél egy olyan logikus gondolatát, ami biztos jönne (mint, ahogy megaphone is megjegyezte: hisz rögtön számolgatni kezdett), mert azzal akkor már vége lett volna a történetnek. Nem mondhatjuk, hogy a legfelelőtlenebb tini fejében sem fordul meg a tabletta, maximum akkor ha soha életében nem hallott róla, amiből biztos lenne később valami. Ilyen helyzetben, hogy hopsz belementem a csajomban még a fiúnak is kellene izgulnia basszus… talán jobban is kellene, mint a lánynak. Ha nem is abban a pillanatban, majd amikor józan eszénél lesz.
Nem tudom a tini életeidet hogy élted meg, de el nem tudom képzelni, hogy a cselekményt megelőzően nem volt gondolat, ami arra vezetett. Mindig van, bármennyire béna és ésszerűtlen is. Maximum elfelejtjük, mert utólag nekünk si szürreálisnak tűnik, hogy egyáltalán miért is cselekedtünk úgy ahogy.
Viszont egy olyan regénynél, ahol a főszereplő szemszögét, gondolatait olvassuk főleg hallanunk kellene azt a bizonyos okot.
Sajnos volt, van, lesz, akit ez egy regénynél nem foglalkoztatt. Ebben biztos vagyok. Mert manapság megvannak a sémás regények a tini lányokkal, kiknek valóban lehetnek plusz gondjaik, hisz az írók másképp nem tudnának róluk írni. És az ember egyre jobban fedezi fel a véleményeket olvasva, hogy az Olvasó nem ismeri fel ezt a gondot. Mivel a legrosszabb helyzetben lévő karakternek is a végén nagy többségben a happy end jut. Azt látják, hogy milyen erősen túlélte az őt ért megpróbáltásokat, azt nem, hogy jah igazából, ha normálisan gondolkodott volna nem is lett volna semmi. Ők is szereplők akarnak lenni, kiknek a a történet végén csak a jó jut, de már látják, hogy ehhez szenvedni kell. Elkezdik a valóságukat fejben átírni, mindig kívánják, hogy történjen velük valami izgalmas. A szülők óvó, parancs szavait, ahogy a regény hősei úgy ők is egyre nehezebben kezdik ismét elfogadni. Mintha az ember direkt nehezíteni akarná saját maga életét.
Így, mint író a regényben szerintem törekedni kell az ok-okozatra mindegy, hogy milyen témában van írva, kiknek lett írva. Tényleg nem baj, ha rossz az ok-okozati kapcsolat, ésszerűtlen, mert nem mindenki gondolkodik ésszerűen, de akkor egy ilyen szemszögből megírt regénynél hadd lehessen már hallani azt a hülye okot is. Mivel az emberek sokszínűek igen, nem mindenki cselekszik helyesen. Nyílvánvalóan arról az emberről lehet írni, mint ahogy a fantasy regényekben a legtöbbször a főszereplő a megmentő, a kiválasztott, hisz milyen lenne már a történet egy mellékkarakter szemszögéből? Nehezen lenne izgalmasabb. De mindent meg lehet magyarázni, így ne legyünk rá lusták, hogy megtegyük ezt.
Hm, úgy látom, kezd elcsúszni a beszélgetés iránya a másik személy idegen lény (Jar jar) voltára… Úgy vélem, a más szemszög, más kor inkább egy többlet, ami tapasztalatot jelent, érdemes megbecsülni.
@Aranymosó: nem erről van szó. A Sentis által használt nyelvezet nem teljesen érthető számomra. Egyébként pedig az első felvetésére válaszoltam.
A részletet míg olvastam, végig azt éreztem, hogy a mesélő idősebb, mint Emese. Hiába ír saláta helyett salit, nem ettől válik fiatalosságban hitelessé. E/1- ben mesél, mégis ott van ez a fajta narratív távolság, szerintem valahogy több érzelemmel, több pozitív gondolattal és magyarázattal kellene szolgálnia, jobban kihasználná egy ilyen korú lány a saját szemszögét. Érzelmibb megközelítésből mesélné. Helyzetjelentés-szerű, és néha olyasmikre terjed ki a figyelme, ami E/3-ban biztosan egészen jól hatna. Ez a furcsa távolság bekapcsolja a figyelmeztetést a fejemben, morális leckéztetés akar lenni az írás. Nem tudom belélni magam Emese sorsába, így válik ellenszenves fecsegéssé helyenként.
@havasi: Természetesen a pálya nyitva áll a 17 éves szerzők előtt is, csak legyen eleje-közepe-vége az írásuknak, ami már gondot szokott okozni. Nem véletlenül válik íróvá az ember érettebb korában.
Kár, hogy ennyire elvitte a szleng az írást 🙁 Vigyázni kell, mennyire akarjuk rontani amúgy is a mai fiatalok szótárát. Néha belefér, de úgy érzem, egy kicsit ez már sok. Egy kicsit úgy tűnk, mintha fanfictiont vagy egy wattpades történetet olvasnék…
Biztos, hogy van oka, amiért felkerült az írás, de nem vagyunk egy véleményen, ha úgy gondolod, ez kell a mai fiataloknak.
@bettus: Nagyon sajnálom, hogy eddig pont a célcsoportból nem érkezett olvasó, de talán ami késik, nem múlik.
Szia! Itt egy célcsoportbeli. 🙂
Ha jól számolok, Emese kb. 17 éves lehet, akárcsak én, szóval tanúsítani tudom, hogy a gondolkodásmód, a kissé csapongó mesélés, a lány félelmei, problémái mind-mind hitelesek. A szleng pont jó mértékben van elhintve, a bff-ezés nem zavaró, mert irónia – hiszen a környezetem is tele van efféle hölgykoszorúkkal, és lehetetlen, hogy minden tagja huzamosabb ideig, vagypedig őszintén bff legyen. Az viszont tényleg furcsa, hogy másnap szinte rá sem gondol, mi van, ha teherbe esett. Ha velem történt volna ilyesmi, abban a pillanatban, az éjszaka közepén rohantam volna a patikába tablettáért. De hát nem lehet mindenki ennyire pánikolós (:D), és az Emesén észrevehető könnyelműség is hitelesen kamaszos. Mindenkiben ott bujkál a „velem nem történhet meg”.
Heni alakja rettentő zavaró volt, és nagyon izgulok Emeséékért, remélem, nem köp bele a levesükbe! 🙁 Nagyon aranyos pár, olyan szépen ültetted bele a szövegbe egymás iránti törődésüket (pl. rögtön az elején, mikor Ákos Emese után nyúl), ezzel tökéletesen alkalmaztad a „mutasd, ne meséld”-et, rögtön átjött egész kapcsolatuk jellege. Természetes, hogy a fiúk néha megnéznek más lányokat, de ha már kihívóan szemeznek is velük, ött már baj lehet… és nagyon szurkolok, hogy itt ne legyen baj 🙁
A szexszel kapcsolatos naturalizmust sem találtam túlzónak, sőt ez még szép is ahhoz képest, ahogy nálam fiatalabb lányok tartanak róla vulgarizmusokkal tarkított előadást. Egy átlagos lány tényleg így meséli el, nem bocsátkozik minden pillanat szépirodalmi szintű boncolgatásába.
Várom már a második részletet, nagyon kíváncsi vagyok az egész történetre, vajon hogyan birkózik meg Emese a „feladattal”. Ha a regény kiadásra kerül, biztosan elolvasom! 🙂
@Dóri: Köszönöm, hogy elolvastad és a megerősítést is. 🙂 Előzőleg írtam, hogy a teherbeesés témája összetettebben jelenik meg a történetben, így az információt ennek megfelelően adagoltam, ügyelve a drámai ívre. A fogamzásgátlás nem csak a nők ügye, és nem ez képezi a sztori sava-borsát. Ennél szélesebb spektrumban, alkotói térben helyeztem el a témámat.
A felkerülés óta sokat gondolkodtam a nyelvezet problémáján, egyelőre úgy érzem, maga a New Adult zsánere és a kiadó profilja nem annyira igényli a szépirodalmi stílust. Természetesen szinte a végtelenségig lehet szerkeszteni, átírogatni egy adott szöveget. Tegnap olvasgattam Kemény Zsófi Én még sosem-je kapcsán a molyos értékeléseket, aki nálam sokkal lazábban, szlengesebben, maibb nyelven írta a regényét, és ezt néhányan hibaként rótták fel neki. Valóban akad nála több nyakatekert mondat, ami írásban túl összetettnek hat, míg beszéd formájában ezt észre sem vennénk, mert két kamasz diskurzusában mindig nagy az érzelmi töltet és a sodrás. Szerintem NA-műfajban ezt kell alapul venni, a vadhajtásokat és a felesleget pedig úgyis lenyeseti velünk a szerkesztő.
Elkezdtem írni egy új történetet, ahol jobban ügyelek majd a stílus letisztultságára, mert elismerem az erre vonatkozó olvasói igényt, a kivitelezés sem túl macerás, magamra tudok szólni, ha szükség van rá. 🙂 Egyébként is a szépirodalom felől érkeztem a zsánerek világába.
(A 72 órás tabletta pedig helyet kap a történetben.)
Kedves Judit!
Érdekes volt a történet felütése, engem megtartott és beszippantott. Nagyon gördülékenyen és tudatosan írsz, ezért remélem, hogy később választ kapunk Emese gondolkodásmódjára. Engem legjobban az egész fejezetben Emese édesanyja érdekelt és lányával való kapcsolata, valahogy Emese édesanyját találtam benne a legerősebbnek, egy olyan személynek, aki a legnagyobb hatással van Emese karakterére.
Gyerekekkel dolgozom, tanúsíthatom, hogy tényleg így beszélnek a mai diákok, sok angol szót (dab, hashtag, fuck it, shit, omg) vesznek át a beszédükbe, elfogadom, hogy Emese gondolkodásmódját, és így a narratívát is át- meg átszövi ez a beszédmód, és szerintem kimondottan egyedivé és élvezhetővé teszi.
Ami kérdésként viszont megfogalmazódott bennem, hogy mi az ígérete ennek a történetnek? A babavárás? Vagy az anya-lánya kapcsolat kibontása? Vagy a kettő együtt?
Köszönöm, hogy olvashattam, és további sok sikert!
@Emma: köszönöm a visszajelzést 🙂
Mielőtt nagyon elszalad velünk a ló illetve –, hogy ne legyek túl öreges – mielőtt nagyon túltoljuk a bringát, hadd éljek ellenvetéssel. Kezdenek nagy számban megjelenni itt azok a megszólalások, amelyek a fiatalos stílus mindenek felettiségét hirdetik. „A szleng pont jó mértékben van elhintve, a bff-ezés nem zavaró,”. Nem árt, ha tudjuk, a szleng a köznyelvben elfogadható, írásban pedig főképp jelzésként használható. Nem akarok megint csak „öreges” hangon szólni, ezért nem fejtem ki azt, hogy nekünk, tollforgatóknak nem elsődleges feladatunk a mindenkori tininyelv tökéletes elsajátítása és népszerűsítése, a gondolat elemzéséhez tényleg régimódi dolgokat kellene felhasználnom mint a nyelv logikája, értéke… stb. Arra viszont felhívom a figyelmet, hogy aki a munkájában százszázalékosan a fiatalos szlenget követi, az nem a jövőnek vagy a jelennek ír, hanem a múltnak. Mire a könyve a Winchesterről a szerkesztőkön és a kiadón keresztül az üzlet polcaira kerül, másfél, két év eltelik. A szleng pedig divat, tehát állandóan változik, gyorsabban a nyelvnél is. Ennek az oka egyrészt a technika evolúciója. Egy mai tini csak bámul kifelé a fejéből a néhány évvel ezelőtti szavak hallatán; mit jelent a tamagocsi, floppy, magnó, walkie-talkie, (magnó)kazetta, discman, walkman, SCART… stb. A nyelv divatváltozásainak másrészt az is az oka, hogy a mai tizenöt éves ifjú, miközben épp az utat mutatja az ostoba vénembereknek, már pusztán dafke sem használja azokat a kőkorszaki kifejezéseket, amelyeket a három évvel előttük járó generáció használt. Szóval rossz lóra tesz az, aki azt hiszi, hogy a buszon, metrón cseverésző tinik beszédét szóról szóra koppintó író jó úton jár. Stíluselemként jelezhetjük a korosztály hangját, de aztán gyorsan térjünk vissza a hagyományos, időtálló stílushoz. A hagyományos nyelvezet kis fűszerrel öt-tíz évig élvezhető, a szleng életkora erősen kérdéses.
@Attila: sajnos nem nehéz megcáfolni a felvetésed.
A mai Z- vagy A-generáció a szüleik, vagyis az X-generáció kifejezéseire néz furcsán.
A saját szlengjére még 30 év múlva is emlékezni fog, mert ez generáción belüli jelenség.
Kedves Judit!
Könnyű cáfolat helyett, ami számomra érveket jelentene, magabiztosan kinyilatkoztatsz valami jövőbelátás értékűt. Ez nem cáfolat, hanem csupán a hited. Vagy tényleg jártál a jövőben, és tudod, harminc év múlva mi lesz a divat?
@Attila, ezt írtam:
„A saját szlengjére még 30 év múlva is emlékezni fog, mert ez generáción belüli jelenség” – ahogyan én is emlékszem a saját nemzedékemére.
Szia Judit!
Hangulatos a részlet, amit megosztottál a művedből, tetszettek a karakterek is, kíváncsivá tett a történet.
Ez az egyik kedvenc részem: „gazdagabb lettem egy ropogós Széchényi-portréval”, viszont a chillezés kifejezés teljesen kirántott a szövegből. Valószínűleg a tizenévesek, talán a huszonelejeiek nem akadnak fenn rajta, de én, mint huszonvégi, alaposan elszörnyülködtem rajta, és nem gondolom úgy, hogy csak a célcsoportnak kell élveznie egy történetet.
Van a sztoriban egy időváltás – az elején múlt időben vagyunk, aztán a strandon átkerülünk jelen időbe, utána visszakerülünk a múlt időbe, amin szerintem javítani kellene, mert zavaró.
Bff??? Twitteren oké, mert számít, hány karaktert írsz, de irodalmi szövegben engem kiborít. Meg a barinők szó is, de afelett el tudok siklani, ha muszáj.
Alapvetően nagyon örülök, hogy magyar helyekről, magyar szereplőkről, magyar életről szól a történeted, és bejön a környezetrajz, ami körülveszi Emesét a nagyon vallásos anyukától kezdve a befordult bátyón át egészen a részletgazdagon bemutatott lakásig. Engem érdekel a teljes sztori, és szimpatikus a stílusod is.
Igaz szerintem is a szleng változó, de szerintem minimálisan hasznos, ha az adott kor szlengje (pl.: katonaszleng más mondjuk 1895-ben és más ma, ill. a diáknyelv is változik, ahogy a kor is) benne van a műben, de néha túlzó lehet. Ezért is jobbak az avantgard és posztmodern írások, mert nincs megkötés semmiben. A vessző lehet pont, vagy egy kifejezés is, akárcsak a számok.
Node a műről. Nekem tetszett, hogy gördülèkeny ès érdekesnek tűnt hangulatilag. Tanácsom a szlenggel kapcsolatban, mértékkel, de jól használd. Nekem a kedvencem most a kucikac, ami a kuncogva kacagni, vihogni helyett hallottam a villamoson. Szia és írj tovább, ha nem sikerül akkor is. Legyen veled a penna ereje! 🙂 „írópacsi”
@Liani, SteamLily: Köszönöm szépen az olvasást és a tanácsokat is 🙂 🙂