E. P. Nick: Démon

Legszebb álmából ébresztette fel a fejénél felvillanó fény. Megdörgölte szarvai viszkető tövét, azután felült, lenézett a padló fölött arasznyi magasságban remegő lángokra. Egyelőre csak az első kettő égett, de hamarosan mind körbeveszi. Rossz éjszakája volt és hosszú ideje nem aludta ki magát rendesen. Semmi kedve nem volt felkelni. Nyilván valami sötét varázslatot kérnek majd tőle,…

Olvass tovább

Harka Sára: A vajazókéses

Marja a szememet a füst, orrlyukamat eltömíti a hamu, és eszelős vehemenciával perzseli a bőrömet a kemence lávavörös tüze. Vagyis egy szokásos szerda reggel számomra a pokolban. Kaszás vagyok, illetve leszek majd, remélhetőleg. Egyelőre csak egy arasznyi, közepesen életlen vajazókéssel büszkélkedhetek – tizenöt évesen elég ciki –, aminek még annyi haszna sincs, hogy legyezhessem vele…

Olvass tovább

Vittorio Verossi: Intenzív történetek

Intenzív kilátások Az intenzívosztály egyetlen óriási terem, körben sorakozó ágyakkal, középen orvosi pulttal. Az ügyeletes az pultból a teljes termet képes szemmel tartani. Én a bal hátsó sarokban fekszem frissen elfoglalt ágyamon. Szekrénnyi gépre kötöttek, talán egy űrsiklót is el lehet vele irányítani. A kilátásaim húszéves lány létemre legalább olyan lenyűgözőek, mint az átellenben nyíló…

Olvass tovább