David P. Rizel: John és az Apokalipszis (részlet)

A 10. Aranymosás Irodalmi Válogató pályázati anyaga

 

Piram szépségével és sármjával csak kevesen vetekedhettek. Pár évvel az érkezése után már ő volt a modern kor legújabb szexszimbóluma, így mindenhová rajongók hada követte, a marketing ügynökségek pedig ölre mentek, hogy az arcát adja egy-egy termékhez. A legnagyobb sztárok életét élte és az általa csapott bulik híre az egész világot bejárta. A csillaga egyre fényesebben ragyogott és lassan mindenki kezdte elfelejteni, hogy igazából ki is mosolyog rájuk a képernyőkön keresztül.

Egy démon.

Piram Morningstar volt Lucifer negyedik császára, a Sátán gyermeke, akit azért hoztak a Földre, hogy kirobbantsa az Apokalipszist és véget vessen a világnak. A Pusztulás Fiai nevű szekta idézte meg őt, de a démon a rituálé végén őrjöngve tépte szét őket – embereket és pokolfajzatokat egyaránt –, az utolsó szálig kiirtva őket. Piram ezt követően elindult végrehajtani a feladatát és csak a finom ételek, a méregdrága italok, a luxus sportautók, a gyönyörű nők és a show-műsorok álltak az útjába.

A démon közel húsz évig taposta a Földet és ez példa nélküli volt a császárok történetében. Ő még a bolygón tartózkodó pokolfajzatokat is kordában tartotta, de a nyugodt felszín alatt olyan csoportok szervezkedtek, amelyek fel akarták rúgni ezt a békét.

Piram éppen egy dedikálásra tartott, amikor boszorkánymesterek támadtak a limuzinjára és vele együtt megöltek mindenkit. A démon testét nem találták meg, de a merényletet olyan energiafelszabadulás követte, ami a halálára utalt.

Az Apokalipszis kirobbantása határozatlan időre eltolódott, de Armandia jósai egyből vitázni kezdtek arról, hogy mikor érkezik meg a következő császár, mert eddig mindegyiket az országukban, Európa szívében idézték meg. Eltelt tizenhat nyugodalmas év, és úgy tűnt, hogy béke köszöntött a világra.

Kevesen tudták azonban, hogy a háború az árnyékokban folytatódott tovább, és rohamosan közeledik az a nap, amikor Lucifer gyermekei újra kilépnek a fényre, hogy örökre megváltoztassák a világot…

 – Naplórészlet

1.

John rápillantott az órájára és rögtön sietősebbre fogta a lépteit – ha valakit egy buszon akarsz megölni, akkor azt ajánlott elérned.

A túlméretezett gitártok a bokáját verdeste, miközben loholt, és a két közepes táska sem könnyítette meg a dolgát, így megragadta a legkézenfekvőbb lehetőséget, s elkáromkodta magát.

A vidékies házak sorfalként zárták körül a szűk földutat, ami a falu egyetlen buszmegállója felé vezette a ziháló férfit. Ha valaki kinézett volna a lakása ablakán, akkor egy fekete kabátot viselő embert pillantott volna meg, aki olyan jelentéktelen külső vonásokkal rendelkezett, amelyeket megemlíteni sem volt érdemes.

A haja mondjuk barna volt.

És nem túl hosszú.

Egészen pontosan négy és fél centi.

A futás egymás után rázta ki a csipadarabokat a szeméből és az agya is lassan üzemképes állapotba került. Utálta a reggeli gyilkosságokat, és a leélt huszonnyolc éve alatt ügyelt rá, hogy elkerülje a koránkelést, a pénzre viszont most nagy szüksége volt.

A négy óra harminchét perces indulás akkor is kicsit túlzás…

A karórájának nagymutatója már a kilences számra simult, de az elmúlt héten John megtanulta, hogy a hajnali járat általában tíz percet késik, így még volt esélye elérni a buszt.

Gyerünk, meg tudod csinálni!

A buszmegálló felől ekkor borzalmas, motorhangszerű zaj érkezett, és a férfiba belemart a rémület.

Picsába! Nem szabad elkésnem!

A céljától már csak egy sarok választotta el – a szívrohamtól pedig csak pár lépés –, amikor az úton feltűnt a hangot kiadó jármű. A férfi befordult a sarkon, a buszmegálló táblájánál álldogáló tömeg látványa pedig egyből tisztázta a helyzetet. John ezután gyűlölködve bámulta az elrobogó vörös munkagépet, amíg az le nem fordult a következő utcánál.

Egy traktor.

John sokat káromkodott. Talán a jelenlegi gazdasági helyzet ragasztotta rá ezt a szokást, talán az alváshiány, de még azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy ez egyszerű genetika. Az apja kamionosként kereste a kenyerét, így volt kitől örökölnie.

Egy… egy traktor.

John gondolataiban a jármű sofőrje már a túlvilág felé robogott, mert elhitette vele, hogy lekéste a háromóránként induló járatot, a száját azonban nem hagyta el egy szitokszó sem, ez pedig nála jelentős eseménynek számított.

A pszichológus talán mégsem akkora pénzkidobás.

A férfi levegőért kapkodva támaszkodott neki a mellette lévő kerítésnek, hogy valamennyire össze tudja szedni magát, de közben felmérte a tábla köré gyűlt tömeget. A mai csapatban volt két troll – bal kezükben bunkósbotokkal –, három rothadó élőhalott – bal kezükben a jobb kezükkel –, négy darab vénasszony – az „Elit alakulat” –, Bóbé úr és Bóbéné – mindketten karddal –, meg négy zsoldos.

Majdnem a megszokott társaság.

– Má’ megin késik a busz!

 Az egyik kétméteres, sárszínű troll szólalt meg, aki a társához hasonlóan most is csak egy szakadt nadrágot viselt, így láthatóvá tette a hordószerű felsőtestét, amelyet állatokat ábrázoló tetoválások díszítettek. John már az első útja során megtudta, hogy az egyik olyan tanyára mennek őrködni, ahonnan az utóbbi időben több csirkét is ellopott a környéken portyázó goblin bűnbanda, mert a gazda nem akart védelmi pénzt fizetni.

– Biztos meginn’ a Bandi van! – mondta Bóbé úr, miközben meglóbálta a kardját. – Ő mindég elkésik, a fene enné meg!

A tömeg heves bólogatással jutalmazta a falu Buddhájának legújabb megállapítását.

– Pedig négy óra harminchét percre van kiírva – panaszolta egy vénasszony, akinek a kezében négy darab – a beléjük pakolt lomoktól szétszakadás közeli állapotba került – bevásárlószatyor csüngött.

Ez a beszélgetés minden indulás előtt lejátszódott, valószínűleg azért, mert csak így lehetett megidézni a buszt. A közös akaratuk hozta át az anyagi univerzumba a tömegközlekedés pokoli csodáját.

És már jön is…

Egy pillanattal később a többiek is észrevették a távolban megjelenő fehér pontokat. Az egyik élőhalott fejezte be a rituálét.

– Ott jön! Végre!

John rápillantott az órájára, amiről most a négy óra negyvenöt percet sikerült leolvasnia.

Nyolc perc késés. A többi naphoz képest ez… ez nem is olyan rossz.

A busznak kinéző halálcsapda pöfögve gurult be az állomásra, a már jócskán elhasznált fékek pedig hatalmasat csikordultak, valószínűleg felverve ezzel az egész utcát. A sárga jármű oldalába hatalmas betűkkel karcolták bele a „Távolsági Busz” feliratot, az elején pedig vakítóan fényes tábla hirdette dicső országuk, Armandia fővárosának nevét: Bordomer.

John elindult a kinyíló ajtó felé, az Elit alakulattal azonban senki sem vehette fel a versenyt. A közel százéves öregasszonyok tank módjára törtek utat a tömegben, és a szatyros néni még az egyik trollt is majdnem felborította.

– Most mé’ kell tolakodni? Majdnem üres a busz…

– Amikor én fiatal voltam, mindig előre engedtem az időseket! – ripakodott rá az öregasszony, majd azzal a lendülettel fel is szállt, maga után vonszolva minden batyuját.

A sofőr az életkedv legkisebb jelét sem mutatva figyelte az eseményeket.

– Tessék már megmondani, ez a busz megáll Bordomerben?! – kérdezte rikácsolva a néni.

Ha a vezetőülésben szenvedő férfi előtt lepergett volna az élete, akkor három rendkívül fontos nő biztosan nem maradt volna ki a történetből: az anyukája, akiből kibújt, egy Bianka nevű lány, akibe először bebújt és egy idős nő, aki minden reggel megkérdezte, hogy merre megy az a rohadt busz, amire már évek óta minden reggel felszállt. De most vasárnap volt, ezért csak ennyit mondott:

– Igen.

– Egy… Hogy is mondják? Diákjegyet kérek! – kiáltotta a vénasszony, és felkacagott saját tréfáján.

– Ha-ha – dörmögte a sofőr humortól mentes hangon, amiből tisztán ki lehetett hallani az öngyilkossági hajlamot.

A következő öt perc azzal telt, hogy Bóbé uraság utazási papírját próbálták meg kisilabizálni. John nem bánta a szünetet, mert így ki tudta fújni magát, a busz hátuljában azonban valaki nehezményezte a járat ősi hagyományokat felelevenítő késését és dühösen felkiáltott:

– Már tizenöt perce késünk!

John két perc múlva már a kezében tarthatta a friss, tintától bűzlő jegyét és ismét egy együtt érző pillantással vált el a sofőrtől.

Hihetetlen, de mégis vannak szarabb melók a démonvadászattól.

John már hat éve irtotta Lucifer gyermekeit, és ma is azért szállt fel erre a buszra, hogy az egyiket visszaküldje a Pokolba. Elméletben ez nagyon menő munkának tűnt, de a pénzügyi része már kevésbé volt csalogató. A férfi nagyon ügyelt rá, hogy az első randin még véletlenül se említse meg a foglalkozását és az ügynökségének a nevét, mert egyszer a Nemzeti Társkereső Program egy behajtó cég alkalmazottjával sorsolta össze. Vacsora közben a kishölgy viccből megkereste Johnt az adatbázisban és az este végén nemcsak a „legyünk inkább barátok” mondatot tolta a képébe, hanem ezek után elvitte a férfi tévéjét is.

John végignézett az üléseken és sóhajtott egyet.

Vasárnap miért vannak ilyen sokan?

Majdnem mindegyik hely foglalt volt, kivéve a legesleghátsó, bal oldali székpárt. A férfi elmosolyodott, mert ez azt jelentette, hogy a terve eddig működött.

Nagyon remélte, hogy a többi része is fog.

A motor keservesen felsírt, a sárga test egészében megremegett és a jármű végre-valahára – mindössze tizennyolc perc késéssel – útjára indult. A férfi a csomagjaival a fején egyensúlyozva szlalomozott a középre kipakolt utazótáskák hada között, miközben próbált nem orra bukni. Tucatnyi elfojtott káromkodás után végül megérkezett a szabad székekhez, amelyeket a kisebb termetű fajokra terveztek. Ezen a járaton mindig utazott egy-két törpe, akik általában ide ültek, ezért John bevetett egy egyszerű trükköt, hogy ne foglalják el a kívánt helyet: az ülések úgy néztek ki, mintha lehányták volna őket.

Tökéletes.

A férfi tegnap ragasztotta fel ezeket az élethű matricákat. A törpék szégyenként tekintettek a hányásra, mert az illető vagy az italt, vagy az ételt nem tudta magában tartani, ez pedig ellenkezett a kultúrájukkal és az elveikkel. A kicsi üléseken kényelmesen csak ők fértek el, ezért mások nem próbáltak itt leülni, a törpéknek pedig üresen kellett hagyniuk a székeket, mert más bűnét nem moshatták le, a hányásban utazni pedig undorító lett volna.

John feje vörössé vált az erőlködéstől, miközben a táskáival együtt bepréselte magát az ülések közé. A gitártokot feltette a feje fölött kifeszített hálóra, ami így rögtön halálos csapdává alakult át. Az átellenben ülő katona elszörnyedve figyelte a jelenetet, de John zavartalanul viszonozta a pillantását.

– Szeretek veszélyesen élni – mondta neki, mire a férfi elkerekedett szemmel fordult vissza az ablaküveg felé.

A busz döcögve hagyta maga mögött a Gördi feliratú táblát, és újra sötétség borult a járműre. Ha már feljött volna a nap, akkor az utasok megtekinthették volna az út mellett elterülő legelőket, az elszórt fákat meg erdőket, a szántóföldeket és a többi olyan dolgot, amibe tíz perc után mindenki beleun, aki járt már alföldön. John az ablakon túli fekete foltokat szemlélve elmerengett, a gondolatai pedig visszatértek a feladatára.

Egy héttel ezelőtt hívta a főnöke, hogy fáradjon be az irodába, mert kaptak pár új megbízást és az egyikre lecsaphat, ha siet.

– Van egy melóm – kezdte a főnöke, akit mindenki Balzsamnak hívott. – Nem lesz nehéz, mert a kapott információk szerint egy nagyon alacsony rangú démonról lenne szó. Érdekel?

John végigmérte a férfit, és gondolatban elfintorodott.

Már megint túl sokat szolizott.

Balzsam bőre rozsdabarna árnyalatot vett fel, amelyen vörös foltok hirdették a mesterséges lebarnulás veszélyeit. John nem tudta, hogy ilyenkor mi történik vele, vagy miért csinálja ezt, de mivel ő volt a főnöke, ezért nem kérdezett rá a dologra, és teljes természetességgel fogadta el a megváltozott állapotát. A kopasz férfi ezt leszámítva megint úgy nézett ki, mint aki egy eszméletlenül menő ügynökséget vezet, nem egy olyat, amit saját magáról nevezett el. Hófehér öltönyt viselt, a nyakában aranyláncok csüngtek, a szemét pedig egy fekete napszemüveg takarta, bár a napkorong hiánya az égboltról – a szobában is csak egy lámpa égett – erősen megkérdőjelezte a kiegészítő hasznosságát. A mellkasán egy hatalmas aranykitűző csillogott, amin a „madafaka” felirat állt.

John sosem kérdezett rá a szó jelentésére, de valószínűnek tartotta, hogy valami ősi szamuráj varázsige lehet, mert Balzsam a közösségi oldalára rengeteg szamurájkarddal pózolós képet töltött fel.

John számára a legszembetűnőbb ékszerek mégis a hatalmas aranygyűrűk voltak, amelyekkel Balzsam a virsliszerű ujjait díszítette.  A démonvadász ezekre pillantva – valamilyen furcsa módon, de tényleg, elképesztően különös módon – önkéntelenül is megkívánta a hot-dogot.

A szemébe nézz.

A nyálelválasztásával küszködve szólalt meg.

– Persze.

Csakis a szemébe.

Balzsam előrébb dőlt a bőrszékében, ami egy rotyogós, elemi erejű szellentéshez hasonló hangot eredményezett.

– Az eredeti neve Xfrusikuszklerom Morningstar, de a Kató apót használja.

– Ez egy jó hír.

– A Gördi utáni tanyák egyikén lakik. A nagy, csúcsos kalapjáról könnyű felismerni. A hajnali, Bordomer felé tartó járaton szokott utazni. Jövő hét vasárnap kell meghalnia.

– Mit követett el?

A munka szempontjából mindegy volt, de John mindig feltette a kérdést. A pszichológusa szerint azért, mert vezeklésként tekintett a démonvadászatra a korábbi bűne miatt, és így akart törleszteni a világ felé.

– Nem tudom – felelte Balzsam. – De nem is érdekel. Ez egy ügynökségi megbízatás, ők pedig a feladat elvégzéséért fizetnek, nem a kérdésekért.

John bólintott. Balzsam Démonvadász Ügynöksége a kisebbek közé tartozott, ezért őket leginkább az egyszerű polgárok és pár terjeszkedő cég bízta meg azzal, hogy tűntessék el a zavaró, pokoli szemetet a környékükről. Néha voltak hatósági munkák és időnként speciális ügynökségek is megkeresték őket, de a megbízóik ilyenkor mindig az árnyékokban maradtak. A „nem kérdezel, hanem dolgozol” melókkal általában jól lehetett keresni, ezért a férfi rögtön a lényegre tért.

– Mennyit kapnék érte?

A főnöke megnyomott az asztal alatt egy gombot, aminek hatására a plafon egy része félrehúzódott, és egy erősen világító lámpa ereszkedett le elé. Balzsam napszemüvegén megcsillant a mesterséges fény.

– Ötvenezer armandot.

John szeme elkerekedett.

– Ötvenezret?! Egy ügynökségi munkáért? Még a múlt havi villanyszámlát se tudtam kifizetni!

– John, te is tudod, hogy a gazdasági válság miatt…

– Augusztusban ez lesz az első megbízásom és már húsz nap eltelt belőle! Ha csak egy munkát kapok mindössze ötvenezerért… Ebből így nem lehet megélni. Ott vannak az adók, a rezsi, a kaja…

Balzsam felemelte a mutatóujját, a férfi nyáltermelése pedig újra beindult.

– Te is tudod, John, hogy most mindenkinek nehéz. – Elhúzta a száját, kivillantva a múlt héten csináltatott aranyfogait. – De nem tudok mit tenni. Meg kell értened, hogy a válság miatt még az emberek is inkább elviselik maguk körül a pokolfajzatokat, minthogy pénzt költsenek a megöletésükre.

Az asztalon lévő kis dobozból elővett egy kubai szivart – mert az ilyen főnökök szája csak ezt a fajtát képes befogadni –, és az öngyújtójával stílusosan belobbantotta.

– Ha ennyire kell a pénz, gondolkozhatnál egy OKJ-s betörőképzésben is. Van egy ismerősöm, aki szeptember elején újabb csapatot akar indítani. A neve Nash Olger. Meg tudom adni számát, ha érdekel – mondta Balzsam, és kifújt egy füstpamacsot. – De még nem válaszoltál a kérdésemre. Kell a meló?

John szájára nehezen jöttek a szavak, sok választása azonban nem volt.

– Igen – nyögte ki végül.

VN:F [1.9.21_1169]
Rating: 7.2/10 (67 votes cast)
32 hozzászólás Szólj hozzá
  1. Szia!
    Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Nagyon tetszetős kis részlet, tetszik a humora, és érdekesen indul a történet, szívesen olvastam volna tovább is!

  2. Mintha egy Lucifer fan fictiont olvastam volna, mármint ameddig olvastam. A Piram Morningstáros mondat után elvesztettetek.
    Azt hiszem, ez nem nekem szól, számomra ez nem egy új hang.

  3. De kár, hogy csak ennyi volt!
    Szívesen olvastam volna tovább 🙂
    vajon sikerült a gyilkosság, vagy félrement valami? 🙂 Mert ebből a Johnból azt is kinézem, hogy elszúrta.
    Nos, engem elkapott a feeling 🙂 gratulálok 🙂

  4. Elképesztő stílusod van, ami teljesen magával ragadott, a fanyar humor pedig bearanyozta a péntek reggelt. Úgyhogy őszintén, le a kalappal, engem megvettél ezzel a kezdéssel, és ha lehetne, biztosan olvasnám tovább is 🙂
    Nagyon gratulálok, szurkolni fogok a történetnek!

  5. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    Nagyon sajnálom, hogy csak ennyit kaphattunk ebből a regényből, mert nagyon szórakoztatóan indult, jó volt olvasni, kreatív volt, és roppantmód kíváncsivá tett. Ezt a történetet el akarnám olvasni könyvben is! Nagyon drukkolok!

  6. Gratulálok a biztos továbbjutáshoz!
    Vegyél egy mély levegőt, igyál egy rövidet és drukkolj értünk☺️
    Tetszik a részlet, bár nem szoktam ilyet olvasni, jól festettél a szavakkal

  7. Gratulálok a továbbjutáshoz 🙂
    Nekem is tetszett a részlet, bár azt hozzá kell tennem, hogy mivel nem kedvelem a hasonló zsánert, ezért néhol elkalandozott a figyelmem, de gondolom ez nem a mű hibája 🙂 A bevezetés után azt hittem, hogy napjainkban játszódik a történet, ezért kellemes csavar volt a buszmegállós sokadalom. Tetszett a humora, kicsit kétbalkezes, de szerethető figurának képzelem a démonvadászt 🙂 Gratulálok!

  8. Szia!
    Gratulálok a továbbjutáshoz!
    Jókat mulattam a részlet olvasása közben.
    Az eddig olvasottakból úgy sejtem Piram és John fognak majd szembe kerülni egymással. Ami azért érdekes, mivel úgy tünik nekem, John alacsonyabb erő szinttel rendelkezik a démonhoz képest. Bár Johnt még nem láthatuk akció közben, ezért nem irnám le máris. Ezek alapján igen kíváncsi vagyok milyen lesz a találkozásuk.
    Ami engem megfogott a történetben az a démonvadászat. Illetve a pszichológus bevonása, ami szerintem egészen meglepő, de annál életszerűbb. Remélem később lesz több szerepe is. Úgy gondolom a fekete humorral leirva igen jó jelenetek születhetnek.
    Egy dologba kötnék bele, de ez is csak a saját ízlésem miatt. Nekem kicsit túl részletes a leírás, vagy sok. Pl.: a néni szatyra. “akinek a kezében négy darab – a beléjük pakolt lomoktól szétszakadás közeli állapotba került – bevásárlószatyor csüngött.” Valamivel egyszerűbben fogalmaznék: akinek a kezében négy, lomokkal teli tömött szatyor csüngött.
    A másik Balzsam leírása. Nem vagyok szerkesztő, így nem írnám át az egész bekezdést, de kicsit lehet jobban részekre bontanám. Nem igen rövidíteném meg, mert egyébként remek leírás, nagyon jót átadja a karakter egyediségét.
    Összességében ígéretes történetnek érzem. Érdekes maga a világ, szívesen felfedezném jobban is. Az is tetszett, ahogy keveredik a mi világunkkal, pl OKJ képzés.
    Szurkolok a továbbjutásért! Legyen szép napotok!

  9. Én is gratulálok a továbbjutáshoz!
    Összességében tetszett a részlet, ám egy kicsit összezavart, hogy sem időben, sem helyben ( bár azért ahogy végigolvastam a részletet, lett némi ötletem) nem tudtam elhelyezni a történetet. Nyilván ez a részlet rövidségének is köszönhető. Mindenesetre érdekes volt, hogy a fantasy elemek vegyülnek a mi világunk dolgaival (OKJ képzés), ami nem feltétlenül gond (az én könyvemben is történik ilyen), csak, ahogy írtam, a történet elhelyezése szempontjából zavart össze 🙂 A humoros fogalmazás engem is megfogott, laza, könnyed olvasnivaló volt 🙂

  10. Ennyi szövegből nem tudtam eldönteni, hogy dramedy lesz, vagy paródia. Az elején kihagynám a dőlt betűs részt, a célközönség inkább lerakja szerintem Lucifert, mint megveszi a könyvet. Elég annyi infó, amennyi jön sorban. Van néhány fogalmazás béli sutaság, pl. a jelentéktelen külső vonásokkal rendelkezik olyan, mintha egy megyei lapban olvasnám, és a vicces megjegyzések egy része is inkább fárasztja a szöveget – harag a traktorra, és a lerobbant járatbusz -, viszont hangosan felnevettem néhány nagyon eredeti megjegyzésen. pl. ez a felsorolás nagyon tetszett.
    Ha a vezetőülésben szenvedő férfi előtt lepergett volna az élete, akkor három rendkívül fontos nő biztosan nem maradt volna ki a történetből: az anyukája, akiből kibújt, egy Bianka nevű lány, akibe először bebújt és egy idős nő, aki minden reggel megkérdezte, hogy merre megy az a rohadt busz, amire már évek óta minden reggel felszállt.
    Olvastam volna szívesen tovább, főleg, ha dramedy lesz .

  11. Gratulálok a kikerüléshez! 🙂
    Tetszett az írásmód, érződik, hogy a szerzőnek megvan a kellő írói eszköztára, szókincse és fantáziája, hogy valami érdekfeszítőt alkosson. Viszont én túl soknak, túl tömörnek és infódömpingnek éreztem ezt a részletet, olyan hatása volt a történetnek, mintha egy beföttesüvegbe beleszórtunk volna többféle kort, lényt, műfajt, és összeráztuk volna. Aztán egy laza mozdulattal kiborítjuk a papírra ezt a színes világot, miközben azon töprengünk, hogy most vicceset vagy komolyat próbáljunk-e meg írni. (Sajnos a Morningstarnal összevontam a szemöldökömet, mert maga a filmes karakter jelleme is taszít, az armandnál pedig egyenesen az Armani, mint márka ugrott be)
    Ennek ellenére látok benne potenciált, mert az író tehetsége vitathatatlan.

  12. Jó a humor, de a szöveg iszonyatosan túlírt.
    A világról szinte semmit sem tudunk meg, de részletes leírást kapunk nénik szatyráról, a buszsofőr hangulatáról, a főnök megjelenéséről. Hiába próbálja a szöveg a humort ezekre építeni, a vicc sem üt annyira, ha minden egyes apró részletet azért húzunk, hogy rá lehessen alapozni a tréfát. Ráadásul ezek a részletek valószínűleg nem fognak szerepet játszani a cselekményben, ezért így az elején csak lelassítják a történetet.
    A buszozással pedig két problémám akadt. Egyrészt egy nagyon tipikus jelenetet látunk, amit szerintem minden magyar ismer a távolsági buszok kapcsán, ezért ennyire részletesen leírni borzasztóan unalmas. Az egyetlen hely, ahol számítana, hogy ez egy fantasy világ, az a törpék említése, ott azonban számomra értelmetlenné válik az indoklás. Az ember se akar leülni összehányt ülésre. Ez nem kultúra kérdése, csak gusztusé. Amúgy pedig érdekes lehetne a törpekultúra, csak értelmetlenné teszi a kontextus.
    Másrészt visszakanyarodva oda, hogy tipikus magyar jelenet… Magyar. Nagyon. A busz. A megálló. Az emberek viselkedése. A tülekedés. Ez így Magyarországon kívül a balkáni térségben figyelhető meg még esetleg, bár a buszok ott lehet, hogy mások. Viszont az összkép nekem teljesen zavaros, hogy kitalált fantasy településen járunk elméletben, a főszereplőnket Johnnak hívják, de egyértelműen magyaros a közeg. Ha a főszereplő, teszem azt, Béla lenne, akkor már egyértelmű lenne a magyar vonatkozás az elején és nem hibának érezném. Viszont Johnt nem igazán lepi meg ez a táj, ismerősen mozog benne. Ez számomra kicsit disszonáns.
    Kíváncsi vagyok ennek ellenére, hogy később erre lesz-e bármi racionális magyarázat, vagy ez csak egy újabb történet, ahol jól hangzott az angolszász név a szereplőnek, de akaratlanul is a magyar táj elevenedett meg. A főszereplő viszont szimpatikus, miatta még adnék egy esélyt a történetnek.

  13. Gratulálok a kikerüléshez!
    Nekem is vegyesek a benyomásaim.
    (1) Leginkább Vaják-utánérzetem van, a filmre gondolok, nem a könyvsorozatra. A dőlt betűs részek (szerintem) itt pont olyanok, mint amit ott a főhős a maga “belső hangján” elpoénkodik. Kint démonok, bent meg saját poénokkal oldott életuntság (a férfi arcán félmosoly, amivel kivárja a hatást). A háttér viszont olyan, mintha a Vaják forgatásán rossz díszletbe kerültek volna a színészek és statiszták, de azért mondják a magukét, mert végül is megfizették őket. A szett a magyar művészfilmek alacsony költségvetését és 70-es 80-as évek magyar valóságát idézi.
    (2) Arra tippelnék, volt egy régebbi szöveged, amit egy jó fej barát/béta (dőlt betűs kommentekkel feljavított). Vagy te koccintottál magaddal, és ontottad a szóvicceket, poénokat, hogy mit bír még el a szöveg –, hát eléggé a határon van, hogy ezt még elbírja-e.
    (3) Azaz én sem tudom, hogy ezt nem paródiának szántad-e?

  14. Én is hadd gratuláljak! 🙂
    A nyelvi szint szerintem jó! Letisztult, követhető és gördülő mondatokat olvastam.
    A dőlt betűs részt kicsit száraz infóadagolásnak éreztem, ami még nem lenne baj, de naplóbejegyzésre nekem nem hajazott a stílusát tekintve. Az sem derült ki belőle, ki írta, milyen apropóból és milyen érzelmekkel, milyen nézőpontból.
    A világépítés nekem valahol egy Myazaki-film eklektikusságát idézte, de nem elég erősen. Kicsit jellegtelennek éreztem ilyen szempontból. Persze el tudom képzelni, hogy a történetben továbbhaladva letisztul és színesedik a világ. Nyelvileg is behatárolhatatlan a helyszín. Pl. ha John-t John-nak hívják, akkor miért nem érti, mt jelent a “Mothafucka”, ami ráadásul magyar fonetikával íródott? És hogy jönnek mindehhez a településnevek? – ilyen szempontból nem tudtam hova tenni a világot. Magyar, angolszász vagy jelleg nélküli fantasy-világ paródiája lenne? Írói ígéretet vélek ebből kiolvasni – lehet, hogy John egy másik világ szülötte, és azért lóg ki a mesei nevű démonok, banyák és trollok közül?
    Izgalmasan indult a jelenet, de amikor a bérgyilkosságnak induló utazás hétköznapian kiábrándító hangulatú buszozásba torkollott, elvesztettem az érdeklődésem. Onnantól csak nagy vonalakban futottam át a további részét az írásnak.
    Nekem ez a fajta fantasy – démonok, Lucifer, angyalok, stb – nem a zsánerem, és valószínűleg emiatt érzem úgy, hogy nem olvasnám tovább. Azt ugyanakkor látni vélem, hogy igényes és a műfaj kedvelői számára szórakoztató műből olvashattam részletet. 🙂

  15. Kedves David!

    Gratulálok a kikerüléshez! 🙂 Gördülékeny a stílusod, végig fenntartottad a figyelmemet. Bár távol áll tőlem a démonvadász téma, mégis kíváncsi vagyok a folytatásra és John kalandjaira, mert szórakoztatóan írsz, és tetszett a (fekete) humor is!

    Írnék pár észrevételt, melyek a regényrészleted olvasása közben merültek fel bennem:
    – A történet eleji naplórészlet burkolt prológusnak tűnt. Elolvastam többször is, de nem tudtam hova tenni Piram Morningstart és a motivációját. Széttépte a megidézőit, majd 20 éven át tündökölt és kordában tartotta a démonokat, ezek miatt olyan, mintha ellenállt volna a feladatának, és nem is akarta volna az Apokalipszist, de aztán csak megölték őt a boszorkánymesterek. Miért vártak 20 évet a likvidálással, és miért nem volt elővigyázatosabb Piram? (Gondolom, hogy később választ kapunk ezekre, csak szerettem volna jelezni az első benyomásomat.)
    – Európa említése kissé idegenként hatott az egyébként érdekes, kitalált földrajzi nevek között.
    – Armandiában armanddal fizetnek, ez jópofa! 🙂
    – A busz megidézését nem értettem teljesen. Miért a sofőrt bántják, mikor John érkezett “késve”? (Az én értelmezésemben nem elegen akarták, hogy megjelenjen a busz, amíg John nem ért oda.)
    – Az élőhalottak számomra túl békések voltak. Bár lehet, hogy azért nem támadtak rá az “Elit alakulatra” (ezen jót mosolyogtam), mert a társaiknak gondolták őket. 🙂
    – Apróság, de a goblin szó kilóg szerintem (az élőhalottakat sem zombiknak hívtad). Goblint olvasva egy csúnyácska, zöld lényt látok magam előtt. Ha ilyet szeretnél láttatni, talán a kobold/zöldkobold szó is működhet, hiszen a “bűnbanda” eleve negatív képet fest róluk.
    – A kedvencem a törpés, filmszerű jelenet volt a “szeretek veszélyesen élni”-vel és az elkerekedett szemű katonával. 😀
    – Balzsamról és Johnról a kis magyar valóságunk jutott eszembe. Szimpatikus lett az alulfizetett John karaktere és a világod is, amiért több helyen hasonlóságot mutat a miénkkel. A címkéknél aztán észre is vettem, hogy urban fantasy a történeted.

    Összességében úgy érzem, hogy erős a részleted, a humor nálam 10*, és külön jó érzés volt úgy olvasni, hogy nem akasztott meg helyesírási hiba vagy elgépelés a szövegben.
    Hatalmas dolog kikerülni, ráadásul elsőként, ezért még egyszer gratulálok, és sok sikert kívánok a lektorihoz! 🙂

    Sissy

  16. Tetszett a részlet, szuperül szórakoztam, néhány poénon hangosan nevettem. 🙂 Gratulálok a kikerüléshez!

    Kedves Aranymosó!
    Két eszközről is próbálkoztam, de nem tudok lájkolni, pedig be vagyok jelentkezve FB-ra. Nálam lehet hiba, vagy központi a probléma?

  17. Gratulálok a kikerüléshez!
    Roppantul tetszett a humor, ami az egyik gyengém. Tetszik a karakterábrázolás is, főleg az öregasszonyoké 🙂
    Viszont engem már a Morningstarral félig elvesztett, de folytattam tovább, egészen addig, hogy felszáll a buszra. Nagyon jó lenne az ötlet, ha nem egy ilyen sablonos, unalmas nyitást kapnék, hanem lenne benne valami plusz, és nem csak abból tudnám, hogy egy fantasyban járok, hogy trollok meg zombik vannak benne.
    A környezetről nem kapunk leírást, atmoszférateremtés nincs, és túl klisésen nyit. Untam, és nem tudtam végigolvasni, nem kötött le :/

  18. Gratulálok a kikerüléshez!
    Tetszett a részlet, gördülékeny a szöveg, olvastatja magát. Jól szórakoztam, és meglepődtem, hogy milyen hamar a részlet végére értem.
    Egyedül a buszvárós jelenetnél akasztott meg kicsit, hogy bár az utasok közös akarata hívja elő a buszt, mégis egy menetrendi kiírásra hivatkozva panaszkodnak.
    Érdekes az is, ahogy a fantasy és a hétköznapi élet keveredik. Szívesen megismerném jobban ezt a világot.

  19. Gratulálok!
    Érdekel a folytatás, szívesen megvenném könyvben. Szeretem a fantasy sztorikat, főleg a démoni, angyalos történeteket, végig lekötött. Remélem egyszer lesz rá alkalmam, hogy elolvassam az egészet. Egy dolog volt, ami nem tetszett, az OKJ képzés, azonban a többi jó volt!

  20. Szia.

    Úgy vagyok, mint a többiek. Tetszett, érdekes, de ez a Morningstar… Majdnem félbehagytam én is. (Ha továbbjut, tuti változtasd ezt meg.) De nem tettem, nem is bántam meg.
    A másik, tudom, rövid a részlet, emiatt lehet, de zavar, hogy nem tudom mi a zsáner. Biztos egyértelmű, csak még nem derült ki.
    De gratulálok a kikerüléshez!

  21. A szöveg szerintem gördülékeny volt, könnyű volt olvasni. A humor viszont nem mindig jött át, de ilyen problémáim a való életben is vannak, szóval ezt ráfoghatom erre.
    Mondjuk talán a legjobban az fájt, hogy tudom szokták mondani, hogy “Úgy káromkodsz, mint egy kocsis.”, s a kamionosok élmezőnyben vannak, de talán a karakternek nem úgy kellene gondolkodnia, hogy az apja állása genetikai kérdés volt. Úgy érzem ez vicces akart lenni, de mivel genetikához kötötte így számomra elmaradt a nevetés.

    Az elején engem a Morningstar nagyon visszatántorított az olvasástól. Szerintem sokan ismerik a DC-s Lucifert, ki a Morningstar családnevet használta földi léte alatt. S a bajom itt van, hogy máshol még nem láttam, így úgy gondolom ez csak a DC-s Lucifer használta (ki lehet javítani, ha tévedek, akkor elnézést kérek), mint képregénykarakter. Ha talán más karakternél látnám a Morningstar nevet nem lepne meg, de mivel Lucifer gyermekeinél volt, így kicsit elriasztott. Szerintem nem kell magyaráznom, hogy miért találom ezt hibának.
    Ha esetleg a családnév más miatt maradt meg, akkor utólag biztos elfogadom, de így zavaró.

    A buszon lévő nénis rész tényleg túl klisésnek érződött egy első fejezeti jelenethez.
    Már csak azért is érzem így, mert gyakran utaztam vidéki és városi időmben is, de talán ha évente egyszer találkoztam hasonló esettel, aztán lehet másnak tényleg a mindennapja, de így nekem csak egy megszokott filmes jelenet. Bár a sofőr szemszöge itt megmosolyogtatott mégis kicsit kirugasztott, mert úgy éreztem eddig, hogy csak azt tudjuk amit John is és akkor volt ez amit kivételnek éreztem.
    Ami itt még megjegyezhető más kommentek miatt, hogy most vagy én értettem félre vagy ők, de volt egy félreérthető rész, ami a fantasy téma miatt méginkább megkavarhatja az embereket: “Ez a beszélgetés minden indulás előtt lejátszódott, valószínűleg azért, mert csak így lehetett megidézni a buszt. A közös akaratuk hozta át az anyagi univerzumba a tömegközlekedés pokoli csodáját.” Számomra a szövegkörnyezetből úgy tűnt, hogy ez amolyan vicces megfogalmazás. Hogy ez is olyasmi dolog, mint a világtörvénye, hogy ha késik a busz biztos akkor gördül be, mikor valaki rágyújtana vagy más gondja akadna. Másoknak meg szószerint jött le. Így elgondolkodtam, hogy az író miképpen képzelte el.

    Láttam, hogy valaki hiányolta, hogy a fantasy lények említése nélkül nem érződik, hogy fantasy lenne. Én ezt nem tartom hibának, mert még talán csak az első pár oldal és ahogy elnézem ötvözve van a mi világunkkal. A felhozott elemek elegek ahhoz, hogy az ember tudja fantasyról van szó és a szövegstílus is árulkodik magáról. Érezni fogja, hogy olyan került a kezébe, amit kedvelhet vagy nem. (Amúgy szerintem a Twilightban sem volt érezhető a vámpírok, farkasok és háttérben megbúvó társadalmuk nélkül. És még jó pár ilyen regényt fel lehetne sorolni.)

    Én részemről csak eme részt olvasva nem venném meg a könyvet, ennek ellenére ha újabb részlet kerülne fel érdeklődve elolvasnám és talán meggondolnám magam.

  22. Üdv!
    Köszönöm az olvasásokat, megjegyzéseket, kritikákat. Ez a legelső irodalmi pályázat, amire jelentkeztem, ezért különösen izgalmas és tanulságos volt olvasni a kommenteket. A világgal kapcsolatos kérdésekre és észrevételekre külön nem térnék ki, mert a folytatás megadja rájuk a válaszokat (abban csak reménykedni tudok, hogy ezeket egyszer majd megismerhetik az olvasók). A busz „megidézése” többeket megkavart, de ez csupán viccesebb megfogalmazás akart lenni, tényleges varázslás nem történt (bár a beugró mentális képet, amiben a falusiak csirkét áldoznak a buszmegállóban azért, hogy megidézzenek egy buszt, örökké őrizni fogom). Műfaját tekintve a regény urban fantasy és dramedy.
    A DC-s Lucifer karakterét én a Sandman képregényekből ismerem, az önálló sorozatát nem olvastam/néztem (az egyik előolvasóm viszont igen), de az alapokkal tisztában vagyok. A két történet között azonban hatalmas különbségek vannak, ezért nem gondoltam (az előolvasóm sem), hogy a Morningstar név ennyire riasztó lesz. Olvasói szemszögből nézve természetesen megértem, ha valakinek erről a DC-s sorozat ugrik be, nem a bibliai vonatkozás, mert a kikerült részletben csak két démoni név szerepel (Piram jellemzése pedig elsőre egy tipikus playboy karaktert feltételez), illetve megjelenik a „gyermeke” szó is, amiről a család juthat az eszünkbe. Annyit elárulok, hogy a Morningstar csak egy címke, amely a démonokat jelöli, nincs szó valódi családról.
    Még egyszer köszönöm az észrevételeket, a többi pályázónak pedig sok sikert kívánok! 🙂

  23. Gratulálok a kikerüléshez és sok sikert kívánok! Én személy szerint a Morningstarig jutottam… Láttam a Lucifer sorozatot.

  24. Először is gratulálok a kikerüléshez!
    Ez udvariatlanul kimaradt legutóbbi véleményemből.

    Én részemről azért vetült fel, hogy jobb lenne egy másik családnevet használni… Így te magyarázatod alapján címkét, mert egyrészt tényleg nehezen enged elkülönböztetni a DC-s regénytől és a sorozat miatt már mégtöbb ember megismerte és így nehezebb.
    Másrészt nekem ez egy -1 kreativitasi pont volt már rögtön az elején, hogy használtál egy másik kitalált, ismert műből a családnevet ha nem is magára Luciferre de Lucifer gyermekeinek van nevezve akiket ezzel a címkével láttál el és rögtön utána az öregnéni a busszal klisés jelenet jobban rátett a “kreatívatlanság” érzetre.
    Ezért ha csak nincs nagyobb vagy más miatt jelentősége ennek a címkének én lecserélném.

  25. Sziasztok!
    Ha már ilyen sok figyelmet kapott ez a buszos megjegyzés, hadd tegyem hozzá én is a saját két garasomat a témához: nekem személy szerint ez a bekezdés tetszett a legjobban az egész részletben.
    Vicces és szokatlan koncepció, pont jó mértékű bizonytalansággal: valószínűnek tartottam, hogy csak a narrátor szellemeskedik, de azt is el tudtam képzelni, hogy szó szerint kell venni. Később majd úgyis kiderül, addig meg direkt jó, hogy van min járatnom az agyam. Még akár az is lehet, hogy John önkéntelenül rátapintott az igazságra, csak nem tud róla.

  26. Én is féltem tőle az elején, hogy valami Lucifer utánzat lesz. De aztán, ahogy elrugaszkodott a történet a valóságtól engem úgy fogott meg nagyon tetszik, a humora, a világa, a nézőpont enyhe távolságtartása. Pontosan ilyeneket szoktam olvasni. Én is remélem, hogy megjelenik, mert nagyon szívesen elolvasnám.

  27. Kedves David!

    Nekem tetszett. Leginkább a humora. Én nem tudom pontosan hogy mi a zsánere, vagy hogy tökéletesen hozod-e a fantasy világot, és az sem zavar különös képen, hogy a tipikusan magyar (pl. OKJ) dolgok vidáman keverednek az angolos hangzású nevekkel. A Lucifer sorozat utánérzés nekem is hamar beugrott, ettől függetlenül szívesen olvasnám tovább. És hát ez a lényeg, nem?

    Gratulálok, üdv, Bertha.

  28. Gratulálok a kikerüléshez!
    Ez az elbeszélési stílus nem egészen az én ízlésem, de ez inkább csak személyes preferencia. Annyira nem mozgok a humor világában, nekem ez már kicsit paródiának tűnt.
    Nem igazán kerültünk közel John karakteréhez, de ez lehet nem is volt cél.
    A humor néhol tetszett, néhol már kicsit erőltetettnek éreztem. Az első mondat, ami a naplóbejegyzés után következett nagyszerű kezdőmondat lenne egy regénynek. A buszvezetőre vonatkozó felsorolás ötletes volt. A leírás arról, hány centis John haja nekem furának hatott. A miért nem ülnek a törpék az összepiszkított székre pedig túlmagyarázásnak tűnt.
    Írtad, hogy a buszmegidézés vicces megfogalmazás akart lenni, és nem kell szó szerint érteni. Én azt a tanácsot hallottam, hogy ha az ember fantasyt ír, főleg az elején vigyázzon az ilyen metaforákra és hasonlatokra, mert könnyen félre lehet érteni, ameddig nem tudjuk ebben a világban mi lehetséges, és mi nem. Aztán már ha az elején összezavarodnak a szabályok nehezebb kiigazodni.
    Én nem ismerem a DC-s Lucifert, szóval nekem az eleje után az Onward és a Bright ugrott be erről a világról. Ez se baj önmagában, csak megemlítettem.
    Az alapszituáció érdekesnek tűnik, és John karaktere is szerethető figurává válhat.
    Még egyszer gratulálok és sok sikert kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük