Marc G. Dennis: A madárijesztő és a nem-ügy (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

1. Goblinkártya
4155. tudás hava 10. este

Három rókaember iszik egy becsületsüllyesztőben: ez akár egy vicc eleje is lehetne, de ha Avram valamit komolyan vett az életben a vedlésen kívül, az a vedelés volt. Most is komoly arccal, alig rebbenő bajusszal ücsörgött ott, akár egy hórihorgas madárijesztő, napraforgószín szemét az olajlámpás fényét szanaszét szóró mocsoktól ragacsos boroskupára szegezve. A söntéshez legközelebbi asztalnál nem volt helye fölösleges mocorgásnak.

– Ma se keltem fel hiába – mondta a jobbján ülő Rukh. Egy évvel volt csak idősebb Avramnál – azaz huszonhárom –, de foldozott vászoningjében és a valami polgár ruhásszekrényét aztán felmosóvödrét megjárt térdnadrágjában a duplájának is elment volna. A szagról már nem is beszélve. Avramnak öklendezni lett volna kedve, akárhányszor találkoztak, de pár kör után az ő szája se lesz jobb. Meg aztán, arra vannak a barátok, hogy elviseljék egymás pézsmáját. Az inge alól izgatottan lihegve egy foszladozó szélű kártyacsomagot vett elő.

– Hát ez meg? – kérdezte Avram.

– Jóskártya, cimbi! – Rukh megvillantotta az eredeti negyvenkettőhöz képest némileg foghíjas vigyorát. – Egy vándor goblinnal cseréltem egy kopott teknőért meg némi apróért. Jó, mi?

– Goblinkártya, még mit nem… – Avram hitetlenkedve kortyolt egyet a kupájából. A dörzsölt seftest ezúttal jól átverték.

– Pff. Avram a büszke ünneprontó ’41 óta – és ez csak amiről én tudok! – heherészett Rukh. – Hát te mit gondolsz, vén róka?

Az Avrammékkal szemben ülő öreg Jænn – tényleg öreg volt, majdnem hatvan, ami a Velinben szép kornak számított – egykedvűen rágcsálta a vérdióját. Avram is szerette a rágós, szeszben pácolt nyers húsra emlékeztető ízű gyümölcsöt, de kizárólag napközben élt vele, amíg tartott a szolgálat. Esténként rendes alkoholforrás kellett neki.

Jænn sokára szólalt meg fáradt, reszelős hangján. – Nem hiszek én az ilyesmiben. A világot nem kölyökjátékok építik, hanem ezek itt, ni. – Felmutatta két kérges tenyerét. – Kemény munka. Jól jegyezzétek meg, fickók: a kemény munka a boldogulás kulcsa.

– Nem unod még azt a szar melót? – kérdezte Rukh, és az asztal fölött átnyúlva vállon veregette Jænnt. – Na de tényleg, öreg. Álló nap farönköket cipelni… bele fogsz rokkanni.

Jænn bosszúsan sóhajtott, és három erőset rágott a vérdióján. – Még mindig jobb, mint kukákban turkálni meg mindennel is csencselni.

Ebben lehetett valami, bár az igazsághoz hozzátartozott, hogy Rukh már akkor megkereste a napi gyorsítóra valót, amikor Avram még bőven a langyos tejre esküdött. Avram egyébként is szentül hitte, hogy a seftesélet übereli a kisstílű bűnözést, vagy például azt, ami lent a gyarmatokon megy. Aztán jó nagyot húzott a lőréből, hogy ne is gondoljon az egészre.

– Na mi lesz, kicsapsz egy kört? –Jænn hangja unott volt, de az, hogy kábé két szívdobbanásonként a paklira sandított, lebuktatta. Rukh jóízűen fel is kacagott.

– Jól van, öreg, ez a beszéd!

Pár mozdulattal megkeverte a paklit, aztán figurával felfelé mindhármuk elé kidobott egy-egy lapot. Ő maga egy hatkarú, táncoló csontvázat kapott, de Jænn pestisbubókkal tarkított bundájú, habzó szájú vulpionalakja és az Avram előtt landoló, koponyájához tapadó fülű és könyörtelen vicsorú bíró se volt sokkal bizalomgerjesztőbb.

– Remek, akkor te megúszod pár évvel a hűvösön – mondta Jænn.

– Micsoda hálátlan dög kártyák! – horkantotta Rukh, mielőtt Avram bármit reagálhatott volna. Besöpörte mindhárom lapot és újra megkeverte a paklit, ezúttal sokkal alaposabban. – Papa egy valag zsozsót adott értetek, plusz azt a kibaszott teknőt, sz’al viselkedjetek jól, rendben? – A szájához emelte a ránézésre is közegészségügyi kockázatot jelentő paklit és óvatosan megnyalta a legfelső lapot. Az egyként grimaszoló Avram és Jænn elé lökött egy-egy kártyát, majd magának is osztott.

– Na ezt már szeretem! – Ahogy meglátta festett földművest, amint épp egy kincsesládát ás ki, elégedetten csettintett a nyelvével, és egyben ledöntötte az egész italát.

Jænn se panaszkodhatott: az ő kártyáján egy lóherék között, szivárvány alatt táncoló, olívazöld goblinalak volt.

Avram kártyája viszont már ránézésre nyomorúságos volt. Egy sötétbarna vulpiontenyér közepén egyetlen réz fragmon vöröslött. – Szinte már hiányzik a bíró – mormogta.

– Tök mindegy, úgyis hülyeség az egész – mondta Jænn.

– Nana, öreg! Lassan legyél, hallod?! Az én jó szerencsém biza már be is jött! – Jobb mutatóujján kiengedte a karmát, és megböködte saját mellkasát. – Mához három napra Rukh komátok dolgozni fog! – Úgy kiabált, hogy az egész kocsma rá figyelt: a két, magát nagyképűen bárdnak tituláló zenészutánzat, a produkciójukat feldobni hivatott, kiöregedett táncos szukák, a kocsmáros, na meg lecsúszott koldustól a bandatagig az összes vendég. – Úgy bizony, komor… komro… a picsába, de nehéz… na szóval komornyik leszek egy nagykutyánál, úgy bizony! Csapos, egy törkölyt mindenkinek! Igyunk rám! – Azzal kivágott a pultra egy ötikozonost.

A hüvelykujj átmérőjű ezüstpénz majdnem olyan idegenül csillant a mocskos söntésen, mint amennyire Rukh mancsában.

– De fő’vitték az Égiek a dolgodat! – füttyentett Jænn.

Avram összekulcsolt karral fürkészte hol Rukhot, hol az érmét. – Honnan szerezted te ezt? Remélem, nem –

– Csss, cimbi. – Rukh Avram szájára tette az ujját. – Előleg, jó’van? Na igyál, ne pofázzál. – Azzal elé lökte az első kupica zavaros folyadékot, amit a kocsmáros kitöltött.

– Nem iszom meg, amíg el nem mondod, honnan lett ennyi pénzed – mondta Avram.

– Pedig inni fogsz, madárijesztő, ha ez a finom úr ilyen szépen kéri – morogta egy vendég a hátuk mögül. Avram látásból ismerte nála is magasabb, televarrt kant. Bundáján átütöttek a hegekbe dörzsölt koromból formált bandajelek: vulpionkoponyába hasító csákány, két kő között eltörő lábszárcsont, vésővel átszúrt szív. A kigyúrt vadállat méltó volt a Kőtörők hírnevéhez, de mégis csak egy alacsony rangú gyökér. Nem szítaná tovább a bandaháborút, ha valami történne vele – a kocsmát viszont prímán szét tudná verni, és Avram annál azért jobban szerette a helyet, hogy ezt megkockáztassa.

– Ahogy akarod – mondta kimérten. – Gyere, koccintsunk Rukh szerencséjére.

A Kőtörő felröhögött, miközben három másik fickó gyűlt köré – csupa nagyra nőtt, a közelgő bizonyítási lehetőség izgalmától remegő tizenéves utcakölyök –, plusz nézőseregként a teljes kocsma. – Ilyen csicskával nem koccintok. Menj, igyál a zöldkötényes kis faszcibáló barátaiddal!

Egy ilyen beszólást a Velinben két esetben követ pofon: ha a sértett fél valóban meleg, és ha nem az. Avram füleit koponyájához tapasztotta, farka egyenesen meredt az égnek. Mancsa ökölbe szorult, és megfeszült lábakkal felemelkedett a székből. Aztán arra gondolt, hogy nem éri meg, és visszaült, majd felnézett a Kőtörőre.

– Ezt majd holnap a Vájárok terén mondd el, hátha jól seggbebasznak érte – sziszegte.

A Kőtörő mancsa meglendült.

Rukh felvonított.

Az Avram hátsóját eddig nyomó, a kilógó szálkáknak hála kellemetlenül szurkáló szék a lábai közreműködése nélkül távolodott tőle, ahogy a Kőtörő az ingénél fogva a magasba emelte. – Te rohadt csontkollekció! – fröcsögte néhány hüvelyknyiről Avram arcába vicsorogva. – Ki kéne csináljalak itt és most!

A Kőtörő háta mögött fémesen szisszent valami. Avram nehezen kapott levegőt a szorítástól, de oldalra húzta a fejét, hogy kilásson a Kőtörő válla fölött. Az egyik fickó ruhája alól rozsdás bicska került elő.

– Elég! – nyüszítette Rukh. – Igyatok, ne harcoljatok!

Jænn egykedvűen rágcsálta a vérdióját, miközben oldalra lépett. – Vagy igyatok és harcoljatok. De akkor a kis barátom is beszáll a buliba. – Azzal nadrágjából előhúzott egy majdnem alkar hosszúságú, maradék gallyak lenyesésére szolgáló kést.

– Hé öreg! Vigyázzá’ azzal, mer’ még megvágod magad! – rikkantotta a bicskás legény.

Avram rezzenéstelenül nézett a Kőtörő értelemtől kevéssé, piától igencsak csillogó szemébe. – Ideje, hogy letegyél, és akkor nem lesz baj. Ígérem.

– Igen, igen! – helyeselt Rukh, és ha akarta sem tudta volna elrejteni a térde remegését. – Mi csak inni meg mulatni jöttünk ide, mint minden este… nem balhézni. Főleg nem veletek balhézni!

– Ezzel elkéstetek – állapította meg a kettes számú fickó egy elfojtott röhögéssel, és Rukh felé rándult, mintha rá akarna ugrani.

Rukh hátrált volna, de elbotlott a székében, és a söntésnek zuhant.

A három fickó egyszerre indult meg Jænn felé; most már mindhárman késsel a mancsban.

– Tegyél le és húzzatok innen – mondta Avram. – Most.

A Kőtörő fogaival az orra felé kapott, de Avram ügyesen hátrahúzta a fejét. Aztán, mintha egy másik élet emlékeiből dolgoznának, izmai rákezdtek a saját táncukra. Elsőnek jött egy körkörös rántás mind a két karral egyszerre. Avram csontos könyöke olyan lendülettel csapódott a Kőtörő könyökhajlatába, hogy az nyüszítve engedte el őt. Mielőtt felocsúdhatott volna, Avram egyik ökle az orrát, a másik az ádámcsutkáját találta telibe.

Avram egyik mancsával megragadta a Kőtörő mindkét csuklóját és megpördítette őt, közben lábával kigáncsolta. Mire az első néző akárcsak felhördülhetett volna, a Kőtörő hátrafeszített karral térdelt a kocsma padlóján.

A három fickó elbizonytalanodva nézett hol egymásra, hol a főnökükre, de közelíteni egyiküknek sem akaródzott. Aztán kitört a népünnepély.

– Adjál neki, kölyök! Üsd-vágd, nem apád! Bunyó-bunyó-bunyó! – hallatszott körös-körül.

De Avramot nem érdekelte, mert az egészet nem ő csinálta. Az ő testét csak használták, méghozzá Mehl vonalmester, aki évekkel ezelőtt több százszor végigcsináltatta vele és bajtársaival a mozdulatsort. És a vége dupla nyílt törés lesz. Ha a Kőtörő nem vulpion lenne, hanem majomfi – ember, emlékeztette magát Avram –, ki is tépné a csoffadt kis karját. Ám most nem lett se törés, se szakítás. Avram mélyet fújtatott, és lazított a fogáson.

– Le vagy tartóztatva zsandár elleni erőszakért – morogta, s vágyakozón végignézett a boroskupáján, két barátján, és a most már az eddiginél is tisztelettudóbb vendégeken. – Különben meg tudod, mit? Leszarom. Nem vagyok szolgálatban, és a hátam közepére se kell a papírmunka. Lóduljatok! – Azzal eleresztette a Kőtörőt és egy jókora fenékrúgással a három fickó közé penderítette.

A fickók aggódó kaffogással porolták le főnökük ruháját, miközben mind a négyen kisiettek a kocsmából. A Kőtörő viszont még visszafordult az ajtóból, és mutató- és középső ujját a szeme és Avramék között járatva egyesével rámutatott mind a hármukra. Aztán kifordult a velini éjszakába.

Néhány pillanatig tartott csak a csend, aztán a kocsma népe egyszerre folytatta a zajongást, mintha mi sem történt volna. Avramék is visszaültek a helyükre és koccintottak Rukh sikerére.

– Na de komolyan, hogy szerezted a munkát? – kérdezte Avram, miután ittak.

Rukh vállat vont. – Fogalmam sincs, cimbi. Egyik nap odajött hozzám valami lótifuti, hogy az asszonyság mennyire csípte a pofámat és hogy szeretnének alkalmazni. Gondolhatjátok, hogy köpni-nyelni nem tudtam, de mit csináltam volna? Előadtam a mindentudót és kiszedtem belőle, mikor-hol kezdek. – Felemelt pohárral, vigyorogva kacsintott először Avramra, aztán Jænnre. – A magunkfajtának életében egyszer van ekkora mázlija. Na egs!

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 4.7/10 (61 votes cast)
18 hozzászólás Szólj hozzá
  1. AZ első mondat ütős, szellemes, tetszik. A többi is. (Vannak kisebb ügyetlenségek, pl. az alany lemaradt, de ezt csak azért írom, hogy értem ám az írástechnikát, vagy nem:D) Érdekes, hogy ez a második, inkább férfi célközönséget megcélzó mű a mosáson a négyből, és mind a négy fantasyba hajló. Régebben inkább lányok írtak lányoknak.

  2. Nekem a fantasy volt ilyen kilógó elem. Igen, rókaemberek, de minden teljesen úgy ment végbe, ahogy azt sima emberszereplők is tennék, és a farokborzolásokon kívül semmi sem változna. (Mancs helyett tenyerük van az egyik mondatban, de aztán megint mancsuk – pedig a kettő anthro szereplőknél nem ugyanaz szokott lenni.) Azt sem igazán értettem, miért nem egy emberrel kerül Avram konfliktusba, akkor legalább már az első fejezetben előkerült volna a két faj közti feszültség, amire most csak egy utalás volt.
    Nem igazán éreztem benne olyasmi egyedi dolgot, ami miatt tovább olvasnám.

  3. Szia! Nekem ez nagyon tetszik. Maga a műfaj valójában távol áll tőlem és nem is vagyok olvasott benne…, de ez alapján a rövid részlet alapján az a benyomásom, hogy neked, mint az írónak a világ minden részletében a fejedben van. Azért tetszik, mert az írás maga, a szöveg stílusa és szókincse nagyon passzol a világhoz, továbbá érzek benne valamiféle egyediségét és nem csak a műfaji elbeszélés másolását. (Mondom mindezt ismétlem, szakértelem nélkül, szubjektíven. ) Gratulálok!

  4. Szia Marc! Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Nagyon izgalmasnak tűnik a világod! Szinte látom magam előtt a helyszínt és a szereplőket. Rögtön ráéreztem a sztori érdes hangulatára, és tetszik a különlegessége. Szívesen illusztrálnám is.

    A szöveg írástechnikai része viszont eltántorított az olvasástól, nagyjából a kialakult bunyójelenetig bírtam olvasni, utána végleg elfáradt a figyelmem, és csak nagy vonalakban futottam végig.
    Ezt a leíró részek és a párbeszéd összefolyása okozta. Nagyon zavaró számomra, hogy egy-egy kérdés és válasz között bekezdésnyi hosszú leírásokat kell feldolgoznia az agyamnak. A kezdődő párbeszédből minduntalan kiránt a leírás, a leírást pedig újra megszakítja a párbeszéd, így egymás ellen dolgoznak. Szerintem szerencsésebb lenne ezeket a szövegrészeket (leírás és párbeszéd) különálló szakaszokra bontani.

    Emellett úgy éreztem, nagyon sok információt akarsz átadni nagyon rövid idő alatt. Ezeket az adatokkal telezsúfolt mondatokat nekem újra meg újra el kellett olvasnom, hogy ki tudjam bogozni a jelentésüket. Néhány példa:
    “napraforgószín szemét az olajlámpás fényét szanaszét szóró mocsoktól ragacsos boroskupára szegezve”
    “foldozott vászoningjében és a valami polgár ruhásszekrényét aztán felmosóvödrét megjárt térdnadrágjában a duplájának is elment volna”
    “Ő maga egy hatkarú, táncoló csontvázat kapott, de Jænn pestisbubókkal tarkított bundájú, habzó szájú vulpionalakja és az Avram előtt landoló, koponyájához tapadó fülű és könyörtelen vicsorú bíró se volt sokkal bizalomgerjesztőbb.”
    “Az Avram hátsóját eddig nyomó, a kilógó szálkáknak hála kellemetlenül szurkáló szék a lábai közreműködése nélkül távolodott tőle”
    “Bundáján átütöttek a hegekbe dörzsölt koromból formált bandajelek: vulpionkoponyába hasító csákány, két kő között eltörő lábszárcsont, vésővel átszúrt szív.”

    A történet felkeltette az érdeklődésemet, de ha a regény további része is ilyen stílusban folytatódik, akkor valószínűleg nem vinne végig rajta az érdeklődés lendülete.

  5. Szia! Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Huh, hát… négyszer ugrottam neki a történetnek. És negyedszere se sikerült elolvasnom. Nagyon színes, szagos világot teremtettél, és szépen ki is tudod fejezni magad, vannak benne humoros utalások, aztán ennyi.
    Nem bírtam a párbeszédre figyelni, mert folyamatosan jöttek a képek, a “bonyolult” mondatok, ahol mindig vissza kellett olvasnom, megértenem a poén lényegét…
    Egyszerűen kint maradtam.

  6. Szia!
    Gratulálok a továbbjutáshoz!
    De sem a történet, sem a világ, amit megteremtettél nem kötött le, csak átfutottam rajta. Bocsi, de nem én vagyok a te célközönséged!
    Ne csüggedj!
    Dicséretes, hogy eljutották idáig!

  7. Gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem nagyon tetszett a hangulata, és ez az első részlet eddig, amit végig tudtam olvasni. Szívesen folytattam volna, bírom az ilyen badass nyitásokat 😀

  8. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    Tetszett a világ, szívesen megismerném jobban. Arra is kíváncsi vagyok, hogy pontosan milyenek a részletben megjelenő lények, milyen a kapcsolatuk az emberekkel. Engem alapvetően nem zavar, ha valamit kicsit “bonyolultabban” fogalmazunk meg, a szöveg stílusa szerintem illik a világhoz, de párszor én is megakadtam.

  9. Szia! Gratulálok, hogy kikerültél!
    Nem éreztem vontatottnak, de ez valószínűleg a stílusbeli hasonlóság miatt van. A többszörösen bővített, nehéz mondatokat előttem említették, erre nem térek ki.
    A kedvenc mondatom: “Meg aztán, arra vannak a barátok, hogy elviseljék egymás pézsmáját.” Egyrészt nagyon életszerű, másrészt van mögötte tartalom: Avram személyiségéből egy csipet. A részlet végére egészen közel került hozzám, mint egy olyan személy, aki nem keresi a konfliktust, feleslegesen nem bántó, és egyébként is kicsit megcsömörlött az életben. Sikerült szimpatikussá tenned.

    A goblinkártya: mit ér egy jóskára? Ha az árából indulunk ki és abból, hogy ragacsos – tehát használták, mert bíztak a jóslatokban, akkor egy fantasy világban könnyen elképzelhető, hogy minden leosztásnak van jelentősége. Ez alapján úgy hiszem, a továbbiaknak nagyobb szerephez fog jutni (különösen érdekes, mire használná egy seftes, vagy milyen hatással lesz rá és a környezetére). Egyébként létező jóskártya/szimbólumrendszerre építetted fel? A tarot-t ismerem valamennyire, de nem jutott eszembe párhuzam (vagy nem vagyok elég ügyes). Számomra jobban működne ez a horog, ha tudnám a kártyák jelentését, viszont a szereplők nem.

    Biztosan tovább olvasnám a történetet, érzésem szerint Avram lesz a főszereplő, akinek van mit takargatnia, csakhogy, amit titkolna, az felszínre kerül és hátrányára válik.
    Összességében az eddig kikerült részletek közül ez a történet tetszik a legjobban, mert van lehetőségem elmerülni a világban (valószínűleg azért, mert egy jelenet egy helyszínen játszódik). Ez nyilván egyéni ízlés dolga, de ezt a zsánert általában azért olvasom, hogy ott legyek az adott világban, és ez esetemben determinálja az elbeszélés tempóját. Ezt pedig jól eltaláltad :).

  10. Szia! Gratulálok a továbbjutáshoz!
    A világ tetszik, itt sok minden a történetről nem derül ki, de tényleg úgy tűnik, mintha nagyon sok információt próbáltál volna belesűríteni az elejébe. Viszont így is maradt olyasmi, ami viszont nem lett kifejtve, pl vulpion ( itt csak tippelek, mert egy halvány utalás van, vannak emberek és vulpionok, de abban nem vagyok biztos, hogy a vulpion rókaembert is jelent, vagy egy kevert faj megnevezése), fragmon ( talán egy pénz, bár az ötikozonost megmagyarázom, ezt viszont nem).
    Ami viszont néhol megakasztott, az az oda nem illő szóhasználat ( kábé, mindennel is).
    “az ő testét csak használták” itt nem tud, hogy szó szerint kell érteni, vagy csak egy kemény kiképzése utalsz, bár gondol ez a továbbiakban ki fog derülni.
    Összességében azt hiszem, tovább olvasnám, ha elkezd körvonalazódni a történet.

  11. Gratulálok a kikerüléshez!
    Töredelmesen be kell vallanom, negyedszerre futottam neki a részlet elolvasásának, de így is csak a háromnegyedéig jutottam. Pedig bíz isten, végig akartam olvasni.
    Érződik a belefektetett munka és az idő, mégis hiányérzetem akadt. Nem szeretnék feltételezésekbe bocsájtkozni, de olyan érzésem volt, mintha az író évekig csiszolgatta volna a történetet. Hozzáír a mondatokhoz, csavar rajta egyet, igyekszik atmoszférát teremteni, belezsúfolni a túlzóan is szagos leírásokat, de mindemellett még ott van a régebbi stílus a sorok között. Némely mondat annyira nyakatekert, hogy első olvasatra értelmetlen. Ebben az esetben a kevesebb több lett volna.

  12. Gratulálok a kikerüléshez!

    Sajnos nem tetszett, igazából a feléig sem jutottam. Számomra túl volt magyarázva és bonyolítva néhány mondat.

  13. Gratulálok a kikerüléshez!
    Ennek a szövegnek sem én vagyok a célközönsége, de az első mondat jópofa és még volt pár poén, ami tetszett. Ötletesnek tűnik ez a rókaemberes világ. (Meg gondolom más kutyafélék is vannak?)
    Tudom, hogy ez fantázia világ, de kicsit nehezemre esett megállapítani milyen korra akar hasonlítani. Mintha keveredett volna több korelem. Nem tudom.
    Talán az infó is sok volt így első fejezetbe. A többszörösen összetett, jelzőkkel megtűzdelt mondatok engem is megakasztottak.
    Az hogy a főhős rendőr valahogy meglepett végén. Nem láttam erre utaló gondolatot ez előtt. Azok alapján milyen társaságban forog egyáltalán nem számítottam rá.
    Ez a részlet is elég rövid ahhoz, hogy messzemenőbb következtetéseket le lehessen vonni.
    Még egyszer gratulálok a kikerüléshez és sok sikert a továbbiakban!

  14. Én is gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem vegyesek az érzéseim. Egyrészről a történet nem igazán rántott magával, hiányoltam a horgokat, és hogy valahogy kapcsolódni tudjak a szereplőkhöz. Ugyanakkor számos igazán remek, lassan építkező fantasyt olvastam, ezért ilyen rövid részből nem igazán vonnék le messzemenő következtetéseket. Az információ töményen jön, de nem megugorhatatlan feladat feldolgozni, félálomban mondjuk nem fognék neki. 🙂 A világ, amit kitaláltál viszont rettentően tetszik, nagyon átgondoltnak, részletekig menően kidolgozottnak tűnik, ezért simán olvasnám tovább így kissé “kívülállóként” is, remélve, hogy egyszer csak megtörik a jég és behúz majd magával a sztori is.

  15. Sziasztok, köszi a kommenteket!

    Két visszatérő elemre szeretnék röviden reflektálni.

    Az egyik a bonyolult mondatok kérdése. Tisztában vagyok vele, hogy hajlamos vagyok bonyolultan fogalmazni, és igyekeztem is elkerülni. Láthatóan nem mindig sikerült, de a hosszú mondatok szétszedését alapvetően szerkesztési kérdésnek látom. Remélhetőleg a lektorok is így gondolják majd. 🙂

    A másik a horog kérdése. Itt előrebocsátanám, hogy nem több éves műről van szó, mint az egyik kommentelő tippelte. Van egy több éve dédelgetett történetem, de az durván túllépte a karakterlimitet. Ezt a regényt január elején, a nulláról kezdtem el írni, amikor megláttam a karakterlimitet. Összesen két hónapot tudtam tehát rászánni, ami miatt sajnos több olyan hiba is akad a beküldött változatban, ami hosszabb írási idővel elkerülhető lett volna. Azóta már írtam egy új változatot, amiben többek között a goblinkártyás horog mellé is beraktam egy másikat (a Kőtörők összetévesztik Rukhot valakivel). Az első fejezet ettől picit hosszabb lesz, de kevésbé infodömpinges és talán jobban felkelti az érdeklődést. Nyilván ez a pályamunka elbírálásán már nem segít, de ha lektori után kiadásra vagy rakéta projektbe kerül a könyv, akkor ott hasznos lesz.

    P.S.: a mancs vs. tenyér nem gondolnám, hogy ellentmond egymásnak. Az állatok mancsának is van egy tenyérszerű oldala (amin járnak), de mivel a vulpionok rókaemberek és a mancsuk kissé emberszerű, hogy tudjanak vele tárgyakat manipulálni, helyénvalónak éreztem a tenyér megnevezést használni tappancs helyett. Ezt persze adott esetben kifejthettem volna a szövegben, de akkor még több lenne az infodömping.

  16. Ezt így, ahogy van, nagyon szerettem, hosszú mondatokkal, rókaszaggal, mindennel együtt. 🙂 Egyedül a már korábban is említett szálkás székes mondaton akadtam el, de nekem minden más a befogadhatóság határán belül volt. A gobelin kártyás dolog különösen tetszett, már csak emiatt is tovább olvasnám.

    Tudom, ez szubjektív, de az összes eddigi részlet közül itt jöttek át a legjobban a karakterek, elkülönült a szóhasználatuk is. Egyszóval gratulálok. 🙂

  17. Egészen elképesztő, élő-lélegző világot alkottál, amiben végig jelen voltam én is olvasás közben. Nagyon jó érzékkel és arányokkal alkotod meg a képeket, én nem éreztem őket túl bonyolultnak, inkább élvezetes nyelvi játékokként jöttek át 🙂 Egyedül a mozgalmas részeket tudtam kicsit nehezebben követni, ki mit is csinál éppen a majdnem verekedés közben, de egy alaposabb olvasás után ott is tisztultak a dolgok, szóval simán lehet, hogy csak én kapkodtam túlságosan 😀
    Bevallom, hogy bár járt egy-kettő a kezemben, nem én vagyok a legnagyobb felnőtt fantasy olvasó, és én erre fogom, hogy picit én is hiányoltam még pár horgot. Viszont aki tényleg örömét leli egy szépen felépített világban, akkor is, ha abban az események kicsit lassabb tempóban alakulnak… úgy gondolom, ezeknek az olvasóknak teljesen el fogod nyerni a szívét, és csodás szórakozást fog nyújtani számukra a regényed 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük