Tallódi Julianna: A közeledben elérhető

Ha az életem webes minisorozat lenne, mint Sárié, akkor a koronavírus különkiadás a február tizedikével kezdődne. „Kata, mondanom kell valamit”, fogadott aznap Milán, olyan ünnepélyes arccal, ami a torkomba ugrasztotta a szívemet. Csomó dolog futott át az agyamon: Remélem, sima fémkarika, a csicsásak mind rondák, főleg, amelyik egyszerre ezüst- és aranyszínű. Vajon normálisan áll a…

Olvass tovább

Tallódi Julianna: A regény esete a limbóval

Megtörténik az ilyesmi, mondod magadnak, elvégre író vagy, világok lógnak a zsebedből, hősöket buktatsz meg és emelsz föl, s ha úgy tartja kedved, hazafelé a vonaton halálra ítélsz egy fél várost, és még a szemed sem rebben. Világok jönnek és mennek, sztorik sikerülnek, és félresiklanak. De hogy pont ez, amiben így benne élsz? Már hét…

Olvass tovább

Tallódi Julianna: Budapest light

A Publik. Azért szeretek itt lenni, mert ugyanolyan, mint a város. Nem visz el egy álmagyar borospincébe vagy valamilyen műanyag vadnyugatra, ugyanaz a sima por és napfény kavarog a székei és asztalai között, ami odakint. Most persze napfény nincs, mert este kilenc van, de a Publik így is jó. Érzem a karommal a vastag faasztal…

Olvass tovább

Tallódi Julianna: Ezer másik felem

Merrickstone belvárosának kanyargó utcáit régi zsindelytetők és patinás falak szegélyezik, mint a szépiaszínű fotókon, de a házak mögött már a huszonegyedik század üvegépületei és adótornyai látszanak. Ám a szél ma is ugyanúgy sóhajt, ha feléled, és hiába vezetnek főutakhoz és szupermarketekhez az apróköves utcák, még mindig reménytelen zsákutca mind. A modern világítás sárgább, élesebb fényt…

Olvass tovább

Tallódi Julianna: Emberből vagyok

– A legjobb barátom csaja vagy – mondta Árpi a kávéházban. Csók még nem volt, de túl voltunk már néhány hosszú ölelkezésen, és az ujjaink egymás bőrén pihentek. Árpi olyan arcot vágott, mintha csodálkozna, hogy itt ülünk együtt. De ha valaki olyan mélyen nézett a szemébe, mint én, a felszabadulást is látta. Azt, hogy „de…

Olvass tovább

Tallódi Julianna: Húsdaráló tér – 1.

1.   Martin Dezmann szorongva ült a MENYI-iroda várótermében. Jobb kezét a felesége fogta, tenyerük izzadsága összekeveredett. Martin nem bírt sem Adimea, sem a lánya aggódó arcára nézni, inkább a többi várakozót figyelte. Egyikükön sem látszott annyi félelem, amennyit ő érzett. A legtöbbjük számára a mérés szükséges formaság volt, csak egy frissebb biztonsági papírért vagy…

Olvass tovább