Pados Anikó: Egy csipetnyi cukor

A kávéfőző halkan szörcsögött. Ujjaim a pulton doboltak, minden lecsöpögő cseppre egy ütem jutott. A nyár már a hajnalt is felhevítette, fülledt sóhaja ott pihegett a vállamon, és izzadságcseppeket gördített végig a gerincem árkán. Az ablakpárkányra ültetett fűszernövények bánatosan lógatták fejüket. Megszántam őket, és a kannáért nyúltam. Félrehajtottam a leveleket, és vizet öntöttem a cserepekbe….

Olvass tovább

Pados Anikó: A galagonya utolsó izzása

Azon az őszi hajnalon, amikor megöltem Tamást, izzottak és reszkettek a galagonyák a domboldalban. Nővéreimmel a tűz köré gyűltünk, hogy hálát adjunk Holdanyánknak – ágaink egymásba gabalyodtak, miközben együtt ringatóztunk. Éreztem az október hidegét és a lángok melegét, miközben leveleimet a földre hullattam, és terméseimet – töppedt bogyókba zárt tavaszomat – a lángok közé szórtam….

Olvass tovább

Pados Anikó: Forradások

     – A Nemzetvédelmi Minisztérium ezerkilencszázhatvannyolcas első rendelete és a Boszorkányszövetség kettes számú alapszabálya alapján köteles vagyok tájékoztatni téged, hogy a varázslat addiktív, és nyomot hagy az embereken. A mágia az éveidből táplálkozik, és minden egyes alkalom, amikor varázsszerhez nyúlsz, rövidebbé teszi az életedet. A mágus nem vállal felelősséget az ember döntéséért, csak elvégzi a…

Olvass tovább