Hol volt, hol nem volt, volt egyszer… jaj, várjunk. Ez nem az a mese. Sőt, ez nem is mese, mert valamikor a kovid járvány közepén játszódik, és van benne egy boszorkányper is, az meg nem túl mesei. De sebaj, azért elmesélem, ha már belekezdtem… Edina mindig tudta, hogy más volt. De azt nem, hogy ennyire….
Beni vidáman ment iskolába. Péntek volt, és az anyukája megengedte neki, hogy áthívja aludni Mátét, aki óvodás kora óta a legjobb barátja volt. Mostanában nem volt túl jó kedve Máténak. A fiút cikizték páran az osztályból, amiért kilencéves létére, a hátizsákján egy szárnyas plüss sárkány lógott. Beni tudta, hogy barátja a repülési képessége miatt akasztotta…
Még csak délelőtt van, de Reni szerint a napi három nem sok. A három elmegy, de több azért ne legyen. Ugye, tudod, miért, Krisztike? Az egész világon két ember van, akinek megengedem, hogy Krisztikének szólítson, Reni az egyik. Elképzelem, ahogy itt ül velem szemben és ezt kérdezi. Tudod, ugye? Persze, tudom. Néhány másodpercig hezitálok, majd…
A nevem, az igazi nevem Seb, és most kapaszkodj meg, mert elmesélem, hogy mekkora faszságot csináltam. Először is szeretném legszögezni, hogy rohadtul nem így terveztem a dolgokat. Ha listát vezetnék a top tíz barom ötletemről, a kitalált barátnő biztosan mindent vinne (de nagyon minimum benne lenne a top háromban). Ez itt a védőbeszédem, az utolsó…
Hátradőlök az igazgatói irodában trónoló egyik műbőr fotelben, és fintorogva beleszippantok a fanyar cigiszagtól bűzlő levegőbe. Apa a mellettem terpeszkedő kopott forgós székben foglal helyet Ungvári igazgatónővel szemben. Úgy fest ebben a lepusztult irodában az Armani öltönyében, mint aranyrög a trágyadombon. Stenkainak meg a szüleinek már csak a kemény faszékeken maradt hely, amiket a titkárnő…
Ülök a fedett korcsolyapálya szélén és a cipőfűzőmmel babrálok – már rég befűztem, de húzom az időt. Béna vagyok minden sporthoz, miért lenne a korcsolya kivétel? Stefi és Ivett addig győzködtek, amíg végül eljöttem velük, de már abban a pillanatban, hogy igent mondtam, bántam az egészet. Semmi kedvem kiröhögtetni magam. – Hé, Gréti, ne legyél…
Csak azért egyeztem bele, hogy megírom a közös történetünket Katával, mert a „pszichomókusom” szerint senkinek nem kell megmutatnom. Még neki sem. Ha gondolom, beteszem a fiókba, vagy rituálisan elégetem – amikor ezt mondta, kacsintott egyet, mintha valami közös titkon osztoznánk. A középkorú, kopaszodó, kerek szemüveges pasas röhejes módon tényleg egy mókusra emlékeztetett. Kicsi szája és…