Felnőtteknek szóló fantasyt írsz?
Szeretnél alapos, jól átgondolt világot?
Szeretnéd érteni, hogyan működik egy koherens világ?
A zsánerspecifikus kurzusok négyhetes írói gyakorlatok, ahol kifejezetten egy-egy tematikára koncentrálva, tűpontosan lehet gyakorolni egyes írói eszközöket. Itt nem az elméleten van a hangsúly, hanem azon, hogy a hallgatók kimondottan az adott zsánerhez, adott részfeladathoz szükséges készségeiket fejlesszék.
(Ha kíváncsi vagy, melyik zsáner illik hozzád a leginkább, vagy mi az erősséged és miben érdemes fejlődnöd íróként, érdemes a Szövegboncoló kurzusunkat választani. Azonban ha pontosan tudod, hogy felnőtteknek szóló fantasyt szeretnél írni, és az a célod, hogy egyedi, emlékezetes háttérvilágot alkoss, olyat, amit alaposan átgondoltál, ahol jól működnek a világ jellegéből adódó és a szereplők közötti konfliktusok, akkor jó helyen jársz.)
A Fantasy, ötletközpontú világépítés kurzus 4 héten keresztül tartó online oktatás, amit egy zárt Facebook csoporton keresztül tudsz elvégezni. A hallgatók itt kapják és beszélik meg a tananyagot, a feladatokra az oktató visszajelzést ad, illetve a kurzus ideje alatt bátran kérdezhetsz a témával, tananyagokkal, írással kapcsolatban, és az oktató válaszol a csoportban feltett kérdésekre.
Ez a kurzus az Írástudó Íróiskola kínálatában 3-as nehézségű szintű. Szeretettel várunk, ha egy ideje már foglalkozol írással és kimondottan felnőtteknek szóló fantasyt írsz. Akkor javasoljuk neked a kurzust, ha olyan regényen szeretnél dolgozni, amilyenek a Könyvmolyképző Kiadó Zafír pöttyös-, Arany pöttyös– vagy Sötét Örvény könyvcsaládjaiban jelennek meg.
Milyen témákra számíts a kurzuson?
- Hogyan érdemes mítoszokat és legendákat felhasználni a világépítésben?
- Milyen eszközökkel tudod egyedivé tenni a világodat?
- Hogyan hat a háttérvilág a társadalmi berendezkedésre?
- Hogyan hat az adott társadalom az egyénre?
Mindegyik témakörhöz gyakorlati feladatok tartoznak.
A kurzus oktatója Kozma Réka szerkesztő, esztéta, az Így neveld a regényedet blog szerzője.
Így jelentkezhetsz:
Küldj egy emailt a konyvmolykepzopalyazat@gmail.com címre
– a tárgy mezőbe ez kerüljön: fantasy ötletközpontú világépítés
– csatold egy friss, nyers fantasy írásod első 10 ezer (szóközzel) leütését + max. 1 oldalban írd le a tervezett világot
– írd meg: az életkorod, mióta írsz, jártál-e korábban kurzusra, foglalkoztál-e írástechnikával
Jelentkezési határidő: 2021. január 20.
A kurzus ideje: 2021. február 1–28.
A kurzus díja: 38.100 Ft (ez a teljes ár, az ÁFA-t is beleszámolva)
A jelentkezési határidő után az oktató megnézi a jelentkezéseket, és egy héten belül visszajelzünk, hogy bejutottál-e a kurzusra.
Indulj új kalandra,
bontsd ki a tehetségedet és építs minél izgalmasabb világokat!
Nagyon érdekelne a világépítés téma, viszont YA-t írok. Ha a VP sorozatot célzom meg, akkor nem érdemes jelentkeznem erre a kurzusra? Illetve érdekelne, hogy esetleg elérhető-e már tematika az új kurzusokhoz.
Kedves Réka,
érdekes lehet neked a YA kurzus, ahol szó esik világépítésről, vagy a misztikus-romantikus világépítő kurzus is jó lehet. De ha kimondottan világépítős problémád van, érdemes ide jelentkezned. Kérünk egy oldalnyi világleírást is a jelentkezéshez, így tudunk segíteni akár a kurzusválasztásban 🙂
Köszönöm szépen a választ! 🙂