Pályázóink figyelmébe

Az utolsó hétbe léptünk, azaz a 10. Aranymosás Irodalmi Válogató beküldési szakaszának véghajrájában járunk. Ha tervezed, hogy elküldöd nekünk a regényedet vagy mesédet – sőt, ha már be is küldted –, ez a cikk hasznos lehet.

Érdemes a pályázati kiírásban ellenőrizni, hogy minden szükséges anyagot hiánytalanul elküldtél-e. Biztos, hogy rengeteget dolgoztál a regényeden, éppen ezért nem érdemes formai okok miatt kiesni.

  • Ne felejtsd el az adatlapot (minden kérdésre válaszolj), ami csak aláírva érvényes.
  • Mindenképpen küldj konfliktustérképet (mesék esetében is írd le, hogy az egyes mesékben vagy fejezetekben mi a fő konfliktus és hogyan oldódik meg).
  • Ne felejtsd el csatolni a kéziratotot. Ha átjutsz az előszűrésen, kikerül részlet a szövegből, ehhez pedig Wordben megnyitható (lehetőleg .doc vagy .docx kiterjesztésű) szövegre van szükségünk. Kérlek, így küldd a regényedet, mesédet.

Vannak rendszeresen visszatérő kérdések, amelyekre a kiírás alatt többször is feleltünk. Éppen azért, ha valamilyen kérdés felmerül benned, érdemes megnézni azt is, hogy milyen kommentek születtek a kiírás alatt. Néhány olyan téma, ami sokakat érdekel:

  1. A leadási határidő március 1., ami azt jelenti, hogy 1-jén 23:59-ig érkezhetnek be a pályázati anyagok.
  2. Ha már beküldted a pályázati anyagodat, és most rájössz, hogy valami hiányzik, szintén március 1-jén 23:59-ig tudod pótolni vagy cserélni.
  3. Novellát nem várunk, az Olvasórakéta kategória mesékre vonatkozik.
  4. Minden pályázó egyetlen pályaművet küldhet (az Olvasórakéta kategóriában ez tartalmazhat 2 mesét mindegyik szinten).
  5. A megadott maximális leütésszámot szigorúan vesszük, ha a kézirat átlépi a kategóriájának megfelelő maximumot, formai okokból ki fog esni. Kivételt nagy világépítést igénylő sci-fi vagy fantasy regények képezhetnek (ezt jelezd a levélben).
  6. Az ideális konfliktustérkép 2 oldalas, de ha túllépted, nincs gond.

Kíváncsi vagy arra, hogy mit várunk, miért határoztunk meg maximális leütésszámot, mit tanulhatsz íróként abból, ha elkészíted a konfliktustérképet, mik a főbb elbírálási szempontok?

Akkor érdemes megnézned ezt a beszélgetést, amelyben Varga Bea vezető szerkesztő, az Aranymosás vezetője válaszol kérdésekre, mesél tapasztalatokról:

*

Érdekel az írástechnika, írós témák? Az Aranymosás Facebook oldalán rendszeresen beszélget Kozma Réka szerkesztő, Róbert Katalin szerkesztő és Varga Bea vezető szerkesztő írással, olvasói elvárásokkal, írástechnikával kapcsolatos témákról. Ezek a beszélgetések később is visszanézhetők.

Dramaturgiáról és a dramaturgia oktatásáról szóló beszélgetést itt és itt nézhetsz meg. Ha kíváncsi vagy az érzelmi és a történeti ívre, a párbeszéd és a dramaturgia viszonyára, az írói ígéretre és arra, hogyan hat ki a mű az olvasókra, érdemes megnézned ezt a beszélgetést.

A KIKE-hányadosról és az íróra és olvasóra való hatásáról szóló beszélgetést itt nézheted meg. Hogyan befolyásolja az írót a saját eszköztára és preferenciája? Miért hat másképp ugyanaz a könyv a különböző olvasókra? Ha erre vagy kíváncsi, érdemes megnézned ezt a beszélgetést.

A belépő irodalomról, azaz arról, hogyan válhatnak az olvasóid elkötelezetté, lelkessé itt beszélgettünk. Meg lehet szólítani idősebb kezdő olvasókat is? El lehet érni azt, hogy valaki belekóstoljon egy új zsánerbe egy író kedvéért? Ha erre vagy kíváncsi, érdemes megnézned ezt a beszélgetést.

Az érzelmileg erős helyzetek és az atmoszférateremtés kapcsolatáról szóló beszélgetést itt nézheted meg. Mi a kapcsolat a pszichothriller és a romantika között? Hogy az erős érzelmek megjelenítéséhez zsigerekre kell hatni, azaz jó atmoszéfrateremtésre van szükség. Ha vannak a művedben romantikus vagy ijesztgetős jelenetek, érdemes ezt a beszélgetést megnézned.

*

A következő beszélgetésre március 3-án 18 órától kerül sor. A téma ezúttal a férfiak és nők szerepe az irodalmi művekben. Szeretettel várunk az Aranymosás Facebook oldalán, ahol élőben kérdezhetsz, hozzá is szólhatsz a beszélgetéshez.

Jó alkalom arra, hogy a pályázat beküldési szakaszának végén kicsit kiereszd a gőzt, és írásról, irodalomról beszélgess.

Addig pedig sok sikert kívánunk mindenkinek, várjuk a pályázati műveket 🙂

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
50 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Sziasztok!

    Én is kihagyom, bar minden kész (azóta lett egy mese kész), de épp színeset ásítok, így nem tudok addig beküldeni semmit, míg ki nem gyógyulok belőle. Sajna ez van!! Drukkolok azért! .

  2. Kedves Aranymosó!
    A konfliktustérképnek a szinopszissal és a fejezetek lebontásával együtt kell max. 2 oldal terjedelműnek lennie?
    Előre is köszönöm a választ!

  3. Tisztelt Aranymosás!

    Vörös pöttyös könyveknél 605-606 ezer karakter belefér, vagy a 600 a végső határ?

  4. Kedves R. Sz., ha ez egy realista regény, 600 ezer leütés a felső határ. Ha olyan sci-fi vagy fantasy, amely nagy világépítést igényel, beleférhet.

  5. Kedves Aranymosás!
    Megnéztem a videót, nagyon hasznos volt, köszönöm! Látom, h a korabbi években volt olyan, h Public star, ami gondolom a közönségkedvenc kézirat. Szeretném megkérdezni, hogy ez konkrétan mit takar, illetve idén is lesz-e ez a lehetőség.
    Köszönöm szépen!

  6. Kedves Réka, a Public Star a részletre kapott Facebook like-ok alapján dől el, az oldalon lévő like gombot nézzük a pályázat vége felé. Éppen ezért, ha az ember kikerül, érdemes lehet megosztani a hírt, részletet, hátha az ismerősök elolvassák, kedvelik a szöveget.

  7. Szia, tudjuk, hogy nagyon várjátok már az első infókat, az előszűrők aktívan dolgoznak, de még nem tudunk sajnos időpontot mondani. Kitartás mindenkinek!

  8. Kedves Aranymosás! Amikor vége az előszűrésnek, arról lesz majd külön poszt? Hol keressük? Az oldalon, a Kezdőlapon? Köszönöm szépen!

  9. Kedves Réka, igen, ide az oldalra elkezdjük majd feltenni az átjutott szövegeket (és ezt egyértelműen jelezni fogjuk, hogy ez már nem novella, hanem pályázati anyag), illetve sokszor ezt egy általánosabb, bevezető anyaggal nyitjuk meg – meglátjuk, az idei év hogyan alakul, milyen infóink lesznek az előszűrés végén (statisztikai adatok lesznek, stb.).

  10. Kedves Aranymosás!
    Kiváló kezdeményezés, szerintem sokunk kíváncsiságát tartja elviselhető szinten az új aloldal. 🙂 Viszont arra gondoltam, hogy ha már úgyis vezettek egy listát az elutasított művekről, akkor nem lehetne egy külön szekcióban azt is leírni, kik jutottak tovább a lektori szakaszba? Így akik nem látják a pályamunkájuk címét, azok biztosak lehetnek benne, hogy az még elbírálás alatt áll, akik viszont ovábbjutottak, megnyugodhatnának.

  11. Kedves Marc, igen, érthető, hogy jobb lenne tudni azt, hogy az ember azért nincs ott, mert még nem került sorra, vagy azért, mert továbbjutott. Sajnos ezt nem tudjuk most kirakni.

  12. Lehet, hogy kisebbségben vagyok, de én szerettem minden hétfőn, szerdán, pénteken izgulni, vajon kikerül-e az írásom. Eddig kétszer indultam, kétszer kikerült. Most viszont itt látom a címét, és nem is az okoz csalódást, hogy ezek szerint harmadszorra levertem a lécet, hanem az hogy: ennyi volt? Még el se kezdődött, máris vége? Nincs játék, nincs lelkes várakozás… Én ezt nagyon sajnálom.

  13. Kedves Csilla!
    Neked címzem amit írok! Én először próbálkoztam, és szintén rajta vagyok a listán. Engem azért szomorít el ez, mert azt reméltem, hogy valaki megtisztel majd azzal, hogy személy szerint értesít, nem egy listáról bogarászhatom ki, hogy mi a vélemény, az általam beküldött munkáról. Klassz a játék öröme, és a várakozás, ez biztos. Én például nem szeretem a bizonytalanságot. Tehát ilyen szempontból örülök! És megválaszolom a magam számára a nyitva maradt kérdésemet. Mivel kiteszem ide, ezzel talán másnak is…

    Kedves Pályázó!
    A te könyved nem jutott át az előszűrésen. Idővel rá fogsz jönni, hogy miért! Ha van rá pénzed, hogy szakértői véleményt kérj, akkor szinte máris tudni fogod. Most elégedj meg azzal, hogy mindenki láthatja, ez a helyzet! A megoldás kézenfekvő. Írjál jobb könyvet! „Csöpögjenek a testnedvek” és folyjon a vér! Dőljenek a röhögéstől, vagy zokogjanak az emberek, akik megtisztelnek azzal, hogy több tízezer könyv közül a tiédet olvassák el, ha egyszer majd lehetőséget kapsz, hogy a kezükbe vehessék. Addig fejlődj, tanulj, (ebből is) és vegyél részt profi tanfolyamokon.
    Olyasmivel próbálkozz, ami jól eladható. Ne legyen túl bonyolult, és főleg ne legyen túl eredeti, mert kevés eredeti ember van mostanában, akit az ilyesmi értékelne! Persze azért az egyszerűség ne menjen a minőség rovására!
    Menni fog, ha mindenre oda figyelsz! Számold a szavakat, figyeld a a szöveg formázást, a létigéket, és az „üldözött szavak” listáján szereplő többi társaikat. Ma már más világ van! A számítógépes programok kielemzik, egy könyvben hányszor szerepel például a „volt” szó. Használd jól a narrációt. E/1, E/3, vagy amit választasz. A nézőpont karaktereket, a történet ívet, a karakterfejlődést. A konfliktust, és premisszát ne hanyagold el. Adagold jól az információt. Csapj a lecsóba az első oldalon, és onnantól kezdve csak egyre jobb legyen! Ne rizsázz feleslegesen tájról, környezetről és egyéb unalmas részletekről! Ez egy rohanó világ, nem érnek erre rá az emberek! Ne hanyagold el a történeted középső részét, mert ott szokott kicsit leülni, és végül gondosan varrj el minden szálat. Egyszerű, mint egy faék!
    Ha ezzel kész vagy, és megszületett a könyved, akkor pedig vedd magadra a „hit pajzsát, a békesség saruját, és a lélek kardját” és harcolj meg érte! Mert nem megírni volt nehéz!!! „Olyan erősen higgy abban amit szeretnél, hogy más esélye ne is legyen, mint hogy valóra váljon” Ha viszont nem szereted a kudarcokat, akkor tedd be a fiókodba, és írj egy másik könyvet! 🙂 😉
    További szép életet, és sikeres munkát!

  14. Kedves Mindenki!
    Először pályáztam én is Aranymosáson, de azzal tisztában vagyok, ha nem fog átjutni a kéziratom az előszűrésen, akkor nem kapok róla személyes tájékoztatást. Nem azért mert bárki is tiszteletlen vagy nemtörődöm lenne, hanem mert előre elmondták a pályázat során, hogy egyszerűen nincs arra kapacitás, hogy mindenkinek egyenként véleményezzék a beküldött munkáját! Értem én, hogy ilyen esetben elkeseredik az ember lánya, jómagam is naponta többször figyelem, érkezett – e újabb eredmény, de csak azért mert nem ért célba a kéziratod, ne minősítsd a szerkesztőséget, az olvasókat meg pláne ne! Ha olvastál már Könyvmolyképzős könyvet tudhatod, nem csak az számít, hogy „Csöpögjenek a testnedvek” vagy „folyjon a vér”. Senkit sem akarok kioktatni vagy vitát generálni, egyszerűen csak nem értem az elégedetlenségek okát, mivel minden – az előző évek pályázati kérdései, eredményei, összefoglalásai – szóról szóra le van jegyezve. Ráadásul akik kiesnek az előszűrés folyamán, „vissza kapják a kézirat szabadságát”, küldd be más pályázatra, több szem többet lát…
    Fel a fejjel mindenki és kitartás!

  15. Sziasztok!
    Még azt se mondanám, hogy ne legyen bonyolult, mert én az enyémet kicsit megtekerem.
    Nem csöpög a testnedv, vér meg egyáltalán nem folyik. És lekopogom, még bent vagyok.
    Én pár éve próbálkoztam, akkor kiestem. Elolvastam a később kiadott előszűrői véleményt (más éveket is). Tudom, vagy sejtem, hol volt a hiba, hibák.

    Igen, rohanó a világ, de az olvasók olyan szintű (le)minősítése, hogy nem egyediek, nem is szeretik az egyedi dolgokat, csúnya dolog.

    Amúgy én érzek némi sértettséget a hozzászólásodban, mert szerintem nem azon múlik, hogy ki hány tanfolyamot végzett el.
    Javaslom, hogy járj sokat az Így neveld a regényed blogra (van face és Insta oldal is). Olvass sokat a saját zsáneredben, hogy lásd, hol “hibázol”. Nem csak tanfolyamon lehet felszedni a tudást. A tapasztalás, az ösztön, az érzések, az egymástól tanulás is fontos!

  16. Kedves FLORALCARVER, és Mindenki!
    Még fent van a felem! 🙂 Csak éltem a szólásszabadság jogával, és leírtam, hogy nézetem szerint egy pár szavas sablon email diplomatikusabb megoldás lett volna, mint egy nyilvános lista! A hozzászólásomban nem csak a testnedvek, és a vérfolyam szerepelt, hanem számos más szempont is, amiről úgy gondolom, hogy releváns. Meglehetősen sok, nyilvánosan elérhető, általam átolvasott blog, cikk, és egyéb oktató anyag általam leszűrt információit osztottam meg azokkal, akiket érdekel esetleg, milyen szempontok játszhatnak szerepet egy könyv megítélésében. Nem feltétlenül csak itt, és most… Nem gondolom, hogy valótlanság szerepelne benne!
    Nem vagyok elkeseredve! Nincs rá okom! És senki másnak sincs, akinek „nem ért célba” az írása! De mindenképpen köszönöm biztató szavaidat, és a helyreigazítást!
    Bármilyen alkotó tevékenység megítélése szubjektív dolog, számos körülmény, és szempont befolyásolja. Nyilván nehéz feladat tárgyilagosnak lenni benne!
    A szerkesztőséget nem minősíthetem semmiképp, hiszen nem ismerem őket! Munkájukat pedig tisztelem, és momentán cseppet sem irigylem! Ezúton is köszönöm a lehetőséget ami egy kitűnő kezdeményezés volt, immár hosszú hagyománnyal a háta mögött.
    Sajnálom, ha minősítőnek tűnik amit írtam. Néha az ember nem találja el, a megfelelő hangvételt! Bízom benne, hogy helyén fogják tudni kezelni akik olvassák, és nem a „kicsapott diák sirámai” címkét kapja! 😀 A kritikát mindenkinek tudnia kell kezelni, (nekem is) aki bármit publikál. Mindenkinek sok sikert kívánok!

  17. Sziasztok! Egyetértek FloralCarverrel és Dorottyával. A kiírásban is benne volt, és több videóban is elmondták, h nincs kapacitás arra, h mindenkinek egyenkènt visszajelezzenek. Arra ott van a kéziratszervíz, ha jól tudom, persze fizetős, de talán segít tisztábban látni. Azt is elmondták sokszor, sokan, h pl. A Facebookon található bétázós csoportok is nagyon hasznosak, egymás kéziratait olvasva, meghallgatva a véleményeket sokat lehet tanulni. Amit egy béta észrevesz, az tuti, hogy egy szerkesztőnek, lektornak méginkább szembetűnő lesz.
    Mindazonáltal megértem az elkeseredést, rossz érzès kiesni, erős ilyenkor a csalódottság, de ebből is tanulni kell. És ha valaki úgy érzi, hogy azért esett ki, mert nem illik a kiadó profiljába a kézirata, akkor keresni kell más kiadót, más pályázatot, hátha ott nagyobb sikerrel indul.
    Szorítok mindenkinek, akinek sikerül, és kiváncsian várom a felkerülő részleteket!

  18. Sziasztok,
    elsősorban a lista, illetve annak a kérdése kapcsán reagálnék, hogy az idei évben adunk ilyen tájékoztatást.
    Egy-egy Aranymosás után sok és sokféle visszajelzés érkezik a pályázóktól, és mindig végiggondoljuk, hogy mi az, amit mi is be tudunk vállalni, és a pályázói jelzések alapján ti is örülnétek neki. Egy ilyen kérés volt az, hogy aki kiesik, az tudja meg viszonylag hamar, legyen lehetősége arra, hogy más utakat keressen vagy dolgozzon a szövegén – amelyiket éppen szeretné.
    Ezt a kérést szem előtt tartva most teljesítettük – egy olyan eszközzel, amire van kapacitás. Érthető, ha valakinek ez kevés vagy úgy érzi, így nem tudja végigizgulni a pályázatot. Sajnálom, mert ezek rossz érzések.
    Számunkra ez így volt most megoldható, és tényleg nagyon köszönjük a bizalmat mindenkinek.

  19. Köszönöm a véleményemhez írt hozzászólásaitokat! Bántóan provokatív volt!
    Remélem nem sértettem meg vele senkit! Ha igen, akkor elnézést kérek!
    Számomra már nincs úgymond „tétje” ennek a beszélgetésnek, így megengedhetem magamnak az őszinteség luxusát.
    Nem ismerem a szempontokat, amik alapján nem felelt meg a könyvem. Lehet, hogy egyszerűen csak nem elég jó! Mint ahogy le is írtam, a megoldás az, jobbat kell írni! Vagy csak nem jól pályáztam vele. Persze csalódott vagyok. Aki nem az, annak nem is volt fontos!!! De hiba lenne megsértődnöm valamin, ami nem személyes ügy! Másokat megsérteni pedig bármikor, és bármiért is kár!
    Felrémlett bennem a „korunk meg nem értett művésze” rémlátomásom. 😀
    Dorottyának külön köszönöm a tanácsokat. Valóban, és minden malícia nélkül.
    Csak jelezném, hogy nem írtam olyat, hogy az olvasók nem egyediek, és nem is szeretik az egyedi dolgokat! Azt írtam pontosan, hogy ” ne legyen túl eredeti, mert kevés eredeti ember van mostanában, akit az ilyesmi értékelne” …. Ami egy elírás. Helyesen úgy hangzott volna, hogy „akit az ilyesmi érdekelne” Elsírtam. Bocsi! És természetesen ez is egy ironikus megjegyzés volt részemről, csak úgy tűnik ez nem jött át.
    Ha így gondolnám, akkor ennek szellemében írtam volna egy formás kis jól emészthető könyvet.
    Mindent egybe véve mégsem bántam meg hogy leírtam, bár büszke sem vagyok rá, hogy így sikerült.
    Elrendezhettem volna magammal. Viszont most sokan olvashatják mit gondoltok ezzel kapcsolatban.
    De az iróniát félre téve, bátran legyetek eredetiek!! Döngessétek meg kicsit a zsánerek falait, ha úgy van kedvetek. Én igyekezni fogok továbbra is így tenni. Mindenkinek sok sikert kívánok!

  20. Sziasztok!
    Egyrészt nem értem, hogy miért az után sajnálkozik valaki, hogy nem izgulhatja végig a következő heteket, miután rákattintott a linkre, és megnézte a listát? A listára azért kattint rá valaki, mert az azonnali információszerzést fontosabbnak tartja a hosszadalmas várakozás nyújtotta izgalom érzésénél. Aztán meg dől össze a világ, mert meglett a várt információ. Vigyázni kell, hogy mit kíván az ember, még a végén teljesül.
    Másrészt a beadásnál tudott volt, hogy csak siker esetén lesz személyes értesítés. Tudom, hogy egy hozzáértőnek nem nagy munka egy „Kedves Pályázó…” sablon levélre egy fügvénnyel rádobni a sikeretlenek email címét, pont ezért én nem érzek személyesnek egy ilyen levelet. Egy hozzá nem értőtől meg nem várom el, hogy időt, energiát fordítson arra, hogy megtanulja, sem a szerkesztőségtől azt, hogy ezt a tudást megfizesse.
    No ez olyan szókimondó lett, mint a bétázásaim.

  21. Nekem erről az jut eszembe, hogy nem lehet ám mindenkinek megfelelni.
    Ha számít a visszajelzés (gondolom hogy igen, hiszen korábban többen kérték, hogy kapjanak a kiesők mihamarabb információt és láss csodát ), akkor a részemről nagyon örülök, hogy nem kell feleslegesen végig izgulni… Ha kiesik a pályamunkám, legalább tudom, hogy mehetek vele máshova/tovább/átirhatom/whatever.
    Mindkét esetben kíváncsian várom a „statisztikát”, az összefoglaló véleményét az előolvasóknak és persze a továbbjutóktól a részleteket.
    Egyébként – bár nincs túl nagy tapasztalatom – sehol máshol nem láttam még ekkora transzparenciát. Nekem bejön.

  22. Kedves Aranymosók!
    Szeretném megköszönni a munkátokat, és azt is, hogy közöltök velünk részeredményeket! Szerintem sokunk örül ennek az újításnak. Arról esetleg megtudhatunk valamit, hogy milyen gyakran frissül majd az aloldal?
    Előre is köszönöm a választ! 🙂
    Sissy

  23. Azok után, hogy 1x eljutottam lektori szakaszba, és nemrég novellapályázaton is sikerem volt, nem hiszem, hogy az irói stilusom lenne elégtelen. Ahogy elnézem, letehetek arról, hogy itt probálkozzak kiberpunkkal, trilogiával.

  24. Kedves János! Nem, nem tudtam, hogy lesz ilyen lista, és én szinte automatikusan szoktam megnyitni az új bejegyzéseket, csak egy pillanatra futott át az agyamon, hogy biztos valami általános értékelés lesz az előszűrésről.
    De most ahogy írtad, elgondolkodtam rajta, hogy mi van ha tudom, hogy létezik a lista, és direkt nem nézem meg, hanem végigizgulom a hónapokat. Szerintem az olyan lenne, mint egy felvételről, utólag nézett focimeccs. Nem ugyanaz az élmény, mert tudja az ember, hogy egy kattintással megtudhatja az eredményt, illetve mások már mind tudják.:)
    De mindegy is, ez sokak kérése volt, alapvetően nem baj ha minden évben vannak újítások, mint ahogy más is írta, mindenkinek nem lehet megfelelni.

  25. Kedves Aranymosók.

    Ha frissül a lista azt jelzitek Facebook-on vagy esetleg itt? Vagy továbbra is lelkesen nézegessük az oldalt? 🙂

  26. Kiteszek egy frissítést március 30-án. ami még kint lesz április 1-ig, majd a lista lekerül, és normál módon folyik a pályázat. Egy másik kiadó tájékozatlan volt, és a mi tíz éve megszokott időszakunkban hirdette meg a saját új pályázatát, ezért kérték sokan a részeredményt március végéig. Mellette pandémia vége, ukrán válság, és sokféle külső nyomás van mindenki életében, és így valószínűleg nehezebb érzés lehet a pályázati feszültség is. Próbálunk ezzel az áthidaló megoldással segíteni Nektek, csökkenteni a stresszt. Nekünk a lista épp bezavar a munkafolyamatokba, így ezt nem fogjuk frissítgetni a pályázat végéig, de azt se szerettük volna, hogy valaki elessen máshol a lehetőségtől. Az első rendszeres szórakoztató irodalmi pályázatot a Könyvmolyképző indította, és mai napig kiemelt értéknek tartjuk a tehetségek elindítását, támogatását, mindegy, hogy ez nálunk, vagy más kiadóknál történik. Publikáljatok, próbáljátok ki a tollatokat mindenhol. Sok sikert 🙂
    (Varga Bea)

  27. A lektori szakasz április 4-től indul. Egy nyitócikk kerül fel a kritika írásáról és fogadásáról, majd azon a héten felkerül az első átjutott mű is.

  28. Kedves Aranymosás! Facebook kommentetekből láttam, hogy felkerült a kiesett művek listájának frissítése. Feltűnt, hogy a mostani lista végéről hiányzik 4 mű, ami korábban még szerepelt a listában (3 V-betűs és egy T-betűs). Ezek a művek mégis átmentek az előszűrésen?
    Illetve érdeklődni szeretnék, hogy ez már a végleges lista-e, vagy még várható később is frissítés?
    A választ előre is köszönöm!

  29. Kedves Lyra,
    a négy hiányzó cím egy technikai hiba, bocsánat. Ennyiben nincs eltérés.
    Ahogy korábban is írtuk, nem lesz több frissítés, ez nem a végleges lista, és április 1-jén lekerül a lista.

  30. Bár kiestem, de köszönöm a lehetőséget, izgalmas volt így is. 🙂 Azt persze sajnálom, hogy semmit nem tudtam meg a kiesés miértjéről, de hát ez van. Máskor vagy máshol talán szerencsém lesz!

    Sok sikert mindenkinek, aki még versenyben van, és a kiesettek se csüggedjenek. Tudom, hogy elsőre csalódás, nekem is az volt, amikor megláttam a regényem címét a listában, de már máson pörög az agyam és nem adom fel! 🙂

  31. Kedves Aranymosás!
    Azt lehet tudni, hogy körülbelül milyen ütemben kerülnek majd ki a továbbjutott művek részletei? Naponta, hetente mennyi kézirat? Köszönöm szépen!

  32. Kedves Réka, hétfő-szerda-pénteken lesznek posztok az oldalon, kéthetente pénteken lektori hírek. Az indulásnál 4-én és 6-án felvezető cikkek, utána pedig a lektori szakaszba került művek. Első lektori hírek tehát várhatóan 15-én lesznek.

  33. Sziasztok,
    nem mentette le valaki a listát? Nekem nincs facebook regisztrációm és lemaradtam róla. Érdekelne hova került a regényem.

  34. Kedves Aranymosó!
    Lesz még ma a beígért felvezető cikk, vagy engedjük el? Reggel óta 10 percenként frissíteni kicsit megterhelő volt…

  35. Janna, az enyém is S-el kezdődik, vagyis azt a tartományt figyeltem, de nekem sem rémlik! Persze tévedhetek is 🙁 Illetve, sajnos a lista nem volt teljes, mert nem fejeződött be az előszűrés a lista véglegesítésének pillanatában. Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük