Mary Ann Draven: Napsugár és Alkonyat 2. részlet

Első részlet

*

2. Paca

Sunny sietősre vette lépteit, az idő közel volt már délhez, és ehhez mérten késésben volt. Nagymamája keresztbe le fogja nyelni, mint abban a rémmesében a farkas, ebben szinte biztos volt. Igazából meg is érdemelte volna. Háta mögött hirtelen éles duda hang csattant fel, s Sunny ijedten kapta a zaj felé fejét, majd ugrott el az útból, hogy elengedje a napelemmel működő csodaverdát. Gallóék lókötő fia. Sunny dühösen utána vicsorgott, már nem mintha bármit is elérhetett volna vele. Csak jólesett a lelkének. Gallóék sikeresen húztak hasznot a Kapu megnyílása okozta káoszból, persze ehhez hozzájárult az is, hogy már jóval a baj előtt is a napelem elterjesztésével foglalkoztak.

A csúfondáros vereség után, amit az emberiség szenvedett el egyértelművé vált, hogy nem folytathatják tovább addigi életüket. A nyersanyag vészesen fogyóban volt, a Föld kihasznált készletei pedig képtelenek voltak továbbra is kiszolgálni az igényeket. A családok java része mind visszatért a földműveléshez, állattenyésztéshez, és csak nagyon kevesen engedhették meg maguknak, hogy gyermekük kutató, vagy orvos lehessen. Maga Sunny is földművelést tanult, hiszen jókötésű fiatalember volt, és gondolnia kellett esetleges jövőbeli családjára is.

Kirázta a hideg. Valamiért nem látta magát férj és édesapa szerepében, holott jól tudta, hogy a világnak ez az elvárása felé. Persze egy élmény volt Margóval viccelődni és eltölteni az idejét, de ez nem szerelem volt. Csak egy jól funkcionáló paktum, amit egy erős barátság hozott létre.

Sunny savanyú képpel indult tovább. Máskor szeretett tekergőzni a macskaköves utcákon a, bár kissé kopott, de színes házak között, most viszont egyenesen nekiiramodott az otthonuknak. Hamar oda is ért. A takaros lakás falát gyönyörű, sárga futórózsa nőtte be, egyedül csak a barna ajtó feletti tábla volt szabadon, amire nagymamája elmondása szerint a következő volt felírva: Tasso Cukrászda. Alaposan megkopott már a leírat, alig lehetett kivenni belőle valamit, de eszményi értéke miatt a nő nem volt hajlandó eltávolítani.

 – Sebastian Kovach! – csattant ki az út felé néző ablak, s Sunny megpillantotta a vártnál jóval zabosabb nagymamáját. Ha a teljes nevét kimondta, az soha nem jelentett jót. – Már régen haza kellett volna érned! Tudod, hogy le kell adnom a megrendelt tortát!

Sunny nem válaszolt, helyette sebesen bent termett a házban, kibújt cipőjéből, aztán azonnal a konyhába sietett. A házban forró volt a levegő a folyamatosan dolgozó sütő miatt, de a finom piskótaillat kicsit enyhítette a körülményeket. Nagymamája még mindig az ablakban állt, s mikor megfordult, a szemei szinte szikrákat hánytak. Sunny átnyújtotta a szatyrot, és a nő rögvest el is vette tőle, ám szamóca helyett a könyv akadt a keze ügyébe. Meglepődve emelte ki a kincset.

 – Ez honnan van? – kérdezte még mindig szigorú arccal.

 – Margótól kaptam… tényleg a Rómeó és Júlia az? – kíváncsiskodott a fiú hatalmasra nyílt szemekkel.

 – Igen – tolta feljebb orrnyergén a szarukeretes szemüveget a nő, majd visszaejtette a könyvet a szatyorba, és kivette végre a szamócát. – Meglásd, majd bajt hoz rád.

 – Ez csak egy könyv, ezer éve írták, nem kelhet életre semmi belőle – tiltakozta határozottan Sunny és a nő arca hirtelen felderült.

 – A tartalmára gondoltam, te kis lökött – nevetett fel. – Szép dolog a szerelem, de nem éri meg meghalni érte…

 – Ha te mondod – egyezett bele mosolyogva a fiú.

 – Igen, én – bólintott határozottan. Lángoló haragja véglegesen kihunyt. – Törj fel hat tojást, válaszd szét a fehérjét és sárgáját, majd szaporán járjon a kezed, hogy minél hamarabb hab legyen belőle! Nagyon el vagyok késve…. bárcsak ne ment volna tönkre a szamócásunk!

Sunny láthatatlanul behúzta a nyakát. Tény, hogy mezőgazdaságot és kertészkedést tanult, de vállalhatatlanul pocsék volt eme mesterség művelésében. A földet mindig jól megdolgozta, hiszen erős volt, teli energiával, de mikor már a cseperedő növényeket kellett védeni, sokszor fatális hibákat vétett. A szamócásnak az lett a veszte, hogy a védőszer kikutyulásánál belekerült egy-két nem éppen odavaló összetevő.

Elisabetta Tasso, vagyis nagymamája, viszont nem haragudott érte. Igazából nem haragudott ő semmiért, néha felbosszantotta magát, de hamar le is higgadt, pont, mint az előbb. Azért mindig sikerült hatásosan előadni a mérges öregasszony szerepét, ezzel halálra rémítve unokáját. Sunny, miközben a parancsba kiadott műveletet hajtotta végre, mosolyogva rámeredt a sürgölődő, alacsony termetű nagymamájára. Szép barna bőre volt, amit persze már megtámadott az idő kegyetlen harcosa, hajdan hosszú, fekete haja most teli hófehér tincsekkel, erős kontyban csücsült feje tetején. Annak idején gyönyörű nő volt, nem is volt kérdés, Sunny édesanyja kitől örökölte helyes arcát és homokóra alkatát.

Sunny sokban hasonlított rájuk, Elisabetta gyakran mondogatta, hogy megboldogult férjét látja unokájában; az ő haja is tömör, fekete volt, a bőre sötét, alkatilag magas, izmos. A szemei viszont búzakékek voltak, pont, mint magyar származású édesapjának.

A kamasz fiú kitartó munkájának hála, hamar kész lett az epertorta tetejére szánt hab, és a közös munka eredményeként a megrendelt finomság nemsokára egy dobozban végezte, készen a szállításra. Elisabetta és Sunny egyszerre dőltek hátra elégedetten, aztán mikor összepillantottak, a hasonló testtartás és arckifejezés miatt jóleső nevetésben törtek ki. Már hosszú évek óta csak egymásra számíthattak, senki másuk nem maradt és bár csonka, de erős családot alkottak. Lehet odakint Gyűlölet uralkodott mindenekfelett, de itt, ezen falakon belül Szeretet volt a főnök.

Sunny alaposan kitakarította a csinos, fabútorokkal teli konyhát, míg nagymamája elvitte a megrendelő címére a fantasztikus epertortát. A fiú a mosogatás után megérdemelten elvonult hűs szobájába. Takaros kis házban laktak, nem volt szükségük nagyobbra, ráadásul Elisabetta azt is elég korán megneszelte, hogy az unokája nem mostanában fog nősülni, dacára Margo nevű barátnőjének, így még inkább nem zavarta lakhelyük mérete.

Sunny falai fűzöldek voltak, bútorai egyszerűek, de kényelmesek és praktikusak. Katonás rend uralkodott a helyiségben, Sunny utálta a rendetlenséget. A kezében szorongatott Rómeó és Júliát kitette az ágya feletti könyvespolcra, majd hátralépett és megcsodálta gyér gyűjteményét. Margónak hála, ezzel a darabbal együtt öt könyv büszke birtokosa lett. Ledőlt a tigrismintás pokróccal letakart ágyra, s elmorfondírozott a délelőtt történteken. A tortakészítés teljesen kiverte a fejéből, hogy micsoda kincs lapul nadrágjának zsebében. Izgatottan nyúlt le a gravírozott tollért, aztán szeme elé emelte és alaposan vizsgálni kezdte. Milyen egyszerű szerkezet, mégis micsoda erő lakozott benne! Egy könnyed tollvonással világokat lehetett megváltoztatni és átformálni. Igaz, a tintalények nem voltak hatalmasak és erősek, Sunny azt is megkérdőjelezte, hogy önállóan tudnak-e gondolkodni, de a rémangyalok kiválóan tudták őket vezetni, az emberekre viszont nem hallgattak. Ez pedig éppen elégnek bizonyult.

Nézegette még egy darabig a tollat, forgatta ujjai között, s elképzelte, ahogyan csodás dolgokat ír le vele. Verseket, eposzokat, egyszerű novellákat. Ezen édes gondolatoknak hála mosolyogva nyomta el az álom.

~ ¤ ~

Halk nyöszörgésre ébredt. Volt egyszer egy kiskutyája, az szuszogott és nyögdécselt így, ha nem szeretgette senki. A kiskutya megszökött, az emlékek viszont maradtak, s Sunny álmosan nyitotta ki szemeit, hogy megkeresse a hang forrását. Beazonosíthatatlan, piros kis izét látott gyorsan elsuhanni, a furcsa jelenség hatására pedig azonnal felült. Ekkor eszmélt rá, hogy jobb kezében szerzeményével aludt el, ami álmában lehanyatlott az ágyról. A kupak nélküli töltőtoll természetesen rögtön megtette azt, ami várható volt tőle ebben a helyzetben. Ejtett egy vörös pacát a parkettára. Sunny megmerevedett a felismeréstől.

Életet adott egy tintalénynek!

Elkerekedett szemmel fordult körbe, és rögtön meg is látta a csöpp lényt, amint az mindenáron megpróbált bebújni a pokróc alá, mintha csak üldözte volna valami. Sunnynak fogalma sem volt, mit kellene tennie. Hozzon egy pohár vizet és… nem, képtelen lenne rá, ez a szánalmas kis nyüszögés, ami a tintalényből jött ki, túlságosan is ellágyította a szívét. Kinyújtotta hát felé egyik kezét. A kis átok viszont továbbra is bőszen próbálta bevackolni magát a pokróc alá, így a fiú elrántotta a takarórt. A lény ott maradt egymaga, védelem nélkül, reszketve a félelemtől.

Mandarin nagyságú, formátlan alakja ellenére két nagy, fekete szeme volt, s egy aprócska kis szája. Sunny felnevetett a látványra. Ekkor viszont a rettegett rém pici ököllé alakult, s fenyegetően elkezdte magát rázni a fiú felé. Sunnynak még jobban nevetnie kellett, még a könnye is kicsordult.

 – Tudsz mást is? – élénkült fel a kamasz, és a tintalény szégyenlősen visszavette eredeti alakját.

Olyan volt, mintha nem hatott volna rá a gravitáció, könnyedén lebegett a levegőben, majd úszva bukfencezett kicsit közelebb a fiúhoz. Hirtelen miniatűr tigris alakját vette fel, s vicsorogva kezdett el járkálni a fiú orra előtt, majd egy bimbózó rózsa lett, míg végül pici erkélyt formált, amin egy női alak álldogált, lentebb előtte pedig egy fiú. Sunny meglepetten pillantott fel könyvgyűjteményére. A tintalény nyilvánvalóan onnan másolta le a képeket, s most büszkén húzta ki magát a fiú orra előtt, mint aki jól végezte a dolgát.

 – Ezt nevezem – füttyintett a fiú elismerően. – Nem vagy kispályás. Van neved?

A csepp lény kinyitotta a száját, de onnan nem jött hang, s Sunny keserűen elmosolyodott. Igazából nem is tudta, mire számított.

 – Mit szólsz a Pacához? – dobta fel az ötletet, és a tintalény bizonytalanul bólogatni kezdett. Nem volt felettébb elragadtatva, de Sunnytól ez volt a legtöbb, ami kitelt.

A kezdetleges nehézségek ellenére igen hamar barátságot kötöttek, talán mert mindketten furának és kitaszítottnak érezték magukat. De hát, melyik kamasz és hirtelen támadt tintalény ne érezte volna ugyanezt?

Paca könnyedén odaúszott a levegőben Sunny arcához, s kedvesen hozzádörgölődött, mint ahogyan a hízelkedő macskák szokták. Érintése hidegnek, nyirkosnak tűnt, de a fiú nagyon értékelte a kedves gesztust, és cserébe ujjbegyével kissé megmasszírozta a lény feje búbját. Legalábbis azt, ami annak látszódott. A szomszéd szobában felcsendült az a régi operettdal, amit nagymamája minden késő délután feltett a lejátszóra nosztalgiából. Sunny felegyenesedett az ágyról, hogy kinyissa az ablakát és beengedjen egy kis friss levegőt. Paca szorosan a füle mellett úszott, minta mindenhonnan ellenségre számítana. Nagy lendülettel kitárta az ablakszárnyakat annak reményében, hogy madárcsicsergés tölti majd tele a szobát, de minden nyugtalanítóan csendes volt odakinn. Nem tanúsított neki figyelmet.

Kikönyökölt a párkányora, és elrévedt az alkonyban fürdő tájban, miközben Paca szapora szuszogását hallgatta. Érdekes napja volt, le sem tagadhatta volna. Sokáig morfondírozott még, szinte teljesen beesteledett, ám a sötét ellenére is jól ki lehetett venni azt a hatalmas, mozgó járművet, ami az utcájukban közlekedett, lassan, de megállíthatatlanul. Majd mikor már csak néhány háznyira volt tőlük Sunny rémülten egyenesedett ki. Paca reszketve bebújt pólójába, s betelepedett szegcsontjának hajlatába.

A hintó össze sem volt hasonlítható azzal, amiben ma délelőtt Pánik razziázott. Ez egy szabályszerű házikó volt, fekete falakkal és skarlátvörös cseréptetővel, ám ugyanúgy tintalények húzták. A nyolc darab, izmos szörny, mintha egy lángoló ház előtt lépkedett volna, Sunny nem tudta eldönteni, hogy azért ilyen lassúak, mert nehéz az épület, vagy csak keresnek valamit.

Valakit.

Ebben a rémület teljes pillanatban a fiú melletti ablak is kitárult, és Elisabetta kétségbeesetten rámeredt a mozgó monstrumra.

 – Sebastian – szólította meg halkan az unokáját. – Történt ma valami?

 – Én… – A fiú torkán megakadt a szó, de mély levegőt vett és folytatta. – Elvettem egy tollat…

 – Bújj el a szobádban, és bármit hallasz, nem jöhetsz ki! – adta parancsba azonnal. – Megértetted?

Sunny reszketve csukta be az ablakot, majd rántotta el a függönyt, hogy aztán rongybabaként omolhasson le a parkettára. Hogy találhatták meg? Egy vacak íróeszköz miatt? Ez egyszerűen képtelenség… utálkozva rámeredt az ágyon heverő töltőtollra.

Hirtelen Margarita óvó szavai kezdtek el csöngeni a fülében: ha rosszat teszel, előbb vagy utóbb, de megfizeted az árát.

*