– Remek volt a vacsora. – Rostélyos, a kedvenced. – Mm, bár látom, neked nem ízlett. – Sokat kóstolgattam, teli vagyok. – És bort? – Nem, köszönöm. – Áh! Pedig finom. Biztos? – Nem. – Biztos nem kérsz, vagy nem biztos, hogy nem? – Csak… nem kérek. Leszedem az asztalt. – Te tudod. Ezeket odavigyem?…
Hátradőlök az igazgatói irodában trónoló egyik műbőr fotelben, és fintorogva beleszippantok a fanyar cigiszagtól bűzlő levegőbe. Apa a mellettem terpeszkedő kopott forgós székben foglal helyet Ungvári igazgatónővel szemben. Úgy fest ebben a lepusztult irodában az Armani öltönyében, mint aranyrög a trágyadombon. Stenkainak meg a szüleinek már csak a kemény faszékeken maradt hely, amiket a titkárnő…
Erik vágyott rá. Az ólomsúlyú, több száz éves nyugalomra. A lassulásra. A táplálkozás áldott mellékhatására. Tükörképének borostás álláról a langymeleg cseppek csüggedten zuhantak meztelen mellkasára, szeme alatt sötétedő karikák nagyokat ásítottak, a máskor gondosan, egy irányba fésült haja négy égtáj felé meredt. Szét volt zuhanva. De rendesen. Jaeger LeCoulture karórája metronómként ketyegett az arannyal futtatott…
Figyelmeztetés: szókimondó szöveg, 18-as korhatár A tenyere végigsiklik az oldalamon, az ujjai a fenekemre tévednek, majd lecsúsznak a combomra. Ingerülten ellököm a kezét. Gyűlölöm, ha a combomhoz ér, és ezt ő is pontosan tudja. – Bocs – zihálja, és beletúr a hajamba, mintegy fogódzóként, nehogy még egyszer elszúrja, de késő. Rohadtul elment a kedvem…